2011. november 23. szerda

nov. 23
10:32
Keresi a fogást az ÁSZ is a Magyar Nemzeti Bankon (Alternatív Energia)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2010-ben a jegybanktörvény előírásainak megfelelően működött, de a létszámmal és személyi jellegű ráfordításokkal való gazdálkodása nem felelt meg saját takarékossági célkitűzéseinek, és bérpolitikai intézkedéseivel nem támogatta a kormány takarékossági célkitűzéseit sem.
nov. 23
10:48
Termékbemutatón büntetett a NAV (Alternatív Energia)
Egészségmegőrző és konyhai eszközöket forgalmazó cég termékbemutatóján büntettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Alföldi Regionális Adó-főigazgatóságának ellenőrei; a társaság munkatársait félmillió forintra bírságolták, mivel a próbavásárláskor nem adtak nyugtát, és az egyik segítő feketén dolgozott.
nov. 23
10:48
A Vöröskereszt szerint nem bántották a lázadók Kadhafi fiát (ATV)
Szaif-al Iszlám Kadhafi egészségi állapotáról sok találgatás látott napvilágot, többen már arról beszéltek, hogy az őt elfogók az ujjait is levágták. A Vöröskereszt ezért úgy döntött, hogy meglátogatja líbiai cellájában. Szóvivőjük szerint az ex-diktátor fia jól van.
nov. 23
10:50
Százezreket csalt ki egy-egy embertől a kaposvári álügyvéd (Alternatív Energia)
Esetenként több százezer forinttal károsított meg gyanútlan embereket egy magát ügyvédnek kiadó férfi; a csalással egy 21 éves kaposvári férfit gyanúsítanak, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.
nov. 23
10:50
Tízezreket érinthet a rokkantnyugdíj-rendszer átalakítása (ATV)
A kormány a Széll Kálmán Tervben és az erre épülő Konvergencia Programban is kinyilvánította, hogy akár többszázezer jelenlegi rokkantnyugdíjast is vissza kíván vezetni a munkaerőpiacra. Jelentős késéssel készült el az erre vonatkozó törvénytervezet, melynek kapcsán a Policy Agenda megvizsgálta, hogy milyen társadalmi és gazdasági hatásokkal kell számolni.
nov. 23
11:06
Betonkorlátnak ütközött egy autó az M7-es felüljáróján (Alternatív Energia)
Átszakította a betonkorlátot, és az út mellett állt meg egy személyautó Nadap és Velence között az M7-es autópálya felüljárónak felvezető szakaszán szerda reggel; a kocsit vezető nő könnyű, férfi utasa súlyos sérüléseket szenvedett, őt a tűzoltók vágták ki a roncsból - közölte a rendőrség az MTI-vel.
nov. 23
11:06
Egy helyet rontott, 37. a magyar válogatott a világranglistán (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott egy pozíciót rontva a 37. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán kiadott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
nov. 23
11:08
Kegyeletsértést követhetett el a Jobbik képviselője (Alternatív Energia)
Hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúja nem, legfeljebb kegyeletsértés vétségének gyanúja vetődhet fel a legfőbb ügyész szerint azzal kapcsolatban, hogy egy jobbikos képviselő korábban koszorúkat és csokrokat távolított el Károlyi Mihály Kossuth Lajos téri emlékművéről,
nov. 23
11:08
Sok erőt kívánt a Jobbiknak a gyilkosságokkal gyanúsított párt (ATV)
Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke visszautasította, hogy a Jobbik bármilyen kapcsolatot ápolna az NPD-vel. A többek szerint Novák Előd Jobbik-alelnök befolyása alatt álló Kuruc.info azonban szeptemberben teljes mellszélességgel kiállt az NPD mellett, amely pedig levélben gratulált a Jobbik választási sikeréhez.
nov. 23
11:24
Szekrény dőlt a diákokra egy fővárosi iskolában, heten megsérültek (Alternatív Energia)
Rádőlt a szekrény hét diákra szerdán egy kőbányai iskolában - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel. A mentők elsődleges információi szerint csak könnyebben sérültek meg a diákok.
