2010. december 19. vasárnap

dec. 19
18:54
Árvíz: Egyelőre nem romlott tovább a helyzet (ATV)
A Tiszán levonuló árhullám Tiszadorogma térségében tetőzött - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs vasárnap.
dec. 19
18:57
Miért falaz a kormány a kommunista állambiztonsági szolgálatoknak? (Alternatív Energia)
A kormány a Kenedi-bizottság megszüntetésével elveszi a lehetőséget a jövő generációk elől, hogy megismerjék a kommunista diktatúra működését és az egykori állambiztonság szerepét a rendszerváltásban - véli az LMP. Az ellenzéki párt - Független Hírügynökséghez eljuttatott - közleménye szerint úgy tűnik, hogy a "Fidesz falaz az egykori állambiztonsági szerveknek, és nem kíván szembenézni a…
dec. 19
19:12
Navracsics: Többször megmutatkozott az összefogás ereje (Infostart)
Közös adventi gyertyagyújtáson adta át a vörösiszap károsultjainak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jótékonysági árverésén összegyűlt 19 millió forintot a tárca vezetője. A rendezvényt a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tartották.
dec. 19
19:48
Szőcs a filmesekkel kerestetné meg az eltűnt milliárdokat (ATV)
A kultúráért felelős államtitkár vasárnap egy rendezvényen közölte, hivatalosan is válaszolni fog a Magyar Filmművészek Szövetségének keddi levelére.
dec. 19
20:06
Tovább árad a Tisza (Infostart)
Tovább árad a Tisza a középső szakaszon; a folyón Rakamaz és Csongrád között harmadfokú a védekezés. Az Országos Műszaki Irányító Törzs közölte: jelenleg az ország keleti részén csaknem 1800 kilométeren van árvízvédelmi készültség.
dec. 19
20:24
Egyetért a Jobbik és az LMP (Infostart)
Bírálta az előző rendszer titkosszolgálati iratairól szóló, a héten kiadott kormányrendeletet a Jobbik és az LMP.
dec. 19
20:42
Tombolt a tél: 40 centi hó, 200 baleset, 1500 hajléktalan az utcán + videó (ATV)
Tekintse meg összefoglaló videónkat.
dec. 19
21:00
Mikulásgyár: Több mint félmilliárd forintnyi adomány jött össze (ATV)
Idén kevesebb céges adomány érkezett, ugyanakkor jóval több volt a magánadomány.
dec. 19
21:36
Tovább árad a Tisza - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
Tovább árad a Tisza a középső szakaszon. Március végéig hosszabbítaná meg a kormány a vörösiszap-katasztrófa miatt kihirdetett veszélyhelyzetet. Erkel Ferenc Bánk bánját is bemutatják a következő évadban a Los Angeles-i Operaházban.
dec. 19
21:36
Tarlós: meg fogunk egyezni az Alstommal (Metropol)
Az Alstommal meg fogunk egyezni - jelentette ki Tarlós István főpolgármester a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este. A főpolgármester szavai szerint "borzasztó" az a szerződés, amit az előző városvezetés kötött az Alstommal.

2010. december 20. hétfő

dec. 20
5:09
Kormánypárti tisztogatás az egri kórházban (Alternatív Energia)
Sem a magát "kórházvédőknek" nevező csoportosulás, sem pedig a kormánypártok egri, illetve hevesi illetékesei nem cáfolták, hogy szervezett tisztogatást hajtanak végbe a helyi Markhot Ferenc Kórházban. Mint megírtuk, az Egri Kórházvédők Egyesületének gyűléséről olyan hangfelvételek kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderült: a fideszes megyei és a kereszténydemokrata városi vezetés segedelmével…
dec. 20
5:24
Visszamegy a traktorgyárba Szíj Melinda (ATV)
Többé nem akar énekelni.
dec. 20
5:26
Vörösiszap: Felemás módon teljesült Pintér ígérete + videó (ATV)
Tél előtt minden iszap-károsultnak tető lesz a feje felett, ígérte még október végén Pintér Sándor belügyminiszter. A károsultak többsége albérletben vagy rokonoknál tölti a karácsonyt, az új lakások jövő nyárra készülhetnek el.
