A kormányzó jobbközép Fidesz megerősítette hatalmát az önkormányzati választásokon aratott elsöprő győzelmével, amelynek nyomán világosabb kép alakulhat ki a kormány költségvetési szándékairól - írta hétfői értékelésében a Financial Times.
Érvényes volt Szerencsen a helyi, véleménynyilvánító népszavazás, amelyet a költségek csökkentése miatt az önkormányzati választással együtt tartottak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban vasárnap - közölte Gadóczi Bertalan, a település jegyzője.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Sólyom László volt államfő részére egy XII. kerületi, magántulajdonban lévő ikerház egyik felét vásárolja meg - tájékoztatta Landi Balázs, a volt államfő titkárságvezetője az MTI-t.
Nyolc nap után hétfő reggeltől újra közlekedik a komp a Sajón, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Muhi és Köröm között - közölte a közútkezelő társaság területileg illetékes ügyelete.
Eredménytelen lett a vasárnapi voksolás Nyírteleken is, mivel a szavazatok újraszámlálása után kiderült, hogy ugyanannyi voksot kapott a Fidesz-KDNP jelöltje és az eddigi MSZP-s polgármester. A szabolcsi kisvárosban ezért valószínűleg időközi választást kell tartani. Nyírtelek a tizenkettedik olyan település, ahol az eddigi információk szerint időközi önkormányzati választásra lesz szükség.
Kirekesztőnek tartja az MSZP Orbán Viktor miniszterelnöknek az önkormányzati választás napján tett azon kijelentését, amely szerint "mától Budapest ismét a nemzet fővárosa".
A Fidesz-KDNP jelöltje 19 fővárosi kerületben nyerte meg a vasárnapi polgármester-választást. A pártszövetség a XIII. kerület kivételével minden városrész képviselőtestületében többségbe került. Összegyűjtöttük a fővárosi kerületek eredményeit.
Az adócsökkentést hirdető pártra szavaztak és a megszorító intézkedések ellen foglaltak állást a magyarok a vasárnapi önkormányzati választásokon - írta hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadása (WSJE).
Tizenhárom időközi polgármester-választást kell tartani a hétfő délelőtti adatok szerint, mivel a szavazatok száz százalékának feldolgozása után ennyi településen alakult ki szavazategyenlőség vasárnap a jelöltek között.
Tizenhárom időközi polgármester-választást kell tartani a hétfő délelőtti adatok szerint, mivel a szavazatok száz százalékának feldolgozása után ennyi településen alakult ki szavazategyenlőség vasárnap a jelöltek között.
Tizenhárom időközi polgármester-választást kell tartani a hétfő délelőtti adatok szerint, mivel a szavazatok száz százalékának feldolgozása után ennyi településen alakult ki szavazategyenlőség vasárnap a jelöltek között.
Saját magát emésztette fel az SZDSZ - mondta Demszky Gábor egy osztrák hetilap hétfői számában megjelent interjúban, amely még a választások előtt készült.
A polgármesterjelöltekre Vácott leadott voksok újraszámoltatását fontolgatja a harmadik helyre befutott Pető Tibor (Fidesz). A második helyen végzett eddigi városvezető, az MSZP-s Bóth János hétfő délután dönt az esetleges kérelemről.
Kilépett Szili Katalin az MSZP parlamenti frakciójából - ezt a volt házelnök maga jelentette be hétfőn, rendkívüli sajtótájékoztatóján. A politikus azért döntött így, mert a Szövetség a Jövőért Mozgalom vasárnap létrehozta a Szociális Unió pártját, amelynek elnökévé választották.
A polgármesterjelöltekre Vácott leadott voksok újraszámoltatását fontolgatja a harmadik helyre befutott Pető Tibor (Fidesz), aki erről hétfő délelőtt tájékoztatta az MTI-t. A második helyen végzett eddigi városvezető, az MSZP-s Bóth János hétfő délután dönt az esetleges kérelemről.
Fokozott ellenőrzést tartanak az M3-as autópályán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a sztráda kálmánházi szakaszán mindkét irányban kedden - közölte a rendőrség.
