Elveszíti jogosultságát az állami nyugdíjra az, aki úgy dönt, hogy magánnyugdíjpénztári tag marad. Ezt a kormányülés után mondta a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György hozzátette: ebben az esetben az érintett 2012. január 1-jén visszakapja a 14 hónapnyi, jelenleg visszatartott tagdíjbefizetését, de a magánpénztárban gyűjtött pénzét az állam a továbbiakban nem garantálja. Emellett szabadon…
Az Egyesült Királyság kormányának állásfoglalása szerint nem fogják tovább tolerálni, hogy az országban olyan tananyagot oktassanak a muszlim gyerekeknek, amely nyíltan antiszemitizmusra és a homoszexuális emberek elpusztítására bátorít.
Roma Koordinációs Központ alakul az előző kormány által működtetett Roma Integrációs Tanács utódjaként - jelentette be a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Az egyszerűsített honosítás végrehajtásával összefüggő együttműködési megállapodást kötött a magyar külügyminisztérium, a közigazgatási és igazságügyi tárca, valamint a romániai Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
Támogatást vár az új Széchenyi-tervtől a négy orvosegyetem, a forrásból a külföldi hallgatók létszámát növelnék. A Semmelweis Egyetem gazdasági főigazgatója az InfoRádiónak elmondta: a Magyarországon tanuló, hatezernél is több külföldi diák évente a becslések szerint 24 milliárd forint bevételt jelent az országnak.
Egyszeri, vissza nem térítendő jövedelempótló támogatást igényelhetnek a vörösiszap-katasztrófa miatt veszteséget szenvedett mezőgazdasági termelők, élelmiszer-feldolgozók és állattartók, a támogatásra december 1. és 8. között lehet jelentkezni - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Megszűntette előzetes letartóztatását és házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a BKV-ügyben gyanúsított Lelovics Ottó kommunikációs szakembert.
Az Auto Zeitung olvasói 18 vetélytárs előtt a Peugeot 508-nak adták a kategória első díját Az Auto Trophy díjat 23 éve ítélik oda a kéthetenként megjelenő német Auto Zeitung magazin (példányszáma 200 ezer) olvasói.
Nyílt zsarolásnak tartja a kormány tervezett intézkedéseit a Stabilitás Pénztárszövetség. A szervezet közölte: az ügyben az Alkotmánybírósághoz, valamint a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult.
Áder János fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerdai közleményében elítélte, hogy az Európai Bizottság klímaügyekben kettős mércét alkalmaz, egyben leszögezte, hogy továbbra is küzd a kelet-európai országok kibocsátási kvótáinak megtartásáért.
Az Euro NCAP tesztje alapján ötcsillagos minősítést kapott a Ford magyarországi márkakereskedéseibe néhány hete megérkezett két családi egyterűje, az új C-Max és Grand C-Max
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerdán Moszkvában tárgyalt, és partnereivel megállapította, hogy a két ország közötti nyitott kérdések közül többen várhatóan döntés születik majd Orbán Viktor magyar kormányfő jövő heti moszkvai látogatásán, másokban pedig akkor szabják majd meg a felek a további irányt.
Tizenkilenc, a 4-es metró beruházásához kötődő szabálytalan szerződés után nem ad az unió támogatást Magyarországnak, emiatt 65 millió forinttal kevesebb támogatás érkezik a projekttel kapcsolatban.
Elveszíti állami nyugdíjjogosultságát az, aki január után is magán-nyugdíjpénztári tag marad. A legfőbb ügyész személyéről egyeztetett az öt parlamenti párt képviselőivel az államfő. Közzétette négyéves költségvetési megszorító tervét az ír kormány.
Átmenetinek tekinti a 2011-es költségvetést Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, azt az időt, amit a kormány a költségvetéssel nyer, a gazdaság körüli struktúrák átalakítására kell fordítani.
A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben a nyugdíjmentő törvénycsomag elfogadása után, amely várhatóan december közepétől lesz érvényes - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Hat pontban foglalta össze a készülő új alkotmánnyal kapcsolatos javaslatait az államfő. Ezeket a javaslatokat állítólag már valóban Schmitt Pál készítette, nem úgy, mint a botrányt kavaró korábbiakat. Orbán Viktor koncepciója azonban még nem készült el, pedig azt szeptember 30-ig el kellett volna küldenie az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak. Azt sem tudni, hogy a kormányfő által felkért…
December 6-án választhatják meg az új legfőbb ügyészt - legalábbis ebben reménykedik Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője nem teljesen ért egyet a jelölés módjában fideszes társával, Balsai Istvánnal. Előbbi szerint még tárgyalnak az államfővel a személyekről, utóbbi viszont azt mondta: nem akarják befolyásolni Schmitt Pált.
Jelentősen átszabta a főpolgármester javaslatára a hivatal és a képviselőtestület működésének szabályait a fővárosi közgyűlés. Bár a januártól életbe lépő javaslatot az MSZP is megszavazta, a szocialisták további finomításokat sürgetnek a működési anomáliák kiszűrése érdekében A testület döntött arról is, hogy - a peres eljárást elkerülve - tisztázzák a Margit híd felújítását végző kivitelezővel,…
Akár másfél-két évig is eltarthat az esztergomi önkormányzat gazdálkodásának konszolidálása - jelentette ki lapunknak a város független polgármestere az általa kezdeményezett adósságrendezési eljárás folyamatát ismertetve.
Simonovits András szerint a Fidesz ajánlata olyan mint a maffiáé: visszautasíthatatlan. Ha dönthetne róla az Alkotmánybíróság, biztos, hogy elmeszelné- fogalmazott a közgazdász.
A kormánynak az európai uniós források átcsoportosításával kellene élénkítenie a belső fogyasztást, mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Azt mondta, ha a kormány ezekből a pénzekből munkahelyeket teremtő beruházásokat indítana, nemcsak az exportra termelő vállalkozások húznák a magyar gazdaságot.
A Népszabadság információi szerint a rendőrség nem tervezi kihallgatni Labancz Ferencet, aki a közelmúltban azt állította: tudható, kik ölették meg 1998 februárjában Fenyő János médiavállalkozót.
A Szülőföld Alap őszi pályázatain összesen 1,315 milliárd forintos támogatást osztottak szét 1181 támogatott pályázat között - számolt be Ulicsák Szilárd. A miniszteri biztos kiemelte: a keretösszegből a romániai pályázók 38 százalékkal, a szlovákiaiak 14 százalékkal, az ukrajnaiak 18 százalékkal, a szerbiaiak 21 százalékkal, a kis régiók és Magyarország mindösszesen 9 százalékban részesültek.