dec. 20
5:27
Utolsó tőrdöfés a médiának (Alternatív Energia)
Tüntetés lesz ma este 6-kor a Szabadság téren; civilek demonstrálnak az új médiatörvény elfogadása ellen, a sajtószabadságért. Ma szavaz ugyanis a parlament az enyhén szólva is vitatott jogszabályról. A kétharmados törvényt annak ellenére csaknem biztosan elfogadja az Országgyűlés kormánypárti többsége, hogy hazai és nemzetközi szervezetek sora tiltakozott ellene, néhányan a voksolás elnapolását…
dec. 20
5:29
"Itt ez a kancsal angyalka..." (Alternatív Energia)
Másképp kell gondolkozni, ha a szociális foglalkoztatás termékskálájával le akarjuk győzni a passzivitásra szoktató tévét, netán jobbak, érdekesebbek akarunk lenni a kínai tömegárunál - állítja Schiller-Kertész Tamás, a teljes egészében állami tulajdonú ERFO nonprofit Kft. napokban nyílt boltjának vezetője.
dec. 20
5:31
Nálunk jobb, Európában rosszabb a hóhelyzet (Alternatív Energia)
Hazánkhoz hasonlóan Európában is gondokat okozott a havazás: Nagy-Britanniában szinte ellehetetlenült a légi közlekedés, és a francia, német és olasz repülőtereken is számos járatot kellett törölni. A hirtelen jött havazás természetesen Ferihegyet sem kímélte: a repülőtér 3 órán keresztül volt zárva szombaton. A helyzet azóta mérséklődött az országban, Nyugat-Európában a zord időjárás azonban…
dec. 20
5:33
A külföld kritikája lehet az ellensúly (Alternatív Energia)
Az állandósult, egymásra rakódó külföldi kritikák egy idő után kikezdhetik a Fidesz népszerűségét még belföldön is - mondta lapunknak Bíró Nagy András, a Policy Solutions ügyvezető igazgatója. Csak az utóbbi egy héten hazánkkal foglalkozott a The Economist, a Der Standard, és az Európa Tanács főtitkára is. Ha eltérő stílusban is, de aggodalmukat fejezték ki a magyarországi események kapcsán.
dec. 20
5:35
Továbbra is titkolják az ispánságok feladatköreit (Alternatív Energia)
Mindössze 12 nappal a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének megkezdése előtt még nem ismert az a 18 kormányrendeletből álló jogszabály-csomag, amely a hivatalok és az integrált szervek feladatköreiről rendelkezik. A területi közigazgatásért felelős államtitkárság korábbi tájékoztatása szerint ugyanakkor már elkészült a rendeletcsomag, az Orbán-kormánynak múlt héten meg kellett (volna)…
dec. 20
5:37
Korlátozzák a sztrájkot is (Alternatív Energia)
A "dolgozó nép" védelmének jelszavával saját belpolitikai helyzetét igyekszik a jelek szerint megszilárdítani az Orbán-kormány azzal, hogy a korábbi hivatalos nyilatkozatokkal szemben a parlament elé kerül a sztrájktörvény módosítása. Méghozzá - az egyeztetést mellőzendő - ismét önálló képviselői indítványként.
dec. 20
5:45
Lejtőn a Fidesz népszerűsége? (Alternatív Energia)
A Fidesz népszerűségének kismértékű csökkenése egyelőre csak korrigálta a győzteshez húzás hatását - értékelte a héten kikerült közvélemény-kutatások eredményeit Gyömöre Máté a Magyar Progresszív Intézet elemzője. Szerinte a Fidesz népszerűségének csökkenéséből nem következik automatikusan, hogy jól járnak az ellenzéki pártok.
dec. 20
5:47
Lehet-e még hinni a kormány együttműködési szándékában? (Alternatív Energia)
Kontur Pál, Gaskó István és Pataky Péter válaszol.
dec. 20
6:00
Leálló fővárosi fejlesztések (Metropol)
Megszorításokat hozna, több nagyobb beruházás leállításával járna, de hosszú távon megteremtené a gazdálkodás stabilizációs alapjait a Főváros 2011. évi költségvetésének első munkaterve.
