2011. október 13. csütörtök

okt. 13
12:36
A térségben Magyarországon a legalacsonyabbak a kgfb átlagdíjak (ATV)
Magyarországon a legalacsonyabbak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíjak Kelet-Közép Európában, a piac jellemzője az évi egyszeri díjhirdetés, illetve az online brókerek kimagasló szerepe - áll a Genertel felmérésében, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
okt. 13
12:38
Ukrajna: százezrek szenvedhetnek a rendőrségi brutalitástól (ATV)
Ukrajnában "járványszerű" a rendőri bűnözés, a rendőrök által elkövetett bűncselekmények között mindennapos a korrupció, de gyakori a kínzás és az őrizetesekkel szemben alkalmazott egyéb, embertelen bánásmód is, amely nem egyszer halállal végződik - áll az Amnesty International (AI) szerdán Londonban ismertetett átfogó vizsgálati jelentésében.
okt. 13
12:54
Újabb törvény Tvrtko kezdeményezésére: gyilkos ne nyilatkozzon pénzért (ATV)
Több büntetőtárgyú jogszabály módosítását is javasolja a kabinet: ezek egyike szerint a jövőben jogilag semmissé válnának az olyan szerződések, amelyek bűnözők számára biztosíthatnak pénzhez jutást különböző médianyilatkozataik után.
okt. 13
13:12
Mesterházy: Hétfőn minden frakciótag nyilatkozzon, marad-e az MSZP-ben (Infostart)
Mesterházy Attila arra szólítja fel az MSZP-frakció tagjait, hogy a parlamenti képviselőcsoport jövő hétfői ülésén nyilatkozzanak, a szocialista képviselőcsoportban maradnak-e.
okt. 13
13:14
Tilos lesz az éjszakai szeszesital-árusítás Pécsen (Infostart)
Rendeletben tiltotta meg Pécsen az üzletek éjszakai szeszesital-árusítását és az alkoholos italok kiszállítását csütörtökön a város közgyűlése. A tilalom november elsején lép életbe, s a 22 és a reggel 6 óra közötti időszakra vonatkozik. A boltoknak vállalniuk kell, hogy ebben a nyolc órában nem adnak el szeszes italt vagy zárva tartanak.
okt. 13
13:30
Kumin: Gyurcsány ellophatja a show-t az MSZP-től (Infostart)
Ha létrejön egy Gyurcsány Ferenc vezette új párt, az elveheti a show-t az MSZP-től - mondta az InfoRádiónak Kumin Ferenc, a Századvég vezető elemzője. A politológus szerint miután a volt miniszterelnök népszerűtlen, csak vele nehéz lesz eladni szélesebb körben egy új pártot.
okt. 13
13:48
Kertész Ákos: nekem még senki sem szólt, hogy elvették a díszpolgárságomat- Videó! (Alternatív Energia)
Kertész Ákos író és Árok Kornél szakszervezeti vezető volt a vendége a Dob Köztársaság elnevezésű csoport rendezvényének, amelyet a VII. kerületi Dob utcában tartottak meg.
okt. 13
13:48
Október végére hétmilliárdan leszünk (ATV)
Az ENSZ Népességi Alap előrejelzése szerint bolygónk népessége október 31-re eléri a hétmilliárdot.
okt. 13
13:50
Havas: Kövér menedzselhette a Dörner-Csurka párost az Új Színházba (ATV)
Nem új nácik, hanem régi nácik, nem a pályázatot kell nézni, hanem a jövőbeni munkásságot, nem Tarlós intézte a kinevezéseket, hanem valami nagyobb ember – parázs vita az Új Színház új vezetéséről.
okt. 13
14:06
Mesterházy: hétfőn minden frakciótag nyilatkozzon, marad-e az MSZP-ben (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila arra szólítja fel az MSZP-frakció tagjait, hogy a képviselőcsoport jövő hétfői ülésén nyilatkozzanak, a szocialista képviselőcsoportban maradnak-e.
okt. 13
14:06
Elhunyt Herskó János (ATV)
Herskó János Kossuth-díjas filmrendező 85 éves korában hunyt el Magyarországon – értesült a hvg.hu.
okt. 13
14:24
Ingyen kapja meg a honvédség az amerikai eszközöket (Infostart)
Hende Csaba honvédelmi miniszter megerősítette az InfoRádió értesülését, ami szerint hozzájárult a tárca által igényelt kiegészítő haditechnikai eszközök átadásához az amerikai hadsereg központi parancsnoksága. Az eszközöket a magyar honvédség ingyen kapja meg.
