2010. február 1. hétfő

febr. 1
13:39
A fűtési szezon végéig nem árverezhetőek el a lakott ingatlanok (Infostart)
Április 15-ig, a fűtési szezon végéig nem árverezhetőek el a lakott ingatlanok - jelentette be a kormány döntését Kiss Péter.
febr. 1
13:39
Orbán elveszítheti a választásokat + videó (ATV)
Molnár Csaba kizártnak tartja, hogy a Fidesz kétharmadot szerezzen a választásokon. A kancelláriaminiszter ezt az ATV reggeli Jam című műsorában mondta, hétfőn.
febr. 1
13:41
Az MSZP kérése: lépjen vissza Hagyó Miklós! (Infostart)
Visszalépésre kérte fel az egyéni országgyűlési képviselő-jelöltségtől Hagyó Miklóst az MSZP fővárosi elnöksége, miután az atv.hu értesülése szerint két korábbi BKV-vezető is terhelő vallomást tett a volt főpolgármester-helyettesre.
febr. 1
13:48
Antal nélkül is zavartalan a Vértes Volán működése (Alternatív Energia)
A Vértes Volán Zrt. a vezérigazgató távollétében is zavartalanul teljesíti a helyi, a helyközi és a távolsági közlekedést érintő, valamint minden egyéb szerződéses kötelezettségét, a helyettesítést a gazdasági igazgató látja el - közölte a vállalat kommunikációs munkatársa hétfőn.
febr. 1
13:57
Csalók szednek „csatornapénzt” Budapesten (Metropol)
A Fővárosi Csatornázási Művek munkásainak adták ki magukat, kisebb tisztítási munkákat végeztek intézményeknél és lakóépületekben, s azért készpénzt kértek csalók a főváros több kerületében.
febr. 1
14:06
Visszaléptetnék Hagyó Miklóst (Alternatív Energia)
Visszalépésre kérte fel az egyéni képviselő-jelöltségtől Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn. Burány Sándor, a párt budapesti elnöke közölte: arra is megkérték a politikust, hogy mondjon le a közgyűlésben elfoglalt pozíciójáról.
febr. 1
14:08
Visszaélnek a Fővárosi Csatornázási Művek nevével (Alternatív Energia)
A Fővárosi Csatornázási Művek munkásainak adták ki magukat, kisebb tisztítási munkákat végeztek intézményeknél és lakóépületekben, és azért készpénzt kértek csalók a főváros több kerületében - közölte a cég hétfőn.
febr. 1
14:24
A pálinka, bor és vámterület éve 2009 (Alternatív Energia)
Az észak-magyarországi régió három megyéjéből a Vám- és Pénzügyőrség (VP) az elmúlt évben összességében 21,6 milliárd forintot szedett be különböző jogcímeken, jelentősen nőtt a vámbevétel és a környezetvédelmi termékdíjból befolyt összeg - mondta évértékelőjén Szabó Zsolt ezredes, régióparancsnok.
febr. 1
14:33
Hogyan lett Hagyó Miklós az MSZP egyik legbefolyásosabb embere? (Infostart)
A fővárosi MSZP legbefolyásosabb embere - így jellemezték sokan az egykori főpolgármester-helyettest, Hagyó Miklóst. A szocialista politikus karrierje meredeken ívelt felfelé, és rövid idő alatt komoly támogatói kört épített ki, amellyel megkerülhetetlen tényező lett a szocialista pártvezetésben.
febr. 1
14:33
Kihűlés miatt meghalt egy ember Borsodban (Metropol)
A 49 éves tolcsvai férfira ismerősei találtak rá még január 27-én otthonában ágyában fekve.
febr. 1
14:33
Gyurcsányt összezavarta az MDF (ATV)
"Mintha Bokros neve mögött egy fura antibokrosista szerveződés formálódna"
febr. 1
14:51
Stratégia a szórványban élő magyarság megmentésére (Metropol)
Stratégiát készített a Kárpát-medencében és a világ más tájain szórványban élő magyarság megtartására a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Külügyi és Európa-ügyi Albizottságán belül működő Szórvány Munkacsoport.
