2010. december 10. péntek

dec. 10
13:06
Az MSZP önvizsgálatra szólítja Budai Gyulát (Metropol)
Az MSZP szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak önvizsgálatot kellene tartania a "megalapozatlan vádaskodások" helyett.
dec. 10
13:24
Késsel támadtak az intézkedő rendőrökre (Metropol)
Késsel támadtak rendőrökre Ózdon, a járőröket családi vitához riasztották, ám a hozzátartozók nekik rontottak; a négy támadót a hatóságok őrizetbe vették, ellenük csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személlyel szembeni erőszak gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást.
dec. 10
13:24
Bulvárnagyágyúk: ha meg akarsz élni, ne menj nagyon a politikába (ATV)
Két szemforgató szféra, a politika és bulvár félkész termékekkel táplálja egymást, az átlag magyar pedig fogyaszt. Avagy egy bulvárkonferencia tanulságai.
dec. 10
13:27
Felkészülnek a hatóságok a Tisza áradására (Infostart)
Az eddigi legnagyobb vízálláshoz közelítő áradás várható a Tiszán, ezért a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság pénteki, nyíregyházi rendkívüli ülésén több óvintézkedést rendelt el, hogy a hatékony védekezés feltételrendszerét megteremtse - közölte Seszták Oszkár, a szervezet vezetője, a térségi önkormányzat fideszes elnöke.
dec. 10
13:42
Az LMP börtönbe küldené a közérdekű adattal titkolózókat + videó (ATV)
Emiatt akár a Btk.-t is módosítaná a párt.
dec. 10
14:00
George Lucas elhunyt színészeket szerepeltetne? (ATV)
Mel Smith angol filmkomikus, író, rendező és producer értesülései szerint, George Lucas „már elhunyt színészek filmes jogai” megvásárlásának elképesztő ötletével állt elő, hogy aztán új filmjei számára virtuálisan újra élővé tehesse őket.
dec. 10
14:18
Orbán: az Európai Unió bajban van (ATV)
A kormányfő Vilniusban tárgyalt litván kollégájával.
dec. 10
14:36
Szinte minden tinédzsert börtönbe lehetne zárni? (Alternatív Energia)
Alapesetben két évig terjedő letöltendő büntetést jár illegális fájlmegosztás miatt, de a letöltők fellélegezhetnek: a rendőrök szinte soha nem razziáznak a háztartásokban nem eredeti szoftverekre vadászva. Más ügyekből kifolyólag tartott házkutatások során viszont belenézhetnek a számítógépekbe. A magyarok negyede még büszke is arra, ha hamis terméket ajándékoz karácsonyra.
dec. 10
14:54
"Magyar futballklub partnert keres" McCabe orosz lapban árulja a Fradit (ATV)
25 millió euró az ár.
dec. 10
14:57
Csak ezután jön a hideg java (Infostart)
A hétvégén többfelé várható havazás, valamint főleg vasárnap viharos erejű szél - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos. A meteorológus a távolabbi kilátásokról úgy nyilatkozott, hogy mivel enyhülés nem várható, sőt, a hideg java csak ezután következik, számíthatunk fehér karácsonyra.
dec. 10
14:59
Épületek ezreit rongálta meg a legutóbbi szélvihar (Infostart)
A rekord erősségű szél újabb, több százmillió forintos kárt okozott tegnap, főként a Dunántúlon. A széllökések nyomán a Balaton több vízparti házat öntött el. Becslések szerint 5-6 ezer épületben keletkezhetett kár az idén immár sokadik ítéletidőben.
dec. 10
15:12
MTV-ostrom: hét férfit talált bűnösnek a bíróság (Metropol)
Hét férfi ügyében mondta ki jogerősen a Fővárosi Bíróság pénteken, hogy bűnös a Magyar Televízió székházának 2006.szeptember 18-áról 19-re virradó ostromában közérdekű üzem megzavarása miatt.
dec. 10
15:12
Horn Gyula szerint megfigyelték Horn Gyulát (ATV)
Az ügynökökről beszélgetett Havas Henrik egy íróval, egy történésszel és egy műveleti igazgatóval.
dec. 10
15:30
Öt-hatezer épület sérült meg csütörtökön (Metropol)
A biztosítók becslése szerint a csütörtökön kezdődött viharban 5-6 ezer épület sérült meg, a kiöntött Balaton által okozott károkat is megtérítik ügyfeleiknek a biztosítók.
dec. 10
15:30
Két magyar sípálya biztosan kinyit a hétvégén (Alternatív Energia)
Szinte biztosan kinyit a hétvégére két magyar sípálya: Eplényben és a Mátrában is hódolhatnak majd a téli sportok szerelmesei szenvedélyüknek. A többi hazai síterep még arra vár, hogy ismét essen a hó az elmúlt néhány nap tavaszi időjárása után - derül ki a www.sitv.hu összeállításából.
dec. 10
15:30
Izraeli kutatót tüntettek ki Debrecenben (ATV)
Yosef Yarden, az izraeli Weizmann Intézet rákkutatója.
