51 millió fontért kelt el az aukción az a kínai váza, melyet nagytakarítás közben találtak egy londoni családi házban. A 15 milliárd forintnak megfelelő összeg az eladókat is megdöbbentette.
Szomáliai kalózok szabadon engedtek egy több mint egy éve fogságban tartott brit házaspárt, arról azonban senki nem tud, hogy ki fizette ki a követelt váltságdíjat.
A nyilvántartott adóhiányos cégek elmúlt évi összesített listáján 446 olyan vállalkozás szerepel, amelynek hiánya meghaladja a 100 millió forintot – írja kedden kiadott elemzésében a feketelista.hu oldal.
A magánszemélyek valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal adóznak, miközben az adójóváírás megmarad, mértéke 2011-től csökken - többek között ez áll az Országgyűlés által kedden elfogadott jövő évi adó- és járuléktörvényekben. Az Országgyűlés 259 igen és 104 nem, valamint 1 tartózkodás mellett fogadta el az adó- és járuléktörvények módosítását; a kormánypártok támogatták, az ellenzék…
Idén eddig heten haltak meg szénmonoxid-mérgezésben Budapesten, közülük egy ember már az őszi fűtési szezonban vesztette életét. Tavaly 11 embert ölt meg a gyilkos gáz a fővárosban.
Hazatérése tizedik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Toma Andrásnak, az elfeledett hadifogolynak kedden Nyíregyházán, annak a háznak a falán, ahol élete utolsó három és fél esztendejét töltötte, családja körében. Toma Andrást 1944-ben, 19 évesen sorozták be leventének. Egy évvel később fogságba esett, és 1947-től csaknem 56 éven keresztül egy elmegyógyintézetben élt. Csak 2000-ben…
Úgy tűnik Brad Pitt komolyan érdeklődik a 33 megmentett chilei bányász története iránt. A produkciós cége a filmjogok megvásárlásán dolgozik, erősítette meg egy szóvivő a hírt.
Túltöltött, robbanásveszélyes palackokat foglaltak le egy illegálisan működő gázkúton, a Bács-Kiskun megyei Kecelen. A helyi vállalkozó kútján és PB-gáz cseretelepén iparszerűen, de teljesen szabálytalanul töltötték a palackokat.
A kettős állampolgárságról szóló törvényről vitáztak az ATV „Civil a pályán” című műsorának legutóbbi adásának vendégei. Egy részük azon a véleményen volt, hogy sebtében összetákolt törvényt hozott a kormány, kapkodtak, ami a szlovákiai magyarok esetében nem volt túl szerencsés lépés. Az Antall-kormány külügyminisztere viszont úgy véli: ha nem születik meg a törvény, előbb-utóbb elfogynak a…
A Jobbik kedden kilépett az Alkotmány-előkészítő eseti bizottságból, miután a kormánypárti többség javaslatainak kilencven százalékát leszavazta - áll az ellenzéki párt keddi közleményében.
Nem engedélyezi a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a devecseriek péntektől félpályás útlezárást tartsanak a 8-as főúton. A rendőrség kedd esti közleményében azt írja: az egész megye területére elrendelt, érvényben lévő veszélyhelyzet miatt, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény alapján elutasítják a kérelmet.
A kormány egy csaknem negyven oldalas, zárószavazás előtti módosító javaslatban elrejtve milliárdokat osztott szét a fuvarozók és a tőzsdei cégek tulajdonosai között, a mezőgazdasági őstermelőket pedig megsarcolta - áll az LMP keddi közleményében. Az ellenzéki párt felszólítja a kormányt, hogy valljon színt, kinek a pártján áll: egyedi lobbiérdekek kiszolgálójának vagy az állampolgárok érdekei…
Még novemberben megállapodhat az egészségügyi államtitkárság a transzplantációk szervezésében és lebonyolításában részt vevő szervezetekkel, alapítványokkal és az orvos szakmával a szorosabb nemzetközi együttműködésről. Ma közülük senki sem akart nyilatkozni. Mivel egységes külföldi lista nincsen, két úton juthat egy magyar beteg az átlagosnál rövidebb időn belül szervhez.
Panasszal élt a Legfőbb Ügyészségnél a Biszku-feljelentés elutasítása miatt Gellért Ádám. A feljelentő azt kérte, helyezzék hatályon kívül a Fővárosi Főügyészség elutasító határozatát, mert álláspontja szerint az megalapozatlan és nem tartalmaz érdemi indoklásokat.
Szűkül a jövőben az Alkotmánybíróság hatásköre, miután az Országgyűlés jóváhagyta a Fidesz frakcióvezetőjének az alkotmánymódosításhoz a zárószavazás előtt benyújtott módosító javaslatát.
