A hétfőn mért értékhez képest csökkent, de még mindig a riasztási küszöb felett maradt a szálló por koncentrációja Miskolcon és környékén. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség közlése szerint a Sajó-völgyében 102-112 milligramm körüli értéket mértek kedden reggel.
Az Európai Bizottság döntése értelmében 2014. április végéig megmarad a földvásárlási moratórium, külföldiek nem vehetnek magyar földet. Újabb hosszabbításra nem lesz lehetőség, így Brüsszel arra figyelmeztette Magyarországot, hogy az eddiginél eredményesebben használja a hátralévő időszakot. A vidékfeljesztési miniszter az InfoRádiónak adott exkluzív nyilatkozatában a magyar agárdiplomácia…
A KSH előzetes adatai szerint az év első tíz hónapjában - az előző év azonos időszakához képest - 5555-tel nőtt a népesség természetes fogyása Magyarországon.
Felfüggesztette az Országgyűlés Novák Előd, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnökének mentelmi jogát. A politikus ellen becsületsértés miatt indult eljárás, miután 2008 tavaszán, egy bírósági tárgyaláson ávósnak és hazugnak nevezett egy rendőrtisztet.
A januárban tervezett nagyobb lélegzetű kormányülésen lehet szó a kormány eddigi munkájának értékeléséről és a népszerűség kismértékű visszaeséséről - írja a Magyar Nemzet, a Navracsics Tiborral készült interjúban.
Hivatali visszaéléssel és sikkasztással vádolja az ügyészség Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt - adta hírül kedden az ukrán ZIK hírügynökség. A bűnvádi eljárás befejezéséig az ukrán "Vaslady" nem hagyhatja el az országot.
Meg kell szilárdítani, és a világ legmegbízhatóbb pénzévé kell tenni az eurót Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a magyar EU-elnökség hivatalos honlapján olvasható köszöntőjében 2011 első félévének feladatai között említi egyebek mellett az állandó válságkezelő mechanizmus felállítását és a szerződésmódosítást.
Megszüntette Geréb Ágnes előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsított szülész-nőgyógyászt kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).
Az idei év első tíz hónapjában 75 415 gyermek született, a halálozások száma pedig 107 366 volt Magyarországon. A természetes fogyás így 31 951 fő volt, ezzel nagyjából 9 millió 996 ezerre csökkent a magyar lakosság lélekszáma - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése.
A Somogy megyei Beleg és Szabás külterületén, összesen mintegy 5 hektárnyi területről, ismeretlen tettes takarította be a kukoricát, a lopással több mint 700 ezer forintos kárt okozott a tulajdonosoknak - tájékoztatta Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
Iszlámábád tehetetlen a törzsi területeken burjánzó radikalizmussal szemben: sorra hajtják végre véres merényleteiket iszlamista szervezetek a szembenálló pakisztáni milíciák és lakosság ellen.
A vörösiszap-szennyezés kiterjedéséről szóló tényfeltárási és monitoring terv módosítását kérte a tervet készítő cégtől a Balaton Felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága, mert a terv nem tartalmazza a szennyezés forrásától távolabb eső, mélyen fekvő, belvizes területeket - közölte Megyer Csaba, az igazgatóság élővilág védelmi osztályvezetője.
Megszüntette Geréb Ágnes előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsított szülész-nőgyógyászt kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).
Megszüntette Geréb Ágnes előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsított szülész-nőgyógyászt kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróság - erősítette meg a nepszava.hu-nak Bánáti János ügyvéd
Lemondott tisztéről a felgyői polgármester, a községet 22 éve irányító Ábel István nem értett egyet azzal, hogy a testület tiszteletdíjat szavazott meg saját tagjainak; a posztot függetlenként elnyert polgármester a hivatalt szerdán adja át az alpolgármesternek - írta keddi számában a Délmagyarország.
Elengedte az OTP Bank a vörösiszap-katasztrófában legsúlyosabban károsult ügyfelek tartozását, több, nehéz helyzetben lévő ügyfél esetében pedig február végéig a bank fizeti a törlesztőrészleteket - adta hírül a vállalat keddi közleményében.
A Tiszán levonuló árhullám vízszintje Tiszabercel térségében is készültségi szint alá csökkent, így a folyó felső szakaszán megszüntették a korábban elrendelt árvízvédelmi riasztást - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője kedden.
