2011. március 7. hétfő

márc. 7
10:45
Lázár János visszavonja a javaslatát (Alternatív Energia)
Visszavonja a távhőt termelő erőművek támogatására vonatkozó módosító javaslatát a Fidesz frakcióvezetője a hétfői parlamenti ülés előtt - értesült a Magyar Nemzet.
márc. 7
10:45
Ájulásig verték a cigánygyerekek a Jobbik-vezető fiát (ATV)
A romák megfenyegették a lakosságot, ha a járőrözők elmennek, bosszút állnak. Vona Gábor válaszként közölte, ha kell, háromszor többen jönnek vissza. A demonstráció célja a békés együttélés elérése volt.
márc. 7
11:03
Tizenegymilliárdos hitelt bukhat az állam (Alternatív Energia)
Az állami tulajdonú fejlesztési bank aggályosnak tartja a szolnoki papírgyár építésére nyújtott kölcsön sorsát. A hitelt 2006-ban úgy nyújtották az offshore hátterű Higi Papírsoft Zrt.-nek, hogy annak fedezete az Index információi szerint nagyjából a fele a kölcsön összegének. Az elszámoltatási kormánybiztos nem foglalkozik az üggyel - teszi hozzá az Index.
márc. 7
11:03
Kadhafi szerint az al-Kaida alvó sejtjei fogtak fegyvert Líbiában (ATV)
Több orsázgon átívelő összeesküvést sejt a háttérben a líbiai vezető.
márc. 7
11:05
Lázár visszavonta távhős javaslatát (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője a kötelező átvételi támogatás mértékét faragta volna le.
márc. 7
11:18
Cséfalvay: kiemelt ügyként kell kezelni az innovációt (Infostart)
Az Európai Unióban kiemelt kérdésként kell kezelni az innovációt, több forrást kell fordítani e célra - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten.
márc. 7
11:21
Tűzraktér: tiltakozást szerveznek (Metropol)
Az ÁLOM-RÉMÁLOM a városrész lakosságát aktivizáló és összefogó közösségi kezdeményezés.
márc. 7
11:21
Példanélküli profi hackertámadás a francia pénzügyminisztérium ellen (Alternatív Energia)
Példanélküli hackertámadások érték december óta a francia pénzügyminisztériumot - közölte hétfőn egy francia magazin. A Paris-Match cikke szerint a G20-as csoporttal kapcsolatos iratok voltak a támadások célpontjai. A lap értesüléseit megerősítette a francia minisztérium. A támadók kilétéről még semmit nem tudnak.
márc. 7
11:21
Nagyon leminősítette Görögországot a Moody's (ATV)
Három fokozatot rontottak az államadósság besoroláson.
márc. 7
11:36
Erről egyeztetett a médiatanács és a rektori konferencia (Infostart)
Közszolgálati Kódex tartalmáról egyeztetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Rektori Konferencia képviselőivel hétfőn Budapesten - közölte Kollarik Tamás, a médiatanács tagja.
márc. 7
11:39
Elkapták az embercsempészeket is Tiszaszigetnél (Metropol)
Összesen huszonnégy határsértőt fogtak el a szegedi határrendészek vasárnap estétől hétfő reggelig – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
márc. 7
11:39
Écsi tragédia: betörtek az üresen maradt házba (Alternatív Energia)
Betörtek hétvégén abba az écsi családi házba, ahol múlt csütörtök délután egy férfi vadászpuskával lelőtte feleségét, majd önmagával is végzett - értesült a Kisalföld.
márc. 7
11:39
"Együtt kell ütni a zsidókat" - csak semmi tárgyalás (ATV)
Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint, vasárnap Káled Mesál, a száműzetésben élő Hamasz terrorszervezet vezetője dicsérte az egyiptomi politikai fordulatot. Mesál szerint a kairói változások „visszaadták a palesztin nép életét”.
márc. 7
11:41
18 Pest megyei középiskolában ma sem főztek (ATV)
A közétkeztetést ellátó cég a megye tartozása miatt felfüggesztette a menzák működését.