okt. 13
14:24
Elszakadhat a cérna az érdekvédőknél (Alternatív Energia)
A megkérdezettek csaknem 70 százaléka elégedetlen az Orbán-kormány eddigi, a munkavállalókat érintő intézkedéseivel, ha pedig népszavazást tartanának az új munka törvénykönyv (Mt.) tervezetéről, akkor a dolgozók 84 százaléka voksolna. A munkavállalók csaknem kétharmada szerint a módosítások inkább a munkaadók érdekeit tartják szem előtt. A felmérés ismeretében a közlekedési ágazat több…
okt. 13
14:24
A parlamenti küszöb alá? Nagyot zuhanhat az MSZP (ATV)
Kizárt, hogy az MSZP egyben marad, véli a Political Capital vezető elemzője. Krekó Péter szerint a platform kiválása nem kérdés, Gyurcsányék csupán azért hezitálnak, mert egyelőre nem biztosak benne, hogy meglesz a frakcióalakításhoz szükséges tíz képviselőjük.
okt. 13
14:26
Buszozott a maratoni futáson a bronzérmes, kizárták (ATV)
A 31 éves férfi addig bujkált egy parkban, amíg nem jött az élmezőny, de első és második nem akart lenni, ezért csak miután azok elfutottak, jött elő rejtekhelyéről.
okt. 13
14:28
Vívó vb: Szász Emese is búcsúzott a 64 között (ATV)
Akárcsak szerdán, csütörtökön is gyorsan kiesett a tavalyi magyar érmes a cataniai vívó-világbajnokságon: ezúttal Szász Emese búcsúzott már a 64 között, mivel kikapott dél-koreai ellenfelétől.
okt. 13
14:42
Médiatanács: 215 millió forintos támogatás a hír- és magazinműsoroknak (Alternatív Energia)
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntése értelmében a helyi és körzeti televíziók és rádiók kétszáztizenötmillió forint pályázati pénzhez jutottak. A médiaszolgáltatók a támogatást hír- és magazinműsorok gyártására fordíthatják - tájékoztatta az MTI-t az NMHH szóvivői irodája.
okt. 13
14:42
Fagyok: Mínusz két fok, de lehet még hidegebb is (ATV)
Csütörtökön az ország legnagyobb részén több órára kisüt a nap, délután keleten lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott néhol futó zápor kialakulhat.
okt. 13
14:44
Hétfőn kell nyilatkozniuk a szocialistáknak, ki marad a frakcióban (ATV)
A párt elnöke egy nyilatkozatot küldött szét, aki aláírja, az marad a frakcióban. Mesterházy Attila ezt arra hivatkozva kérte, hogy a Demokratikus Koalíció igazgatója egyértelművé tette, hogy új frakció alakításán dolgoznak.
okt. 13
15:00
Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman a józsefvárosi hajléktalanrendelet miatt (Infostart)
Az Alkotmánybírósághoz fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a hajléktalanokat érintő józsefvárosi önkormányzati rendelkezések miatt. Szabó Máté aggályosnak tartja a guberálást és a közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó határozatot, ezért az Ab-tól a helyi rendelkezés megsemmisítését kéri.
okt. 13
15:00
Páva Zsolt: kiemelkedő eredményért járhat csak jutalom (Alternatív Energia)
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere szerint jutalom csak kiemelkedő eredményekért járhat. Az MSZP pécsi városházi frakcióvezetőjének csütörtök reggeli sajtótájékoztatójára reagálva a polgármester és Hoppál Péter, a Fidesz pécsi csoportjának elnöke is közleményt adott ki.
okt. 13
15:02
A kormányhivatalokhoz és az ügyészséghez fordul az MSZP (Infostart)
A megyei kormányhivatalokhoz és az ügyészséghez fordul a megyei önkormányzatok vagyonának állami kézbe adása miatt az MSZP - közölte a párt elnöke. Mesterházy Attila szerint a megyei közgyűlési elnökök testületi felhatalmazás nélkül írták alá az erről szóló megállapodást a kormányfővel, ez sérti az alkotmányt, az államháztartási és az önkormányzati törvényt is.
okt. 13
15:18
Kállai a választójogi törvényről: "A díszképviselők majd ismerkedhetnek a büfé tartalmával" (Infostart)
Támogathatónak tartja a választójogi rendszer néhány elemét a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Kállai Ernő üdvözli, hogy a jövőben létrejön a nemzetiségi névjegyzék, amelynek felvételéhez regisztrációra van szükség, nem pedig ajánlószelvényre.
okt. 13
15:18
A Greenpeace ismét tiltakozik az almásfüzitői vörösiszap-tározó miatt (Alternatív Energia)
A Greenpeace szerint veszélyes az almásfüzitői VII. számú vörösiszap-tározó, a környezetvédő szervezet ezért az ott hulladéklerakást végző Tatai Környezetvédelmi Zrt. engedélyének azonnali felfüggesztését, és a beszállítás leállítását követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől. A cég az MTI-vel közölte: tevékenységét a vonatkozó szabályoknak és hatósági előírásoknak megfelelően végzi.
