A japán fukusimai atomerőmű balesete miatt megnövekedett radioaktív sugárzásnak nem lesz hatása Európa lakosságára - jelentette ki az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója. Rónaky József a stressz-tesztről elmondta: megkezdték a kritériumrendszer kidolgozását, de a végrehajtás csak a japán atomerőmű baleset értékelése után várható.
A MÁV Kórház ügyeletes nőgyógyászát felmentette a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken. Az orvos ügyelete alatt egy szülő nő meghalt, egy asszony pedig életveszélyes állapotba került. A megismételt eljárásban hozott ítélet nem jogerős.
Kamar Davidet, egy pakisztáni keresztényt, aki életfogytiglani börtönbüntetését töltötte az iszlám elleni „blaszfémiáért” holtan találták cellájában – a Karacsi börtönben. Davidet azért tartóztatták le még 2002-ben, mert állítólag Mohamed prófétát gúnyoló SMS-eket küldött a telefonjáról. Az ügyvédje szerint azonban koncepciós perről volt szó. David 55 éves, négy fiú apja volt.
Csupán egyetlen olyan kamerafelvétel került a rendőrséghez, melyen látszik az M3-as autópályán forgalommal szemben hajtó, majd később Arnóth Sándor püspökladányi polgármester autójával ütköző személyautó - értesült a Független Hírügynökség. Úgy tudni, az éjszakai felvételen nem látszik, hogyan került az autó a forgalommal szemközti oldalra, mint ahogy maga a baleset sem. A felvételből azonban…
Megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Budapesten; az időjárás enyhültével a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársai éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy eltüntessék Budapest útjairól és közterületeiről a tél nyomait - mondta a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője pénteken.
Árad az Ipoly, a határfolyó szlovákiai oldalán harmadfokú a beömlő patakok mentén a készültség. A magyarországi szakaszokon egyelőre elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, Szécsény határában a beömlő pataknál azonban már harmadfokú, Ipolytarnócon pedig azzal számolnak, hogy ismét több házat körülvehet a víz.
Tarlós István főpolgármester minden szempontból felül szeretné vizsgálni a budapesti közterületek átnevezését, ezért az erről szóló előterjesztés március helyett áprilisban kerül a Fővárosi Közgyűlés elé. Ennek részét képezi majd az Elvis Presley-ről elnevezendő tér is - közölte pénteken a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága a Független Hírügynökség megkeresésére.
Leomlott a föld egy ötven négyzetméteres szakaszon a Mátrában Nógrád és Heves megye határán az országútra. A Galyatetőre vezető út csak félpályán járható - értesült a Független Hírügynökség.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) gazdálkodásával kapcsolatban. Március 10-e óta a Legfőbb Ügyészség felügyelete mellett zajlik a nyomozás, miután az a kiemelt ügyek osztályára került Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos BRFK-n tett feljelentése után.
Mintegy 150 darabos régészeti leletanyagot foglaltak le csütörtökön a veszprémi nyomozók egy nyirádi férfi házában. Az elsődleges régészi szakvélemény szerint a 124 fémpénzből, illetve használati tárgyakból, díszekből álló leletanyag a római korra datálható.
A központi költségvetés terhére 300 millió forintot ad a kormány a kistelepüléseken korábban bezárt kisiskolák újraindításához a 2011/2012-es tanévben. A támogatásra április 8-ig pályázhatnak önkormányzatok, intézményi társulások és többcélú kistérségi társulások, de több feltételnek is eleget kell tenniük. Az oktatásért felelős államtitkár május 9-ig bírálja el a pályázatokat - közölte pénteken…
Július 15-től csak rendezvénytartási engedéllyel tarthatnak tömegrendezvényeket a szórakozóhelyek. A januárban a West-Balkánban történt tragédia nyomán kialakított kormányrendelet a biztonsági tervet is megköveteli.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) a januári thaiföldi orvostragédia kapcsán több gyógyszercégre összesen több tízmillió forintos bírságot szabott ki.
Hende Csaba honvédelmi miniszter bizalma töretlen Gubcsi Lajos ügyvezető igazgató iránt - áll a Honvédelmi Minisztérium pénteki közleményében. Mint írja, folyik a tárca gazdálkodásának átláthatóvá tétele és az előző kormányok idején elkövetett súlyos visszaélések feltárása.
Benjamin Netanjahu nem érti, hogy miként akar békét Jeruzsálemmel a Palesztin Hatóság, miközben Izrael esküdt ellenségével, a Hamasz terrorszervezettel szeretne tárgyalni egy egységkormányról.
A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közös beadványban kérik az Alkotmánybíróságtól a 2006. évi őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló törvény megsemmisítését - közölték a jogvédő szervezetek.
Az egyetlen megmaradt Rába Botond - a két világháború közötti legsikeresebb magyar terepjáró-kisteherautó - látható április 3-ig a Közlekedési Múzeumban.
A II. kerületi önkormányzat vezetése támogatja Tarlós István főpolgármester azon döntését, amely szerint az Elvis Presley teret nem a II. kerületben, a Margit híd budai hídfőjénél kívánja kijelölni.
Az utóbbi időben jelentős mértékben csökkent a belvízzel elöntött, művelt terület nagysága Szabolcs-Szatmár-Beregben. Jelenleg 65 ezer hektáron áll a víz és további több mint 12 ezer hektárnyi az elöntött rét, legelő. A tavaszi munkák már megkezdődtek.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerint a Budapesti Fesztiválzenekar megkapja a teljes alaptámogatást, vagyis egyetlen fillért sem vonnak el tőle. A zenekar azonban úgy látja, hogy ezzel semmi sem változik, mert a 2011-es költségvetéséből továbbra is hiányzik 175 millió forint, amire számított. Ha ez így marad, a világhírű zenekar kénytelen lesz koncerteket lemondani.
