A Magyar Nemzet a pszichoaktív szerekről és a délutáni tanórákról ír, a Népszabadságban pedig arról lehet olvasni, hogy miért örülhetnek novemberben a nyugdíjasok.
A Liga elnöke szerint továbbra is elfogadhatatlan a Munka törvénykönyvének új tervezete, amelyet a napokban kaptak meg a kormánytól. Gaskó István azt mondta: néhány pontban ugyan változtatott a kormány, de ez kevés ahhoz, hogy lemondjanak az őszi tiltakozások és megmozdulások szervezéséről. A szocialisták szerint felháborító, hogy a kormány nem egyeztet valamennyi szakszervezettel. Mesterházy…
Sarah Palin volt alaszkai kormányzó szerdán bejelentette, hogy nem kíván versenybe szállni azért, hogy a 2012-es amerikai elnökválasztásra megpróbálja elnyerni a republikánus párt hivatalos jelöltségét.
A Magyar Orvosok Szövetségének elnöke szerint, amennyiben a Munka törvénykönyvét az ismert formájában fogadják el, "rabszolgákká" teszik az orvosokat, szó szerint az egész életüket a kórházban kell majd tölteniük.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint, amennyiben a Munka törvénykönyvét az ismert formájában fogadják el, "rabszolgákká" teszik az orvosokat, szó szerint az egész életüket a kórházban kell majd tölteniük.
A délutáni iskola csak lehetőség, azok a szülők, akik nem kívánják igénybe venni, felmentési kérelemmel élhetnek majd, s hazavihetik a gyereket, fogalmazott a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára.
Felfelé kapaszkodtak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek az előző napi komoly veszteségek után, miután egyértelművé vált, hogy az EU tagállamai a jelentős görög kitettséggel bíró európai pénzintézetek feltőkésítését célzó terveken dolgoznak- írja a Világgazdaság.
Bárcsak minden viszonyrendszerben ilyen gyorsan haladnánk előre, mint ahogy itt, az arab világban - ezt mondta szaúd-arábiai látogatásáról Orbán Viktor Rijádban. A miniszterelnök szerint rendkívül sikeres tárgyalásokat folytattak, jártak a szaúdi nemzeti bank elnökénél és az ország pénzügyminiszterénél, és több megállapodás is született. A miniszterelnök gyors gazdasági sikereket elsősorban az…
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint a növekedési kilátásokat valóban érdemes visszafogni, de a kormány nem adta föl az álmait. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a távközlési adóról és arról, hogy bankok nem vonulnak ki Magyarországról.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint, amennyiben a Munka törvénykönyvét az ismert formájában fogadják el, "rabszolgákká" teszik az orvosokat, szó szerint az egész életüket a kórházban kell majd tölteniük.
Határozott és szigorú fellépést ígér a tiltólistán nem szereplő, tehát jelenleg szabadon árusítható pszichoaktív szerek forgalmazói ellen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
John Demjanjuk pere során - 2007. szeptember 19-én - újra megnyitották a náci háborús bűnösök vizsgálati anyagának archívumát. A közel 50 év alatt összegyűjtött 70 ezer dokumentumot a Stuttgart melletti Ludwigsburgban tárolták – közölték a vád német képviselői az AP hírügynökséggel.
Az aradi vértanúkra emlékezve, közjogi méltóságok jelenlétében csütörtök reggel felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Az aradi vértanúkra emlékezve, közjogi méltóságok jelenlétében csütörtök reggel felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Nemcsak szellemi frissességgel, de jó fizikummal is rendelkezniük kell a játékosoknak az M1 Maradj talpon! című játékában, mert a veszteseknek bírniuk kell, hogy egy rejtélyes fekete lyukba zuhannak.
A svájci Vaud kanton bírósága arra kötelezte az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA), hogy vegye vissza az Európa Ligába a Vanczák Vilmost is foglalkoztató Sion csapatát - írta a klub honlapja. A svájci együttes szerdán tette közzé, hogy a bíróság neki adott igazat az UEFA-val szemben indított perben.
Egyszeri, 6 százalékos kiegészítést kapnak novemberi ellátásuk folyósításával egy időben a nyugellátásban és baleseti járadékban részesülők - derül ki a kormány Magyar Közlönyben megjelent rendeletéből.
