Nem teljesül a 2010-re tervezett 3,8 százalékos, uniós elszámolás szerinti hiánycél - ismerte el Varga Mihály, aki az önkormányzatok finanszírozási gondjairól beszélt. Varga szerint 4,1-4,2 százalék lehet majd a később kiderülő hiány.
Feljelentés kiegészítést rendelt el a politikusok dupla költségtérítése miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyben a szocialista Molnár Csaba fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, aki jelezte: a képviselő kérdését feljelentésként értékelték, amelynek elbírálása a nyomozó főügyészség feladata.
Statisztikailag a világ jelenleg legkevésbé verhető csapatával találkozik a magyar labdarúgó válogatott, ráadásul négy napon belül kétszer is. Nagy kérdés: lehet-e pontot szerezni a világbajnokság ezüstérmese ellen és az is, hogyan kell egyáltalán hozzáállni két ilyen mérkőzéshez? A Hetek összegyűjtötte, miként vélekednek a játékosok, edzők, szakértők és persze a szurkolók a hollandok elleni…
Az ombusman szerint diszkriminatív az a gyakorlat, hogy az egy autónak épült vagy az ikergarázs tulajdonosai kedvezményt kapnak az építményadóból Kecskeméten, míg a teremgarázsok után ezt nem adja meg az önkormányzat. Szabó Mátét egy panaszos azzal kereste fel, hogy lényegesen több adót kell fizetnie, mint a többieknek, pedig a beállója sokkal kisebb értékű és számos hátránya is van.
A nyugati koalíció légicsapásai eltalálták szerda éjjel a líbiai kormányerők több harckocsiját a nyugati Miszráta város külterületén, de egy helyi lakos elmondása szerint a városközpontban még ott vannak a hadsereg harckocsijai, s azokat nem érte eddig találat. A nyugati koalíció légiereje már a negyedik éjszaka bombázott csütörtökre virradóan Líbiában, de egyelőre nem tudott gátat vetni annak,…
Intézmény-összevonásokról döntött csütörtökön Dunaújváros közgyűlése. Az eredeti elképzelés több ponton változott. Megmarad a Petőfi általános iskola, amelynek megszüntetése miatt korábban demonstráltak a szülők, a Szórád Márton iskola azonban teljesen megszűnik.
Hack Péter szerint alkotmányellenes az a nemrég elfogadott semmisségi törvény, amely a 2006-os események kapcsán kizárólag rendőri tanúvallomások alapján született ítéletek megsemmisítésére kötelezné a bíróságokat.
Kisebb vita alakult ki a parlament plenáris ülésén Horn Gyula egykori szocialista kormányfő szerepéről a jobbikos Novák Előd és a fideszes Wittner Mária között. Novák Előd azt mondta: a '90-es években Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint most a Fidesz, mert önmaguk kétharmados többségét korlátozva beemelték a négyötödös szabályt az alkotmány előkészítésébe.
Rekordszintre emelkedett az arany ára csütörtökön délután részben a dollár gyengülésére, illetve a továbbra is aggasztó japán és líbiai hírekre, aminek a hatására a befektetők a biztonságosabb befektetési formák felé fordultak. Eközben az ezüst ára több mint 31 éves csúcsra került.
A brüsszeli rendőrség könnygázgránátokat és vízágyút vetett be kövekkel dobálózó tüntetők feloszlatására a csütörtöki Európai Uniós csúcsértekezlet idejére szervezett szakszervezeti tüntetésen.
A rendőrök két női holttestet találtak egy fóti házban szerdán este, illetve egy még életben lévő csecsemőt. Az atv.hu munkatársa a helyszínen tájékozódott a tragédia hátteréről.
Alig huszonnégy óra leforgása alatt sikerült elfogni és bíróság elé állítani azt a miskolci férfit, aki nem fizetett a kocsijába töltött üzemanyagért. A bíróság pénzbírsággal sújtotta a 44 éves elkövetőt.
Nem készül a kormány előre hozott választásokra - jelentette ki újságírói kérdésre Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén - írja az Origo hírportál.
Megkezdődött az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója Brüsszelben; a konferencia témái között egy átfogó gazdasági koordinációs intézkedéscsomag elfogadása, valamint a líbiai és a japán helyzet szerepel.
Hoffmann Rózsa szerint a tankötelezettséget tizenhat éves korig kellene fenntartani. Egyebek mellett erről is beszélt oktatási államtitkár egy budapesti konferencián. Ugyanitt Pokorni Zoltán azt hangsúlyozta, hogy esélyteremtő iskolarendszerre van szükség, amelyben az intézmények méltányosak a diákokkal és segítenek a tehetség kibontakozásában.