márc. 7
11:43
Videó: Benzema formában, újabb Real-győzelem (ATV)
3-1-re verték a Racing együttesét.
márc. 7
11:54
Alapos ellenőrzésre számítsanak a teherautósok (Infostart)
Fokozottan ellenőrzi a teherautókat a rendőrség csütörtöktől az egész országban a TISPOL-akció keretében, az ellenőrzések szombatig tartanak - közölte a rendőrség.
márc. 7
11:57
Magyarvédő tüntetés kontra jobbikos hecckampány (Alternatív Energia)
Egymásnak homlokegyenest ellentmondó reakciókat váltottak ki az internetezők körében a hétvégi, gyöngyöspatai események. A fórumozók és blogolók egy része egyetért azzal, hogy szükség van olyan vonulásokra, mint amilyen a vasárnapi volt a település cigánysorán, míg mások szerint a félelemkeltő akció a Jobbik hecckampánya volt, amellyel sikertelen parlamenti teljesítményéről akarja elterelni a…
márc. 7
12:15
Szerdától bontanak Devecserben (Metropol)
A munkálatok első ütemében, március 15-ig 35 ingatlant bontanak le.
márc. 7
12:15
Rendőrkézen mindkét orosházi mutogatós (Alternatív Energia)
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki még január 27-én Orosházán, az utcán mutogatta férfiasságát egy hölgynek. Pár nappal korábban, január 24-én is történt hasonló eset a városban, annak a szeméremsértésnek a gyanúsítottját, egy 22 éves fiatalembert már február első napjaiban elkapták - írja a beol.hu.
márc. 7
12:15
Déli News: európai zsoldosok Líbiában, Lázár visszakozott + videó (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
márc. 7
12:17
Húszméteres lávaoszlop, kitört egy hawaii vulkán + videó (ATV)
Húszméteres lávaoszlopot lövellt ki magából vasárnap a Hawaii szigetén található Kilauea-vulkán - közölte az amerikai földtani intézet (USGS).
márc. 7
12:33
A kocsiban dohányzás a parlament előtt (Metropol)
Kapcsolódó módosító javaslat formájában az Országgyűlés elé terjesztette azt a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását érintő indítványt a fideszes Hollósi Antal Gábor, amely megtiltaná a dohányzást a 18 évesnél fiatalabb utast szállító gépkocsik utasterében.
márc. 7
12:33
A rendet, a leszakadók felzárkóztatását és a gárdának ígért két pofont hiányolja Nyakó István (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP szociális kérdésekre adott válaszait hiányolja Nyakó István szocialistaországgyűlési képviselő a hétvégi gyöngyöspatai jobbikos rendezvénnyel kapcsolatban.
márc. 7
12:48
Soha nem tapasztalt üzemanyagárak jönnek (Infostart)
Ismét öt forinttal nő a benzin, és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon. Ezzel üzemanyagok árai újabb rekordot döntenek szerdán, hiszen még soha nem voltak ennyire magasak Magyarországon.
márc. 7
12:50
Széll Kálmán-terv - angolul is (Infostart)
Angolul is nyilvánosságra hozta a tervezett strukturális reformokat a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormany.hu internetes oldalon.
márc. 7
12:51
Ma sem főznek ebédet 18 Pest megyei iskolában (Metropol)
Hétfőn még biztosan nem főznek abban a 18 Pest megyei középiskolában, ahol a közétkeztetést ellátó cég a megye jelentős tartozása miatt múlt csütörtökön felfüggesztette a menzák működését. A tárgyalások jelenleg is folynak.