Tovább halmozódik, és az újabb rekordnak számító 153,7 millió eurónál (42 milliárd forintnál) jár az olasz lottó főnyereménye, miután a több milliónyi olasz játékosnak és az országba érkező lottóturistáknak sem volt telitalálatos szelvényük.
Folyamatos a voksolás a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi képviselők vasárnapi választásán, a szavazókörök 19 órakor zárnak - mondta Sári Miklós, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője vasárnap, az Országos Választási Bizottság (OVB) ülésén.
Belesett egy kisgyerek az urnába az önkormányzati választáson Tiszabőn vasárnap kora délután. A tetején megsérült gyűjtőládát a szavazatszámláló bizottság elnöke leragasztotta, és folytatódott az önkormányzati választás - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülés jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
A Fidesz az önkormányzati választásokon olyan arányban győzött, ami a nyugati világ versenyző többpártrendszerében egészen kivételes. Az MSZP katasztrofális tavaszi eredményhez képest most valamelyest javított, a Jobbik és az LMP viszont érezhetően gyengült április óta.
Az önkormányzati választások nyomán a települések nagy részében független polgármestert választottak. A rendszerváltó pártok közül az MDF és az SZDSZ egyik helyen sem nyert. Veresegyház első embere 1965 óta viseli a tisztséget, Budapesten egyetlen női polgármeser lesz.
Tanúk meghallgatásával folytatódott a Cozma-ügy tárgyalása hétfőn a Veszprém Megyei Bíróságon. A tanúk egyike, Beéry Csaba azt állította: hallotta a veszprémi Patrióta lokál előtt az ügy harmadrendű vádlottjától, Sztojka Ivántól, hogy "Csoki" (Raffael Sándor elsőrendű vádlott) volt az elkövető.
Tanúk meghallgatásával folytatódott a Cozma-ügy tárgyalása hétfőn a Veszprém Megyei Bíróságon. A tanúk egyike, Beéry Csaba azt állította: hallotta a veszprémi Patrióta lokál előtt az ügy harmadrendű vádlottjától, Sztojka Ivántól, hogy "Csoki" (Raffael Sándor elsőrendű vádlott) volt az elkövető.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) Baranya megyei szervezete arra kéri Szili Katalint, mondjon le a tavaszi országgyűlési választáson a MSZP baranyai területi listáján szerzett országgyűlési képviselői mandátumáról, hogy helyét egy, az MSZP-t képviselő új jelölt foglalhassa el.
Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz meggyőző győzelmet aratott a vasárnapi önkormányzati választáson és ezzel csaknem teljes a "Fidesz-uralom" az országban. A korábbi kormányfő úgy fogalmazott: nem ízlése szerint való, amit a Fidesz az elmúlt hónapokban tett, véleménye szerint azonban meg kell nézni, hogyan él a kormánypárt a felelősségével és a kötelezettségével a jövőben.
Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz meggyőző győzelmet aratott a vasárnapi önkormányzati választáson és ezzel csaknem teljes a "Fidesz-uralom" az országban. A korábbi kormányfő az MTI-nek hétfőn úgy fogalmazott: nem ízlése szerint való, amit a Fidesz az elmúlt hónapokban tett, véleménye szerint azonban meg kell nézni, hogyan él a kormánypárt a felelősségével és a kötelezettségével a jövőben.
A 226 tagú parlamenti Fidesz-frakció egyharmadát, 76 országgyűlési képviselőt választottak meg valamely település polgármesterévé a vasárnapi önkormányzati választáson - közölte Lázár János, miután a képviselőcsoport hétfői ülésén értékelték a helyhatósági választást. Hétfőtől él a Fidesz-frakcióban a "bennülési" rend.
Tagadta bűnösségét a korrupcióval vádolt Berta Attila egykori budapesti rendőrfőkapitány a Fővárosi Bíróságon hétfőn megkezdődött büntetőperében, amely összefügg az UD Zrt.-vel.
Gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyulát, a XI. kerület távozó szocialista polgármesterét, aki hétfő kora délután érkezett meg a főügyészség épületébe. Molnár Gyula ügyvédje kíséretében érkezett a főügyészségre, de nem nyilatkozott a sajtónak.