2009. május 13. szerda

máj. 13
13:56
Páva le akarja mondatni alpolgármestereit! Miért? (Alternatív Energia)
Megvonta Pécs szocialista alpolgármestereinek jogköreit, s az eddigi három helyett két alpolgármesteri posztra tett javaslatot szerdán Páva Zsolt, a város vasárnap megválasztott fideszes polgármestere.
máj. 13
14:09
Vagyonadóvá bővítené az ingatlanadót az MSZP (Infostart)
Az ingatlanadó-tervezet szabályaival és annak nevével is gondja van a szocialista frakció és az elnökségi tagok jelentős részének - tudta meg az MTI szerdán. A szocialisták vagyonadóvá bővítenék az ingatlanadót. Az MTI információi szerint ez volt a fő téma a képviselőcsoport és az elnökség keddi ülésén is.
máj. 13
14:12
"Van olyan erő Magyarországon, amely kezelni tudja a nehézségeket" (Alternatív Energia)
A Fidesz európai parlamenti (EP) választási programja bebizonyítja, hogy van alternatívája a kormány rossz gazdasági programjának, hogy van olyan erő Magyarországon, amely kezelni tudja a nehézségeket - mondta Schmitt Pál, a Fidesz EP-listájának vezetője szerdán Budapesten, a Fidesz választási programjának bemutató konferenciáját megnyitva.
máj. 13
14:18
Milyen jogai vannak a fapados járattal közlekedő légi utasoknak? (Metropol)
A fapados légitársaságoknak az utasokkal szemben ugyanolyan kötelezettségeik vannak, mint a hagyományos légitársaságoknak, például többórás késés vagy járattörlés esetén kompenzáció jár.
máj. 13
14:30
Demszky: elfogadhatják a főváros költségvetését (Alternatív Energia)
Több mint két hónapos csúszás után csütörtökön elfogadhatják a fővárosi önkormányzat ez évi költségvetését, mivel a Fővárosi Közgyűlés létszáma teljessé válik - közölte Demszky Gábor szerdán újságírók előtt.
máj. 13
14:54
Elszállították a világháborús gránátot (Metropol)
Kiemelték és elszállították azt a világháborús gránátot, amelyet Balmazújváros Kossuth téri lakótelepén találtak szerdán; a lakók kora délután visszatérhettek otthonukba.
máj. 13
14:56
Önkéntes környezetvédők takarítanak a Túrnál (Metropol)
Önkéntes környezetvédők teszik rendbe a Túr Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszát szombaton; az ország szinte minden részéből eddig közel százötven résztvevő jelentkezett a folyó környezetének takarítására.
máj. 13
15:03
Orbán: Magyarországon nem válságkezelés, hanem válságmélyítés folyik (Infostart)
Orbán Viktor szerint ma az országban nem válságkezelő, hanem válságmélyítő program van, hiszen amíg Európában mindenhol munkahelyeket akarnak létrehozni, és a gazdasági növekedést igyekeznek elősegíteni, addig Magyarországon a kormány megszorító programmal próbálkozik, amely munkahelyeket szüntet meg.
máj. 13
15:06
Orbán: ma az országban válságmélyítő program van (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint ma az országban nem válságkezelő, hanem válságmélyítő program van, hiszen amíg Európában mindenhol munkahelyeket akarnak létrehozni, és a gazdasági növekedést igyekeznek elősegíteni, addig Magyarországon a kormány megszorító programmal próbálkozik, amely munkahelyeket szüntet meg.
máj. 13
15:21
Oszkó: ötmillió forintra emelkedik az szja alsó sávhatára (Infostart)
A személyi jövedelemadó alsó sávhatára jövőre a tervek szerint 5 millió forintra emelkedik az idei 1,9 millió forintról - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a kormány megvizsgálná a gépkocsin kívül más vagyontárgyak megadóztatásának lehetőségét is.