A japán rendőrség már több mint 9800-ra teszi a két héttel ezelőtti földrengés és cunami halálos áldozatainak számát, míg 17 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Személyre szóló levélben próbálta nyugtatni és motiválni a rendőröket Pintér Sándor belügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök – adta hírül a Hírszerző.
Öt óra alatt 155 gyorshajtót kaptak el a rendőrök Pest megye három útján. Az autósok közül sokan nem csak a megengedett sebességet lépték túl, hanem a piros lámpákon is áthajtottak.
Fodor Lajos honvédelmi államtitkár felháborítónak tartja, hogy míg egyes katonacsaládok 5-6 évet várnak egy-egy szolgálati lakásra, addig mások egyedi elbírálással, engedményesen juthattak hozzá.
A gyöngyöspatai roma vezetők szerint helyi konfliktus helyi megoldást igényel. Arra kérik a roma és jogvédő szervezetek vezetőit, hogy ne tartsanak demonstratív felvonulást a településen.
Fontos iratok, a többi közt egy korábban kötött szerződés dokumentumai is eltűntek a szikszói megbízott jegyző szobájából, amikor néhány nappal ezelőtt betörtek oda.
Öt óra alatt 155 gyorshajtót kaptak el a rendőrök Pest megye három útján. Az autósok közül sokan nem csak a megengedett sebességet lépték túl, hanem a piros lámpákon is áthajtottak. A rendőrök a helyszínen 21 autóst büntettek meg összesen 200 ezer forintra.
Geréb Ágnest 2 évi fogházra ítélte első fokon foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért csütörtökön a Fővárosi Bíróság azzal, hogy büntetése felének kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható.
Tíz-tizenöt perccel hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonalon, mert meghibásodott egy biztosítóberendezés Bükkösd és Szentlőrinc állomások között. A Mávinform tájékoztatása szerint a menetrend a késő esti órákra áll majd helyre.
A piac ugyanis ott van, Kínában. A BMW tavalyi profitjának majdnem a fele a kínai eladásokból származik, de a Mercedes, az Audi, sőt még az amerikai General Motors is ebben a cipőben jár.
Egyedné Novodonszki Éva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa a Független Hírügynökséggel azt közölte: a külső sávban haladó busz megállt, hogy átengedje az egyik avasi gyalogos átkelőnél várakozó gyalogosokat.
Az amerikai szövetségi hatóságok csütörtökön vádat emeltek egy épülő atomerőműnél alkalmazott villanyszerelő ellen, aki hamis jegyzőkönyvet állított ki egy biztonsági ellenőrzésről, amelyet nem végzett el.
Ha bárki, vagy bármilyen szervezet félelemkeltő, erőszakos fellépésre vetemedne, úgy azzal szemben a hatóságok azonnal és kellő határozottsággal fognak intézkedni - közölte a Belügyminisztérium.
Vádemelési javaslattal lezárult az a közveszély helyszínén elkövetett lopás miatt indított nyomozás, melynek gyanúsítottja egy középkorú férfi és egy 17 éves fiú. Mindketten az iszapkatasztrófa sújtotta Devecseren loptak elhagyott házakból és autókból. Az ügyben eljárás indult egy 13 éves gyerek ellen is, de ellene megszüntették az eljárást, mert még túl fiatal.
"A múlt nagy vitái még mindig itt vannak közöttünk" - közölte a Fidesz parlamenti frakciójának sajtóosztálya a képviselőcsoport egyik tagjának, Wittner Máriának az Országgyűlésben csütörtökön elmondott szavaira reagálva.
A bíróság jogerős döntése szerint jogszerűen szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság egymillió forint bírságot a Malév egyik leányvállalatára, mert a cég diszkriminálta az egyik dolgozóját annak szakszervezeti tevékenysége miatt.
Brüsszelben gazdasági kérdésekről és Líbiáról tárgyalnak az uniós tagországok állam- és kormányfői. Az Államadósság Kezelő Központon keresztül vehetnének fel hiteleket az önkormányzatok. Megerősítette Magyarország adóskockázati besorolásait a Standard & Poor's.
2013-tól két emelt szintű érettségi lesz szükséges az orvostudományi terület három egységes, osztatlan képzésén (általános orvos, fogorvos, gyógyszerész), illetve az agrárképzési területen az egységes, osztatlan állatorvos képzésben áll - olvasható a kormány egyik új rendeletében.