dec. 10
15:33
Hamisított tojáspor a magyar piacon (Infostart)
Néhány napja az élelmiszerlánc felügyeletért felelős hatóság ellenőrzése során Lengyelországból származó hamisított tojásport talált - közölte a Végh László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) keretében működő Tojásszövetség elnöke pénteken.
dec. 10
15:48
Kulcsár: vagyonokat kaptak azok is, akik nem voltak károsultak (ATV)
Az exbróker a HírTv-nek nyilatkozott.
dec. 10
15:50
MTV ostrom: megvan a jogerős ítélet (ATV)
Hét férfit tartott bűnösnek a Fővárosi Bíróság.Egy visszaeső férfi kivételével mindannyiukat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
dec. 10
16:06
Gyorsabb és hatékonyabb igazságszolgáltatást vár Répássy (Metropol)
A kormány a törvényalkotás és a költségvetés területén is mindent megtesz a bírósági eljárások gyorsítása, illetve az ügyészség korrupcióval szembeni hatékonyabb fellépése érdekében - mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
dec. 10
16:06
Még a héten megkaphatják a kórházak a 27,5 milliárd plusz állami támogatást (Alternatív Energia)
Megbízást adott pénteken az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a Magyar Államkincstárnak arra, hogy utalja át a kórházaknak az adósságuk rendezésére szánt 27,5 milliárd forint plusz támogatást - derül ki az OEP közleményéből. Ez azt jelenti, hogy akár még ezen a héten eljuthat a pénz az egészségügyi intézményekhez.
dec. 10
16:06
Üres székre tették a Nobel-díjat (ATV)
A díjazott ugyanis börtönben ül.
dec. 10
16:08
Gyereket vár az 50 éves kereskedelmi igazgató – aki férfi (ATV)
Vesekövet fújt fel ikerterhességgé a kórház.
dec. 10
16:10
„Kér egy flakon urániumot” – radioaktív anyaggal házalt a férfi (ATV)
A WikiLeaks által kiszivárgott jelentések olyan burmai szemtanúkat idéznek, akik szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a katonai rezsim – feltételezések szerint katonai célból – titkos atomlétesítményeket épít a dzsungel mélyén.
dec. 10
16:24
Szanyi: nincs élő ember, aki meg tudná mondani a Fidesz tervét (ATV)
A képviselő szerint megbízhatatlan a kormány, nincs rá garancia, hogy az emberek visszakapják befizetéseiket.
dec. 10
16:27
Kinek az érdeke a tűzoltóság államosítása? (Infostart)
A tűzoltóság államosítása érdeke az országnak, a finanszírozási gondokkal küzdő önkormányzatoknak, illetve a kiszámíthatóságot váró személyi állománynak - közölte Dobson Tibor tűzoltó ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője, aki a kormány katasztrófavédelmi koncepciója kapcsán adott online interjút a Lánglovagok.hu tűzoltóportálon.
dec. 10
16:29
Itt vannak a legmélyebben Magyarországon (Infostart)
Megújult az ország legmélyebb pontja körüli környezet Tiszaszigeten; a beruházás során napelemes kivilágítást kapott az emlékmű - mondta el a település polgármestere a pénteki helyszíni bejárást megelőzően.
dec. 10
16:42
Súlyos hibákat olvasott a Fidesz fejére a fideszes háttérintézmény (ATV)
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatója élesen bírálta a kormány intézkedéseit.
dec. 10
16:45
Mi lesz a magyar nemzeti értékekkel? (Infostart)
Az elképzelések szerint a nemzeti összjövedelem meghatározott részével támogatnák a nemzeti értékek védelmére és megőrzésére létrehozott hungarikum alapot - erről Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a témában tartott nyírbogáti fórumot megelőzően beszélt pénteken az MTI-nek.
dec. 10
17:19
Kamionba rohant egy autó és kigyulladt (ATV)
Az égő autóból kimentett férfit kórházba szállították.
dec. 10
17:21
Robbantás Pakisztánban: legalább 11 halott (ATV)
Az öngyilkos merénylő egy kórház bejáratánál robbantotta fel járművét.
dec. 10
17:23
Horváth Ágnes most is a vizitdíjra szavazna + videó (ATV)
Egyetért a kormánnyal, hogy válságban van az egészségügy, de a terveik szerinte nem oldanák meg a problémákat.
dec. 10
17:36
Gyanúsítottként hallgatták ki Keller Lászlót (Metropol)
Gyanúsítottként hallgatta ki Keller László korábbi szocialista közpénzügyi államtitkárt a Központi Nyomozó Főügyészség, közölte értesülését pénteken a Magyar Nemzet.
dec. 10
17:36
Meggyanúsították Keller Lászlót (Alternatív Energia)
Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Keller László korábbi szocialista közpénzügyi államtitkárt - tudta meg a Magyar Nemzet Online.
dec. 10
17:39
EU-elnökség: befutott az első magyar siker! (Infostart)
Valósággal elvarázsolta az EU-elnökség kiemelt tanácskozásainak helyet adó gödöllői királyi kastély az előzetes "vizitre" érkezett magas rangú vendégeket - derült ki az épület pénteki bejárásán, illetve a későbbi kötetlen beszélgetéseken.
