2010. december 10. péntek

dec. 10
19:06
Árvíz-belvíz: egyre rosszabb a helyzet (ATV)
Péntekre öt balatonnyi területre növekedett a belvízzel elárasztott területek nagysága. A Tiszán az eddigi legnagyobb vízálláshoz közelítő áradásra számítanak, és ismét áradnak a Kőrösök, valamint árhullám vonul le a Szamoson, a Túron és a Krasznán is.
dec. 10
19:09
Teljes fegyverzetbe helyezi az igazságszolgáltatást a kormány (Infostart)
A kormány a bíróságok és az ügyészség munkáját gyorsító csomagokat állított össze. Az Országgyűlés pedig nemrég szavazott meg négy és fél milliárd forint plusz forrást a szervezetek számára - hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón.
dec. 10
19:24
Fogyatékos gyerekekért demonstráltak Jászberényben (Alternatív Energia)
A szülői munkaközösség vezetője eredménytelennek értékelte a jászberényi Eltérő Tantervű Szakiskola sorsával kapcsolatos pénteki egyeztetést. Amíg a szülők delegációja a polgármesteri hivatalban tárgyalt, csendes demonstrációt tartottak az épület előtt. A Piramis együttes "Kívánj szép ünnepet" című dalát énekelték megszakítás nélkül a fogyatékos gyerekek és szüleik, másfél órát várakoztak a…
dec. 10
19:24
Orbán üzent Simornak: "csökkenteni kell az alapkamatot" (ATV)
A miniszterelnök szerint friss pénzt kell a gazdaságba pumpálni.
dec. 10
20:00
Német katonák Franciaországban (Metropol)
A II. világháború óta először ismét vannak harcra fogható német katonák Franciaországban. Pénteken hivatalosan is elfoglalta helyét egy Kelet-Franciaországban állomásozó közös francia-német dandár német zászlóalja.
dec. 10
20:02
Gázrobbanás Monoron (Metropol)
A robbanás fél hétkor történt, egy ember életveszélyesen megsérült. Egy életveszélyes és három könnyű sérültet szállítottak kórházba.
dec. 10
20:18
MSZP: Szűkítené az emberi jogokat az "egypárti" alkotmány (Alternatív Energia)
A szocialisták szerint a Fidesz "fütyül" az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának figyelmeztetésére, amely arról szól: nem maguknak kell írni az alkotmányt. A demokráciát az szolgálja ugyanis, ha az alaptörvény az egész ország és nemcsak egyetlen párt támogatását bírja.
dec. 10
20:18
Gyanúsítottként hallgatták ki Keller Lászlót (ATV)
A lap internetes oldalának érdeklődésére Fazekas Géza, a nyomozó ügyészség szóvivője - név említése nélkül - arról számolt be, hogy november 30-án hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt hallgattak ki egy korábbi közpénzügyi államtitkárt.
dec. 10
20:20
Audi RS 5 Coupé (ATV)
Az Audi sportmodellje az „Auto Bild SportsCars“ magazin olvasói szavazásán diadalmaskodott kategóriájában További négy Audi kategóriája első három helyezettje között
dec. 10
20:22
Orbán: „lemaradizta” a jegybank gazdaságpolitikáját + videó (ATV)
Vilniusban, a litván kormányfővel tárgyalt a magyar miniszterelnök. Közösen tartott sajtótájékoztatójukon főként az Európai Unió helyzetéről beszélt. A miniszterelnök Magyarországgal kapcsolatosan már felminősítést vizionál.
dec. 10
20:24
Fegyverarzenált találtak egy holland házban (ATV)
A helyi sajtóban megjelent hírek szerint szinte az összes szobában voltak különböző fegyverek.
dec. 10
20:36
Ford Transit Connect elektromos taxik (ATV)
Leszállításra kerültek az első elektromos Ford Transit Connect-ek, amelyek az Egyesült Királyságban a kormány Ultra-Alacsony Szénkibocsátású Járműbemutató Flottájának tagjaként állnak szolgálatba. A teljes mértékben elektromos hajtású, nulla emissziójú Transit Connect Electric egy feltöltéssel mintegy 130 kilométert képes megtenni, így ideális az olyan flottaüzemeltetők számára, akik kiszámítható…
dec. 10
20:54
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a decemer 10-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:1 2 7 10 14 18 19 23 36 39 48 49 53 57 58 59 63 64 68 80
dec. 10
20:57
Rekordhoz közeli a belvízzel elöntött területek nagysága (Infostart)
Újabb területeket öntött el a belvíz Békés megyében, már megközelíti az 1999-es rekordot, amikor 58.800 hektár (588 négyzetkilométer), a megye területének több mint a tizede állt víz alatt - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pénteken.
dec. 10
21:12
89 milliórét kelt a világhírű zenész dalszövege (ATV)
A szöveget kézzel írta.
dec. 10
21:30
Rekord áradás közelébe jár a Tisza + videó (ATV)
Megközelítheti az eddigi 934 centiméteres maximumot.
dec. 10
21:51
Tovább romlott az ár- és belvízhelyzet Kelet-Magyarországon - a nap hírei (Infostart)
A miniszterelnök szerint már 2011 elején érezhető lesz a magyar gazdaságpolitika eredménye. Előkelő helyezést ért el egy tokaji aszú a világ egyik meghatározó bormagazinjának top 100-as listáján.

Keresés