2010. december 5. vasárnap

dec. 5
15:48
Vasfalnak csapódott egy autó Debrecenben (ATV)
A sofőr csodával határos módon túlélte.
dec. 5
15:50
Havas beszólt a Nemzeti Színház igazgatójának + videó (ATV)
A műsorvezető szerint Alföldit nem kellett volna kinevezni.
dec. 5
15:52
Akár bejgli vásárlás közben is beoltanak influenza ellen (ATV)
Oltóközpont-hálózat épült ki áruházakban.
dec. 5
16:42
Újra munkában a spanyol légiirányítók (ATV)
A spanyol légiirányítók 97 százaléka felvette a munkát vasárnap, és lassan teljesen helyreáll a légiközlekedés - közölte az ország közmunkaügyi minisztere. Közben a spanyol sajtó és közvélemény erős felháborodással reagált az átlagosan évi kétszázezer eurót (55 millió forint) kereső "kiváltságos" légiirányítók vadsztrájkjára, amely nagyjából háromszázezer embert érintett.
dec. 5
16:44
„Hála istennek, itt az új holokauszt” – gyújtsátok fel Izraelt! (ATV)
Nem egységes a Közel-Kelet az izraeli katasztrófa megítélésében: az arab világban sokan kritizálták Törökországot, Egyiptomot és Jordániát a tűzoltásban nyújtott segítségért – írja a Jerusalem Post arab oldalakra hivatkozva.
dec. 5
17:00
MSZP-s petíció a kormány intézkedései ellen (ATV)
Arra kérik a "józan demokratákat", hogy írják alá.
dec. 5
17:18
MSZP: Kövér László beállt azok sorába, akik el akarják lehetetleníteni a médiát (Alternatív Energia)
Azok a józan demokraták, akik nem akarják, hogy az Országgyűlés egy pártkongresszus határozatainak végrehajtó bábintézményévé váljon, írják alá az MSZP petícióját - reagált Török Zsolt az Országgyűlés elnökének vasárnapi rádiós nyilatkozatára, amelyben Kövér László azt mondta, hogy ritkítaná a plenáris ülések számát, illetve el szeretné érni: a parlamentben a politikusoknak csak egyeztetés után…
dec. 5
17:18
600 millióért eladó a legendás keresztapa háza (ATV)
A pazar házban A keresztapa című Oscar-díjas film nyitó, esküvői jelenetét vették fel csaknem négy évtizede.
dec. 5
17:20
Az utcán adott életet gyermekének - egy idegen segítette (Alternatív Energia)
Az utcán, egy vadidegen fiatalember segítségével adott életet kisfiának egy nő vasárnap reggel Budapesten. A férfi telefonon kapott instrukciókat a mentőktől, így sikerült világra hozni a babát. A csecsemőt és édesanyját is kórházba vitték, mindkettejük állapota stabil.
dec. 5
17:24
Nőtt a belvízzel borított területek nagysága (Infostart)
Tovább nőtt a belvízzel borított területek nagysága, jelenleg 224 ezer hektár, ennek több mint fele vetés-szántó.
dec. 5
17:36
Új erdélyi pártot alapít Tőkés László (Alternatív Energia)
Erdélyi Magyar Néppárt néven új politikai erőt alapít a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács - döntött a szervezet küldöttgyűlése vasárnap. Szerintük a közösségük politikai képviseletét eddig ellátó szervezetek egyike sem töltötte be kellő módon az erdélyi magyarság önrendelkezésének kivívását célzó, elsőrendű hivatását és feladatát. Tőkés szerint a határon átnyúló módon…
dec. 5
17:36
Árvíz: a fagy miatt csökkent az áradások utánpótlása (ATV)
A hőmérséklet emelkedése és ezt kísérő nagyobb csapadék hétfő-keddtől várható.
dec. 5
17:38
Az óceánba zuhantak az orosz műholdak (ATV)
Oroszországnak nem sikerült földköri pályára állítani három műholdat, miután a Kazahsztánból fellőtt rakéta a Csendes-óceánba csapódott - közölte a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
dec. 5
17:42
Ombudsman: a fiatalkorúak elzárása szükségtelenül korlátozza alapjogaikat (Infostart)
Szabó Máté ombudsman szerint a fiatalkorúak szabálysértési őrizetbe vételének és elzárásának törvényben biztosított lehetősége aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a fiatalkorúak személyi szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogát.
dec. 5
17:54
Szükségtelenül korlátozza a fiatalkorúak alapjogait az elzárás? (Metropol)
Szabó Máté ombudsman szerint a fiatalkorúak szabálysértési őrizetbe vételének és elzárásának törvényben biztosított lehetősége aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a fiatalkorúak személyi szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogát.
dec. 5
18:12
Ombudsam: máshogy büntessék a fiatalkorúakat (ATV)
Szabó Máté ombudsman szerint a fiatalkorúak szabálysértési őrizetbe vételének és elzárásának törvényben biztosított lehetősége aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a fiatalkorúak személyi szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogát.
