A kerület 61 millió forintos programot indított a hajléktalanok érdekében. A Józsefvárosban közel 300 ilyen, a programban támasztott feltételeknek megfelelő személy él.
Egy felelős kormánynak fel kell készülnie a legrosszabbra - Példaként említette, hogy egyes országok egyfajta védőhálóként nyitott keretegyezményt írnak alá az IMF-fel.
Az olasz köztársasági elnök megbízta Mario Monti közgazdászt az új olasz szakértői kormány megalakításával. Giorgio Napolitano vasárnap este, a törvényhozás két házának elnökével és a pártok vezetőivel tartott konzultáció után fogadta az Európai Unió volt biztosát, és felkérte a feladat ellátására.
Szeptemberi szülését követően a Burgasz melletti Primorskóban készül Dusev-Janics Natasa, akit a napokban meglátogatott edzője, Kovács László, a felnőtt szövetségi kapitány, Storcz Botond és Molnár Tamás gyúró is.
A BKV-s ügyekben meggyanúsított Mesterházy Ernőnek a hvg.hu által közzétett vallomásából kiderül: Demszky Gábor volt bizalmasának vallomása szerint „maga a borzalom volt” az a koalíció, amelyre az MSZP és az SZDSZ a fővárosban kényszerült 2006-ban.
A roma-nem roma együttélés a legtöbb esetben akkor beszédtéma, ha konfliktus van. Ne legyünk igazságtalanok, az is előfordul, hogy pozitív a hangnem: jól menedzselt program esetén bezzeg-falvakat, esetleg mintául szolgáló integrációs projektet is szokás emlegetni. Egy kutatás kapcsán csaknem félszáz településen jártam a nyáron.
Az SZDSZ huszonharmadik. születésnapjára emlékezett szombaton a párt országos tanácsa. Kevesen voltak, de a születésnapon több alapító tag is részt vett, köztük volt országgyűlési képviselők. A SZDSZ ügyvezető elnöke azt mondta: nem tudják még milyen formában, de szeretnének részesei lenni a Fideszt leváltó erőnek.
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma a főváros II. kerületének egy részében. A 2-es számú választókerület 56 szavazókörében több mint 49 ezer választópolgár adhatja le szavazatát reggel 6 és este 7 óra között - közölte Szalai Tibor jegyző, a budapesti 2-es számú egyéni országgyűlési választókerületi választási bizottság elnöke az MTI-vel.

Egy kigyulladt panzióhoz riasztották a tűzoltókat vasárnap hajnalban Veresegyházán. A lángokat kevéssel öt óra előtt sikerült eloltani - mondta el Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek.
Egy kigyulladt panzióhoz riasztották a tűzoltókat vasárnap hajnalban Veresegyházán. A lángokat kevéssel öt óra előtt sikerült eloltani - mondta el Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Ha a Fidesz jelöltjének nem sikerül egyértelmű győzelmet aratni, akkor nem csak a kétharmadból fogy el mandátum (ötről négy szavazatra csökkenne a kétharmados többség) hanem komoly figyelmeztetés lenne Orbánék számára.
Az emelkedő olajár és gyengülő forint árfolyam miatt a héten új csúcsra futhatnak az üzemanyagárak a hazai kutakon. A gázolaj esetében jelentősebb, 5 forint körüli áremelésre is érdemes felkészülni, a benzin viszont ennél kisebb mértékben drágulhat - írja a portfolio.hu.
Jóval több stég maradt idén a Balatonban, mint a korábbi években. A Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője szerint ezeket a stégeket október végéig kellett volna eltávolítani, de valószínűleg sokan az enyhe idő miatt hagyták még a mederben. Pécseli Péter szerint egy-két héten belül megkezdik a tóban maradt stégek begyűjtését.
Tíz év tanácsadói szerződéseit kérte be a Dunántúli Napló a pécsi önkormányzattól. A városvezetés pártállástól függetlenül támaszkodott külső szakértők, tanácsadók segítségére. Jó pénzért.
Érdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.
Érdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.
Az elismerést idén is heten kapták meg. A XXI. Század Társaság minden évben azoknak a művészeknek ítéli oda a díjat, akik munkásságát értékőrzőnek és értékteremtőnek tartja.