"Én felelek Trianonért" feliratú táblát helyeztek a budapesti Kossuth téren álló Károlyi-szobor nyakába a kedd esti Jobbik-demonstráció előtt a rendezvény résztvevői. A párt Horthy Miklós budapesti bevonulásának 91. évfordulója alkalmából, illetve több kormányzati intézkedés ellen demonstrált. Vona Gábor pártelnök a megmozduláson arról beszélt, hogy nem utoljára vonultak az utcára.
Nem volt megegyezés, csak a további tárgyalásokról állapodtak meg a nyilvánosan vitázó kormánypári politikusok a minap - értesült lapunk. A hétfői békéltetés ellenére Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán csapatai továbbra is "harcban állnak", a kereszténydemokrata vezetésű államtitkárságon nem tartják szakmailag megalapozottnak a Fidesz-alelnök szakmai megalapozatlanságra hivatkozó, a felsőoktatási…
Se egy embert, se több embert nem ölt meg Móron, és ha tudta volna, hogy "így alakul", elveszi Nagy Lászlótól a fegyvert, és megakadályozta volna - ezekről beszélt a nyolc évvel ezelőtti móri mészárlás egyetlen élő vádlottja, Weiszdorn Róbert másodfokon megkezdődött büntetőperében a Fővárosi Ítélőtáblán. Az eljáró tanács összesen három napot tűzött ki a tárgyalásra.
Erkölcsileg vége van Orbán Viktornak, de ez még nem nyilvánvaló - a többi között így fogalmazott a Népszabadságban megjelent publicisztikájában Ungváry Rudolf. Az író szerint a "Vezér" a 90-es évek közepén hatalomvágyától vezérelve rövid idő alatt át tudott állni a politikai egyenlőséget és a jogállamot támogató felfogásról annak tökéletes és szélsőségesen megnyilvánuló ellenkezőjére.
Nem a Központi Nyomozó Főügyészség adta ki az erzsébetvárosi ingatlanügy aktáit a sajtónak - mondta lapunknak Keresztes Imre főügyész arra reagálva, hogy a Magyar Nemzet "szemezget" az ügy nyomozati irataiból. Nem ez az első eset, hogy jobboldali médiumok jutnak bizalmas információkhoz. Az évek óta tartó "szivárgások" miatt eddig egy esetben indult ügyészségi belső vizsgálat, de az is…
Elfogadta a kormánytöbbség az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének szűkítéséről és a 98 százalékos különadóról szóló törvénymódosításokat. Nem is akárhogy: a zárószavazás előtt belenyúltak az amúgy is sokat sokat bírált jogszabályokba. Lázár János módosításának köszönhetően a taláros testület a jövőben nem tárgyalhat adó- és költségvetési törvényekről, kivéve ha azok alapjogokat sértenek. Ezek között…
Milliárdos nagyságrendű összeg halmozódott fel a Magyar Kármentő Alapba, a pénz jelentős részét ugyanakkor még nem osztották szét a a vörösziszap katasztrófa által sújtott települések között. A kármentő bizottság döntése értelmében az összegyűlt 1 milliárd 189 millió 289 ezer forintos adomány hét százalékát, azaz 33 millió forintot kaphattak meg eddig az érintett önkormányzatok.
Sürgősséggel adta be a parlamentnek a gyógyszertár-alapítást és fenntartást is szabályozó egészségügyi salátatörvényt a kormány - számolt be az Index.hu. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes személyesen írt levelet Kövér László házelnöknek arról, hogy a kormány a javaslatok sürgős elfogadását kéri a Háztól.
Magyarország komoly hitelességi deficittel küszködik, amely elsősorban az előző kormányok tevékenységének következménye - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kopits György. A Költségvetési Tanács elnöke egyetért azzal, hogy a mostani kabinet célja az adósságráta csökkentése, de ehhez olyan intézkedések kellenek, amelyek nem szerepelnek a jövő évi büdzsé tervezetében.
Több szocialista politikust is megkörnyékezett Hunvald György, az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében meggyanúsított kerületi polgármester, hogy ügyét "elsikálja" - írja a Blikk.
Hunvald György szentnek és sérthetetlennek hitte magát - mondta volt sofőrje a Magyar Nemzet birtokába került ügyészségi tanúvallomásában Erzsébetváros volt MSZP-s polgármesteréről.
Hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt gyanúsította meg a Budapesti Katonai Ügyészség Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatóját - tudta meg a Magyar Nemzet.
Nem értesítette a gyámhatóságot a szegedi kórház, ahol szülei kilenc hónapja otthagytak egy súlyos beteg csecsemőt - írja a szerdai Blikk. A kisgyerek három naposan, súlyos szívfejlődési rendellenessége miatt került Békés megyéből a szegedi kardiológiára, de szülei nem látogatták és nem is vitték haza a gyereket.