okt. 13
15:18
Kocsis: ennyiért lakóparkban is bérelhetnének lakást a hajléktalanok (ATV)
A VIII. kerületi polgármester állítja, nem kriminalizál, és nem kell belefúrnia magát a hajléktalanügybe. Pedig ez hálás feladat lehetne: szavazatmaximálásra remek a hajléktalanok eltakarítása.
okt. 13
15:20
Intézményátvétel - A kormányhivatalokhoz és az ügyészséghez fordul az MSZP (Alternatív Energia)
Törvényességi eljárást kezdeményezve a megyei kormányhivatalokhoz, hivatali visszaélés gyanúja miatt az ügyészséghez fordul az MSZP a megyei önkormányzatok vagyontárgyainak állami kézbe adása miatt - közölte Mesterházy Attila.
okt. 13
15:20
Lassul a német gazdaság, jövőre csak 0,8 százalékos lehet a növekedés (ATV)
A német gazdaság számára nem olyan kedvezően végződhet az év, mint, ahogy azt a szakemberek remélték. Egy esetleges recesszió bekövetkezését csak úgy lehet elkerülni, ha az európai kormányok az adósságválság megfékezésére megoldást találnak, jelentették be vezető gazdaságkutató intézetek Berlinben.
okt. 13
15:36
Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman a józsefvárosi hajléktalanrendelet miatt (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a hajléktalanokat érintő józsefvárosi önkormányzati rendelkezések miatt. Szabó Máté aggályosnak tartja a guberálást és a közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó határozatot, ezért az Ab-tól a helyi rendelkezés megsemmisítését kéri.
okt. 13
15:36
"Hajléktalan-ügy" Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman (ATV)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a hajléktalanokat érintő józsefvárosi önkormányzati rendelkezések miatt. Szabó Máté aggályosnak tartja a guberálást és a közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó határozatot, ezért az Ab-tól a helyi rendelkezés megsemmisítését kéri.
okt. 13
15:38
„Hiányozni fog” Fideszes elnök a megyék államosításáról (ATV)
A megyei közgyűlési elnökök szándéknyilatkozatban állapodtak meg Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy jövőre az állam átveszi minden megyei intézmény működtetését – az adóssággal és a vagyonnal együtt. Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat fideszes elnöke egyelőre nem tudja, hogy mindez együtt jár-e majd intézménybezárásokkal és elbocsátásokkal. Azt viszont szeretné, ha a…
okt. 13
15:40
"A kormány ellen prédikált" Kegyetlenül összeverték a papot (ATV)
Az egyiptomi hatóságok brutális oszlatását követően legalább 30 halott maradt vasárnap Kairó utcáin, közel 300-an megsebesültek. A kopt keresztény egyház feje, III. Senuda pápa keddtől gyászt, böjtöt és imádságot hirdetett az áldozatok emlékére, ez csütörtökön járt le. Ám nem csak Egyiptomban üldözik a keresztényeket, hanem szerte a muszlim világban: erre hívta fel a figyelmet az Egyesült Államok…
okt. 13
15:42
"Dörner-ügy": Tarlós István válaszolt Horváth Csaba levelére (ATV)
Tarlós István válaszolt Horváth Csaba Dörner-ügyben írt levelére. Hangsúlyozza: az Új Színház élére saját döntéséből nevezte ki Dörner Györgyöt és türelemre inti a fővárosi MSZP frakcióvezetőjét.
okt. 13
16:12
Réthelyi: A cél a háziorvosi ellátás megerősítése (Infostart)
Az egészségügy átalakításában a háziorvosi ellátás megerősítésén, és magas színvonalon tartásán van a hangsúly - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Napi Gazdaság egészségügyi konferenciáján.
okt. 13
16:12
Tétényi Éva: jogellenesen emeltek le 316 milliót Esztergom számlájáró (Alternatív Energia)
A független polgármester azt közölte: mivel az összeg még elkülönített számlán van, az önkormányzat visszaköveteli a pénzt a végrehajtótól.
okt. 13
16:30
Szállókra viszik a hajléktalanokat (Infostart)
December elejétől senki nem tartózkodhat életvitelszerűen Budapest utcáin, főleg a téli időszakban mindenkinek fűtött helyen kell lennie, ha kell "kényszerrel kell fedél alá vinni" az érintetteket - jelentette ki Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester csütörtökön újságírók előtt. A politikust a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának hajléktalanügyi referensévé kérte fel a frakció…
okt. 13
16:30
December elejétől szállókra viszik a hajléktalanokat a fővárosban (Alternatív Energia)
December elejétől senki nem tartózkodhat életvitelszerűen Budapest utcáin, főleg a téli időszakban mindenkinek fűtött helyen kell lennie, ha kell "kényszerrel kell fedél alá vinni" az érintetteket - jelentette ki Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester csütörtökön újságírók előtt. A politikust a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának hajléktalanügyi referensévé kérte fel a frakció…
okt. 13
16:30
Újabb ügyben indítanak eljárást Timosenko ellen (ATV)
Újabb bűnvádi eljárást indítanak Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ellen 405 millió dollár értékű közpénz elsikkasztásának kísérlete miatt – jelentette be csütörtökön az ukrán titkosszolgálat.