nov. 23
11:24
Kegyeletsértés gyanúja vetődhet fel a jobbikos képviselő tette kapcsán (ATV)
Hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúja nem, legfeljebb kegyeletsértés vétségének gyanúja vetődhet fel a legfőbb ügyész szerint azzal kapcsolatban, hogy egy jobbikos képviselő korábban koszorúkat és csokrokat távolított el Károlyi Mihály Kossuth Lajos téri emlékművéről,
nov. 23
11:26
Otthonról hozott ebédet esznek az esztergomi iskolások (ATV)
Az esztergomi iskolákban otthonról hozott ebédet esznek szerdától a gyerekek, a város szociális központjában pedig azt remélik, hogy felajánlásokból tudják majd biztosítani a rászorulók étkeztetését. A közétkeztetési feladatokat ellátó cég a ki nem fizetett számlák miatt szünetelteti az ételek kiszállítását.
nov. 23
11:42
Romagyilkosságok: a vádlott vádol (Alternatív Energia)
A jegyzőkönyv meghamisítása miatt feljelentést nyújtott be a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi egyike, Kiss István szerdán a Pest Megyei Bíróságnak.
nov. 23
11:42
Iskolásokra dőlt a szekrény Kőbányán: heten sérültek meg (ATV)
Rádőlt a szekrény hét diákra szerdán egy kőbányai iskolában - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel. A mentők elsődleges információi szerint csak könnyebben sérültek meg a diákok.
nov. 23
11:44
Orbán mégsem értette meg a BKV problémáját (Alternatív Energia)
Az MSZP tárgyalásokat kezdeményez Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, Orbán Viktor miniszterelnök és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, korábbi kormánybiztos között a BKV finanszírozásának rendezéséről.
nov. 23
11:44
Sikeresen felvették a kapcsolatot az orosz Mars-misszióval (ATV)
Sikerült kapcsolatot létesíteni az orosz Mars-misszió műholdjával, a Fobosz-Grunttal – közölte az Európai Űrügynökség (ESA).
nov. 23
11:46
Romagyilkosságok: az egyik gyanúsított feljelentést tenne (ATV)
A jegyzőkönyv meghamisítása miatt feljelentést nyújtott be a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi egyike, Kiss István szerdán a Pest Megyei Bíróságnak.
nov. 23
11:48
„Pornóbotrány” – Eladja kiadóját a katolikus egyház (ATV)
A pápa cselekvésre szólította fel a németországi katolikus vezetőket a Weltbild kiadóval kapcsolatosan, a Német Püspöki Konferencia pedig úgy döntött, hogy „késlekedés nélkül” megválik a szexbotrányba keveredett könyvkereskedéstől.
nov. 23
12:18
Az MSZP szerint a Corvin-lánc a Horthy-rendszert idézi (Alternatív Energia)
Kivenné az állami kitüntetések köréből a Magyar Corvin-láncot és megtartaná a Nagy Imre Érdemrendet a szocialisták parlamenti frakciója.
nov. 23
12:18
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
nov. 23
12:20
Új költségvetést akar az LMP (Alternatív Energia)
Öt pontban foglalta össze az LMP azt, hogy szerinte mire van szükség az ország pénzügyi stabilitásának visszaállításához. Scheiring Gábor képviselő szerdán, sajtótájékoztatón többek között egy új költségvetési javaslat elkészítésének és Matolcsy György távozásának szükségességéről beszélt.
nov. 23
12:20
Kórházba kerültek a nyugdíjuk miatt éhségsztrájkoló csernobiliek (ATV)
Donyeckben 11 csernobili kórházba került, akik november 15-én kezdtek éhégsztrájkba a nyugdíjuk csökkentése ellen.
nov. 23
12:22
Az MNB megalapozatlannak tartja az ÁSZ kritikáját a jegybanki takarékosságról (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megalapozatlannak tartja az Állami Számvevőszék jegybanki takarékosságot illető kritikáit.
nov. 23
12:24
Merkel ismét elutasította az eurókötvény bevezetését (Alternatív Energia)
A Bundestag szerdai költségvetési vitájában elhangzott beszédében Angela Merkel ismét azt hangsúlyozta, hogy a többi között az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso által szorgalmazott eurókötvény nem megfelelő eszköz az euró-, illetve az adósságválság megoldására.
