A nyugati magyarság szervezeteit szeretné megszólítani a Magyar Diaszpóra Tanács, amely csütörtökön a Parlamentben tartja alakuló ülését. A tervek szerint a tanácskozáson felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.
Többször is lemondásra szólították fel a parlamentben Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert hétfőn, aki azonban úgy vélte, hogy a kabinet még ebben a ciklusban kijavítja az előző kormányok hibáit.
Szigorítaná a házszabályt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt arról, hogy sok házszabály szélesebb körben engedi a képviselői jogok gyakorlásának bizonyos korlátozását. A házelnök megfontolandónak tartja: törvény tiltsa, hogy valamely pártját elhagyó képviselő más párt frakciójába üljön át, vagy új frakciót alakítson.
Több közép-kelet-európai országban, köztük Magyarországon is gyengíti a demokratikus államforma és a piacgazdaság támogatottságát az elhúzódó pénzügyi-gazdasági válság - áll a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a pénzintézet működési területéről kedden kiadott éves helyzetértékelésben. A jelentés szerint a magyar végtörlesztési program "aggodalmakat vet fel" a magánjogi…
A legfelsőbb bíróság elnöke szerint aggályos, hogy a Magyar Bírói Egyesület és a kormány korábban stratégiai megállapodást kötött. Ez számos kérdést felvet, amely alkalmas arra, hogy az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat megingassa - tette hozzá Baka András, aki az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy az ítélkezések minőségére az öncélú ügygyorsítás hátrányosan ha, aláássa a…
A fideszes parlamenti képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelné az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértékét - közölte Lázár János a TV2 Mokka című műsorában kedden. A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy szerinte Magyarország nem fog "bedőlni", továbbá hangsúlyozta: a devizahitelesek megmentésében nem lehet meghátrálni.
A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el Budapesten Tarlós István főpolgármester, mert november 13-án és november 14-én a város több mérőpontján elérte vagy meghaladta a küszöbértéket a szálló por koncentrációja, s a következő napon javulás nem várható - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden hajnalban az MTI-vel.
Előreláthatóan mintegy 50-70 módosító javaslatot adhat be a Fidesz parlamenti frakciója a nemzeti köznevelési törvénytervezethez a kedden kezdődő és jövő héten befejeződő parlamenti vita során - jelentette be Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási tudományos és kutatási bizottságának elnöke, a Fidesz alelnöke kedden az m1 Ma reggel című műsorában.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában a válaszadók többsége úgy vélte, nincs szó igazi szakításról a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció között, "a két utódpárt viszonyában inkább háttéralku sejthető" - olvasható az intézet felmérésében.
A fideszes parlamenti képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelné az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértékét - közölte Lázár János a TV2 Mokka című műsorában kedden. A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy szerinte Magyarország nem fog "bedőlni", továbbá hangsúlyozta: a devizahitelesek megmentésében nem lehet meghátrálni.
A héten egy Esztergom számára fontos szavazásra kerül sor a Parlamentben, a Fidesz elveszi Esztergomtól az Alkotmánybíróságot, a testület székhelye Budapestre kerül. A döntés természetesen csak elvi, hiszen az AB két évtizede a fővárosban működik, sosem foglalta el a neki ígért Sándor-palotát.
Az Index információi szerint hétvégére rendkívüli munkanapokat rendelt el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetése, mert a tervekhez képest több sarkalatos törvény előkészítése késik.
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint a sajtóban megjelent értesülésekkel szemben az amerikai nagykövet és a kormányfő találkozója utáni washingtoni külügyi államtitkári szintű tárgyalásokon nem volt téma az esetleges tiltakozás, a demars.
Egy miniszter mandátumát ezer és egy okból rövidítheti meg a miniszterelnök, és nem feltétlenül azért, mert az adott tárcavezető nem volt sikeres. Előfordulhat, hogy "új műsorhoz új férfi kell" - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Kövér László, aki ugyanakkor azt is hozzátette, hogy jelenleg semmi előjelét nem látja a személyi változtatásnak.