márc. 7
12:51
Hétfőn csak egy Pest megyei iskolában nem tudták megoldani az étkeztetést (Alternatív Energia)
Biztosítani tudják a közétkeztetést a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott középiskolákban tanuló diákok többségének - közölte hétfőn az önkormányzat annak kapcsán, hogy a szolgáltató cég múlt csütörtökön felfüggesztette az ellátást 18 iskolában. Az átmeneti, eseti alapon megrendelt szolgáltatásoknak köszönhetően 15 érintett intézményben teljesen, egy iskolában - a ráckevei Ady Endre…
márc. 7
12:51
Teljes titokban lett apa az 57 éves magyar műsorvezető (ATV)
Munkatársai nem is tudnak a kislányról.
márc. 7
12:53
Időközi választások: Kiszelly szerint nincs még trendforduló az MSZP-nél (ATV)
Egyelőre nem lehet trendfordulóról beszélni a Magyar Szocialista Párt esetében, ehhez még szükség van arra, hogy a párt további időközi választásokon is jól szerepeljen és lehetőleg nem hagyományosan baloldali városokban - vélik elemzők, akiket a Független Hírügynökség kérdezett meg. Dunaújvároson a szocialista jelölt nyerte vasárnap az időközi önkormányzati képviselő-választást, és Pápán is nőtt…
márc. 7
13:09
Benyújtották a parlamentnek a lex Tvrtko-t (ATV)
Kapcsolódó módosító javaslat formájában az Országgyűlés elé terjesztette azt a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását érintő indítványt a fideszes Hollósi Antal Gábor, amely megtiltaná a dohányzást a 18 évesnél fiatalabb utast szállító gépkocsik utasterében.
márc. 7
13:11
Gyerekeket gyilkoltak helikopterekről - aztán bocsánatot kértek (ATV)
Hamid Karzai afgán elnök David Petraeusnak az afganisztáni NATO koalíciós erők főparancsnokának tiltakozott a civil áldozatokat követelő légicsapást követően. Ugyan az országban jóval többen halnak meg iszlamista terrortámadásban, a NATO támadások áldozatai nagyobb visszhangot kapnak.
márc. 7
13:13
Szerdától lesz, ahol 400 forintra nő a benzin ára (ATV)
Újabb történelmi csúcsot érnek el az üzemanyag árak, a Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és ugyancsak 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
márc. 7
13:15
Bombával fenyegettek: kiürítették a West End City Centert (ATV)
Bombariadó miatt kiürítették a budapesti Westend City Center bevásárlóközpontot hétfő délelőtt - értesült az MTI.
márc. 7
13:27
Várnai László (LMP) nem fogadta el a köztévé felajánlását (Alternatív Energia)
Várnai László LMP-s önkormányzati képviselő nem fogadta el a köztévé azon felajánlását, hogy a hétfő déli híradóban fejtse ki véleményét a zuglói önkormányzat által kötött szerződésekről, amelyeket pazarlónak tart.
márc. 7
13:29
Nem akart dolgozni, késsel szögezte le az iratokat (Alternatív Energia)
Hat havi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a miskolci bíróság gyorsított eljárásban azt a férfit, aki a múlt héten egy helyi közintézményben az iratokba vágott egy kést, amikor nem akarta elfogadni a felajánlott munkát.
márc. 7
13:45
Egymást ölik a MENA-ban - képek (ATV)
Eklektikus káoszt alkotnak a líbiai harcok és a keletebbre zajló tüntetések a Közel-Kelet és Észak-Afrika (MENA) régióban. Moammer Kadhafi katonai eszközökkel harcol a polgárháborúvá terebélyesedett felkeléssel szemben, Bahrein és Jemen vezetői azonban egyelőre politikai intézkedésekkel igyekeznek elejét venni az ellenzéki tüntetéseknek.
márc. 7
13:47
"Elvitték a gyereket is" - 25 négyzetméteren él a rokkant család (ATV)
Alig 25 négyzetméteres garzonlakásban él most egy család, amelyben a szülők mindketten mozgáskorlátozottak – a nő kerekesszék használatára szorul.
márc. 7
14:03
Korrupt rendőröket ítéletek el Debrecenben (Metropol)
Felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki jogerősen a Debreceni Ítélőtábla hétfőn két rendőrre, akik pénzt kértek egy román autó vezetőjétől azért, hogy "elnézzenek" neki egy felvétellel nem bizonyítható gyorshajtást.