dec. 10
17:54
Csattant a bilincs a volt miniszterelnök kezén (ATV)
Ausztriában őrizetbe vették Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, aki ellen hazája rendőrsége az Interpolon keresztül nemzetközi elfogatóparancsot adott ki - jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva a horvát televízió.
dec. 10
17:56
Új szerződést köt a kormány a BKV-val + videó (ATV)
A cél, hogy hosszú távon megoldják a közlekedési vállalat finanszírozását.
dec. 10
18:12
Újabb földcsuszamlás Miskolcon (Alternatív Energia)
Néhány napon belül már a harmadik földcsuszamláshoz vonultak ki a katasztrófavédelem szakemberei Miskolcon. Pénteken egy magánház kertjében csúszott le egy talajdarab az udvarra Miskolctapolcán, az Enyedi úton. Senkinek sem esett baja.
dec. 10
18:12
A cári palota mellett formál testeket a pop királynője (ATV)
A fitnesztermet nyit a Vörös tér közelében.
dec. 10
18:14
Operaház: egymillióval lépett le a főigazgató + videó (ATV)
Vass Lajos tagadta, hogy százmilliókat sikkasztott volna.
dec. 10
18:15
Paczolay: kevés szó esik a készülő alkotmányban az emberi jogokról (Infostart)
Az Alkotmánybíróság tagjai tanácsadóként nem vesznek részt az új alkotmány kidolgozásának folyamatában - hangsúlyozta Paczolay Péter, a testület elnöke, Az emberi és polgári jogok a magyar EU elnökség előtt című konferencián. A fideszes Gulyás Gergely arról beszélt, hogy az elmúlt 8 év idegen test a szabadságjogok rendszerváltás utáni érvényesülésében.
dec. 10
18:30
Toyota hidrogén buszok Tókiónak (ATV)
A Toyota Motor Corporation (TMC) és a Hino Motors, Ltd. (Hino) bejelentette, hogy üzemanyagcellás autóbuszokat biztosít menetrend szerinti járatként Tokió központja és a Tokiói Nemzetközi Repülőtér (Haneda Repülőtér) között. A buszokat az Airport Transport Service Co., Ltd. vállalat üzemelteti. Mindez a Közúti Hidrogén Projektben részt vevő Hidrogénellátó és Felhasználási Technológiai Kutató…
dec. 10
18:32
Gyalogosokat gázoltak a zebrán (ATV)
Súlyos sérüléseket szenvedtek.
dec. 10
18:48
124 milliárd forint jut jövőre a kormányhivataloknak (Metropol)
A 2011. január elsején megalakuló kormányhivatalok működési költsége 124 milliárd forint lesz jövőre.
dec. 10
18:48
Könyezet kímélő Toyoták (ATV)
A Toyota Motor Corporation (TMC) ismertette az „öko-autók” fejlesztésével és piaci megjelenésével kapcsolatos terveinek elemeit, valamint a második generációs akkumulátorok kutatási irányait. A vállalat mindkét törekvése szerves része a Toyota környezetvédelmi technológiákkal kapcsolatos elkötelezettségének, amelynek célkitűzése a kőolajfogyasztás csökkentése és a széndioxid-kibocsátás mérséklése…
dec. 10
18:50
Az Audi a válságban is csúcsokat döntöget (ATV)
Világszerte összesen mintegy 1.003.900 Audi talált gazdára az év első 11 hónapja során Schwarzenbauer értékesítési igazgató: „Az idei fej-fej melletti értékesítési versenyt Kínával várhatóan ismét Németország nyeri“ Schwarzenbauer a feltörekvő kínai piacról: „Megítélésünk szerint még előttünk áll az igazi boom”
dec. 10
18:51
Zebrán gázolt el gyalogosokat egy autós Veszprémben (Infostart)
Két, zebrán átkelő gyalogost gázolt el egy autós péntek délután Veszprémben a Jutasi úton; a sérülteket a veszprémi kórházba szállították - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
dec. 10
18:52
Budapesten a világhírű angol filmsztár (ATV)
Az ENSZ Gyermekalapjának jószolgálati nagyköveteként érkezett hazánkba.
dec. 10
18:53
Orbán Viktor: "az Európai Unió bajban van" (Infostart)
A magyar gazdaságnak olcsó hitelre van szüksége a növekedéshez, a jegybanki alapkamatot ezért csökkenteni kell, nem pedig emelni - fejtette ki Orbán Viktor pénteken a lettországi Rigában. Arról is beszélt, hogy "az Európai Unió bajban van. Nincs okunk rá, hogy ezt nyíltan ki ne mondjuk".
dec. 10
19:06
Elemlámpák és malacperselyek Esztergomban (Alternatív Energia)
Oroszvári Péter és Kiss András, a Societas-Baloldali Ifjúsági Mozgalom alelnökei elemlámpákat osztottak csütörtök este Esztergom polgárainak.

Keresés