2010. június 1. kedd

jún. 1
17:02
Elégedetlenség-tüntetés Szentpétervárott, Putyin: semmi gond (ATV)
Valódi demokráciát követeltek a felvonulók.
jún. 1
17:18
Pintér Sándor: bajban van az ország (ATV)
Eddig 2,6 milliárd forintot fordított az állam az elmúlt hetekben az árvízi védekezésre, ebben az összegben még nincsenek benne az önkormányzatok költségei - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. A kormány - hétfői ülésén - 800 millióról több mint 1,5 milliárd forintra emelte fel az árvízi segélykeretet, ebből önkormányzatok kaphatnak.
jún. 1
17:20
"Lefejezések" a honvédségénél (ATV)
Az új honvédelmi miniszter kezdeményezi Tömböl László honvéd vezérkari főnök és Hazuga Károly, a vezérkari főnök helyettesének felmentését. Hende Csaba szakminiszter keddi sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy felmenti pozíciójukból a katonai titkosszolgálatok vezetőit, valamint a HM Állami Egészségügyi Központ főigazgatóját is. A felmentések június 5-én, szombaton lépnek életbe. A…
jún. 1
17:22
A pilóták hibája okozta a lengyel elnöki gép tragédiáját (ATV)
Nyilvánosságra hozták a feketedoboz adatait.
jún. 1
17:24
Matolcsy György a Pénzügyminisztériumba költözik (Infostart)
Már körvonalazódik, hogy az új minisztériumok mely kormányzati épületekbe költöznek. A miniszterek számának radikális csökkentése ellenére nem válik feleslegessé egy épület sem. A kormányfő az eddigi miniszterelnöki szobákba költözik az Országházban.
jún. 1
17:36
Rövidebb önkormányzati kampány lesz? (Alternatív Energia)
A jelenlegi hetvenkettőről hatvan naposra csökkenhet az önkormányzati választások kampánya - mondta Kósa Lajos (Fidesz) kedden, a választási eljárásról szóló törvénymódosítás általános vitájában.
jún. 1
17:36
Indonézia: börtön a szűk nadrágért, halálbüntetés a házasságtörésért (ATV)
Aceh tartományban érvényben van a sharia.
jún. 1
17:38
A kétharmados gőg bedarál minden ellenzéki javaslatot (Alternatív Energia)
A Jobbik szerint azt a tendenciát lehet megfigyelni, hogy a kormánytöbbség a parlamenti bizottságokban folyamatosan leszavazza az ellenzéki módosító indítványokat, így a párt szerint azok még akkor sem kerülhetnek az Országgyűlés elé, ha a legnagyobb társadalmi igényeket elégítenék ki.
jún. 1
18:12
Később lesz kész, és 740 millióval többe kerül az új Margit híd (ATV)
A kérdésről csütörtökön dönt a fővárosi közgyűlés.
jún. 1
18:18
Negyvenkét államtitkár lesz az új kormányban (Infostart)
Szerdán nevezi ki az Orbán-kormány államtitkárait Sólyom László köztársasági elnök. Összesen negyvenkét államtitkár dolgozik majd a múlt szombaton megalakult kabinetben.
jún. 1
18:30
Rövidebb határidőket szabnának az önkormányzati választásoknak (Metropol)
A jelenlegi hetvenkettőről hatvan naposra csökkenhet az önkormányzati választások kampánya, de az ajánlószelvények gyűjtésére és a kampánycsendre is rövidebb idő maradhat.
jún. 1
18:48
Fejcserék a honvédségnél (Alternatív Energia)
Hende Csaba a szakmai és morális válsággal indokolta a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetésében általa kezdeményezett személyi változásokat.
jún. 1
18:48
Házkutatás a Tettrekész Szakszervezetnél, a főtitkár megsérült (ATV)
Szima Judit kezét hátracsavarták.
jún. 1
19:06
Megszavazták - Szinte mindenre rákérdezhetnek (Alternatív Energia)
A jövő őszi népszámlálás során a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, illetve az üdülőtulajdonra is rákérdeznek majd az eredeti törvényben rögzítetteken túl - döntött az Országgyűlés kedden a 2011. évi népszámlálásról szóló törvény módosításáról szóló előterjesztés elfogadásával.
jún. 1
19:24
Drogfogás Nyíregyházán: a tetőtérben termesztették a kendert (ATV)
Öt embert állítottak elő.
jún. 1
19:42
Víz alá kerülhet az ország (Alternatív Energia)
A két hete lehullott nagy mennyiségű csapadék sok pénzébe került a biztosítóknak és az államnak is egyaránt. Alig stabilizálódott az országban az árvízi helyzet, újabb ítéletidő érkezett. Szinte az ország egész területén készültség van. Tolnában és Baranyában több embert ki kellett lakoltatni.