Tíz év "vörös-vörös", azaz a szociáldemokraták és a reformkommunisták közös kormányzása után a szociáldemokraták a konzervatívokkal alakíthatnak kormányt az önálló tartománynak számító Berlinben.
Az fn.hu úgy tudja, a miniszterelnök szóvivőjéből lehet a Fidesz-frakció új vezetője, ha Lázár János igent mond a humán csúcstárca vezetésére. Ha nemet mond, másik tárcát kaphat.
Nem jár létszámleépítéssel a megyei önkormányzati intézmények állami kézbe vétele, amely országosan mintegy 740 intézményt érint - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
Magyar idő szerint péntek este 21 órakor az Uruguay-Bolívia mérkőzéssel Dél-Amerikában megkezdődik a 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozata, amelyen a házigazdaként biztos résztvevő brazilok ezúttal nem vesznek részt.
A kolumbiai származású énekesnő az Egyesült Államokban élő spanyol ajkú kisebbséget érintő oktatási kérdésekkel foglalkozó bizottságban fog segédkezni.
Az Asszad-rezsim szerint csupán egy média-összeesküvés része az az állítás, hogy a biztonsági erők megöltek és megcsonkítottak egy fiatal lányt, Zainab Alhusznit. A családja ellenben azt állítja, hogy a múlt hónapban eltemettek egy lányt. A kérdés csak az, kit temettek el?
Az LMP szerint Geréb Ágnest jogszerűtlenül korlátozzák szabadságában, részesítik megalázó, embertelen bánásmódban, a szülész-nőgyógyászt szabadon kell engedni. Az ellenzéki párt rendszerszintű problémákat lát a fogva tartás magyarországi gyakorlatában.
Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A tizenhárom aradi vértanú elsősorban az áldozathozatal dicső példája - mondta Réthelyi Miklós csütörtökön a fővárosi, Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen.
A tizenhárom aradi vértanú elsősorban az áldozathozatal dicső példája - mondta Réthelyi Miklós csütörtökön a fővárosi, Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen.
A milliárdos befektető szerint haladéktalanul kell egy új, közös európai pénzügyi hatóság, az európai nagybankokat az EKB felügyelete alá kell helyezni és biztosítani kellene az adós országoknak, hogy adósságaikat alacsony költségekkel refinanszírozhassák.
Városi legendának és a pártján belülről ellene irányuló lejárató kampánynak minősítette Cserna Gábor, Dunaújváros Fideszes polgármestere azokat a híreszteléseket, amelyek szerint felesége egy ízben rajta kapta egy légyotton – egy másik férfival.
Ma, délelőtt tíz órától jogtudatos civilek kezdték el figyelni a VIII. kerületi rendőrkapitányság Víg utcai épületét. Így demonstrálnak a józsefvárosi képviselő-testület embertelen hajléktalan-politikája ellen. Demonstrációjuk huszonnégy árán át tart. Azt figyelik, hány hajléktalant visznek be. Eseteket gyűjtenek. Azért, hogy aztán a nyilvánosság elé tárhassák, kiket, hányszor kísértek be, hány…
Az Egri Főegyházmegye szerint olyan bejelentés érkezett, ami azonnali intézkedést igényel. Az ügyről sem a katolikus egyház, sem a nagyrédei polgármester nem beszél, a faluban pedofíliáról illetve a kassza megdézsmálásáról beszélnek.
Pénteken és szombaton 21 mérkőzést rendeznek a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban: a kilenc csoportból még ötben nem dőlt el a biztos részvételt jelentő első hely sorsa, ennek eléréséhez csupán két gárdának, az angol és a horvát válogatottnak nincs szüksége más segítségére.
A Munka törvénykönyvének Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által elkészített új tervezetében szerepel a védett kor intézménye, nem változik a szabadnapok száma, bővül a munkaidő-kedvezmények köre, és megmarad a műszakpótlék is - derült ki csütörtökön a HR-vezetők országos konferenciáján, amelyet a Napi Gazdaság szervezett.
Oszkó Pétert meglepte a Heti Válasz cikke, ezért felhívta a volt miniszterelnököt. A telefonbeszélgetésen kiderült, hogy olyan "titkos szövetségről" lehet szó, melyről még Bajnai sem tud.