A hét elején eső, a közepén derült idő, szerdától pedig már fagy, sőt hó is várható - mondta el az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Reisz András szerint a mostani lehűlés az első sikeres próbálkozása a télnek, de azért lesznek még enyhébb periódusok.
Útfelújítások mellett nagy projekteket, az államigazgatás elektronizálását és egészségügyi programokat is törölt a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervből (ÚMFT) - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent egyik határozatból.
Szerdán tárgyalja a kormány a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokat - közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján, a Parlamentben. Lázár János szólt arról is, hogy december elején választhat legfőbb ügyészt a Ház.
Pécs megyei jogú város önkormányzata a város jószolgálati nagykövete címet adományozta Vujity Tvrtko riporternek, aki kinevezését dr. Páva Zsolt polgármestertől vehette át.
Elfogadta az Országgyűlés az új jogalkotási törvényt, amely kimondja azt is: jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget.
Indokolatlan erőszakot tartalmazó, vagy pornográf műsorokat nem adhatnak a hagyományos műsorszolgáltatók. Lesznek hat éven aluliak számára nem ajánlott műsorok, és jöhet az egységes közszolgálati hírszolgáltatás is. Három fideszes képviselő ma nyújtotta be a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvénytervezetet. Az InfoRádió egyelőre egyiküket sem tudta elérni.
Négynapos ülést tart a parlament a héten. A Ház hétfőn, kedden és szerdán, valamint pénteken ülésezik. A mai napirenden szerepel a MÁV tevékenységét vizsgáló bizottság tagjainak a megválasztása, a jövő évi költségvetést megalapozó "salátatörvény" vitája, valamint a jogalkotásról szóló törvény zárószavazása is. Ha elfogadják az erről szóló indítványt, online lehetne értékelni a kormány…
Elfogadta az Országgyűlés az új jogalkotási törvényt. Az előterjesztést a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP képviselői támogatták, a szocialisták viszont ellene szavaztak.
Változtat a veszélyjelzések kritériumain az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az átalakítás célja a rendszer hatékony működtetése, valamint a hazai és az európai veszélyjelző rendszer folyamatos harmonizálása - mondta az InfoRádiónak a szervezet repülésmeteorológiai és veszélyjelző osztályának vezetője.
Felszámolná a közszolgálati médiumok hírszerkesztőségeit az új médiatörvény tervezete és kizárólag a nonprofit társasággá átalakuló Magyar Távirati Irodára (MTI) bízná a hírgyártást. A közmédiumok egymás között ingyen cserélhetnék a műsorokat, a vállalkozási tevékenységet viszont nem tiltja a törvény. A műsorokat egy közszolgálati kódex alapján kell összeállítani, és egy új korhatár kategóriát is…
Tiltja a visszamenőleges jogalkotást a tegnap elfogadott, jogalkotásról szóló új törvény - pedig a kormánypártok épp egy hete szavazták meg a 98 százalékos különadóról szóló, öt évre visszamenőleges hatályú jogszabályt. A visszamenőlegesség tiltása mindenesetre nem lesz akadálya a különadónak. Megszavazta a parlament a társadalmi egyeztetésről szóló jogszabályt is, amely ugyancsak szembe megy a…
Személyes adattal való visszaélés gyanújával tett feljelentést az ügyészségen Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester. A kerületi ingatlanügyek miatt hamarosan bíróság elé álló volt MSZP-s politikus éppen ügyének a jobboldali sajtóhoz "kiszivárgott" iratai, az abban szereplő különleges személyes adatok nyilvánosságra kerülése miatt tett feljelentést.
Halmazati büntetésként 19 évi fegyházra ítélte a bíróság első fokon a kiskunlacházi H. Nóra megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolt férfit, aki az utolsó szó jogán sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. A bíróság szerint egy életfogytiglani büntetés kiszabása "túl súlyos hátrányt" jelentene a vádlottnak.
Arra bíztatja a dolgozókat és az érdekképviseleteket az MSZP, hogy emeljék fel szavukat az Orbán-kormány mindenen és mindenkin átgázoló politikája ellen. Szanyi Tibor, a szocialisták elnökségi tagja lapunknak azt mondta; az utóbbi fél évben a Fidesz-KDNP bizonyította, hogy hatalomra kerülve semmibe veszi azokat a szakmákat, érdekképviseleteket és szakszervezeteket, amelyeknek ellenzéki évei során…
Példátlan belső ellenőrzési dömping folyik a rendőrségen, és ez olykor a bűnüldözést is akadályozza. Emellett más intézkedésekkel is igyekeznek megkeseríteni a rendőr munkáját az elöljárók.
Még a héten benyújtja határozati javaslatát az LMP a Sukoró-ügyet vizsgáló parlamenti eseti bizottság létrehozására - erősítette meg lapunknak Schiffer András. Az ökopárt frakcióvezetője hozzátette, tegnap kapták meg az MSZP-től az aláírásgyűjtő ívet, így nincs akadálya annak, hogy az Országgyűlés szavazzon a testületről.
A kormány arra törekszik, hogy megszabadítsa a rendszeridegen költségektől a gázárképzést - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára. Bencsik János beszélt arról is, hogy a nemzeti megújuló cselekvési terv előnyben részesíti majd a biomassza és a bioenergetika egyes területeit.
Egyelőre nem várhatók jelentősebb ingatlan-privatizációk a fővárosban. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a Napi Gazdaságnak azt mondta: azzal bízták meg a Budapest Fővárosi Vagyonkezelő Központ új vezetőit, hogy a modern ingatlanportfólió-gazdálkodás elvei szerint három hónap alatt hozzanak létre egy kiemelt központi szervezetet.
A kormány 75 százalékra növelné a 20-64 éves népesség foglalkoztatási rátáját a következő 10 évben; ez a mutató most 56 százalék. A többi között ezt tartalmazza az a kormányhatározat, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
Új informatikai hálózatot fejlesztett ki az APEH. A Magyar Nemzet azt írta: az adóhatóság a megváltozott rendszerrel a jövőben gyorsabban emelheti le a köztartozást felhalmozó személyek bankszámláiról a be nem fizetett adót.
Kedden kezdődik az idei Kriminálexpo. A nemzetközi biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferenciának és szakkiállításnak ezúttal a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum ad helyet. A háromnapos rendezvény mindenki számára ingyenes, a látogatók ezen a három napon a múzeum kiállításait is ingyen tekinthetik meg. A Kriminálexpót idén 18. alkalommal rendezik meg,…
Bővítené a Margit híd felújítási programját Budapest új vezetése - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet az APEH új informatikai hálózatáról közölt cikket.
Megkezdődött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság karácsonyi ellenőrzés-sorozata. Idén az áruházláncok akcióira koncentrálnak, és a kisebb szabálytalanságok esetén csak figyelmeztetik a vétkes kereskedőt - mondta az InfoRádiónak a hatóság szóvivője.