Az eddig mért legnagyobb vízállásokra, vagy ahhoz közeli értékekre számítanak a Sajón, a Bódván és a Hernádon, de szinte valamennyi folyón - a Bodrog és a Tisza felső szakaszának kivételével - harmadfokú a készültség - mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályvezetője.
Magyarországon fokozott közérdeklődés kíséri a több százezer állami alkalmazott és köztisztviselő sorsát, a kinevezéseket és elbocsátásokat, a pályakorrekciókat, és természetesen az egyes pozíciókban elérhető jövedelmi viszonyokat. Az állami és közszférában megszerezhető átlagfizetések, a jutalmak és béren kívüli juttatások éppúgy érdeklik az embereket, mint a gyakorta sokmilliós végkielégítések.
A napok óta elérhetetlen fóti polgármester, a botrányairól elhíresült fideszes Mádly Zsolt tegnap délelőtt hirtelen előkerült, azonnal - tehát szabálysértően - képviselő-testületi ülést hívott össze, amit azonban megkezdése után be is rekesztett.
Az atv.hu stábja a Híd párt kampányrendezvényén járt a szlovákiai Somorján. Találkozott Bugár Béla elnökkel, aki szerint a Fidesz szép gesztusa - a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvény - rosszabbkor nem is jöhetett volna. Munkatársaink beszélgettek helyi magyarokkal, és kifejtette véleményét a politikai helyzetről Galambos (Lagzi) Lajcsi is.
Budaházy György szerint ő nem kívánta erőszakkal megszerezni a hatalmat és nem is hívott fel erre senkit; az államellenes bűncselekménnyel vádolt férfi perének másodfokú tárgyalásán szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán részletesen elemezte a per tárgyává tett 13 írását.
Több száz mezőgazdasági kárbejelentés érkezett a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságához május végig a nagy mennyiségű eső és a viharok miatt - mondta el Czetnerné Kócsa Márta Fejér megyei földművelésügyi igazgató az MTI-nek szerdán.
Az MSZP tisztogatásnak és mészárlásnak értékeli a honvédelmi tárcánál történt felmentéseket, a párt szerint végiggondolatlanul, szakmailag indokolatlanul, igazságtalanul, elhamarkodottan és jóvátehetetlenül "rúgták ki" a katonai vezetőket.
Az áradások miatt 18 települést nem lehet autóval megközelíteni és mintegy 60 útszakasz került újra víz alá - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.
A beléjük és munkájukba vetett bizalom megőrzését nevezte a szakma jövőjének a hetedik patikanap megnyitóján, Sopronban szerdán Bódis Lászlóné országos tiszti főgyógyszerész.
Tizenöt Tolna megyei településen védekeznek szerdán az árvíz ellen, a munkában eddig kétezer-ötszázan vettek részt - közölte a megyei katasztrófavédelem vezetője szekszárdi sajtótájékoztatóján.
Több mint 2300 embert kellett kitelepíteni a Nógrád megyei Pásztón és a hozzá tartozó Hasznoson, mert a település melletti víztározóban kétmillió köbméter fölé emelkedett a víz mennyisége az esőzés miatt.
Feljelentést tett az előző tárgyaláson történtek miatt az államellenes bűncselekménnyel vádolt Budaházy György másodfokú büntetőperében szerdán a védő, Gaudi-Nagy Tamás.
A szakszervezet arra kéri az államfőt, hogy ne írja alá majd a kormánytisztviselőkről szóló törvényt, hanem küldje előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz. A LIGA Szakszervezetek elfogadhatatlannak tartja ugyanis, hogy a törvény lehetővé teszi a kormánytisztviselők munkaviszonyának indoklás nélküli megszüntetését.
Alkotmánybírósághoz fordul az Emberibb Parkolásért Mozgalom a parlament által kedden elfogadott közterületi parkolásról szóló törvény miatt. A szervezet alelnöke szerint, ha életbe lép ez a jogszabály, akkor a helyzet semmit sem változik.
Feljelentést tett az előző tárgyaláson történtek miatt az államellenes bűncselekménnyel vádolt Budaházy György másodfokú büntetőperében szerdán a védő, Gaudi-Nagy Tamás.
A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiuma szerdán elutasította Medveczky Balázsnak, az MTV Zrt. ügyvezető alelnökének keresetét, amelyben mint felperes azt kérte, hogy a testület helyezze hatályon kívül a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének két határozatát. Ezekben az áll, hogy jogszabályba ütköző a Nap-keltét készítő kft.-vel történő szerződésbontás, és az alelnök köteles…
Kövér László szerint az Európai Uniónak nem lenne helyes szó nélkül hagynia Jan Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének a kettős állampolgársággal kapcsolatos kirohanásait. A Fidesz választmányi elnöke a Demokratának adott, szerdán megjelent interjúban arról is beszélt, hogy szerinte a demokrácia újjászületését jelenti az SZDSZ kiesése a parlamentből.
Katonák segítségét és rendkívüli vízügyi készültség elrendelését kéri az árvízi helyzet kezelésére a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság - áll szerdai közleményükben.
Katonák segítségét és rendkívüli vízügyi készültség elrendelését kéri az árvízi helyzet kezelésére a Győr-Moson-Sopron Megyei valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Védelmi Bizottság. Készültséget rendeltek el a Fekete-Körösön is, és Szolnok megyében is fokozódik az árvízi helyzet, Pásztón pedig több mint 2300 embert kellett kitelepíteni. A honvédség több mint 700 katonával segít a védekezésben.
Elfogadta a parlament a Fidesz-KDNP népszámlálási törvényt módosító indítványát. A jövő őszi cenzus során így már a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, illetve az üdülőtulajdonra is rákérdeznek majd az eredeti törvényben rögzítetteken túl.