nov. 23
12:36
Baka András lehet a Kúria elnöke? (Alternatív Energia)
Azt javasolja a fideszes Papcsák Ferenc, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök december 15-ig tegyen javaslatot az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének és a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyébe lépő Kúria elnökének személyére. Az indítvány szerint Baka András jelenlegi főbíróból tanácselnök lehetne a Kúrián.
nov. 23
12:54
DK: a sorkötelezettség visszaállítását készíti elő a kormány? (Alternatív Energia)
A sorkötelezettség visszaállítását megalapozó nyilvántartás összeállítását írja elő a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről szóló sarkalatos törvény tervezete a Demokratikus Koalíció (DK) szerint.
nov. 23
12:54
„Hárman voltunk kommunisták” Csintalan az ATV-n (ATV)
Az ATV Civil a pályán című műsorában Csintalan Sándor volt az egyik meghívott vendég Zentai Péter újságíró, Csernus Imre pszichiáter és Murányi Marcell főszerkesztő mellett.
nov. 23
12:56
Neonáci-ellenes frontot szorgalmaz a német kancellár (ATV)
A Bundestag előtt ismertetett, szerdai kormánynyilatkozatában Angela Merkel a közelmúltban feltárt, legkevesebb 10 halálos áldozatot követelő, idegengyűlölet által vezérelt neonáci gyilkosságsorozatot a demokrácia, a demokratikus rend elleni támadásnak nevezte.
nov. 23
13:12
A kormány már döntött a különadóról (Infostart)
A kormány akkor sem vet ki különadót a lakosságra, ha egy bírósági döntés esetleg plusz kiadásra kötelezi a magyar államot - értesült az InfoRádió. Az MSZP máris 600 milliárd forintos megszorításról beszél, az alkotmányjogász szerint azonban valóban van megoldás az adófizetők megsarcolásának elkerülésére
nov. 23
13:12
Ismét gyilkolásba kezdett a hasmenésjárvány (ATV)
Két újszülött meghalt, három felnőtt pedig megfertőződött, miután a hasmenéssel járó betegség felütötte fejét egy walesi szülőotthonban.
nov. 23
13:14
Végtörlesztés: előre megegyeztek a bankok a magasabb kamatról? (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal szerdán (GVH) vizsgálatot indított hét magyarországi pénzintézetnél a lakossági jelzáloghitelek kamatának egy időben végrehajtott emelése miatt, aminek valószínű magyarázata a hatóság szerint a bankok közti megállapodás - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
nov. 23
14:06
Még novemberben döntenek az autópálya matricáról (Infostart)
Az autópályamatrica-rendszer megváltoztatásával foglalkozik a tárca, az ügyben novemberben várható döntés minisztériumi hatáskörben, ezért még korai lenne konkrétumokról beszélni - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkár szerdán az MTI-nek a Magyar Fuvarozói Fórumon.
nov. 23
14:06
Köznevelési törvény - Szakmai szervezetek és érdekvédők a tervezet visszavonására szólítják fel a kormányt (Alternatív Energia)
Az oktatási szakemberekből és érdekvédőkből létrejött HAT - Hálózat a Tanszabadságért elnevezésű szervezet a köznevelési törvény tervezetének visszavonására szólítja fel a kormányt, illetve a kormánypárti többséget - közölte Molnár Lajos, a civil szerveződés egyik alapítója szerdán a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón.
nov. 23
14:08
Orbán Viktor Indiába megy (Alternatív Energia)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerint Indiával stratégiai együttműködésre törekszik Magyarország, mind a külkereskedelmi kapcsolatok bővítése, mind a kölcsönös befektetések terén.
nov. 23
14:24
Pénteken "Ne vásárolj semmit!" nap (Alternatív Energia)
Vásárlási böjtre buzdít a Tudatos Vásárlók Egyesülete pénteken, a Ne vásárolj semmit! napon.
nov. 23
14:24
Legelésző tehenek között csaptak össze rendőrök és tüntetők (ATV)
Összecsaptak a rendőrökkel szerdán tüntetők a nyugat-franciaországi Valognes közelében, ahonnan délután indul el az utolsó német nukleáris hulladékot szállító szerelvény Németországba.