jún. 1
19:42
„Balra ki a zűrzavarból” – megmentené az MSZP-t a Baloldali Tömörülés (ATV)
A kongresszus elé tárják javaslataikat.
jún. 1
19:44
13 évesen nősült, kirúgták az általános iskolából (ATV)
A pakisztáni fiú bepereli az intézményt.
jún. 1
20:18
Az MSZP Orbánt jelölné államfőnek? + videó (ATV)
Erről is szó lesz a hétvégi MSZP-kongresszuson.
jún. 1
20:20
Békeaktivisták fejszékkel: Izrael visszautasította az ENSZ ítéltét + videó (ATV)
Önvédelemből használtak fegyvert a katonák.
jún. 1
20:24
Csaba László: Örüljünk neki, hogy elértük a folyó fenekét, és már nincs lejjebb (Infostart)
Várhatóan 2011 végére lábal ki Magyarország a recesszióból - mondta Csaba László az InfoRádió Aréna című műsorában. A közgazdász hozzátette: a visszaesés már nálunk is megállt, és "előbb-utóbb újra levegőhöz fogunk jutni", de a fellendülést jelző mutatók közül még kevés a pozitív.
jún. 1
20:36
Btk. - Indokolt lett volna a holokauszt kifejezés (Alternatív Energia)
A szocialista Bárándy Gergely szerint indokolt lett volna a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításának szövegében szerepeltetni a holokauszt kifejezést.
jún. 1
21:12
A csekkek bosszúja (Metropol)
Valószínűleg perverz vonzalmaim vannak a sárga csekkekkel kapcsolatban. Talán ezért fizetem be azokat még mindig a postán.
jún. 1
21:12
Könnyebb dolga lesz a behajtóknak + videó (ATV)
3 napra rövidül az eddigi fél éves procedúra.
jún. 1
21:18
Napokon belül dönthet a kormány az árvízkárosultak megsegítéséről - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Már több mint 1900 kilométeren tartanak fenn árvízvédelmi készültséget a magyarországi folyók mentén. Jelentősen nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága is.
jún. 1
21:54
Összedőlt egy ház Bikácson az árvíz miatt (Infostart)
Összedőlt egy lakóház kedden a Tolna megyei Bikácson, az ott lakó férfit sikerült időben kimenekíteni - közölte a katasztrófavédelem.
jún. 1
22:12
Árvíz: több száz embert telepítettek ki Pásztón és Hasznoson - képgaléria (Infostart)
Csaknem kétszáz embert telepítettek ki az esőzés utáni áradás miatt a Nógrád megyei Pásztón és Hasznoson - közölte a megyei védelmi bizottság kedd este.

2010. június 2. szerda

jún. 2
0:12
Több település megközelíthetetlen Borsodban (Metropol)
Árvíz miatt zárták le az utat Csokvaomány felé, valamint hasonló okból nem lehet megközelíteni Kishuta és Nagyhuta településeket, és Rakacaszendre sem lehet bejutni vízátfolyás miatt.
jún. 2
5:18
Már a szakítás utáni életre készül az RTL Klub sztárja? (ATV)
Egy új zenekart alapított.
jún. 2
5:20
Pusztító ár: kidőlt fák, víz alatti utcák, járhatatlan autópálya + videó (ATV)
Közel 50 települést fenyeget az árvíz.
jún. 2
5:42
M6-os: nem készültek fel a hirtelen jött hatalmas esőre (Infostart)
Egyelőre csak egy-egy sávon járható a nemrég átadott Dunaújváros és Szekszárd közötti autópálya szakasz a vasárnap beszakadt leállósáv miatt. Az üzemeltető cég munkatársa az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a nagy eső okozta a gondokat.
jún. 2
6:12
A Fidesz sem tudja megoldani a parkolási problémákat? (Alternatív Energia)
Készen áll a fővárosi parkolási rendelet is, így az önkormányzati törvény mai módosítása után már csak ezt kell elfogadni csütörtökön ahhoz, hogy rendeződjön a parkolás jogi háttere Budapesten. A parkolási díjakat a BKV-jegy árához viszonyítanák, a pótdíj összege pedig legfeljebb az egy órás várakozási díj negyvenszerese lehet. A változásokat a főváros is támogatja, a civil szervezetek szerint…
jún. 2
6:14
Helyi rendeletek követik az új parkolási törvényt (Alternatív Energia)
Elfogadta az Országgyűlés a közterületi parkolás szabályait rendező törvénymódosításokat, melyek az Alkotmánybíróság által tavaly az alaptörvénnyel ellentétesnek mondott és megsemmisített rendelkezések helyébe lépnek.
