Az euróövezeti országok költségvetésének szorosabb ellenőrzését célzó jogszabályi indítványokat, valamint a jövő évre az unió egészére vonatkozó gazdasági iránymutatásokat terjesztett elő szerdán az Európai Bizottság.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet novemberi pártpreferencia-kutatásának adatai szerint a Jobbik most először megelőzte az MSZP-t. A felnőtt lakosság körében továbbra is számottevő mértékben vezet a Fidesz-KDNP a többi párt előtt azzal együtt is, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan csökken a támogatottsága - írja a HVG.hu.
A török miniszterelnök most először kért bocsánatot azért, hogy a hadsereg csaknem 14 ezer kurdot ölt meg a 30-as években kitört nemzetiségi lázadás leverésekor.
Elbizonytalanodás, pesszimizmus és a korábbi negatív tendenciák felerősödése olvasható ki a Medián 2011. november 11-e és 15-e között készült, 1200 fős országos reprezentatív felmérésének eredményeiből.
Priskin Tamás, az angol másodosztályban szereplő Ipswich Town magyar válogatott labdarúgója kölcsönjátékosként a gárda egyik riválisához, a Derby Countyhoz került.
A Magyar Nemzeti Bank értetlenül áll az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által a Magyar Nemzeti Bank 2010. évi működésének ellenőrzéséről publikált jelentés tényekkel alá nem támasztott és megalapozatlan megállapításai előtt, amelyek a korábban megszokott magas színvonalú szakmai ellenőrzési gyakorlatot számos elemében nélkülözik - áll az MNB közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-nek.
Az Európai Unió intézményeiben dolgozó "eurokraták" sztrájkkal fenyegetőznek arra az esetre, ha az Európai Bizottság (EB) nem újítja fel a tárgyalásokat az alkalmazottakat érintő bér- és nyugdíjintézkedésekről.
Jóváhagyta szerdán Manuel Noriega egykori panamai diktátor kiadását hazájának a párizsi fellebbviteli bíróság annak érdekében, hogy közel 22 évnyi amerikai és franciaországi börtönbüntetés után a latin-amerikai országban töltse le a rá ott kiszabott hosszú szabadságvesztést.
A Boeing 737-800-as típusú repülőgép fedélzetén, felszállás után 30 perccel működésbe lépett az oxigénmaszkokat kibocsátó rendszer, a kapitány ezért a visszafordulás mellett döntött - közölte a légitársaság az MTI-vel.
Karl Erik Böhnt, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát nevezték ki szerdán a Győri Audi ETO KC vezetőedzőjének. A norvég szakember megbízatása a mostani szezon végéig, 2012. május 31-ig szól.
Utasbiztosítás és egészségügyi kártya nélkül senki ne induljon külföldre, ezt javasolja a Külügyminisztérium konzuli szolgálatért felelős közigazgatási államtitkára. Bába Iván egy háttérbeszélgetésen elmondta, idén eddig körülbelül 600 ezer konzuli ügyet láttak el, ami majdnem duplája a tavalyi számnak.
Visszafordult a Malév szerda délutáni moszkvai járata, mert a Boeing 737-800-as típusú repülőgép fedélzetén, felszállás után 30 perccel működésbe lépett az oxigénmaszkokat kibocsátó rendszer.
Az újpalotai önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. rehabilitációs programja keretében kitakarították a páskomligeti kiserdőt, a területen élő hajléktalanoknak pedig hosszú távú lakhatási megoldást találtak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével - közölte az erdőgazdaság szóvivője, hozzátéve, a következő években közjóléti beruházásokat hajtanak végre az 50 hektáros területen.
Az orosz elnök utasítást adott szerdán a kalinyingrádi övezetben lévő, rakétatámadásokat előrejelző új radarrendszer üzembe helyezésére, és kilátásba helyezte: megegyezés hiányában rakétákat irányíttat az amerikai rakétapajzs Európában kiépülő elemeire.