febr. 1
14:53
Visszaélés miatt eljárás folyik ferihegyi ellenőrök ellen (Metropol)
Jelenleg hét (Ferihegy 1 terminálján dolgozó) utas biztonsági (UB) ellenőrrel szemben folyik eljárás, folytatólagosan elkövetett számítástechnikai rendszer és adatok ellen elkövetett bűncselekmény vétség megalapozott gyanújával - ez derült ki a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság közleményéből.
febr. 1
14:55
A cianidos bányatechnológia uniós betiltását sürgetik (Metropol)
A cianidos bányászati technológia európai uniós szintű betiltását sürgette Nagy Andor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke a nagybányai tiszai ciánszennyezés 10. évfordulója alkalmából tartott budapesti konferencián hétfőn.
febr. 1
15:00
A fűtési szezon végéig nem árverezhetőek el a lakott ingatlanok (Alternatív Energia)
Április 15-ig, a fűtési szezon végéig nem árverezhetőek el a lakott ingatlanok; a kormány a törlesztőrészleteket fizetni nem tudó adósokon segítene - jelentette be a kormány döntését Kiss Péter. A társadalompolitikai miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón azt is elmondta, hogy a tilalom keddtől lép életbe.
febr. 1
15:09
Márciusban kinyithat a Vidám Park (Metropol)
A Budapesti Vidám Park Zrt. vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy márciusban a Vidám Park kinyithasson, és folyamatosan egyeztet a tulajdonos önkormányzattal a likviditási gondok megoldásáról, mondta Kőfalvi Tamás, a cég vezérigazgatója.
febr. 1
15:18
Molnár Csaba: a Fidesz politikai alapon távolítaná el a közszolgákat (Alternatív Energia)
A kancelláriaminiszter szerint a Fidesz program helyett pártkatonák neveit tartalmazó listával készül a választásokra, így az ellenzéki párt kormányra kerülése esetén a jelenlegi jól képzett közszolgák helyét fel nem készült, ám Orbán Viktorhoz kötődő fiatalok vehetik át a központi államigazgatásban.
febr. 1
15:27
Száztíz ember halála hozható összefüggésbe az újinfluenzával Magyarországon (Infostart)
Száztíz ember halála hozható összefüggésbe az új típusú influenzavírussal, közülük öt volt várandós - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 1
15:27
Száztízen haltak meg újinfluenzában (Metropol)
Száztíz ember halála hozható összefüggésbe az új típusú influenzavírussal, közülük öt volt várandós - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 1
15:27
Vigyázat! Új módszerekkel dolgozik a lakásmaffia (ATV)
Az értékbecsléshez köthető módszerrel elviekben nem követnek el bűncselekményt.
febr. 1
15:29
"Miért nem mer a szemünkbe nézni?” A testvérek kiakadtak Jimmy özvegyére (ATV)
Zámbó Edit azt mondta, nem hajlandó leereszkedni.
febr. 1
15:45
„Csodák nincsenek, csak csodát ígérő Cipollák” (Metropol)
A miniszterelnök a Köztársaság napja alkalmából rendezett konferencián hétfőn a Parlamentben azt mondta, hogy a harmadik Magyar Köztársaság alapjai, a demokratikus intézmények erősek; változtatni kell viszont a mentalitáson, a viselkedésen.
febr. 1
16:03
Fidesz: Gyurcsány Hagyón keresztül intézte, mi történjen a BKV-nál (Infostart)
A fideszes Balsai István véleménye szerint korábban Gyurcsány Ferenc határozta meg, mi történjen a BKV-nál, és ezt a volt kormányfő Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettesen keresztül intézte.
febr. 1
16:03
Női öngyilkos merénylő Irakban: 41 halott (ATV)
A robbantás egy síita zarándokmenetben történt.
febr. 1
16:12
BKV: Tóthfalusi nem írt alá tanácsadói, végkielégítési szerződéseket (Alternatív Energia)
Az igazgatóság elnöke csupán Antal Attila volt vezérigazgató munkaviszonyának megszüntetését írta alá.
