Tarlós István december 3-i hatállyal lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, mert főpolgármesteri teendőivel a parlamenti munka időben nem egyeztethető össze - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága.
Jelentős mennyiségű hó kíséretében tegnap este ténylegesen megérkezett a tél hazánkba is. A hét végén már több helyen fennakadást eredményezett a zord időjárás, azonban országos szinten tegnap délután óta havazik. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a nagy mennyiségű csapadék, a havazás és az esetleges ónos eső miatt elsőfokú riasztást rendelt el vasárnap a Nyugat-Dunántúl területére, így…
Energetikai ügyekben nem várható döntés az Orbán-Putyin csúcstalálkozón, a tárgyalópartnerek csupán tapogatózni fognak ebben a témában - mondta Gereben Ágnes az InfoRádió Aréna című műsorában. A külpolitikai elemző szerint azt még nem lehet tudni, hogy az orosz Szurgutnyeftyegaz el akarja-e adni a Molban szerzett 21,2 százalékos részvénycsomagját. A szakember viszont biztos benne, hogy a két…
Az Állandó Ágazati Szakszervezeti Fórumot alkotó 16 szakszervezet is részt vesz a szombatra meghirdetett szakszervezeti demonstráción, hogy kifejezze tiltakozását a kormány "munkavállalókat sújtó intézkedései ellen, közöttük az szja csökkentéshez kapcsolódó intézkedések, a 98 százalékos különadó és a magány-nyugdíjpénztári vagyon "lenyúlása" ellen - jelentette be Székely Tamás, a vegyipari…
Nyolc szegedi önkormányzati cégnél indul az elmúlt nyolc év tevékenységét átvilágító vizsgálat - döntött hétfői ülésén a Tisza-parti város közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Bizottsága.
A januártól életbe lépő új sajtótörvény nem rendelkezik az előző megszüntetéséről, hívta fel a figyelmet Pataki Árpád bíró. Előadásában további érdekességek is elhangzottak a rablógyilkosok jó hírnevétől kezdve a simán nyerhető milliós sajtó kártérítésekig.
A hétvégén teljes hosszában elkészült a tározó kiszakadt részét övező körgátat kiegészítő pernyegát, a továbbiakban pedig szélesítése és magasítása zajlik - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Továbbra is részben nagyon magas arzénértékeket mutattak ki a vörösiszap-katasztrófa által sújtott területen a Greenpeace újabb mintavételei a környezetvédő szervezet bécsi közleménye szerint.
Jó lenne, ha minél többen beszélnének arról, hogy milyen sérelmeket szenvedtek a Kádár-rendszerben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gervai András, aki Fedőneve: "szocializmus" címmel írt könyvet. Az író szerint a hatalom és az állambiztonsági szolgálat kézben akarta tartani az embereket, az otthonokban és az egyének agyában is jelen akart lenni.
Nem vesz részt a magán-nyugdíjpénztári változásokról szóló törvényjavaslatok parlamenti vitájában az MSZP. Az ellenzéki párt frakcióvezetője a képviselőcsoport döntését indokolva úgy fogalmazott: azért vonulnak ki az ülésteremből, mert nem kívánnak asszisztálni az emberek megzsarolásához.
Szabadlábra helyezték Damu Rolandot hétfőn, a Fővárosi Bíróság másodfokon ugyanis helyt adott a sorozatszínész védői fellebbezésének - értesült az MTI.
Év végéig megszűnik az úgynevezett második tárcsahang a vezetékes telefonhálózatokban, vagyis a 06, illetve a 00 leütése után azonnal lehet tárcsázni a hívószámot. Mátrai Gábor, a Nemzeti Média- Hírközlési Hatóság elnökhelyettese hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a változás csaknem 2,5 millió háztartást érint. , a szolgáltatók decemberben több ütemben hajtják végre az átállást.
A miniszterelnök szerint nyugdíjmentő intézkedéseikkel rövid és hosszú távon is biztonságba helyezték minden magyar ember nyugdíját. Orbán Viktor ezt hétfőn mondta a parlamentben az MSZP-s Simon Gábor azonnali kérdésére adott válaszában.
Szabó Zoltán szocialista politikus beszélt Károlyi Mihály szobránál, ahol az utóbbi hetekben több tüntetés, demonstráció is zajlott. Már az is felmerült, hogy az egykori miniszterelnök szobrát az Országház közeléből a Károlyi kertbe helyezzék át. A beszédet a Népszavához eljuttatott dokumentum alapján teljes terjedelmében közöljük.
Három napig ülésezhet a héten az Országgyűlés, amelynek a napirenden egyebek mellett a magánnyugdíjpénztári változásokról szóló és a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tévő javaslatok szerepelnek. Ma sor kerül az Orbán-Gyurcsány szópárbajra is, a miniszterelnök ugyanis ezúttal köteles lesz válaszolni a volt kormányfő kérdésére.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök népszavazás kezdeményezését javasolta Orbán Viktornak az Országgyűlésben, majd gyávának és tolvajnak nevezte a kormányfőt. A miniszterelnök azonban tisztesség ügyében nem kér kioktatást a szocialistáktól.
Jel lesz a szombati demonstráció, annak jele, hogy a munkavállalói érdekeket képviselő szakszervezetek tiltakozás-sorozatba kezdenek a dolgozókat sújtó kormányzati intézkedések ellen - jelentette ki Székely Tamás, a vegyipari érdekképviselet vezetője azután, hogy tegnap az Állandó Ágazati Szakszervezeti Fórumot (ÁÁSZF) alkotó 16 tagszervezet úgy döntött, csatlakozik a budapesti Roosevelt térre…