Keddi nyilvános ülésén hirdeti ki határozatát a 98 százalékos különadóról az Alkotmánybíróság. A testület sajtófőnöke emlékeztetett arra, hogy a jogszabály ügyében több mint 90 indítvány érkezett.
A legtöbben már megkapták a kártérítést a 2006-os őszi jogsértések miatt - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Kontrát Károly a rendőri intézkedésekkel összefüggő kártérítési ügyekről szólva elmondta: összesen 101-en jelezték a Belügyminisztériumnál kártérítési igényüket, közülük 79-en már megkapták vagy napokon belül megkapják az összegeket.
A kolontári lakosok háromnegyede és a Devecserben élők mintegy 60 százaléka döntött úgy, hogy a településen marad - közölte a katasztrófavédelmi biztos.
Elkészültek a vörösiszapömlés károsultjainak szánt házak tervei - jelentette be a katasztrófavédelmi kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Katonákhoz méltón, hősiesen helytálltak a vörösiszapömlés utáni kármentesítésben, az emberi élet mentésében a Magyar Honvédség erői, ezért az első szó a köszöneté - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Devecserben.
Az előző kormány által tervezettnél kevesebb pénzből oldja meg a kabinet a magyar uniós soros elnökséghez kötődő teendőit - hangsúlyozta az InfoRádiónak Robák Ferenc kormánybiztos.
Egymilliárd forint lesz a hiánya a bírósági szervezetnek 2010-ben, a bíróságok megfelelő működéséhez pedig ennél is több pénz hiányzik - jelentette ki Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
Nem választott alpolgármestert csütörtöki rendkívüli ülésén Esztergom képviselő-testülete, miután a kérdést nem engedte napirendre venni a helyi Fidesz-KDNP-frakció.
Nem választott alpolgármestert csütörtöki rendkívüli ülésén Esztergom képviselő-testülete, miután a kérdést nem engedte napirendre venni a helyi Fidesz-KDNP-frakció. Az ellentétek miatt a bizottságokat sem sikerült megalakítani.
Nem választott alpolgármestert csütörtöki rendkívüli ülésén Esztergom képviselő-testülete, miután a kérdést nem engedte napirendre venni a helyi Fidesz-KDNP-frakció.
Jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai minden szomszédjával az utóbbi négy-öt hónapban - állapított meg Martonyi János külügyminiszter külföldi nagykövetek előtt a Magyar Külügyi Intézetben csütörtökön.
Hat egykori honvédségi szolgálati lakást adott át a vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjainak Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a település külső kerületének számító Meggyeserdőn; a hat lakás közül ötbe már beköltöztek a rászorulók.
Egymilliárd forint lesz a hiánya a bírósági szervezetnek 2010-ben, a bíróságok megfelelő működéséhez pedig ennél is több pénz hiányzik - jelentette ki Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke csütörtökön Sárváron tartott sajtótájékoztatóján.
Kecskeméten rekordidő - egy év alatt - épült fel a Mercedes gyár; szeptember óta már a berendezéseket szerelik az üzemekben - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A gyárban évente 100 ezer autót készítenek majd.
Egymilliárd forint lesz a hiánya a bírósági szervezetnek 2010-ben, a bíróságok megfelelő működéséhez pedig ennél is több pénz hiányzik - jelentette ki Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke csütörtökön Sárváron tartott sajtótájékoztatóján.
Négymillió forintos kárt okoztak a BKV-nak azok a kábeltolvajok, akik ma hajnalban Ferencvárosban több mint 100 méter kábelt loptak el a Határ úti kocsiszín közelében. Az eset miatt egy villamos és egy oszlop is megrongálódott és több villamos nem tudott elindulni, helyettük egész délelőtt buszok vitték az utasokat.
Folyamatosan tárgyal a Szurgutnyeftyegaz a magyar olajipari vállalattal a tulajdonában lévő 21,2 százalékos Mol-részesedés értékesítéséről. Erről a Reuters számolt be az orosz cég tisztségviselőire hivatkozva. A vállalati források úgy fogalmaznak: el akarjuk adni a tulajdonrészt.
A Költségvetési Tanács véleménye szerint a már elfogadott válságadók, illetve a személyi jövedelemadó benyújtott tervezete jövőre nullszaldós, 2012-ben viszont 200 milliárd forintos negatív hatást okoz a költségvetésben, és nem teljesíti a kötelező ellentételezés elvét.
Biztonságos az ivóvíz jelenleg a mérgező iszappal elöntött magyar falvakban, de megfigyelését folytatni kell - csakúgy mint a levegőét, a talajét és az élelmiszerekét az esetleges nehézfém-szennyezettség miatt - közölte csütörtökön az ENSZ Egészségügyi Világszervezete.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága bírságot szabott ki Oroszországra a melegek felvonulásainak többszöri megakadályozása miatt - közölték orosz tájékoztatási eszközök.
Legkevesebb négy embert küldtek el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Kutatóintézetéből november 20-i hatállyal - értesült lapunk. A kirúgottak között van Laki János és Mesterházy Miklós tudományos főmunkatársak, Horváth Pál tudományos munkatárs és Ferencz Sándor tudományos segédmunkatárs is.
A piac elfogadta, hogy van egy erős és komoly támogatottsággal rendelkező kormány, amely meg tudja csinálni azt, amit akar - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Zrt. vezérigazgatója.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben a második gazdasági akciótervben bejelentette, hogy közös holdingba tömörítik a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot, valamint kialakítják a BKV-val való együttműködés mindkét felet kielégítő módozatát.
A jövő héten dönt a kormány az új kolontári és devecseri lakóparkok finanszírozásáról. A szerződésbontás ellenére lát esélyt a megegyezésre a főpolgármester az Alstommal. Az egészségre káros szert árulnak az interneten súlyos betegségek kezelésére.