máj. 13
15:24
Szili új időszámításról beszél (Alternatív Energia)
Új időszámítás kezdődik az Országgyűlés és a magyarországi kisebbségek kapcsolatában - mondta Szili Katalin házelnök szerdán Budapesten a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Fórumának alakuló ülésén. A kisebbségek szerint 2014-ig biztos nem lesz képviseletük a parlamentben.
máj. 13
15:26
A kormáyn más vagyontárgyakat is megadóztatna (Alternatív Energia)
Az ingatlanadó mellett a kormány megvizsgálná - a gépkocsin kívül - más vagyontárgyak megadóztatásának lehetőségét is - válaszolta Oszkó Péter pénzügyminiszter kérdésre a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
máj. 13
15:28
MSZP: a vagyon is befolyásolhatja az ingatlanadó mértékét (Alternatív Energia)
A vagyon nem adó alá kerülne, annak mértéke az ingatlanadó súlyozásánál lehet szempont - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 13
15:39
Kolompár Orbán üzen: nem lehet a romákat megfélemlíteni (Infostart)
Az MCF Roma Összefogás Párjának európai parlamenti jelöltjei bejutásuk esetén roma integrációs alap létrehozását kezdeményeznék. Kolompár Orbán pártelnök a jelöltek bemutatása alkalmából szervezett sajtótájékoztatón elmondta, el akarják érni, hogy az uniós országok cigány kisebbségei 2010-től célzott támogatásban részesülhessenek.
máj. 13
15:42
Az éves nettó jövedelem az átlagbér környékén 1-1,5 havi összeggel is emelkedhet! (Alternatív Energia)
A személyi jövedelemadó alsó sávhatára jövőre a tervek szerint 5 millió forintra emelkedik az idei 1,9 millió forintról - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán.
máj. 13
15:48
Páva az alpolgármesterek között rak rendet először (Metropol)
Megvonta Pécs szocialista alpolgármestereinek jogköreit, s az eddigi három helyett két alpolgármesteri posztra tett javaslatot szerdán Páva Zsolt, a város vasárnap megválasztott fideszes polgármestere.
máj. 13
16:06
Az MDF bejelentéseket vár parkolási ügyekben (Metropol)
A Magyar Demokrata Fórum arra kéri a budapestieket, hogy tegyenek bejelentéseket, adjanak információkat parkolási ügyekben, ezzel segítve a "parkolási botrányban a tisztánlátást".
máj. 13
16:15
EP-választás: nyolc listára voksolhatunk (Infostart)
Jogerőssé vált, hogy nyolc pártlistára lehet voksolni a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson.
máj. 13
16:36
Fodor: egységes fellépést a kirekesztés ellen (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetsége a társadalom többségétől egységes fellépést sürget a kirekesztés minden formája ellen - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke Nyíregyházán sajtótájékoztatón szerdán.
máj. 13
16:42
Nyolc pártlistára lehet voksolni június 7-én (Metropol)
Szerdán délután 4 órakor letelt az OVB lista-nyilvántartásba vételi határozataival szemben fennálló jogorvoslati határidő, a Legfelsőbb Bíróság szerint egyetlen felülvizsgálati kérelem sem volt alapos.
máj. 13
16:51
Május végére elkészül a Szabadság híd felújítása (Infostart)
A díszkivilágítással együtt pünkösdre, azaz május végére befejeződik a Szabadság híd csaknem két éve kezdődött felújítása - közölte Demszky Gábor főpolgármester.
máj. 13
17:00
Pünkösdre megindul a tömegközlekedés a Szabadság hídon (Metropol)
A díszkivilágítással együtt pünkösdre, azaz május végére befejeződik a Szabadság híd csaknem két éve kezdődött felújítása. A csaknem két éve kezdődött, 5,6 milliárd forintos felújítást mintegy 2,5 milliárddal támogatta az Európai Unió.
