2010. október 3. vasárnap

okt. 3
17:30
Tűz egy zalaegerszegi gyermekotthonban (ATV)
Senki nem sérült meg, kimentették a gyerekeket.
okt. 3
17:32
Gyász: a magyar kormány is képviselteti magát a sztár temetésén (ATV)
A nagykövet átadja Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrásokért felelős tárca vezetője részvétlevelét.
okt. 3
18:24
Gyurcsány kezdett beszélni a szavazóurnából (Infostart)
Az egyik VI. kerületi szavazókörben vasárnap délután a voksolás során az urnába helyezett valaki egy kihangosított mobiltelefont, amelyből Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde hallatszott - közölte a terézvárosi jegyző az MTI érdeklődésére.
okt. 3
18:24
Leesett vakolat a somogyhatvani szavazókörben (ATV)
Leszakadt és a szavazatszámláló bizottságra hullt a mennyezet vakolata az önkormányzati választás alatt a baranyai Somogyhatvan egyik kisebbségi szavazókörében vasárnap.
okt. 3
18:42
Semmi nem veszélyezteti a 19 órai urnazárást (Infostart)
Semmi nem veszélyezteti a 19 órai urnazárást - jelentette be Jackli Tamás, az Országos Választási Iroda szóvivője az Országos Választási Bizottság vasárnapi ülésén.
okt. 3
18:42
Ezrek vettek részt a lánchídi sétán (Metropol)
A korábbi évekhez hasonlón idén is ezrek - sőt Olivia Newton John jelenléte miatt talán a korábbinál is többen - vettek részt a mellrák elleni lánchídi sétán szombat este, illetve az azt megelőző egyéb programokon Budapesten - mondta el Nagy Andrea, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület szóvivője.
okt. 3
18:42
Megszólalt a szavazóurna Terézvárosban (Alternatív Energia)
Az egyik VI. kerületi szavazókörben vasárnap délután a voksolás során az urnába helyezett valaki egy kihangosított mobiltelefont, amelyből Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde hallatszott - közölte a terézvárosi jegyző az MTI érdeklődésére.
okt. 3
19:00
Az Arany János utcában várja az eredményeket a Fidesz-KDNP (Infostart)
A Budapest belvárosában lévő Arany János utcai művelődési központban rendezte be önkormányzati választási eredményváró központját vasárnap estére a Fidesz-KDNP. A helyszínre várják mások mellett Orbán Viktor miniszterelnököt, Tarlós Istvánt, a kormánypártok főpolgármester-jelöltjét és Rogán Antal V. kerületi polgármesterjelöltet.
okt. 3
19:00
100 százalékos részvétel Borsodban (ATV)
Több településen is a választásra jogosultak közül majdnem mindenki szavazott.
okt. 3
19:18
Elemzők az eredményekről: Ennyire még nem volt lefutott az önkormányzati választás (Infostart)
Az InfoRádióban Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány elemzője és Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője értékeli az önkormányzati választás eredményeit.
okt. 3
19:18
A jobboldali pártok sikerére utalnak az előzetes adatok (Metropol)
A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek politológusok szerint.
okt. 3
19:18
Az Arany János utcában várja az eredményeket a Fidesz-KDNP (Alternatív Energia)
A Budapest belvárosában lévő Arany János utcai művelődési központban rendezte be önkormányzati választási eredményváró központját vasárnap estére a Fidesz-KDNP. A helyszínre várják mások mellett Orbán Viktor miniszterelnököt, Tarlós Istvánt, a kormánypártok főpolgármester-jelöltjét és Rogán Antal V. kerületi polgármesterjelöltet.
okt. 3
19:18
Politológusok: a jobboldali pártok sikerére utalnak az előzetes adatok (ATV)
A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek az MTI által megkérdezett politológusok szerint.
okt. 3
19:20
A jobboldali pártok sikerére utalnak az előzetes adatok politológusok szerint (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek az MTI által megkérdezett politológusok szerint.
okt. 3
19:22
Kövesse a választásokat valós idejű adatokkal a Népszava Online-on (Alternatív Energia)
A látványos megjelenítésnek köszönhetően, könnyedén átláthatók lesznek a választások eredményei a Népszava Online-on. Az adatokat realtime közöljük, így gyorsan követhető, hogy egy adott településen ki szerzett mandátumot.
okt. 3
19:24
Véleménnyel együtt sugározta a Jobbik hirdetését a Magyar Rádió (Alternatív Energia)
Jogsértő volt, hogy a Magyar Rádió kommentárt, véleményt fűzött a Jobbik fizetett politikai hirdetéséhez - döntött egyhangúlag vasárnap délutáni ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
okt. 3
19:36
Szanyi: az MSZP a vártnál jobban szerepelt a fővárosban (Infostart)
Szanyi Tibor szerint az MSZP a vártnál jobban szerepelt Budapesten a vasárnapi önkormányzati választáson, mert a fővárosban a legnagyobb az "ébredés" az emberekben.