dec. 5
18:30
Öngyilkos merénylet az afgán katonai bázisnál (ATV)
Négyen meghaltak.
dec. 5
18:32
Új erdélyi pártot alapított Tőkés (ATV)
Erdélyi Magyar Néppárt néven új politikai erőt alapít a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács - döntött a szervezet küldöttgyűlése vasárnap.
dec. 5
18:48
Mégis bemutatják a botrányos világsztár új filmjét (ATV)
A hollywoodi sztár magánéleti botrányai miatt jegelte a stúdió.
dec. 5
20:00
Megfékezték a tüzet Izrelben + videó (ATV)
Mint videónkból kiderül, arra számítottak, hogy még napokig elhúzódhat az oltás.
dec. 5
20:18
Utcán hozta világra kisgyermekét + videó (ATV)
Egy meteorológus segített a szülésben.
dec. 5
21:12
Gyurcsány: basáskodnak Magyarország fölött + videó (ATV)
A Táncsics Alapítvány életműdíj-átadó ünnepségén tartott beszédet a volt miniszterelnök.
dec. 5
21:36
Tovább nőtt a belvízzel borított területek nagysága - hírösszefoglaló (Infostart)
Holnap dönthet a legfőbb ügyész személyéről az Országgyűlés. Áradnak a Körösök és országszerte tovább nőtt a belvízzel borított területek nagysága. Izraelben megfékezték a négy napja tomboló tüzet.

2010. december 6. hétfő

dec. 6
5:18
Kényszeres vásárlók legnagyobb ünnepe (Alternatív Energia)
A karácsony a kényszeres vásárlók legnagyobb ünnepe. Mert bűntudat nélkül jó indokkal vehetnek meg mindent, ami csak a szemük elé kerül.
dec. 6
5:18
Súlyos gerincprobléma gyötri az X-faktor esélyesét (ATV)
Abba kellet hagynia a sportolást is.
dec. 6
5:20
Lincshangulat volt Bercelen (Alternatív Energia)
Nem fogyasztott alkoholt, mielőtt autójába ült az a szandai nő, aki két gyermeket ütött el szombaton a Nógrád megyei Bercelen. A baleset egyéb körülményeit a rendőrség még vizsgálja.
dec. 6
5:36
Szőcs Gézáról is jelentett Heltai Péter? (Alternatív Energia)
Magyarországon is be akarta vetni "Hegel" nevű informátorát a 80-as évek végén a Securitate. A Hírszerző információi szerint Szőcs Géza baráti társaságára akarták ráállítani, hogy zavart keltsen a budapesti ellenzéki társaságban. A Hegel fedőnév, mint arról lapunk elsőként számolt be, egy dokumentum szerint Heltai Péter, filozófus-újságírót takarja, aki a Népszavának tagadta, hogy besúgó volt, és…
dec. 6
5:36
Havas: legyen Pozsony Magyarország fővárosa (ATV)
Schmitt Pál ezt a törvénytervezet talán már visszaküldené.
dec. 6
5:38
Az OIT-et is elfoglalná a kormány (Alternatív Energia)
Nem szünteti meg a kormány a bíróságokat irányító Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot (OIT), ám egy törvénymódosítással ezt a testületet is igyekszik "maga alá gyűrni". Az OIT-ot továbbra is a Legfelsőbb Bíróság elnöke vezetné, de a testületben csökkenne a választott bírók száma, és bekerülne - Matolcsy György - a nemzetgazdasági miniszter is.
dec. 6
5:40
Ma bedarálhatják az ügyészséget (Alternatív Energia)
Bár az új szabályok szerint már a képviselők kétharmadának szavazata szükséges a legfőbb ügyész megválasztásához, nem kétséges, hogy Schmitt Pál jelöltje, Polt Péter megkapja a Fidesz-KDNP-től a szükséges voksokat. A régi-új legfőbb ügyész 2000 és 2006 közti regnálása alatt ugyanis rendre elakadtak az ügyészségen a gyanús fideszes ügyek.
dec. 6
5:42
Igazságos közteherviselésért tüntettek (Alternatív Energia)
Vacogva, de jó hangulatban demonstráltak szombaton mintegy ezren az igazságos közteherviselés és a munkavállalói jogok mellett. Ez volt a kormányváltás óta az első szakszervezeti tüntetés Budapesten, de a szervezők további országos tiltakozó akciókat ígértek, és nem zárták ki a sztrájk lehetőségét sem.
dec. 6
6:48
200 embert gyilkolt meg a sárlavina (ATV)
A földcsuszamlás tíz háromemeletes házat vitt el, a lakók közül csak hárman élték túl.
dec. 6
6:50
Vörös törpék milliárdjai randalíroznak a galaxisokban (ATV)
Élet a Földön kívül: Star Trek epizóddal lehetne összehasonlítani a NASA felfedezését.