máj. 13
17:09
A szocialista polgármester szerint igazságos az ingatlanadó (Infostart)
Nyíregyháza szocialista polgármestere nem örül az ingatlanadónak, szerinte nem időszerű a bevezetése, de mint az InfoRádiónak elmondta: igazságosnak tartja ezt az adófajtát. Csabai Lászlóné egyúttal aggályosnak nevezte a Fidesz alelnökének, Kósa Lajosnak a keddi kijelentését, miszerint az ellenzéki párt, hatalomra kerülése esetén, megváltoztatná a Bajnai-kormány eddig meghozott intézkedéseit.
máj. 13
17:18
15 ezer utast érintett a reggeli bombariadó (Metropol)
Szerdán délután állt helyre a menetrend szerinti forgalom az ország vasútvonalain, azt követően, hogy reggel két-két órára a Keleti és a Déli pályaudvart is lezártak bombariadó miatt a fővárosban.
máj. 13
17:27
Új időszámítás a kisebbségek és a Parlament kapcsolatában (Infostart)
A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Fóruma a "lelkiismeret ébren tartásának" eszköze lehet, amíg a parlament nem rendezi a kisebbségek közvetlen képviseletét - mondta Szili Katalin a fórum alakuló ülésén. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnöke szerint valójában a politikai akarat hiányzik.
máj. 13
17:45
Kósa: Nem hajtják be az ingatlanadót az önkormányzatok (Infostart)
Az önkormányzatok akkor sem fogják behajtani az ingatlanadót, ha azt mégis bevezeti a kormány - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. A Fidesz alelnöke megismételte, hogy pártja azonnal eltörli ezt az adót, ha megnyeri a választásokat. A debreceni polgármester úgy véli: Bajnai Gordon kijelentései azt mutatják, hogy a kormányfő nem képes megérteni a szegények problémáit.
máj. 13
18:39
Ragaszkodik a magyar a hazai borhoz (Infostart)
A világgazdasági válság hatásai kedvezőtlenül érintették a borászatot is - mondta a Magyar Bormarketing Kht. ügyvezetője. Nemes Richárd kifejtette: a csökkenő kereslet az exportot, a forintgyengülés az importot érintette hátrányosan. Hozzátette: a jelenlegi stratégia az, hogy a minőségi borok a márkaépítést szolgálják külföldön, a tömegborok pedig a piaci jelenlétet biztosítsák.
máj. 13
18:42
MSZP: a Fidesz programja sunnyogó Európa-ellenesség (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz programja a sunnyogó Európa-ellenesség és a konfliktusexport programja, melyből kiderül, hogy az EU-t magát és uniós tagságunkat is kudarcként élik meg a fideszesek.
máj. 13
19:33
Kivágóné lemond mandátumáról a költségvetés elfogadása után (Infostart)
Kivágó Iván Györgyné lemond fővárosi képviselői mandátumáról a költségvetés elfogadása után.
máj. 13
19:35
Lemond Hunvald György utódja (Infostart)
Kivágó Iván Györgyné lemond fővárosi képviselői mandátumáról a költségvetés elfogadása után.
máj. 13
20:18
Magyar-szlovák: két jó barát (Metropol)
A magyar külügyminiszter szerint Budapest azt javasolja Pozsonynak, hogy nyissanak "új fejezetet" Magyarország és Szlovákia kapcsolatában.
máj. 13
20:20
Kivágóné csütörtökön lemond (Metropol)
Kivágó Iván Györgyné lemond fővárosi képviselői mandátumáról a költségvetés elfogadása után. A több mint 530 milliárd forint főösszegű idei büdzsét várhatóan csütörtökön fogadja el a Fővárosi Közgyűlés.
máj. 13
20:30
Kivágó lemond! (Alternatív Energia)
Kivágó Iván Györgyné lemond fővárosi képviselői mandátumáról a költségvetés elfogadása után.
máj. 13
20:32
Fidesz: az euró bevezetésére szüksége van az országnak (Alternatív Energia)
Az euróra szüksége van az országnak, a közös európai pénz bevezetése csak alaposan végiggondolt és kidolgozott, hosszú távú gazdasági programra épülhet, ami biztosítani tudja a gazdaság fellendülését és a növekedési potenciáljának erősítését - olvasható a Fidesz európai parlamenti választási programjában.