okt. 3
19:36
Egy ember elájult, egy kisgyerek beleesett az urnába (Metropol)
Több rosszulléthez riasztották a mentőket a vasárnapi önkormányzati és a kisebbségi választáson, míg volt olyan szavazókör, ahová rendőrt kellett hívni randalírozás miatt; mindezek mellett fura esetek is történtek: egy kisgyerek beleesett az urnába, másutt "megszólalt" a szavazóurna.
okt. 3
19:36
Szanyi: az MSZP a vártnál jobban szerepelt a fővárosban (Alternatív Energia)
A párt kampányfőnöke a Hír TV műsorában az urnazárás után, az MSZP elnökségi ülése idején azzal magyarázta a viszonylag alacsony részvételt, hogy az emberek "megrendültek, kiváró helyzetben vannak".
okt. 3
19:36
"Az emberek nagyon el akarták mondani" – körkapcsolás percről percre (ATV)
A Fidesz szerint a kormány teljesítményéről szavaztunk. Ha ez igaz, akkor nagyon elégedettek vagyunk Orbán Viktorékkal. Tarolt a Fidesz.
okt. 3
19:54
Szijjártó: a választás a kormány teljesítményének értékeléséről is szólt (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szóvivője a vasárnap esti urnazárás után tartott sajtótájékoztatóján - a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró központjában - köszönetet mondott mindazoknak, akik elmentek szavazni, és közölte: ezen a nagy jelentőségű eseményen az emberek elmondhatták, mit gondolnak a nemzeti ügyek kormányának eddigi tevékenységéről, teljesítményéről.
okt. 3
19:54
Szegedi számháború: A Jobbik a Fideszt támogatta, Botka vezet (ATV)
79 százalékos feldolgozottságnál a szocialista jelölt biztosan vezet.
okt. 3
19:56
Bezártak a szavazókörök, megkezdődött a voksok összeszámlálása (Alternatív Energia)
A szavazóhelyiség bezárását követően a szavazatszámláló bizottság összeszámolja a leadott szavazatokat, ennek során először külön-külön kötegbe foglalja a fel nem használt és az elrontott szavazólapokat, és a köteget lezárja, úgy, hogy a pecsét megsértése nélkül ne lehessen abból szavazólapot kivenni vagy abba betenni.
okt. 3
20:12
Szijjártó: Az emberek a kormány eddigi munkáját értékelték (Infostart)
Az urnazárás után negyed órával megszólalt a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy az emberek szavazatukkal a nemzeti ügyek kormányának eddigi munkáját értékelték.
okt. 3
20:12
Budapesten is győzött a Fidesz (Alternatív Energia)
Megszülettek az első reakciók az önkormányzati választásokat követően: Török Zsolt szerint az átverések miatt mentek kevesen szavazni, Szanyi Tibor szerint a vártnál jobban szerepelt az MSZP Budapesten, Szijjártó a nemzeti szót ismételgette.
okt. 3
20:14
Csak két megyei jogú városban vezet az MSZP polgármester-jelöltje (Infostart)
A 19.40-es adatok szerint a megyei jogú városok közül Miskolcon és Szegeden vezet az MSZP jelöltje, a többi településen a kormánypárti politikusok állnak az élen. Szombathelyről egyelőre nem érkezett adat.
okt. 3
20:14
LMP: Az alacsony részvétel rossz jel a demokráciának (Alternatív Energia)
Az alacsony választási részvétel mindig rossz jel a demokráciának - értékelte a kampánycsend lezárulta után újságíróknak a részvételi arányokról szóló híreket az LMP kampányfőnöke.
okt. 3
20:30
Stabilan vezet Tarlós István Budapesten (Infostart)
A szavazatok 66,1 százalékát számolták meg, és a budapesti főpolgármesteri posztjáért folyó versenyben meggyőzően vezet Tarlós István.
okt. 3
20:30
A Jobbik reméli, megelőzi az MSZP-t (Alternatív Energia)
Murányi Levente, a Jobbik alelnöke bízik benne, hogy pártja az önkormányzati választáson az MSZP előtt végez; ennél is fontosabbnak tartja, hogy a kormány várható népszerűségvesztésekor az emberek a Jobbik felé forduljanak.
okt. 3
20:32
Lázár János marad Hódmezővásárhely polgármestere (Infostart)
Ismét Lázár Jánost (Fidesz) választották Hódmezővásárhely polgármesterévé.
okt. 3
20:34
Szita Károly marad Kaposvár polgármestere (Infostart)
Ismét Szita Károlyt (Fidesz-KDNP) választották Kaposvár polgármesterévé.
okt. 3
20:36
Vantara Gyula (Fidesz-KDNP) Békéscsaba polgármestere (Infostart)
Ismét Vantara Gyula (Fidesz-KDNP) Békéscsaba polgármestere.
okt. 3
20:48
Sárgába borultak a megyei jogú városok - csak Botka nyert Szegeden (Infostart)
Taroltak a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjei a megyei jogú városokban, csak Szegeden maradt szocialista a polgármester.
