Roma Koordinációs Központ alakul az előző kormány által működtetett Roma Integrációs Tanács utódjaként - jelentette be a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
A korábban bejelentett 225 helyett 248 ingatlant kell elbontani Devecserben; 69 család nem fogadta el az értékbecslést - tájékoztatott az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka szerdán.
Németországba, Passauba szállítják áthangolásra a Mátyás-templom két harangját; a régi és a passaui harangöntödében készült új harangok várhatóan 2011 húsvétján szólalnak meg először együtt - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtóreferense szerdán.
Az egyszerűsített honosítás végrehajtásával összefüggő együttműködési megállapodást kötött a magyar külügyminisztérium, a közigazgatási és igazságügyi tárca, valamint a romániai Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
A Magyar Távirati Irodán belül létrejövő hírcentrum fogja előállítani a közszolgálati híreket - mondta Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója a Korrektúra 2010 médiakonferencia zárónapján, szerdán Tihanyban.
Támogatást vár az új Széchenyi-tervtől a négy orvosegyetem, a forrásból a külföldi hallgatók létszámát növelnék. A Semmelweis Egyetem gazdasági főigazgatója az InfoRádiónak elmondta: a Magyarországon tanuló, hatezernél is több külföldi diák évente a becslések szerint 24 milliárd forint bevételt jelent az országnak.
Egyszeri, vissza nem térítendő jövedelempótló támogatást igényelhetnek a vörösiszap-katasztrófa miatt veszteséget szenvedett mezőgazdasági termelők, élelmiszer-feldolgozók és állattartók, a támogatásra december 1. és 8. között lehet jelentkezni - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Megszűntette előzetes letartóztatását és házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a BKV-ügyben gyanúsított Lelovics Ottó kommunikációs szakembert.
Az Auto Zeitung olvasói 18 vetélytárs előtt a Peugeot 508-nak adták a kategória első díját Az Auto Trophy díjat 23 éve ítélik oda a kéthetenként megjelenő német Auto Zeitung magazin (példányszáma 200 ezer) olvasói.
Nyílt zsarolásnak tartja a kormány tervezett intézkedéseit a Stabilitás Pénztárszövetség. A szervezet közölte: az ügyben az Alkotmánybírósághoz, valamint a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult.
Áder János fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerdai közleményében elítélte, hogy az Európai Bizottság klímaügyekben kettős mércét alkalmaz, egyben leszögezte, hogy továbbra is küzd a kelet-európai országok kibocsátási kvótáinak megtartásáért.
Az Euro NCAP tesztje alapján ötcsillagos minősítést kapott a Ford magyarországi márkakereskedéseibe néhány hete megérkezett két családi egyterűje, az új C-Max és Grand C-Max
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerdán Moszkvában tárgyalt, és partnereivel megállapította, hogy a két ország közötti nyitott kérdések közül többen várhatóan döntés születik majd Orbán Viktor magyar kormányfő jövő heti moszkvai látogatásán, másokban pedig akkor szabják majd meg a felek a további irányt.
Tizenkilenc, a 4-es metró beruházásához kötődő szabálytalan szerződés után nem ad az unió támogatást Magyarországnak, emiatt 65 millió forinttal kevesebb támogatás érkezik a projekttel kapcsolatban.
Heten a biológiához kapcsolódó tudományágak területéről, továbbá egy-egy fiatal közgazdász, fizikus és paleontológus részesült magyar tudomány kategóriában az idén negyedik alkalommal kiosztott Junior Prima Díjban.
Elveszíti állami nyugdíjjogosultságát az, aki január után is magán-nyugdíjpénztári tag marad. A legfőbb ügyész személyéről egyeztetett az öt parlamenti párt képviselőivel az államfő. Közzétette négyéves költségvetési megszorító tervét az ír kormány.
Átmenetinek tekinti a 2011-es költségvetést Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, azt az időt, amit a kormány a költségvetéssel nyer, a gazdaság körüli struktúrák átalakítására kell fordítani.
A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben a nyugdíjmentő törvénycsomag elfogadása után, amely várhatóan december közepétől lesz érvényes - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.