Gyurcsány Ferenc szerint "beismerésnek tűnik", hogy Schmitt Pál nem reagál azokra a híresztelésekre, amelyek szerint fiatal korában állítólag jogerősen bűnösnek találták egy köztörvényes ügyben. Biztosat ugyanakkor nem tudni. A köztársasági elnök erkölcsi és politikai kikezdhetetlensége az ország ügye. Ha az elnök nem sérthetetlen, akkor nem független - írja a Facebook-on a volt miniszterelnök.
Igor Štefanov (SNS) parlamenti képviselő, volt építésügyi és régiófejlesztési miniszter, aki ellen eljárás folyik a Fico-kormány idején kirobbant ún. "faliújságos" tender miatt, ma arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy mintegy negyven parlamenti képviselőt és újságírót hallgat le a rendőrség. Štefanov nem árulta el, honnan szerezte értesülését, a belügyminisztérium azonban úgy reagált…
Lopott kukákkal stoppolt egy nógrádmegyeri férfi szerda éjszaka a Sóshartyán és Kishartyán közötti úton, ám pechére rendőröket intett le, pénteken gyorsított eljárásban eljárásban már el is ítélték.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) a januári thaiföldi orvostragédia kapcsán több gyógyszercégre összesen több tízmillió forintos bírságot szabott ki; az ügyben indított vizsgálat nyomán az OGYI egy cég esetében javaslatot tett az általa forgalmazott termékek társadalombiztosítási támogatásból való felfüggesztésére is.
Véget érhet Muammar Kadhafi líbiai vezető légi fölénye, amit a lázadókkal való folyamatos harcok során utóbbiak a rezsim egyik legfontosabb előnyének tartottak. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön elfogadta a légtérzárat, amelynek értelmében a nemzetközi csapatok – a civilek és polgári létesítmények védelme érdekében – lelőhetik Kadhafi támadó repülőgépeit. A felszállási engedélyre azonban még…
A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közös beadványban kérik a semmisségi törvény megsemmisítését az Alkotmánybíróságtól. A jogvédő szervezetek pénteki közleménye szerint a nemrég megszavazott jogszabály súlyosan sérti a jogállamiságot és a bírói függetlenséget.
Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint ivott az autós, aki a szerdai halálos balesetet okozta az M3-as autópályán. A karambolban Arnóth Sándor püspökladányi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő, sofőrje és a balesetet okozó autós is meghalt.
Az Európai Szocialisták Pártja továbbra is elfogadhatatlannak tartja a magyar médiatörvényt, és a jogszabály visszavonását követeli - mondta Philip Cordery főtitkár Budapesten. Az MSZP felkérésére ezért egy haladóbb törvényjavaslat elkészítésében segítenek a magyar szocialistáknak.
Legkevesebb harminc ember életét vesztette és több tucatnyian megsebesültek azt követően, hogy a jemeni fővárosban, Szanaában pénteken a biztonsági erők az elnök lemondását követelő tömegbe lőttek.
Az igazságügyi szakértő szerint ittas volt az a férfi, aki az M3-as autópályán a forgalommal szemben haladva szerdán okozott balesetet; a szerencsétlenségnek három halottja volt, köztük Arnóth Sándor fideszes képviselő, Püspökladány polgármestere.
Nemzetközi jogvédő szervezetek felszólították a magyar kormányt, hogy "azonnal lépjen közbe" a Gyöngyöspatán élő romák megvédésére - közölte pénteken az Európai Roma Jogok Központja. A magyar kormánynak elküldött levelükben a nemzetközi szervezetek arra figyelmeztettek, hogy a "romaellenes" őrcsoportok jelenléte csak az erőszakot fogja fűteni.
A líbiai kormány azonnali tűzszünetet hirdetett, elrendelve a katonai műveletek leállítását - jelentette be pénteken délután az ország külügyminisztere.
Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint ivott az autós, aki a szerdai halálos balesetet okozta az M3-as autópályán. A karambolban Arnóth Sándor püspökladányi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő, sofőrje és a balesetet okozó autós is meghalt. Közben az is kiderült, hogy a férfi 8-9 kilométert haladt a sztrádán forgalommal szemben.
Több mint kilenc Velencei-tó mennyiségű, több mint 360 millió köbméternyi belvizet szivattyúztak el tavaly december eleje óta Békés megyében - közölték szakemberek a megyei belvízhelyzetről tartott tájékoztatón pénteken Békéscsabán.
Európában a következő négy évtizedben a jelenlegi öt-tízszeresére nő a valószínűsége a tavalyi oroszországihoz hasonló, úgynevezett óriás hőhullámok kialakulásának - mutatták ki kutatók.
Tokióban várja a fukushimai atomerőművel kapcsolatos fejleményeket családjával együtt a Nagaszakit ért második világháborús atomtámadás egyik túlélője. Az idős nő attól fél, hogy egy újabb nukleáris katasztrófa szemtanúja lehet.
Öt év börtönbüntetésre ítélték és öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától első fokon azt az 54 éves miskolci férfit, aki tavaly szeptember közepén kirabolta a lakóhelye közelében lévő pénzintézetet - tájékoztatott Martossy György, főügyészségi osztályvezető ügyész, sajtószóvivő.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos arra kérte a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, Borkai Zsoltot, hogy addig ne adjanak pénzt a Magyar Úszó Szövetségnek, amíg le nem zárul a gazdálkodását vizsgáló eljárás. Czene Attila sportért felelős államtitkár szerint indokolt lehet a kifizetések felfüggesztése, de a szövetség vezetésével kapcsolatos problémák nem veszélyeztethetik az olimpiai…