okt. 3
20:48
Kevesen mentek el szavazni (Metropol)
A Fidesz szerint a választás eredménye a kormány teljesítményének értékeléséről is szól; az MSZP úgy értékelt, hogy a választók a távolmaradásukkal mondtak véleményt a kormányról. Az LMP szerint az alacsony részvétel mindig rossz jel a demokráciának; a Jobbik szerint a kampány lassú, fáradt és csendes volt.
okt. 3
20:48
Áttörésnek tartja az önkormányzati választást a Jobbik pártigazgatója (Alternatív Energia)
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója szerint a pontos végeredménytől függetlenül az önkormányzati választás áttörést jelent a Jobbik számára.
okt. 3
20:50
Nem lesz még polgármester Iklanberényben (Metropol)
A posztért ketten indultak és mindkét jelölt 16-16 szavazatot kapott, ilyen esetben a jog úgy rendelkezik, hogy nincs választott polgármester, időközi választást kell tartani - mondta. Valószínűleg nem sikerült polgármestert választani a Vas megyei Iklanberényben - mondta Kun László, a területi választási iroda vezetője.
okt. 3
21:06
Navracsics szerint ezért volt alacsony a részvételi arány (Infostart)
Az alacsonyabb részvételi adatok arra utalhatnak, hogy a választópolgárok szerint tavasszal eldőlt a mérkőzés - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.
okt. 3
21:06
Neves zenészek, írók, tornászok a jelöltek között (ATV)
Megtámogatták a pártokat.
okt. 3
21:08
Szijjártó: Újabb szocialista csalás (ATV)
A múlt héten még győzni akartak, most meg örülnek a szerény vereségnek.
okt. 3
21:24
Főpolgármester - részeredmény (Metropol)
Változatlanul Tarlós István vezeti Budapesten a főpolgármester-választást a szavazatok 66,1 százalékos feldolgozottságánál.
okt. 3
21:24
Balogh András: átmeneti az emberek jobboldal felé sodródása (Alternatív Energia)
Balogh András szerint átmeneti trend az emberek jobboldal felé sodródása, a sok távolmaradó pedig a választók kiábrándultságát, útkeresését mutatja.
okt. 3
21:42
Negyvenhatodik évét kezdheti Veresegyház élén a Pásztor Béla (Infostart)
Nagyon jó reklám volt nekem az ellenem emelt, minden alapot nélkülöző ügyészségi vádemelés, illetve a helyi pártok támadása, hisz Veresegyház választói elsöprő többséggel megerősítettek tisztségemben - közölte a Pest megyei város polgármestere.
okt. 3
21:42
Terheléses támadás érte a választási tájékoztató rendszert (Alternatív Energia)
Terheléses támadás érte vasárnap kora este a választási tájékoztató rendszert - mondta el az MTI-nek Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) miniszteri biztosa.
okt. 3
21:43
Gaudi: sajnálom Zuschlag Jánost (ATV)
15 perces kiselőadást tartott Gaudi-Nagy Tamás köré sereglett újságíróknak a Kongresszusi Központban.
okt. 3
21:44
Tarol a kormánypárt Budapesten (Infostart)
A 22.51-es adatok szerint a 23 budapesti kerületből 19-nek lesz kormánypárti vezetője.
okt. 3
22:00
A Fidesz szerint győzelem, az MSZP szerint átmeneti trend (Metropol)
A Fidesz a tavaszihoz hasonló győzelemről beszél, az MSZP szerint átmeneti trend az emberek jobboldal felé sodródása. Az LMP a fővárosi közgyűlésben egyetlen párttal sem lép koalícióra. A Jobbik áttörésnek tartja az önkormányzati választást a párt életében. Eredmények és értékelések.
okt. 3
22:00
Káli Sándor emelt fővel távozik (Alternatív Energia)
Káli Sándor Miskolc eddigi polgármestere, az MSZP polgármesterjelöltje emelt fővel távozik Miskolc éléről. A politikus ezt vasárnap este, még a szavazatok 100 százalékának feldolgozása előtt mondta az MTI-nek, gyakorlatilag elismerve a vereségét.
okt. 3
22:01
553-553: Nagyarányú döntetlen Köröstarcsán (ATV)
Néhány érdekes eredmény: a magánéleti botrány mint kampányfogás 50 százalékos hatékonysággal működött.
okt. 3
22:03
Felfedte bájait a lopakodó ragadozó (ATV)
A Párizsi Autószalonnal egy időben Budapesten is bemutatták az Infiniti M modellt. A nem mindennapi szépségű autóról a szimbolikus leplet egy pazar táncshow során rántották le. A lopakodó ragadozó, a sivatag dűnéi és az óceán hullámainak motívumait magán hordozó M megalkotásánál az önmegvalósítás és a sportos elegancia elérése volt a tervezők célja. Az épp 22. születésnapját ünneplő Gablini…
okt. 3
22:18
Tarlós István Budapest főpolgármestere (Infostart)
Tarlós István, a Fidesz-KDNP jelöltje lesz Budapest főpolgármestere. Szocialista kihívója, Horváth Csaba már gratulált is a győzelméhez. A fővárosi közgyűlésben is biztosította a többségét a kormánykoalíció.

Keresés