nov. 23
14:26
Ingyenes koncertsorozattal ünnepel az Omega (ATV)
Tíz ingyenes szabadtéri nagykoncert már biztos 2012-ben az Omega együttes 50. születésnapját ünneplő, nemrég kezdődött jubileumi évben.
nov. 23
14:28
Éger: totális bizonytalanság uralkodik a betegellátásban (ATV)
Ha a kormány nem változtat egészségpolitikáján, akkor egy fontos nemzetpolitikai kérdésben tart fenn súlyos mulasztást – ezt a Magyar Orvosi Kamara elnöke mondta szerdán az ATV Start-ban.
nov. 23
14:30
Stanislaw Lemet ünnepli szerdán a Google (ATV)
A keresőóriás különleges logója annak állít emléket a fekete-fehér interaktív animációval, hogy hatvan éve jelent meg a világhírű lengyel sci-fi szerző első könyve.
nov. 23
14:42
Tavasszal fogadhatja el a parlament a vidékfejlesztési stratégiát (Infostart)
A nemzeti vidékfejlesztési stratégia némileg késve, januárban kerül a kormány elé, és tavasszal fogadja el a parlament - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán, a Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2011 című rendezvény nyitó előadásában Budapesten.
nov. 23
14:42
Ő lehet a negyedik - Aláírja lemondását a jemeni elnök? (ATV)
Ali Abdallah Száleh elnök Szaúd-Arábiába repült, hogy sajtóhírek szerint aláírja a lemondását. Zine El Abidine Ben Ali, Hoszni Mubarak és Moammer Kadhafi után ő lehet a negyedik megbuktatott arab vezető.
nov. 23
15:00
Kórházba került - Megműtötték a színészt (ATV)
Azt nem tudni, mi volt a baj a színész végtagjával.
nov. 23
15:02
"Miben segíthetek?" Ököllel ütötte a fideszes aktivistákat (ATV)
Egy ismeretlen férfi megtámadta és bántalmazta a fővárosi XI. kerületi Fidesz-iroda két munkatársát szerda délben - közölte Milassin Levente, a XI. kerületi önkormányzat kommunikációs irodájának vezetője, hozzátéve, a két idős munkatársat kórházba szállították, a támadót a rendőrség keresi.
nov. 23
15:36
Fordulat: India felé nyitnak Orbánék (ATV)
Indiával stratégiai együttműködésre törekszik Magyarország, mind a külkereskedelmi kapcsolatok bővítése, mind a kölcsönös befektetések terén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerint.
nov. 23
15:54
Erre készüljön: Havazás, ónos eső és fagy várható (ATV)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, -6 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön +1, -3 fok között alakul. Csütörtök estig a Kárpát-medence időjárását a tőlünk északkeletre elhelyezkedő anticiklon és a Földközi-tenger fölött lévő ciklon alakítja.
nov. 23
15:56
"Újabb különadót vethetnek ki Orbánék" - videóval (ATV)
Újabb különadót vethet ki az országgyűlés, ha a kormány valamelyik korábbi döntése miatt az Európai Bíróság, vagy az Alkotmánybíróság megbünteti a magyar államot - közölte az adószakértő.
nov. 23
16:12
Átadták az ország legnagyobb naperőművét (Infostart)
Egymagában a tavaly Magyarországon megvalósult összes napelemes villamosenergia-termelő beruházás teljesítményének közel felére képes az önkormányzat által Újszilváson létesített rendszer - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára a helyszínen, a naperőmű szerdai ünnepélyes átadásán.
nov. 23
16:12
Hat évet kapott a vesztegetéssel vádolt volt kerületi ügyész (ATV)
Jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte a hivatali visszaéléssel és más bűncselekményekkel vádolt Varga Gergely volt kerületi ügyészt, korábbi ügyészségi szóvivőt szerdán másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla.
nov. 23
16:14
New York Times: ezért csökkent a magyar GDP növekedése (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden bejelentett új finanszírozási eszközeiről és azok esetleges magyarországi alkalmazásáról olvasható cikk szerdán a The New York Times-ban.
nov. 23
16:30
Egyre több az influenzagyanús eset, de még nincs járvány (Infostart)
Az elmúlt héten némileg emelkedett az influenzagyanús esetek száma, de közülük egy beteg szervezetében sem mutatták ki az influenzavírust - tudatta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.

Keresés