jún. 2
6:18
Csaba László: Nem bukunk nagyot, ha csak később váltunk eurót a nyaraláshoz (Infostart)
Az új kormány gazdaságpolitikáját övező bizonytalanság nem befolyásolja nagy mértékben a forint árfolyamát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár arra számít, hogy a forint középtávon erősödni fog.
jún. 2
6:30
Rabkórházba kerül Horváth (Alternatív Energia)
Ma szállítják át az előzetes letartóztatásban lévő Horváth Évát Budapestről a tököli rabkórházba, ahol a szakorvosi vizsgálat eredménye alapján döntenek arról, hogy betegsége miatt indokolt-e tartós kezelése Tökölön - értesült lapunk.
jún. 2
7:06
Nem támogatná Orbán Viktor köztársasági elnöki jelölését az MSZP + videó (ATV)
Lendvai Ildikó Szanyi Tibor korábbi kijelentésére reagált.
jún. 2
7:24
„Brutálisan jó lemezt csináltam” Elájult magától a magyar énekes (ATV)
Új műfajt is alkotott, reméli, felkapja a média.
jún. 2
7:30
Veszélyhelyzet Pásztó és Hasznos térségében (Infostart)
Veszélyhelyzetet hirdetett tegnap késő esti ülésén a Kormányzati Koordinációs Bizottság a Nógrád megyei Pásztó és Hasznos térségében.
jún. 2
7:42
Elzárt települések, járhatatlan utak Észak-Magyarországon (Alternatív Energia)
Az áradások miatt 18 települést nem lehet autóval megközelíteni és mintegy 60 útszakasz került újra víz alá - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
jún. 2
7:42
Demszky: „A Fidesz le akarja rombolni a Demszky-képet” + videó (ATV)
A főpolgármester szerint jobban tennék, ha a kormányzással foglalkoznának.
jún. 2
8:00
Nem kell tartani a hasznosi gát átszakadásától (Metropol)
Pásztón és a közigazgatásilag Pásztóhoz tartozó Hasznoson a kedd esti és éjszakai órákban mintegy kétezer embert költöztettek ki otthonaikból a Mátrából lezúduló víz miatt.
jún. 2
8:02
Elzárt települések, járhatatlan utak Észak-Magyarországon (Metropol)
Több település továbbra megközelíthetetlen személyautóval Észak-Magyarországon az árvíz miatt, és igen sok út járhatatlan, illetve igen nehezen járható - közölte a közútkezelő társaság területileg illetékes ügyelete az MTI-vel szerda kora reggel.
jún. 2
8:04
Vészhelyzet kihirdetését kérik több megyében (Metropol)
Az eddig mért legnagyobb vízállásokra, vagy ahhoz közeli értékekre számítanak a Sajón, a Bódván és a Hernádon, de szinte valamennyi folyón - a Bodrog és a Tisza felső szakaszának kivételével - harmadfokú a készültség. Összefoglaló.
jún. 2
8:06
Árvíz: Több száz embert kellett kitelepíteni országszerte (Infostart)
Veszélyhelyzetet hirdettek a Nógrád megyei Pásztó és Hasznos térségében. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a gátszakadás veszélye nem fenyeget, de csaknem 200 embert ki kellett telepíteni.
jún. 2
8:18
Nem kell tartani a hasznosi gát átszakadásától (Alternatív Energia)
A hasznosi víztározó gátja stabil, nem kell gátszakadástól tartani - mondta a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság titkára a helyszínen az MTI-nek szerdán kora hajnalban.
jún. 2
8:24
Aligha Sólyom László lesz a kormánypártok elnökjelöltje - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság úgy tudja, a Fidesz-frakció június 28-án dönt arról, hogy kit jelöl köztársasági elnöknek.
jún. 2
8:36
Rekord vízállásokra számítanak a Sajón, a Bódván és a Hernádon (Alternatív Energia)
A Sajón Sajópüspökinél reggel 370 centiméteres vízállást mértek (harmadfok van 300 centimétertől), a folyó árad. A számítások szerint itt 390 centiméter körüli tetőzés várható szerdán dél körül. Itt a legnagyobb eddig mért vízszint 400 centiméter volt.
jún. 2
8:36
Hatástalanítás közben robbant fel egy bomba Németországban (ATV)
Három tűzszerész meghalt.
jún. 2
8:38
Megbénult Fót: nincs közétkeztetés és temetés (ATV)
A polgármester nem engedte, hogy döntés szülessen.
jún. 2
8:54
Titokzatos jelenség: részeg madarak százai hullottak az égből (ATV)
Védett helyre szállították őket.

Keresés