A budapesti szlovák nagykövet szerdán az MTI-t úgy tájékoztatta: Németh Zsolt külügyi államtitkárral folytatott megbeszélésén hangsúlyozta, hogy országa állampolgársági törvénye megfelel a nemzetközi előírásoknak és gyakorlatnak, és Boldoghy Olivért nem fosztották meg szlovák állampolgárságától, hanem azt a törvény értelmében elveszítette.
Nem léteznek a sorkötelezettség visszaállítását tartalmazó szándékok vagy tervek - így reagált a Honvédelmi Minisztérium (HM) Vadai Ágnes korábbi honvédelmi államtitkár, független parlamenti képviselő, a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről szóló sarkalatos törvény tervezetét bíráló szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Egy ember életét vesztette, egy súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült szerda este a Somogy megyei Böhönye közelében történt balesetben; a 61-es úton a 156-os és a 157-es kilométer között teljes útzár van - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Nem léteznek a sorkötelezettség visszaállítását tartalmazó szándékok vagy tervek - így reagált a Honvédelmi Minisztérium (HM) Vadai Ágnes korábbi honvédelmi államtitkár, független parlamenti képviselő, a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről szóló sarkalatos törvény tervezetét bíráló szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
A magyar politikai osztály közös felelősségéről beszélt az elmúlt húsz év nemzetpolitikájával kapcsolatban Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tizedik plenáris ülésének szerdai nyitónapján.
Nem a rosszindulat, hanem az aggodalom, a részletek ismeretének hiánya teremt bizonytalanságot a köznevelési törvénnyel kapcsolatban - jelentette ki Pokorni Zoltán szerdán Szegeden.
Nem a rosszindulat, hanem az aggodalom, a részletek ismeretének hiánya teremt bizonytalanságot a köznevelési törvénnyel kapcsolatban - jelentette ki Pokorni Zoltán szerdán Szegeden.
Egyáltalán nem ritka a végső stádiumos rákbetegeknél a morfiumtúladagolás - legalábbis ezt állítja az egyik orvosi szaklapban megjelent írás, amely bevett gyakorlatként számolt be a túladagolásos esetekről. Állítólag az is előfordult, hogy egy orvosi megbeszélésen az hangzott el: "Ez a beteg olyan ostoba, hogy nem tudja, hogy meg fog halni. Mindig azt kérdezi, hogy lehet-e még műteni."
Franciaország arra tesz javaslatot az Európai Uniónak, hogy vizsgálja meg "humanitárius folyosók" kialakításának lehetőségét Szíriában - közölte szerdán Alain Juppé francia külügyminiszter.
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint határon túli politika helyett nemzetpolitikára van szükség, ennek alapja a jövőre hatályba lépő alaptörvény, amely egységes magyar nemzetről beszél, továbbá a magyar állampolgársággal is kifejezett tényleges egység.
A Gazdasági Versenyhivatal szerdán (GVH) vizsgálatot indított hét magyarországi pénzintézetnél a lakossági jelzáloghitelek kamatának egy időben végrehajtott emelése miatt, aminek valószínű magyarázata a hatóság szerint a bankok közti megállapodás. A távirati iroda megkeresésére három pénzintézet megerősítette a vizsgálat tényét, közülük az OTP Bank a leghatározottabban visszautasítja a vizsgálat…
Semmiképpen nem hárítja a lakosságra egy esetleges bírósági döntés pluszkiadásait a kormány. Bírálja a jegybank tavalyi bérpolitikáját az Állami Számvevőszék. Megkezdte az új szakképzési törvényjavaslat vitáját az Országgyűlés.
Értesüléseink szerint jelenleg is tart az a megbeszélés Tatabányán, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban, ahová váratlan hirtelenséggel késő délután rendelték be este fél hetes időpontra az esztergomi képviselőtestület valamennyi tagját és Tétényi Éva független polgármestert.
Összeomlóban van az európai hagyományos haderők és fegyverzetek ellenőrzési rendszere, miután az oroszok után a Nyugat is úgy döntött, hogy felmondja tájékoztatási kötelezettségét az ilyen katonai kapacitások telepítését illetően.