febr. 1
16:21
Tóthfalusi nem írt alá tanácsadói szerződéseket (Metropol)
Tóthfalusi György, a BKV igazgatóságának korábbi SZDSZ-es elnöke nem írt alá sem tanácsadói, sem végkielégítéssel kapcsolatos szerződéseket - közölte a BKV.
febr. 1
16:21
Brutális hideg lesz éjszaka (ATV)
A hét közepétől viszont már pluszok jönnek nappal.
febr. 1
16:23
Kiállnak Hagyó Miklós mellett (Metropol)
A MSZP XII. kerületi szervezetének elnöksége bízik Hagyó Miklós kerületi elnök ártatlanságában, és megdöbbenésének ad hangot a Hagyó Miklós ellen indított rágalomhadjárat miatt - közölte Papp Sándor ügyvezető alelnök az MTI-vel hétfőn.
febr. 1
16:23
Az USA fegyvereket ad el Tajvannak, Kína kiakadt (ATV)
A tranzakció nem erősíti a két szuperhatalom kapcsolatát.
febr. 1
16:25
Nyilatkoztak vagyonukról a képviselők (Metropol)
A fővárosi politikusok vagyonnyilatkozatába kedden tekinthetnek be először az újságírók, akik a dokumentumokról nem készíthetnek ugyan másolatot, ám kijegyzetelhetik azok tartalmát.
febr. 1
16:27
Előzetesben a halállal végződött hangácsi verekedés résztvevői (Metropol)
Az MTI úgy tudja, hogy a rendőrségnek olyan információk vannak a birtokában, amelyek egyértelműen kizárják az etnikai indíttatást, a bűneset hátterében korábbi személyi konfliktusok állnak.
febr. 1
16:29
Frontális ütközés Gesztelynél (Metropol)
Az elsődleges információk szerint a 37-es úton a nyári gumival közlekedő személyautó megcsúszott, áttért a szemközti sávba, majd frontálisan összeütközött az ott haladó gépkocsival.
febr. 1
16:30
A Fidesz szerint a BKV-s ügyekről is Gyurcsány tehet (Alternatív Energia)
A fideszes Balsai István véleménye szerint korábban Gyurcsány Ferenc határozta meg, mi történjen a BKV-nál, és ezt a volt kormányfő Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettesen keresztül intézte.
febr. 1
16:39
Mráz Ágoston Sámuel: Hagyó lemondása a politikai karrierje végét jelentheti (Infostart)
Hagyó Miklós politikai karrierjének végét jelentené, ha lemond vagy leváltja az MSZP - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet szakmai vezetője. Mráz Ágoston Sámuel politológus szerint az MSZP minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy elhatárolódjon a volt főpolgármester-helyettestől.
febr. 1
16:39
Gyurcsány Hagyón keresztül intézte a BKV-s ügyeket? (Metropol)
A fideszes Balsai István véleménye szerint korábban Gyurcsány Ferenc határozta meg, mi történjen a BKV-nál, és ezt a volt kormányfő Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettesen keresztül intézte.
febr. 1
16:39
Tavaszig tilos az utcára tenni azokat, akiknek bedőlt a lakáshitele (ATV)
Keddtől április 15-éig senkit sem lehet a lakásából utcára tenni, a kormány rendelete ugyanis a végrehajtáson kívüli értékesítésre, vagyis az elárverezésre is kiterjesztette a tilalmat - jelentette be hétfőn Kiss Péter társadalompolitikai miniszter.
febr. 1
16:41
Több tízezer adatcsoport a pártállami múltról (Metropol)
A pártállami rendszer állambiztonsági szolgálatainak mind a 18 adathordozóra mentett informatikai adathalmazát le tudta tölteni a szalagokról a mágnesszalag-bizottság, és meg tudta menteni az utókornak - mondta Barczi Imre, a munkabizottság tagja a hétfőn Budapesten.