A Tiszán levonuló árhullám vízszintje Tiszabercel térségében is készültségi szint alá csökkent, így a folyó felső szakaszán megszüntették a korábban elrendelt árvízvédelmi riasztást - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője.
Alkalmatlan a téli sportolásra a befagyott Balaton, és ez újévig várhatóan így is marad. Csonki István, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója az InfoRádiónak elmondta, a nádaratást sem tudják elkezdeni, amíg nem lesz legalább tíz centiméter vastag jég a tavon.
A jövőben távoktatás keretében is elvégezhető lesz az elméleti KRESZ-oktatás, emellett az autósok több ponton szigorodó közúti közlekedési szabályokra, míg az autóbusszal és vonattal utazók biztonsági kamerás megfigyelésre számíthatnak a több mint száz paragrafusban módosuló közlekedési törvények alapján.
A zselés-gyümölcsös ízű szaloncukor végzett az élen a Magyarország kedvenc szaloncukra szavazáson. A versenyben második helyen a marcipános végzett, a harmadik legnépszerűbbnek a karamellás bizonyult.
Visszaszerezné az Európai Unió számára a bővítés lendületét Orbán Viktor a 2011 első félévében esedékes magyar EU-elnökség idején. A miniszterelnök ezt az után mondta, hogy kedden Budapesten találkozott Herman Van Rompuy-jel, az Európai Tanács elnökével.
A zselés-gyümölcsös ízű szaloncukor végzett az élen a Magyarország kedvenc szaloncukra szavazáson. A versenyben második helyen a marcipános végzett, a harmadik legnépszerűbbnek a karamellás bizonyult.
"Nehéz, de korántsem lehetetlen" - így fogalmazta meg Orbán Viktor miniszterelnök a magyar EU elnökség új honlapjának köszöntőjében az Unió előtt álló feladatokat. A kormányfő szerint a belga elnökség hathónapos munkája egy futóverseny jól sikerült rajtjára emlékeztet, a magyaroknak pedig körelőnyt kell majd kiharcolni. Fel kell állítani az állandó válságkezelő mechanizmust és ki kell tárni a…
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) vezetői ma lefektették thaiföldi gyártó- és kereskedelmi vállalatuk, a Mitsubishi Motors Thailand (MMTh) harmadik gyártóüzemének alapkövét; a létesítmény Chonburi tartományban, a Laem Chabang Ipari Parkban épül majd fel. Az alapkőletételi ünnepségen részt vett a thaiföldi ipari miniszter, Chaiwut Bannawat, valamint az MMC elnöke, Osamu Masuko is.
Ismét határozatlan idejű működési engedélyekkel láthatja el vasúti tevékenységét a BKV. A Nemzeti Közlekedési Hatóság határozatai szerint így 2011. május 8-a után is jogszerűen közlekedhetnek a villamosok, metrók, HÉV-ek, a fogaskerekű és a libegő a fővárosban. A főpolgármester szerint megnyugtató, hogy a BKV-nak végleges hatósági működési engedélye van.
Az Alkotmánybíróságon támadta meg az ügyészségi törvény egy szakaszát Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának ügyvezető alelnöke kedden.
Hatályon kívül helyezte a korábbi egészségügyi miniszter ápolói licencrendeletét Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent rendelet szerint visszaáll a korábbi rendszer, tehát az egészségügyi szakdolgozók az orvos írásos utasítására továbbra is adhatnak be önállóan például intravénás injekciót vagy köthetnek be infúziót és katétert.
A mintegy félmilliárd forintos tartozást felhalmozó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénzügyi helyzetének rendezéséről is szó lesz a Fővárosi Közgyűlés holnapi, rendkívüli ülésén. A testületnek ez lesz az utolsó ülése ebben az évben.
A Magyar Rádió vezérigazgatója nem kívánt állást foglalni azügyben, hogy belefér-e a sajtószabadság fogalmába, ha a műsorvezető egy percig nem szólal meg. Várja kollégái magyarázatát.
A sajtót korlátozzák, a munkavállalók megtakarítását államosítják és elköltik - mától tehát más Magyarország - mondta keddi sajtótájékoztatóján az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője. Szekeres Imre szerint az ország rendkívül kedvezőtlen helyzetbe került az elmúlt hat hónapban és már most látható, hogy jövőre ismét eladósodásra lehet számítani, a nyugdíjrendszer kapcsán pedig káosz fog…