A gazdasági és informatikai bizottság hétfői ülésén a kormány nem, a bizottság többsége azonban támogatta Lázár Jánosnak (Fidesz) az egyes energetikai tárgyú törvények módosításához benyújtott indítványát. Rogán Antal, a bizottság elnöke azt mondta: egyelőre vizsgálják a módosító indítványt.
A kormány tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét, a tagok választását közelíti az uniós gyakorlat felé - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottsága ülésén, miközben Király Júlia, az MNB alelnöke úgy vélekedett, hogy a jegybanktörvény tervezett módosítása nem szolgálja a stabilitást.
Sólyom László volt köztársasági elnök egy hétfői budapesti nemzetközi konferencián azt szorgalmazta: az új magyar alkotmányban jelenjen meg, hogy a fenntartható fejlődés magában foglalja egyebek mellett a társadalmi igazságosságot, a környezet védelmét és a jövő nemzedékek iránti felelősséget.
Támogatandó célnak nevezte a fogyatékossággal élő emberek közéleti részvételének elősegítését Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Szabó Máté ombudsmannak küldött válaszlevelében - tájékoztatott a biztos hivatala hétfőn.
Az orosz miniszterelnök, Vlagyimir Putyin és a Rosszija 1 TV ügyvédei egyaránt elutasították annak a lehetőségét, hogy peren kívül, bírósági meghallgatások nélkül megegyezzenek az alperes ellenzéki képviselőkkel.
Az egyiptomi tüntetéseket követő leltár kimutatta, hogy 70 műkincs sérült meg, valamint 18 rendkívül értékes tárgy tűnt el a kairói múzeumból a fosztogatások nyomán.
Gránáttal fenyegette meg a rendőröket egy férfi a napokban Tokodon. A járőröket a későbbi gyanúsított értesítette azzal, hogy a felesége megmérgezte őt. Mikor kiderült, hogy a történet nem igaz, az egyenruhások távozni akartak a házaspár otthonából, a férfi ekkor rontott rájuk.
A hadsereg a tüntetések során a "partvonalról" nézte az összecsapásokat, nem nyújtva segítséget sem a tiltakozóknak, sem a rendőröknek. Most a katonai erők kezében van a főhatalom.
A külföldiek által elkövetett, a határátlépéssel összefüggő okirat-hamisítások, illetve a zaklatások és a kábítószerrel való visszaélések számának emelkedése miatt tavaly nőtt a bűncselekmények száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A külföldiek által elkövetett, a határátlépéssel összefüggő okirat-hamisítások, illetve a zaklatások és a kábítószerrel való visszaélések számának emelkedése miatt tavaly nőtt a bűncselekmények száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - ismertették a térségi rendőr-főkapitányság hétfői nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Az MSZP miniszterelnöki székfoglalónak nevezte Orbán Viktor napirend előtti beszédét, amellyel megnyitotta a tavaszi ülésszakot a parlamentben. Vona Gábor, a Jobbik elnöke úgy véli, a kormánynak eddig fogalma sem volt, mit kellene csinálni, az LMP-s Schiffer András pedig hangsúlyozta: nem kellene hetente programokat kidolgozni.
A képen látható kutya újabb példa arra, hogy Magyarországon hova fajul a kutyák harcoltatása. A hétköznapi ember, ha kutyás is, nem biztos, hogy tisztában van azzal: Magyarországon mennyire elterjedt a kutyaharcoltatás.
Még 11 napig jelölhetnek képviselőt a civil szervezetek a Közszolgálati Kódex érvényesülését felügyelő Közszolgálati Testületbe - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Az oktatási jogok biztosának hivatala több évig tartó országos vizsgálatot indít a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatási helyzetének felmérésére; Aáry-Tamás Lajos ombudsman ezt azzal indokolta hétfői, Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországon folyamatosan növekszik az ilyen gyermekek száma.
Beszédet mondott Orbán Viktor ma a parlamentben az ötnapos üléssel kezdődő tavaszi ülésszak kezdetén. Szólt arról, hogy a devizahitelesek helyzetének kezelésében az állam helyett a bankoknak kell a nagyobb költségeket vállalniuk, illetve beszélt a multinacionális vállalatokra vonatkozó adóemelésről is. A politológusok szerint tovább kell várni a konkrétumokra. Reakciók a cikkben!
A Fidesz nem tűr "lófráló" újságírókat a parlamentben - legalábbis ezt jelzi, hogy teljesen átszabták a tudósítókra vonatkozó szabályokat. Az Országgyűlés hivatala korlátozta a sajtó munkatársainak mozgását, emiatt karzaton nyomorognak a fotósok, az újságírók pedig akkor is részt vesznek a sajtótájékoztatón, ha nem akarnak.
Miután a tüntetők két legfőbb követelését – a parlament feloszlatását és az alkotmány felfüggesztését – teljesítette, a hadseregnek fogalma sincs hogyan tovább – mondta Nógrádi György.
A Wall Street Journalból többet lehetett megtudni a kormány által tervezett reformokból, mint a miniszterelnök mai, parlamenti beszédéből. Orbán Viktor ugyanis most nem mondott konkrétumot. Arról beszélt például, hogy Matolcsy György kidolgozza majd az ország átfogó újraszervezési programját. A cél, hogy a munkaképes lakosságnak legyen munkája.
A miniszterelnök fokozatosan akarja megértetni az emberekkel, milyen helyzetben van az ország, és ebből milyen intézkedéseknek kell következniük - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elemzője.
Két ember meghalt, amikor személygépkocsijuk egy másik autónak ütközött hétfő délután a 76-os főúton - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az LMP minden eszközzel elhatárolódik attól, hogy Magyarországon bűnbakokat képezzünk, és bűnbakokat keressünk - mondta Vágó Gábor, a párt képviselője az Országgyűlésben. A képviselő a szintén LMP-s Osztolykán Ágnessel a cigánysággal kapcsolatban elhangzott kijelentésekre reagált.
A szervezők közlése szerint a rendőrség a forgalom aránytalan korlátozására hivatkozva nem engedélyezte a június 18-ra tervezett budapesti felvonulást. Sánta Mária hangsúlyozta: nem kívánják megváltoztatni az eredeti útvonalat, ezért inkább bírósághoz fordulnak.
Az MSZP szerint parasztvakítás az alkotmányozásról szóló kérdőív, melybe gumicsontként tették bele a gyerekek után járó szavazati jogról szóló kérdést.
Az előző nyolc év alatt bekövetkezett államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottságot hozott létre az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfői ülésén.
Velünk nem fogják feltörölni a padlót, mint ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették - mondta szezonkezdő parlamenti beszédében Orbán Viktor. A piac által várt miniszterelnöki bejelentések ezúttal is elmaradtak, Orbán általánosságban értékelte kormánya munkáját.
Megszakította a parlament ülését és rendkívüli házbizottsági tanácskozást hívott össze az Országgyűlés levezető elnöki posztját hétfő késő délután átvevő Ujhelyi István, amiért Vona Gábor, a Jobbik elnöke a betiltott Magyar Gárda mellényében tartózkodott az ülésteremben. Kövér László házelnök ezt megelőzően úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy "sajnos a házvezetés nem rendelkezik ezzel kapcsolatban…