dec. 20
6:18
A médiatörvényről is dönt a Ház (Metropol)
Ezen a héten ülésezik idén utoljára az Országgyűlés. A Ház ma szavaz egyebek mellett a jövő évi költségvetéshez beadott, úgynevezett második körös kapcsolódó módosító indítványokról, a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét biztosító, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatokról.
dec. 20
6:54
Metélhetik a metrót, leállíthatják a Városligetet (ATV)
Elkészült a fővárosi költségvetést megalapozó munkaterv, a fő cél a büdzsé egyensúlya.
dec. 20
6:56
Simán legyűrte az Atlanti-óceánt a holland bakfis (ATV)
A 15 éves lány épp csak kifújja magát a Karib-térségben, és irány Panama.
dec. 20
7:12
Tarlós István: Megállapodás várható az Alstom-ügyben (Infostart)
A főpolgármester szerint megállapodás várható a metrókocsikat gyártó Alstom és az önkormányzat között. Tarlós István a HírTV Kontraszt című műsorában hangsúlyozta: a hétvégén konzultáltak a kormány képviselőivel a miniszterelnök jelenlétében és - mint megállapították - nagyobb kockázat folytatni egy pereskedést, mint megegyezni.
dec. 20
7:12
Egy hónap alatt 300 ezren fordítottak hátat a Fidesznek (ATV)
Az MSZP stabilan egy helyben toporog, ami viszont a pártarányokban erősödést jelent.
dec. 20
7:14
Hús nélküli füstölt hús, sajtmentes sajt - lapszemle (Infostart)
Gazdája lett a sztrájkjog szigorításáról szóló javaslatnak. Vidnyánszky Attila kerülhet a Nemzeti élére. Ókovács Szilveszter büntetőfeljelentésre készül. Hús nélküli füstölt hús, sajtmentes sajt. Szemlézés a reggeli lapokból.
dec. 20
7:14
Költségvetés, médiatörvény, nyugdíj: idén utoljára ülésezik a parlament + videó (ATV)
Hétfőn, kedden és csütörtökön is összegyűlnek a képviselők, több mint 20 törvényjavaslatról voksolnak.
dec. 20
7:30
2011 első harmadában írják ki a MiG-pályázatot (Infostart)
A jövő év első harmadában írhatják ki a pályázatot a haderőből kivont MiG-29-es repülőgépek értékesítésére - írja a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozva a Magyar Nemzet.
dec. 20
7:30
Beszállnak a chilei bányászok a médiabizniszbe (ATV)
A föld gyomrának foglyai saját produkciós céget gründolnak, és önmagukat árulják.
dec. 20
7:33
Szigorúbb büntetések az autósoknak (Alternatív Energia)
Ma szavaz a parlament az egyes közlekedési témájú törvények módosításáról. A kormány által benyújtott javaslat egyebek mellett lehetőséget ad a távoktatás bevezetésére a járművezetők képzésében, átalakítja a közigazgatási bírságolás hatálya alá eső esetek körét és bizonyos büntetéseknél szigorít is.
dec. 20
8:06
Minden váltás nehéz (Metropol)
Hazatérni mindig jó. Főleg, ha az ember már a ferihegyi útlevélvizsgálatnál tudomásul veszi, hogy bizony most ő hazaért
dec. 20
8:06
Tűzvonalban: óvóhelyre menekítették 5 sziget lakosait Koreában (ATV)
Komoly óvintézkedések kíséretében készül Dél-Korea a tüzérségi hadgyakorlatra - a szöuli vezetés erődemonstrációjára válaszul Phenjan a fegyveres választ sem zárta ki.
dec. 20
8:27
BKV-sztori a Duna TV-nél (Alternatív Energia)
Luxus-magánklinikával kötött nyolcmilliós szerződést Cselényi László volt Duna TV-elnök és az általa kinevezett Szekeres László gazdasági főigazgató maga és felesége részére; a számlát pedig a tévével fizettették ki-olvasható a Magyar Nemzetben.
dec. 20
8:42
Bedőlhetnek a megyék, mint egy liszteszsák (ATV)
A kormánytól várnak segítséget.
dec. 20
8:44
Manipulált fotókkal keresett pénzt a híres magyar rádiós (ATV)
A műsorvezető képzőművésznek jobb, mint üzletembernek: noha pénzért adja képeit, van, hogy ő maga viszi le az árat.