márc. 7
14:03
Háromnapos Tispol-ellenőrzés országszerte (Alternatív Energia)
Keddtől háromnapos Tispol-ellenőrzés kezdődik az ország útjain, a rendőrök elsősorban a biztonsági öv és a gyermekülés használatát figyelik majd.
márc. 7
14:03
Ölik egymást a MENA-ban - képek (ATV)
Eklektikus káoszt alkotnak a líbiai véres harcok a lázadók és kormányerők között valamint a keletebbre zajló tüntetések a Közel-Kelet és Észak-Afrika (MENA) régióban. Moammer Kadhafi katonai eszközökkel harcol a polgárháborúvá terebélyesedett felkeléssel szemben, Bahrein és Jemen vezetői azonban egyelőre politikai intézkedésekkel igyekeznek elejét venni az ellenzéki tüntetéseknek
márc. 7
14:05
Rászólt a rágózó fiatalokra - húszan támadták, szidalmazták az idős férfit (Alternatív Energia)
Húszan támadtak rá arra az 59 éves férfire, aki a buszon rászólt két rágózó fiatalra Miskolcon. A megvert férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, támadóival szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság.
márc. 7
14:07
Megalakult a Magyar Cigányok Független Közössége (Alternatív Energia)
Új roma politikai szervezet alakult Magyar Cigányok Független Közössége (MCFK) néven. A szervezet a Facebook közösségi oldalon azt írja magáról, hogy egyetlen demokratikus politikai tömörülés mellett sincs elkötelezve, de kész együttműködni azokkal, akiknek fontos a hazai cigányok érdekeinek legitim képviselete. Az MCFK alapítói nem tartották szükségesnek, hogy személyesen is bemutatkozzanak, a…
márc. 7
14:21
„A kormánynak nem érdeke, hogy rendvédelmisekkel konfrontálódjon” (ATV)
Egy új szolgálati nyugdíjrendszer bevezetéséhez új életpályamodell, valamint új illetményrendszer bevezetése is szükséges – mondta a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke azzal kapcsolatban, hogy a Széll Kálmán Terv szerint megszüntetnék a fegyveres testületeknél dolgozók korkedvezményes nyugdíját.
márc. 7
14:23
Kirúgás, „öngyilkossági kísérlet” Bővült a magyar sztár életrajza (ATV)
Nyugdíjasként sokat néz tévét és utazgat.
márc. 7
14:25
Miskolc: Rászólt a rágózó fiatalokra, huszan verték meg a bácsit (ATV)
Húszan támadtak rá arra az 59 éves férfire, aki a buszon rászólt két rágózó fiatalra Miskolcon. A megvert férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, támadóival szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság.
márc. 7
14:39
Elindult a Virtuális Erőmű Program (Metropol)
Elindult a Virtuális Erőmű ipari energiahatékonysági program, amely méri a bekapcsolódó vállalatok energia-megtakarítását, és hozzájárul a vállalati energiatudatosság elterjesztéséhez - jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón a virtuális alapkőletétel alkalmából.
márc. 7
14:39
Ráesett egy televízió egy 20 hónapos gyerekre - nincs felelős (Alternatív Energia)
Nem terheli felelősség a szülőket a baksi kisfiú tavaly szeptemberi halála miatt, ezért megszüntette a gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szenti Szabolcs szóvivő.
márc. 7
14:39
Videó: hatalmas kapusbaki, nagy gólok meccse Olaszországban (ATV)
Kapásból, szabadrúgásból egyaránt betaláltak.
márc. 7
14:41
Az MSZP politikai bosszút sejt Miskolcon (Alternatív Energia)
A Gárdonyi Művelődési Házat üzemeltető civil egyesület nem kapna támogatást az idén - írja az Észak Online.
márc. 7
14:41
Hideg éjszakánk lesz (ATV)
Várható időjárás kedd estig.

Keresés