okt. 13
16:48
A Fidesz elé kerül a szocializmus vezetőinek kiemelt nyugdíja (ATV)
Hétfői ülésén napirendre veszi a Fidesz parlamenti frakciója a szocializmus egykori vezetőit megillető kiemelt nyugellátások megvonásának kérdését - mondta el az MTI-nek csütörtökön Wittner Mária, akinek javaslatára a kormánypárti képviselőcsoport foglalkozik majd a témával.
okt. 13
16:50
Megnyílt az út az előre hozott parlamenti választás előtt (ATV)
Ez azt jelenti, hogy megnyílt az út az előre hozott választás előtt, amelynek dátumát előzőleg március 10-ében határozta meg a három koalíciós párt - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd -, illetve az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt.
okt. 13
17:06
Átadták a Budaörsi úti buszsávot (Infostart)
Átadták a Budaörsi úti buszsávot Budapesten, így a Budapesti Közlekedési Központ szerint közösségi közlekedéssel gyorsabban lehet a belvárosba jutni, mint autóval.
okt. 13
17:06
Akadozik a kórház átadás-átvétel Budapesten (ATV)
Lehet, hogy hiába ígérte meg a választási kampányban Tarlós István az önálló Szent Margit Kórház „újranyitását”, vagy Németh Szilárd, Csepel polgármestere a helyi kórház fejlesztését, ugyanis egyre kevesebb ráhatásuk van az egészségügyben zajló folyamatokra. A kórházak elkerülnek a fővárostól, viszont nyomokban sem látható, hogy az új rendszer miként működik majd. A fővárosi fideszeseket…
okt. 13
17:08
Kampány indult a látásromlás megelőzéséért (Infostart)
A látás világnapja alkalmából indított kampányt az egészségügyi államtitkárság.
okt. 13
17:08
Vannak túlélők - utasszállító zuhant le a sűrű erdőben (ATV)
Lezuhant Pápua-Új-Guinea őserdői fölött egy utasszállító repülőgép, 32 ember volt a fedélzetén, a katasztrófának az első jelentések szerint négy túlélője van - közölte csütörtökön egy helyi illetékes.
okt. 13
17:10
Erősödött a forint - 292 az euró, 237 a svájci frank (ATV)
Erősödött a forint a devizapiacon csütörtökön kora estére az euróval és a svájci frankkal szemben is a délutáni jegyzésekhez képest.
okt. 13
17:24
A végzősök fele nem lépett be a szakorvosképzésbe (Alternatív Energia)
Az érintett végzősök fele sem tavaly, sem az idén nem lépett be a szakorvosképzésbe, ez azt jelenti, hogy 2015-2016-ban alig lesz újonnan képzett szakorvos Magyarországon - mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtökön egy konferencián.
okt. 13
17:24
Vámosi-Nagy: szaporodnak az adónemek (ATV)
Indulásakor a kormány mintegy 5-6 kis adónemet szüntetett meg, ám azóta az adónemek egyre inkább szaporodnak, mondta Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő az ATV Start-ban.
okt. 13
17:26
"Nyakon lőtték" Autóval együtt raboltak el két orvost (ATV)
Elrabolták az Orvosok határok nélkül segélyszervezet két spanyol munkatársa Kenya keleti részén. A rendőrség szerint a tettesek szomáliai iszlamisták.
okt. 13
17:42
Baka András lett az unió legfelsőbb bírósági elnökeit tömörítő szervezet vezetője (Infostart)
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét választották az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Hálózata nevű szervezet vezetőjévé.
okt. 13
17:42
MSZP: Háromszáz milliárdos mínusszal indul jövőre az egészségügy (Alternatív Energia)
Háromszáz milliárd forintos hiánnyal indul jövőre az egészségügyi ágazat költségvetése az MSZP számításai szerint. Havas Szófia szakpolitikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt: az ügyészségeken feljelentést tettek a megyei közgyűlési elnökökkel szemben hűtlen kezelés gyanúja miatt.
okt. 13
18:00
Gyurcsány: Hétfőn is az MSZP-frakció tagja leszek (Infostart)
Még hétfőn is az MSZP frakciójának tagja leszek - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Keszthelyen újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy Attila hétfői nyilatkozattételre szólította fel a szocialista frakció tagjait, arról, hogy a képviselőcsoportban maradnak-e.

Keresés