A köznevelés nem szolgáltatás, hanem közszolgálat, és a köznevelési rendszer fenntartása, működtetése a magyar állam joga, feladata és kötelessége - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az új köznevelési törvényre vonatkozó javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában kedden a parlamentben. Utalva a törvény megváltozott elnevezésére úgy fogalmazott: az új köznevelési rendszer kitüntetett…
Londoni arab elemzők és napilapok szerint a damaszkuszi rezsim növekvő elszigetelődése szomszédjaitól regionális háborúhoz vezethet. Az al-Kudsz Al-Arabi szerint elképzelhető egy összehangolt támadás Szíria és Irán ellen, az Asark Al-Avszat pedig egy lehetséges szíriai puccsról írt. A brit The Telegraph összefoglalója.
A New York-i rohamrendőrség éjfélkor – magyar idő szerint kedd reggel hatkor – elkezdte felszámolni a Wall Street-ellenes tüntetők táborát a Zuccotti Parkban. Michael Bloomberg polgármester a Twitteren jelentette be, hogy a tüntetőknek „ideiglenesen” el kell hagyniuk a helyet. A mozgalomhoz Magyarországon is csatlakoztak: pénteken másodszorra is utcára vonult a Valódi Demokráciát Most elnevezésű…
Elkészült a jövő évi bérkompenzáció rendszere, annak érdekében, hogy senkinek se csökkenjen a nettó bérre - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára. Balog Ádám kiemelte: a szükséges emelés öt százalék feletti részét az állam visszatéríti a munkáltatóknak. Hozzátette: a magánszemélyek várhatóan a Munkaügyi Központokhoz fordulhatnak majd kompenzációért.
Olaj szivárog az óceánba egy mélytengeri olajlelőhelyen Brazília partjainál – ismerte el a környéken fúrásokat végző amerikai olajcég. A helyi hatóságok szerint egy félresikerült olajfúrás miatt több száz hordó olaj jut a tengerbe naponta. A cég tizennyolc hajóval próbálja megakadályozni az olajszivárgást.
De Blasio Antonio volt fideszes Európai parlamenti képviselő cége havi nettó 300 ezer forintot kap a pécsi városházától tanácsaiért az EKF beruházásokat, külkapcsolatokat és európai ügyeket illetően. A teljesítési igazolásokból nála sem derül ki, mit csinált a 11,6 millió forintért - írja a pecsistop.hu.
Két évvel ezelőtt Omár Farúk Abdúlmutallab karácsonykor megkísérelt felrobbantani egy utasszállító repülőgépet, de az alsónadrágjába rejtett pokolgép besült. Idén a radikális muszlim pap, Anzsem Csudari igyekszik „emlékezetessé” az ünnepet, miután nyilvánosan arra hívta fel hívei figyelmét, hogy Jézus Krisztus születésének a megünneplése „gonosz, pokolba vezető út”.
Előreláthatóan mintegy ötven-hetven módosító javaslatot adhat be a Fidesz parlamenti frakciója a nemzeti köznevelési törvénytervezethez a kedden kezdődő és jövő héten befejeződő parlamenti vita során – jelentette be Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke, a Fidesz alelnöke kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Előreláthatólag jövő márciusban tárgyalják másodfokon a Cozma-gylkosság ügyét - közölte Ferenczy Tamás szóvivő kedden az MTI-vel, egy nappal azután, hogy megérkeztek a másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblára a fellebbviteli főügyészségről az ügy aktái.
Antiszociálisnak, versenykorlátozónak tartja a tervezett plázastopot a Demokratikus Koalíció és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul miatta. A Gyurcsány-párt úgy véli, aggályos, hogy hírek szerint állami hitellel támogatnák a CBA áruházláncot.
Egy nagy budapesti kórház belgyógyászatán fekvő beteg küldte szerkesztőségünkbe ezt az étkezéshez kapott édességet. A Válság szeletet egy makói cég, a Galla Sweet gyártja, és "Édesítse meg a válságos időket!" szlogennel ajánlja.
Vadai Ágnes független képviselőnő egy írásbeli kérdés formájában hét kérdést intézett Matolcsy Györgyhöz. A kérdések mindegyike a CBA kormány általi helyzetbehozásának helyességét vonja kétségbe.
Ha csak egyszerű, hiányos és gyakran a férje által befejezett mondatokban is, de interjút adott az ABC televíziónak Gabrielle Giffords demokrata párti képviselőnő, akit bő tíz hónappal ezelőtt lőtt fejbe egy zavarodott támadó az arizonai Tucsonban.
