Megkezdte a fűtés visszaállítását a Tigáz azokban a Pest megyei iskolákban, amelyekben napok óta hidegek a radiátorok - közölte a miniszterelnök szóvivője, miután csütörtök délután megállapodás született a gázszolgáltató, a megyei önkormányzat és a Belügyminisztérium között.
Megkezdte a fűtés visszaállítását a Tigáz azokban a Pest megyei iskolákban, amelyekben napok óta hidegek a radiátorok - közölte a miniszterelnök szóvivője, miután csütörtök délután megállapodás született a gázszolgáltató, a megyei önkormányzat és a Belügyminisztérium között.
Éhségsztrájkba kezd mintegy száz hallgató a tervezett felsőoktatási törvény elleni tiltakozásul pénteken Szegeden - jelentette be Ament Balázs, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói önkormányzatának alelnöke.
Éhségsztrájkba kezd mintegy száz hallgató a tervezett felsőoktatási törvény elleni tiltakozásul pénteken Szegeden - jelentette be Ament Balázs, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói önkormányzatának alelnöke.
Szövevényes érdek-kapcsolatokra derült fény az erzsébetvárosi ingatlanügy tegnapi tárgyalásán, amikor a bíróság a vád tanújaként az ügy egyik kirobbantóját, Hoffmann László ügyvédet hallgatta meg. Az ő személye azért is érdekes, mert Erzsébetváros új, fideszes polgármestere megbízásából idén a 2002-2008 közötti kerületi ingatlanértékesítések utólagos jogi vizsgálatát a felesége végezte, aki a per…
Oszkó Péternek, a Bajnai-kormány pénzügyminiszterének a tanúkénti meghallgatásával folytatódott a tervezett King's City kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő sukorói telekcsere érvénytelenségének megállapítására, s a szerződést megelőző állapot visszaállítására indított polgári peres eljárás csütörtökön Székesfehérváron, a Fejér Megyei Bíróságon.
Antal Attila volt BKV-vezérigazgató szerint egy Hagyó Miklós által közvetítőnek jelölt személy a jelenlétében kétmilliárd forint kenőpénzt kért a Swietelsky Építő Kft.-től azért, mert BKV-s belső információkkal hozzásegítették a 4-es metró 40 milliárdos belsőépítési tenderének megnyeréséhez.
A jelenlegi felére csökkenhet a jövő tanévtől kezdve a Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképesítések száma - jelentette ki Esztergályos Dóra, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) megbízott főigazgató-helyettese csütörtökön .
Gyurcsány Ferenc a Mesterházy Attilával folytatott csütörtöki tárgyalása után azt mondta: lényegesen nagyobb az esélye annak, hogy a platform távozik az MSZP-ből, mint hogy a szocialista pártban marad. Azt ígérte: döntésüket szombaton, a platform egyéves születésnapján jelentik be.
A rendőrség csütörtökön ismét őrizetbe vette Tasnádi Pétert és előterjesztést tesz a férfi előzetes letartóztatására. Az ügy részleteiről az NNI a nyomozás érdekére hivatkozva későbbre ígért tájékoztatást.
A magyar kormány a változó világgazdasági környezetben és az európai adósságproblémák közepette is tartani fogja a Széll Kálmán Tervben és a Konvergencia Programban kitűzött jövő évi 2,5 százalék alatti hiánycélt - közölte a nemzetgazdasági tárca az MTI-vel.
A magyar kormány a változó világgazdasági környezetben és az európai adósságproblémák közepette is tartani fogja a Széll Kálmán Tervben és a Konvergencia Programban kitűzött jövő évi 2,5 százalék alatti hiánycélt - közölte a nemzetgazdasági tárca az MTI-vel.
Moammer Kadhafi halálának napján a néhai líbiai diktátor áldozataira kell emlékeznie a világnak - mondta csütörtök este a brit miniszterelnök. Külügyminisztere szerint Kadhafi halálhíre lerövidítheti a líbiai hadműveleteket.
Túlképzés van kommunikáció szakon, jóval kevesebb informatikust képeznek a magyar felsőoktatási intézmények, mint amennyire szükség lenne - a többi között ez is kiderül a csütörtökön megjelent Heti Válasz idei rangsorából.
Holnap estére eldől, hogy szombaton szakad-e a szocialista párt vagy ez a novemberi kongresszuson történik meg. Ha szakad a párt, Oláh Lajos lesz a 10. átlépő, így a Demokratikus Koalíció is frakciót alakíthat.
Líbia felszabadulása "jelentős állomásának" nevezte csütörtökön Nicolas Sarkozy francia elnök Moammer Kadhafi halálát, s úgy ítélte meg, hogy új korszak kezdődött a líbiai nép számára, "az egységben és a szabadságban megvalósuló megbékélés korszaka".
Meghalt Moammaer Kadhafi, de a líbiai vezető halálának körülményeiről ellentmondóak a hírek. Átlépte a 300 forintos euróárfolyamot, új két és fél éves mélypontra került a forint a nemzetközi devizapiacon. Újraindítják a fűtést azokban a Pest megyei iskolákban, ahol napok óta szünetelt a szolgáltatás a megyeháza százmilliós tartozása miatt. A nap legfontosabb hírei október 20-án.
Ellenben úgy véli, nem feltétlenül szükséges pénz, hogy hatékonyabb legyen a munkavégzés, az új bírósági hivatal elnöke ugyanis mozgathatja az ügyeket.
Kiürítettek egy tízemeletes lakóházat csütörtökön este Budapest XV. kerületében, mert - feltehetően öngyilkossági szándék miatt - gázszivárgást észleltek.