dec. 20
8:45
Baka bírói miniszterként működhet (Alternatív Energia)
Bővül a jogköre Baka Andrásnak, az Országos Igazságügyi Tanács (OIT) elnökének, egyfajta bírói miniszterként irányíthatja majd a független igazságszolgáltatást - mondta a Magyar Hírlapnak Répássy Róbert igazságügyi államtitkár.
dec. 20
9:18
Már kedden szavazhat a START-egyezményről az amerikai szenátus (Infostart)
Már kedden megtarthatják az első próbaszavazást az amerikai szenátusban az oroszokkal kötött új nukleáris leszerelési megállapodásról, a START-egyezményről.
dec. 20
9:18
"Nekem ez jár" Luxusklinika, prémiumok: botrány a Duna TV-nél (ATV)
Újabb "BKV-sztoriról" ír a Magyar Nemzet.
dec. 20
9:20
Nincs több kormánykritika: Tölgyessy-t kinyomták a Kossuth-ból (ATV)
Anno Gyurcsánynak nem sikerült.
dec. 20
9:22
Vérfoltok a kormány főhadiszállása előtti téren (ATV)
A fehérorosz ellenzék hétfő este újra protestál Lukasenko elnök ellen. Persze kérdés, hogy mekkora sikerrel, vasárnap este százszámra vitték el a tüntetőket, és rendesen brutálisan bántalmazta a rendőrség az ellenzéki elnökjelölteket is.
dec. 20
9:54
Kihült egy 81 éves asszony Szabolcsban (Infostart)
Kihűlés következtében vesztette életét egy 81 éves asszony a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Buj községben; Tiszaszalkán egy idős házaspár vált a hideg áldozatává - közölte a rendőrség.
dec. 20
9:54
Ma szavaznak a médiatörvényről (ATV)
Költségvetési módosítók is terítéken lesznek.
dec. 20
9:56
Egy egész család halt meg szénmonoxid mérgezés miatt Pakson (ATV)
Egy hetven év körüli házaspár és két felnőtt fiúk vesztette életét hétfőre virradóra Pakson, a család Szőlőhegy utcai házában; halálukat feltehetően szén-monoxid-mérgezés okozta - közölte a városi rendőrkapitány az MTI-vel. A négy áldozatot tűzoltók segítségével hozták ki az épületből - mondta korábban Kuti István.
dec. 20
10:12
Indítványozták Geréb Ágnes előzetes letartóztatásának megszüntetését (Infostart)
Az ügyészség hétfőn indítványozta Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász előzetes letartóztatásának megszüntetését - közölte a Legfőbb Ügyészség.
dec. 20
10:14
Erősödött a forint, a héten folytatódhat a trend (Infostart)
Erősödött a forint hétfőn délelőtt: az eurót 272,63 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 273,18 forint után.
dec. 20
10:15
Itt tényleg a lét a tét - tüntetés a sajtószabadságért (Alternatív Energia)
A megmozdulás este 6 órakor kezdődik. A szervezők felhívásukban felszólították a pártokat és azok képviselőit, hogy maradjanak távol a demonstrációtól. Álláspontjuk szerint "ma az utolsó elem is a helyére kerül a kormány médiaszabályozási rendszerében- amely ebben a formájában alkotmánysértő, több ponton súlyosan korlátozza a vélemény- és sajtószabadságot, s egyben az újkori médiaviszonyok…
dec. 20
10:16
A félmilliárd forintot is meghaladta a Mikulásgyár "bevétele" (Infostart)
A rekordnak számító félmilliárd forintot is meghaladta a Mikulásgyárba érkezett adományok értéke, és ezzel mintegy 150 ezer rászorulónak segíthetnek Magyarország legnagyobb jótékonysági akciójának szervezői - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár tulajdonosa.
dec. 20
10:18
Feltehetően szén-monoxid-mérgezésben halt meg négy ember Pakson (Infostart)
Négy embert találtak holtan hétfő reggel Pakson, a Szőlőhegy utcában, feltehetően szén-monoxid-mérgezés okozta a halálukat - közölte a paksi rendőrkapitány

Keresés