Egy nyomvonalon Hejce is megközelíthetővé vált, így már nincs elzárt település Borsodban. A volán járataiból összesen 18 maradt ki hétfő reggel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Egy nyomvonalon Hejce is megközelíthetővé vált, a térség főútjai latyakosak, hókásásak, a mellékutak pedig havasak, letaposott havasak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már csak néhány vonalon nem közlekednek a Volán-buszok.
Megkezdődött az MSZP fővárosi elnökségének rendkívüli ülése, amelyen a távirati iroda információi szerint várhatóan felkérik Hagyó Miklóst, hogy mondjon le egyéni képviselő-jelöltségéről és fővárosi listás helyéről. Burány Sándor, a szocialisták budapesti elnöke azután döntött a testület összehívásáról, hogy tegnap egyeztetett a volt főpolgármester-helyettessel a BKV-ügy miatt kialakult…
Engedély nélküli folyékony hulladék-szállítás miatt 28 millió forintra bírságolta a miháldi önkormányzatot a zöldhatóság; a büntetés kifizetése működésképtelenné teheti a 118 millió forintból gazdálkodó falut.
Eladná – de legalábbis leválasztaná – private equity üzletágát a Citigroup, ami a bank 2 milliárd dollárját kezeli. 8 milliárd dollárját külső befektetők biztosítják. A döntést még Obama reformjavaslatainak bejelentése előtt hozták meg a banknál.
Balesetben megsérült Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés fideszes elnöke, amikor autója kamionnal ütközött reggel a 3-as számú főúton Szikszónál.
A mediterrán napsütést hozza el a havas téli napokon a teljes pompájában virágzó mimózafa a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe; a gyönyörű sárga virágok hazánkban csak a Tisza-parti városban láthatók, idén előreláthatólag még egy-két hétig.
Budapesten a fő útvonalak járhatóak, a mellékutakat már takarítják - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője arról számolt be: Észak-Magyarországon még mindig vannak a havazás és a hófúvás miatt járhatatlan utak, de megközelíthetetlen település már nincs.
Mintegy hatvanan tüntettek hétfőn a körmendi Batthyány-Strattmann László Kórház bejárata előtt, tiltakozva az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény működési engedélyét, amelyet két nappal korábban az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa adott ki.
Érettségi bizonyítvánnyal felvételit nyerhetnek a külföldi diákok a kolozsvári orvosi egyetemre, sőt, anyanyelvükön tanulhatnak az első 3 évben. A tandíj viszont meglehetősen borsos.
Az alkotmány alapszerkezete kiállta az idő próbáját még a hideg polgárháborúban is, a kormányzati stabilitás biztosítható, négyévente pedig leváltható a hatalom, az ország vezetőit erőszak nélkül el lehet zavarni, márpedig ez a demokrácia lényege - hangsúlyozta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Mintegy hatvanan tüntettek hétfőn a körmendi Batthyány-Strattmann László Kórház bejárata előtt, tiltakozva az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény működési engedélyét, amelyet két nappal korábban az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa adott ki.
A tüntetők a kórház bejárata tiltakoztak az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény működési engedélyét, amelyet két nappal korábban az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa adott ki.
Sokaknak jobb egy Hunvald György előzetesben, mint szabadon, mert úgy meg tudná cáfolni az ellene felhozott vádakat - állította lapunknak a csaknem egy éve előzetesben lévő erzsébetvárosi polgármester. Hunvald György ezért arra számít, hogy hosszabb időt kell még a rácsok mögött töltenie.
Ismét a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény, és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatát sürgette az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elnökének írt válaszlevelében ugyanakkor hangsúlyozza: az ombudsmant nem hatalmazza fel a törvény arra, hogy észrevételt tegyen a romák elleni sorozatgyilkosságok felderítésével…
Visszalépésre kérte fel az egyéni képviselő-jelöltségtől Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn Budapesten. A testület azt is kérte, hogy a politikus mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról.
Ha a választáson a Fidesznek önállóan, vagy a Jobbikkal együttműködve kétharmados többsége lesz az Országgyűlésben, első lépésként szinte bizonyosan elhalasztják az őszi önkormányzati választásokat.
A Fidesz szerint a hat évre szóló államigazgatási vezetői megbízások sértik egy következő kabinet alkotmányban biztosított szervezetalakítási szabadságát; ezért az ellenzéki párt - ha kormányra kerül - nem fogja tétlenül nézni "az ejtőernyősöket a fontos funkciókban".
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese elmondta: egy 19 éves férfit és egy 15 éves fiút a XIV. kerületben, a Thököly út és a Hungária körút sarkán vettek őrizetbe, mert késsel megfenyegettek egy járókelőt, elvették a mobiltelefonját és a készpénzét.
Az elmúlt évtizedben 780 ezer ember halt meg a természeti katasztrófák miatt. Földrengés, tomboló viharok és szélsőséges hőmérséklet - a legsűrűbb vendégek, Ázsiában.
Nemzetiségek Háza létrehozását javasolja a kisebbségek asszimilációjának megállítása és kulturális értékeik megóvása érdekében a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.
A Fidesznek az önkormányzati választásokkal összefüggésben egyetlenegy terve van: a képviselők létszámának jelentős csökkentése. Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója az önkormányzati választásokkal összefüggésben egyetlenegy tervről tud: jelentősen csökkenteni akarják az önkormányzati képviselők létszámát.
Két új televíziós zenecsatornát is bevezet a magyar piacon a két éve működő Music Channel. A legfiatalabb generációt megcélzó Music Channel és a szélesebb zenei skálát kedvelőknek szóló H!T Channel január 8-án indította el tesztadásait.
A Fidesz szerint a 6 évre szóló államigazgatási vezetői megbízások sértik egy következő kabinet alkotmányban biztosított szervezet-alakítási szabadságát. Az ellenzéki párt frakcióigazgatója úgy fogalmazott: ha a Fidesz kormányra kerül, meg fogja találni a módját annak, hogy érvényt szerezzen az emberek akaratának, és nem fogja tétlenül nézni az ejtőernyősöket a fontos funkciókban.
Az MSZP országos vezetése egyetért a fővárosi elnökség kérésével, hogy Hagyó Miklós lépjen vissza az egyéni képviselő-jelöltségtől, mondjon le az MSZP fővárosi listáján elfoglalt helyéről és a fővárosi közgyűlési mandátumáról.
Csatornamunkásnak adták ki magukat és készpénzt kértek azok a csalók, akik a Fővárosi Csatornázási Művekre hivatkozva jelentek meg a főváros több kerületében - közölte a társaság.