Negatív kihatású megfigyelés alá vette Magyarország adósosztályzatait a Standard & Poor's. Új szereposztás kialakítását sürgette az MSZP-n belül a pártelnök. Olaszországban a képviselőház is megszavazta a gazdasági megszorításokat tartalmazó költségvetési csomagot. A nap legfontosabb hírei november 12-én.
A görög és az olasz kormányváltásokat üdvözölte szombaton Honoluluban Barack Obama amerikai elnök, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) - a Hawaii-szigetek fővárosában megrendezett - kétnapos csúcstalálkozójának kezdetén tartott amerikai üzleti fórumon.
Az autósok 36 százaléka nem autózik kevesebbet az üzemanyagár emelések ellenére sem, 30 százalékuk ezt nem is teheti meg, miközben a Forensis Autóklub legújabb felmérése szerint a válaszadók közel kétharmada kevesebbet használja autóját, 45 százalékuk pedig több mint negyedével csökkentette a kocsi használatot. A közlemény szerint a válaszadók 1,7 százaléka döntött átmenetileg az autója leállítása…
Nincs markáns nézetkülönbség a kormányoldalon belül a köznevelési törvénnyel kapcsolatban - hangoztatta az MTI kérdésére Hoffmann Rózsa államtitkár, miután Pokorni Zoltán pénteken egy szaktanácskozáson vitatott pontokról beszélt.
A brazil rendőrség és a hadsereg több elitegysége elözönlötte vasárnapra virradóan a legnagyobb Rio de Janeiró-i nyomornegyedet, a Rocinhát. Hosszú idő óta ez az első ilyen nagyszabású hatósági művelet az országban a kábítószer-kereskedelem és általában a bűnözés elleni küzdelemben.
Egy ember súlyosan megsérült vasárnap délelőtt Paks közelében, amikor autójával árokba hajtott, majd a jármű kigyulladt; a helyszínelés, műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták - közölte Mártonné Kasler Sarolta, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A Demokratikus Koalíció (DK) pontos elszámolást kér a Balsai-jelentés elkészítésének költségeiről; az ügyben írásbeli kérdéssel fordultak a miniszterelnökhöz.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány mindhárom fontos gazdaságpolitikai célkitűzése látványos kudarcba fulladt, hiszen a Fidesz hatalomra kerülése óta elmaradt az ígért radikális és azonnali adócsökkentés, a gyors gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság bővülése.

Több külföldi állampolgárral együtt szabadon engedték a lengyel hatóságok azt a magyar állampolgárt is, akit a pénteki nemzeti ünnepen Varsóban lezajlott zavargásokkal összefüggésben vettek őrizetbe - tudta meg az MTI varsói tudósítója.
Egy felnőtt és egy gyermek a füstmérgezésen túl súlyos égési sérüléseket szenvedett abban a lakástűzben, amely vasárnap reggel keletkezett a Szolnok megyei Jánoshidán - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
Meglepetésre a Szeged lett a 2011-es Magyar Kupa győztese a férfi vízilabdázóknál: a Tisza-partiak a vasárnapi döntőben a címvédő Honvéd legénységét verték 9-8-ra a Szőnyi úti uszodában.
Az LMP olyan törvényjavaslatot nyújtott be vasárnap az Országgyűlésnek, amellyel a törvénybe, vagy jó erkölcsbe ütköző privatizációs szerződéseket vizsgálnák.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány mindhárom fontos gazdaságpolitikai célkitűzése látványos kudarcba fulladt, hiszen a Fidesz hatalomra kerülése óta elmaradt az ígért radikális és azonnali adócsökkentés, a gyors gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság bővülése.
Egy felnőtt és egy gyermek a füstmérgezésen túl súlyos égési sérüléseket szenvedett abban a lakástűzben, amely vasárnap reggel keletkezett a Szolnok megyei Jánoshidán - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
Senki nem vállalta magára azt a két robbantásos merényletet, amelyet a pakisztáni Hajbár térségben követtek el vasárnap. Az áldozatok között három gyerek is van.
Az Európai Zöld Párt (EGP) párizsi kongresszusán a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntöttek úgy, hogy teljes jogú tagjaik közé veszik fel az LMP-t - tudatta a párt két szóvivője vasárnap az MTI-vel.