Újabb 11 szervezettel kötött partnerségi megállapodást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A kamarák és szakmai egyesületek a jogszabály-előkészítésben segíthetik a tárcát.
Éveken át szexuális szolgáltatásokra külföldre is közvetített kiskorú fiúkat az a pedofilbanda, amelyet a napokban leplezett le a rendőrség a főváros IV. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Nemzetközi pedofil hálózatot buktattak le a BRFK nyomozói a múlt héten. A már előzetesben lévő magyarok külföldi férfiak számára kerítettek kiskorú fiúkat szexuális szolgáltatás céljából.
A CNN beszámolója szerint hétfőn Rio de Janeiróban a brazil különleges erők razziát tartottak a város Rocinha nevű nyomortelepén. 3 ezer katona és páncélos csapott le a drogbárókra.
A Fidesz több kritikus pontot is lát a köznevelési törvényjavaslatban, az MSZP pedig elfogadhatatlannak tartja a tervezetet, ezért annak visszavonására szólította fel a kormányt. A KDNP szerint értékelvű és a minőséget kívánja javítani az új köznevelési törvény. A javaslat keddi általános vitájában a Jobbik vezérszónokai ezzel szemben arra mutattak rá, hogy azt sem tudni, megvan-e a szükséges…
A hónap elején alakult Hálózat a Tanszabadságért (HAT) nevű, civil szakmai szervezeteket tömörítő szerveződés demonstrációt tart a Parlament előtt, mivel szerintük az új köznevelési törvényjavaslat elfogadhatatlan, horthysta, sztálinista, kádárista időket idéz.
Fordítva hímezték az olasz labdarúgó-válogatott hivatalos mezére a nemzeti trikolór színeit. Az olaszok így "magyaros" mezben lépnek pályára Uruguay ellen.
Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) szerint keddre számos helyen tovább romlott a levegő. A szálló por magas koncentrációja miatt már nyolc település levegőjét minősítette veszélyesnek az intézet.
A hatalmi-személyi viszonyok átrendezése szükséges, de önmagában nem oldja meg a szocialista párt problémáit, mondta az ATV Startban Lendvai Ildikó annak kapcsán, hogy Mesterházy Attila az MSZP szombati kongresszusán arra kérte a párt prominenseit: lépjenek hátrébb és a jövőben szakmai munkájukkal segítsék a közösséget.
Megkezdődött a büntetőpere a Fővárosi Bíróságon (FB) kedden annak a szerencsejáték-függő bankrablónak, aki tettenérésekor öngyilkosságot kísérelt meg, főbe lőtte magát, és csak a gyors orvosi segítségnek köszönheti, hogy életben maradt.
A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén kedden, de közleményben figyelmeztetett: amennyiben az európai pénzügyi piacokat jellemző kockázatkerülés növekedése tartósnak bizonyul, szükségessé válhat a monetáris kondíciók fokozatos szigorítása. Közben két és fél éve nem mért csúcsra emelkedett a magyar CDS árazás. A forintgyengüléssel kapcsolatosan pedig úgy…
Azonnali hatályú létszámcsökkentést rendelt el a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a hozzá tartozó közgyűjteményeknél és a művelődési intézeteknél, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a lépés ellen nyílt levélben tiltakozott.
A magyar kormányfő a múlt heti londoni látogatása során adott interjút a tekintélyes brit gazdasági-politikai folyóiratnak. Az Economist közép-kelet-európai blogrovata (Eastern Approaches) ebből ismertetett részleteket.
Hiller István szocialista országgyűlési képviselővel a demokratikus ellenzék lehetőségeiről, a Fidesz fölötti győzelem esélyeiről készítettünk interjút. A volt oktatási miniszter nagyjából lemondott arról, hogy a budapesti 2. választókerületi időközi parlamenti választáson az MSZP jelöltje, Lévai Katalin a második fordulóban nyerni tudjon.
Az MSZP felháborítónak tartja, hogy miközben megszorításokat szenved el a társadalom többsége, addig a kormány a jövő évi költségvetésben növelni akarja a saját maga "fényezésére" szánt forrásokat.