febr. 1
16:41
Oroszország: a gyülekezési jogért tüntettek, szétverték a megmozdulást (ATV)
Több városban is voltak tüntetések.
febr. 1
16:43
Nyolc rabló támadt két juhászra (Metropol)
A rablók pénzt, cigarettát és bort követelve ütötték, rúgták és egy karóval bántalmazták az álmukból felvert középkorú férfiakat, akik csak cigarettát tudtak adni támadóiknak.
febr. 1
16:45
Gyalogost gázolt halálra egy teherautó (Metropol)
Egy szemétszállító teherautó gázolta el hétfőn azt a gyalogost, aki életét vesztette Miskolcon, az Árpád úton.
febr. 1
16:47
Minden út járható Borsodban (Metropol)
A megyében hótól elzárt település, illetve járhatatlan út nincs. A Vilmány-Fony és a Pere-Abaújszántó közötti utakat is letakarították, ezeket a szakaszokat hétfő délután fél négytől vehették újra birtokba a közlekedők.
febr. 1
16:48
Zuschlag-per - Katus Ferenc megalapozatlannak tartja a vele szembeni vádat (Alternatív Energia)
Megalapozatlannak tartja a Zuschlag-perben vele szemben megfogalmazott vád állításait Katus Ferenc, az ügy harmadrendű vádlottja. Őri András negyedrendű vádlott elismerte, hogy Zuschlag János édesapjának számlájára is utalt pénzt.
febr. 1
16:50
Bajnai Gordonnak csökkentek a megtakarításai (Alternatív Energia)
A miniszterelnök az interneten tette közzé vagyonnyilatkozatát.Hétfő délutánig 367 országgyűlési képviselő adta le a 2009-es nyilatkozatát a parlament mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságánál, ahol 14-et várnak még estig.
febr. 1
16:52
Tízezer gépelt oldal lehet a mágnesszalagokon (Alternatív Energia)
Különösebb probléma nélkül mentettek meg mágnesszalagon lévő adatokat Szlovákiában, míg hazánkban csak nagy nehézségek árán sikerült megtenni ugyanezt. Hogy milyen adatokról van szó, nem tudni, talán február közepére kiderül. Lengyelországban a miniszterelnök aktája is nyilvános.
febr. 1
16:54
Hűnek maradni a köztársaság eszméjéhez (Alternatív Energia)
A köztársaság, a szabadság, a demokrácia itt, Kelet-Európában nem járandóság, hanem meg kell érte küzdeni nap mint nap, legfőképp önmagunkkal, és ez a legnehezebb - mondta Bajnai Gordon a második köztársaság 64. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Parlamentben.
febr. 1
16:57
Vérengzés Mexikóban: 14 tinédzsert lőttek le (ATV)
A brutális kivégzés vélhetően a drogháború számlájára írható.
febr. 1
17:06
Tovább működhet a körmendi kórház (Alternatív Energia)
Folytatódhat a gyógyító munka a körmendi Batthyány Strattmann László Kórházban, miután az ÁNTSZ újabb vizsgálatát követően megadták az ehhez szükséges engedélyt - tájékoztatta Bebes István (Fidesz) Körmend polgármestere hétfő délután az MTI-t.
febr. 1
17:15
Hagyó a döntése előtt egyeztet a XII. kerületi elnökséggel (Infostart)
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes a döntésénél figyelembe veszi majd a fővárosi MSZP-elnökség hozzá intézett kéréseit és Lendvai Ildikó pártelnök erre vonatkozó véleményét, de mielőtt határoz, kedden délután még szeretne egyeztetni a XII. kerületi szocialistákkal a kialakult helyzetről.
febr. 1
17:15
Élő adásban ment egymásnak az újságíró és a kancellária tanácsadója + videó (ATV)
Gréczy Orbánt, Pindroch Gyurcsányt radírozná le.
febr. 1
17:17
Egykor milliók hallgatták, ma alig keresik: szétcsúszott a volt sztárrádiós (ATV)
Már rádiót sem hallgat.

Keresés