máj. 13
20:34
Itt a Fidesz programja! (Alternatív Energia)
A Fidesz európai parlamenti választási programja szerint az adópolitikának az unión belül a jövőben is nemzeti hatáskörben kell maradnia, ez különösen fontos a felzárkózó országok, így Magyarország esetében is.
máj. 13
20:36
Jogos a tűzoltók túlóradíj-követelése (Metropol)
A Legfelsőbb Bíróság (LB) felülvizsgálati döntése értelmében a munkáltatóik ellen pereket indító tűzoltók 2004.május 1-től alappal igényelték a heti átlagos 48 órán felül teljesített szolgálati idejük túlszolgálatnak minősítését, és az ennek megfelelő díjazás kifizetését - olvasható Banicz Erika, az LB Polgári Kollégiuma sajtószóvivőjének közleményében.
máj. 13
20:36
Kövér László: nem a válság verte meg Szili Katalint (Alternatív Energia)
Nem a világgazdasági válság miatt vesztette el a választást Szili Katalin és az MSZP Pécsett, hanem a pécsi emberek döntöttek így, akiket nem lehet tovább félrevezetni - mondta Kövér László salgótarjáni kampánygyűlésén szerdán.
máj. 13
20:54
Sok panaszt hallott az államfő a Balatonnál (Metropol)
Értékőrző tájak és emberek Magyarországon. Ez a mottója Sólyom László köztársasági elnök országjáró sorozatának, amely 2007-ben kezdődött. Eddig hat nemzeti parkot keresett fel, május 10–12. között hetedikként a Bala­ton-felvidéki Nemzeti Parkba látogatott az államfő.
máj. 13
21:03
Oszkó: Egy-másfél havi összeggel emelkedhetnek a jövedelmek - hírösszefoglaló (Infostart)
A pénzügyminiszter szerint egy-másfél havi összeggel emelkedhetnek jövőre az átlagos jövedelmek az adócsökkentések eredményeként. Bemutatták a Fidesz európai parlamenti választási programját. A fővárosi költségvetés elfogadása után lemond budapesti képviselői mandátumáról Kivágó Iván Györgyné. A nap hírösszefoglalója.
máj. 13
21:06
Adócsoport alakult (Alternatív Energia)
"Adócsoport" alakult az MSZP elnöksége és parlamenti frakcióvezetősége néhány tagjának részvételével - tudta meg az MTI szerdán szocialista forrásból.
máj. 13
21:08
Veszélyben a görögországi delfinek (Alternatív Energia)
A Földközi-tenger vidékén gyakran látható közönséges delfin (Delphinus delphis) hamarosan eltűnhet a görögországi Jón-tengerből a túlzott mértékű halászat miatt - figyelmeztettek természetvédő szervezetek. A Természetvédelmi Világalap (WWF) és egy tucat más szervezet által ismertetett kutatás szerint a sötétszürke, fehér hasú delfinek száma tíz év alatt 150-ről 15-re csökkent a Görögország és…
máj. 13
21:12
Az alkotmány nem old meg semmit (Metropol)
A rosszabb helyzetben egyre többen gondolják azt, hogy kössék feltételekhez a segélyezést, kényszerítsék ki a gyermekek iskolába járatását.
máj. 13
21:21
Tömeges hasmenéses megbetegedések a főváros XI. kerületében (Infostart)
Hetvennyolcan, többségükben kisiskolás kapott hasmenést csütörtökre virradóra a főváros XI. kerületében - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), amelynek kerületi intézete megkezdte a járványügyi és élelmezés-egészségügyi kivizsgálást.
máj. 13
21:48
Tömeges hasmenéses megbetegedések a XI. kerületben (Metropol)
Hetvennyolcan, többségükben kisiskolás kapott hasmenést szerdára virradóra a főváros XI. kerületében - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), amelynek kerületi intézete megkezdte a járványügyi és élelmezés-egészségügyi kivizsgálást.

Keresés