Bizonyossá vált, hogy szakad a szocialista párt. A Demokratikus Koalíció Platform (DK) vezetői a kiválás mellett foglaltak állást. Gyurcsány Ferenc kijelentette, már szombaton, a platform első születésnapján bejelenthetik az új párt megalakítását. Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke azt hangoztatta: abban érdekeltek, hogy a válás a lehető legbékésebb legyen. Közben kiderült: Oláh Lajos lehet…
Lesz védett kor, megmarad az éjszaki pótlék, és több szabadnapjával rendelkezhet a munkavállaló. Ezeket emelte ki Czomba Sándor a gazdasági minisztérium államtitkára, aki hangsúlyozta: a széles társadalmi és szakmai körben megvitatott javaslat segíti a munkahelyteremtést és javítja a versenyképességet. A szakszervezetek azonban azt mondják, ők nem látták a kormány által elfogadott anyag szövegét.
Péntek délután benyújtják a javaslatot, hétfőn már folyik róla a vita az Országgyűlésben, egy héten belül pedig - vagy akár egy nap alatt - el is fogadják a széles társadalmi rétegek mindennapjait befolyásoló törvényeket. Ez jellemzi a Fidesz-KDNP jogalkotási gyakorlatát, amellyel a kormánypártok elkerülik a társadalmi egyeztetést, a nyilvánosság pedig csak kapkodja a fejét.
Antal Attila volt BKV-vezérigazgató szerint a jelenlétében egy Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által közvetítőnek jelölt személy kétmilliárd forint kenőpénzt kért a Swietelsky Építő Kft.-től azért, mert hozzásegítették a 4-es metró 40 milliárdos belsőépítési tenderének megnyeréséhez - adta hírül az Index.hu.
Az állami vagyon védelmében utasította 2009 végén Oszkó Péter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t a sukorói telekcsere ügyében polgári peres eljárásra, hogy kiderüljön: értékarányos volt-e a csere - mondta a per tárgyalásán tegnap tanúként megjelent volt pénzügyminiszter. Az ügyben jelenleg négy szakértői becslés szerint arányos volt a csere, kettő szerint nem. Oszkó viszont úgy vélte, semmilyen…
Minden jel szerint magára marad a magyarság egyik legfontosabb nemzeti ünnepén, október 23-án, miután három "vezetője", a miniszterelnök, egyik helyettese, és a házelnök is külföldön tartózkodik majd az 1956-os forradalom 55. évfordulóján. Orbán Viktor Brüsszelben az uniós csúcson, Semjén Zsolt Ausztráliában, míg Kövér László - a jobbikos Balczó Zoltán társaságában - Uruguayban és Brazíliában…
Százak tüntetnek fekve a parlament előtt a hajléktalanokkal kapcsolatos legújabb szabályozások ellen. Civil szervezetek tagjai tiltakoznak a kérdésben leginkább érintett, kezdeményező "nyócker" polgármesteri hivatala előtt. Eközben teljes jogú felhatalmazással rendőrök kísérik be az őrszobára a padon alvó fedélnélkülit.
DNS-mintát és vért vettek a líbiai hatóságok a csütörtökön megölt Moammer el-Kadhafi megbuktatott vezető holttestéből - közölte Mahmúd Dzsibril, az arab országot kormányzó Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) második számú vezetője. Közben vita van arról, hogyan halt meg a volt diktátor: a hivatalos közlés szerint fejlövés végzett vele, a kiszivárgott videók alapján azonban inkább az valószínű, hogy…
Athénban az országot megbénító általános sztrájk második napján újra összecsaptak a felvonulók egyes csoportjai és a rendőrök. A legfrissebb jelentések szerint egy tüntető meghalt és több rendőr is megsebesült. A munkabeszüntetést a legnagyobb görög szakszervezetek a megszorító csomagról tartott parlamenti szavazásra időzítették.
Barack Obama amerikai elnök videokonferencia keretében német, francia és brit vezetőkkel tanácskozott az euróövezet adósságválságáról - közölte a washingtoni Fehér Ház.
A civil szerveződés állami tulajdonú bank létrehozásáról tárgyalna a kormánnyal. Orbán Viktor Matolcsy Györgyöt jelölte ki szakértőként, akivel elindulhatnak a tárgyalások.
Európa tíz legjobb vállalkozása közé sorolták a Lipóti Pékséget és vezetőjét, Tóth Pétert a European Business Awards "Év vállalkozója" rangsorában - írja a Világgazdaság és Magyar Nemzet a pénteki számában.
Magyar állampolgár volt az áldozata annak az utcai támadásnak, amely egy walesi faluban történt a hét elején - az értesülést csütörtök este erősítette meg hivatalosan az ügyben eljáró észak-walesi rendőrség.
A fővárosi önkormányzat négyéves közoktatási koncepciójáról, illetve az autistákat segítő intézkedésekről dönt egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén.
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint nem igaz, hogy a kisebb pártok indulása és a listás szavazatok gyűjtése szempontjából hátrányos lenne az új választójogi rendszerről szóló javaslat.
Lecserélik a szobrokat a Kossuth téren. Kossuth Lajos helyére is egy másik emlékmű kerül, igaz, az is őt ábrázolja. József Attila költő szobrát viszont Andrássy Gyula miniszterelnöké váltja, Károlyi Mihály kormányfő helyére pedig egy másik miniszterelnök, Tisza István kerül. Hogy hová viszik a jelenlegi emlékműveket, nem tudni, és egyelőre azt sem, hogyan rendezik át a teret. A kormány szándéka…
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a középiskolai oktatásban már mindenképpen meg kell jelennie a felelős párkapcsolatról és a családi életről szóló ismereteknek; Harrach Péter ezt a készülő köznevelési törvényben is rögzítené.