dec. 6
6:51
Megválasztották a képviselő-testület tagjait két kistelepülésen (Infostart)
Megválasztották a képviselő-testület tagjait a Zala megyei Salomváron tartott időközi választáson. A voksoláson 29 százalékos volt a részvétel. A másik időközi választáson, a Győr-Moson-Sopron megyei Tápon szintén sikerült döntés hozni a helyi képviselőtestület tagjairól. Itt 21 százalékos volt a részvételi arány.
dec. 6
7:06
2020-ra illant az euró (ATV)
Hiába teljesíti Magyarország az államadóssággal kapcsolatos EU-s követelményeket, ha nem hajt végre reformokat.
dec. 6
7:24
Ma választ legfőbb ügyészt a Ház (Metropol)
A parlament tervezett napirendje szerint ma a határozathozatalok végén, várhatóan fél nyolckor kezdődik a legfőbb ügyész megválasztása.
dec. 6
7:24
A képviselők közé csap Kövér + videó (ATV)
Rendet raknak az ülésteremben, nincs több ebédelés, beszélgetés, újságolvasás a padsorokban, igaz cserébe a házelnök szerint a képviselőknek csak kéthetente kellene bejárniuk. És a sajtót tovább szorítják - vissza.
dec. 6
7:26
Pici állampapír az embereknek (ATV)
Az ezerforintos kötvény követi az inflációt és plusz három százalékot garantál.
dec. 6
7:42
Ma választhatják meg a legfőbb ügyészt (Alternatív Energia)
Ma szavaz a parlament a legfőbb ügyész személyéről. Schmitt Pál köztársasági elnök másfél hete jelentette be, hogy Polt Pétert jelöli a posztra, ő egyébként 2000 és 2006 között már betöltötte ezt a tisztséget. A jelenlegi főügyész, Kovács Tamás mandátuma december közepén jár le, amikor betölti 70. életévét.
dec. 6
7:42
Csődbe mehet New York (ATV)
Sok ezermilliárdos rejtett adósság fojtogatja Amerika nagyvárosait és tagállamait.
dec. 6
7:45
Kiszámolják, kinek éri meg visszalépni az állami nyugdíjendszerbe - lapszemle (Infostart)
A magán-nyugdíjpénztári tagok többsége valószínűleg magasabb nyugdíjra számíthat, ha visszalép az állami rendszerbe, vannak azonban olyanok is, akiknek az ígért retorziók ellenére is megéri maradni - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet cikke arról számol be, ki a magyarok kedvenc írója manapság, és hogy olvasunk-e még egyáltalán könyveket.
dec. 6
8:00
Megkezdődhet Polt kilenc éves főügyészi munkája (ATV)
Ha minden a tervek szerint alakul a leendő legfőbb ügyész este már leteheti esküjét.
dec. 6
8:18
Fúziós Mikulás (Metropol)
Egyszerű kérdést tett fel a napokban nagyobbik fiam. „Hol lakik a Mikulás?” – kérdezte. „Lappföldön” – vágtam rá az egyértelmű választ.
dec. 6
8:21
Tölgyessy Péter az új alkotmány tervezetéről (Infostart)
Az új alaptörvény tervezete szerint a váltás egyelőre szimbolikus, az állami jelképek katalógusa mellett a jogfogalmak határozatlanok, kemény garanciák helyett a további törvényhozásra épül, míg a régi bajok megmaradnak - jelentette ki Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A politikai elemző szerint az alkotmányozásból kivonult az ellenzék összes pártja, és minden afelé…
dec. 6
8:36
Lecsukhatják az új magyar szépségkirálynőt (ATV)
A lánynak korábban is volt már ügye a rendőrséggel.
dec. 6
8:38
Kopits: fogatlan oroszlán árnyéka lesz a Költségvetési Tanács (ATV)
Ha a Parlament megszavazza a képviselői módosító javaslatot, és átalakítják a Költségvetési Tanácsot, illetve elvonják annak forrásait, akkor a testület "nemcsak fogatlan oroszlán, de inkább annak árnyéka lesz" - mondta Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke egy reggeli televíziós műsorban hétfőn.
dec. 6
8:54
Leminősítette Magyarországot a Moody's (ATV)
Egyszerre két fokozatot rontottak a magyar államkötvények besorolásán.
dec. 6
8:56
WikiLeaks: Irán meghatározó játékos Irakban (ATV)
Teherán "meghatározó játékos" Irakban- derül ki a WikiLeaks oknyomozó portál által kiszivárogtatott egyik amerikai diplomáciai táviratból, amelyet vasárnap délután ismertetett a Le Monde című francia napilap internetes oldalán.
dec. 6
9:12
Elütött egy rendőrt egy szerb férfi Dávodon (Metropol)
Könnyebben megsérült egy rendőr, amikor elsodorta egy mikrobusz Dávodon; a jármű szerb vezetőjét a tompai határátkelőnél elfogták - közölte a rendőrség hétfőn.
dec. 6
9:12
Négyszáz balesetből nyolc halálos volt a hétvégén (ATV)
A rendőrök 139 körözöttet fogtak el a három nap alatt.

Keresés