Alkotmánybírósához fordul az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a közúti közlekedésről szóló törvény objektív felelősségre vonatkozó szabályai miatt.
A munkanélküliségtől leginkább sújtott területeken használják majd fel a 20 milliárd forintos térségi válságkezelő alapot - közölte a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos.
Listás, egyfordulós választási rendszert és 199 fős parlamentet javasol a kormány. A kabinet ma terjesztette a parlament elé a választójogi törvényről és az alkotmány módosítására tett elképzeléseit.
A szociális partnerekkel már tartó egyeztetések után a parlament még tavasszal dönthet a hosszú távú változások irányáról, és július elsején megkezdődhet a mély és átfogó átalakítást szolgáló strukturális reformok megvalósítása - mondta Veres János pénzügyminiszter.
A szociális partnerekkel már tartó egyeztetések után a parlament még tavasszal dönthet a hosszú távú változások irányáról, és július elsején megkezdődhet a mély és átfogó átalakítást szolgáló strukturális reformok megvalósítása - mondta Veres János pénzügyminiszter Nyíregyházán csütörtökön sajtótájékoztatón.
Hazugnak nevezte a kancelláriaminiszter azt a választ, amelyet a Fidesz ad a gazdasági válság okaira. Kiss Péter csütörtökön, egri sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy Magyarország sebezhetőségének egyik oka éppen a politikai együttműködés hiánya.
Egy hároméves kutatás megállapította, hogy a 20 és 90 év közötti korosztály egyharmada szenved a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a zsíranyagcsere együttes zavarától. A szakmai anyag szerint a betegek közül sokan nem is tudnak a tünetegyüttesről. Vokó Zoltán, a kutatás egyik vezetője azt mondta: a megelőzésnek nagyobb hangsúlyt kellene kapnia az alapellátásban. Hozzátette: a 2003-as…
A 386 fős parlament helyett 319 képviselős Országgyűlést javasol a HVG és a Medián közös választási reformjavaslata; a csütörtöki, budapesti vitaindító kerekasztal-beszélgetésén Stumpf István, a Fidesz-kormány egykori kancelláriaminisztere a "fontolva haladás" javaslatának nevezte az elképzelést, a szocialista Wiener György szerint viszont nagy hibája, hogy a jelenlegi rendszer torzításait "tovább…
Jelentősen gyengült az elmúlt órákban a forint: az euróval és a svájci frankkal szemben történelmi, míg a dollárral szemben 6 és fél éve nem látott mélypontra esett a magyar fizetőeszköz. A forint ma is alulteljesítő volt a régiós devizák között.
Az önkormányzatok világa a válság nélkül is megérett a teljes megújításra - mondta Gyenesei István önkormányzati miniszter sajtótájékoztatón csütörtökön Veszprémben. Eltelt 19 év az önkormányzati törvény megalkotása óta, ez önmagában is felveti, hogy mit lehetne másként és jobban tenni, de a 19 év tapasztalata a változtatást feltétlenül indokolja - hangsúlyozta Gyenesei István, megjegyezve, hogy…
Bécsben 50-100 ember vett részt azon a megmozduláson, amelyen a magyarországi cigányokat ért támadások elleni tiltakozásul szerveztek civil csoportok. A Horváth István nagykövetnek címzett levélben négy roma szervezet az "új" Európa nevében felszólította a magyar kormányt, hogy tegyen gyakorlati lépéseket az olyan uszító jelszavak elhangzása ellen, amelyeket a romák lakta falvakban felvonuló…
A 386 fős parlament helyett 319 képviselős Országgyűlést javasol a HVG és a Medián közös választási reformjavaslata; a csütörtöki, budapesti vitaindító kerekasztal-beszélgetésén Stumpf István, a Fidesz-kormány egykori kancelláriaminisztere a "fontolva haladás" javaslatának nevezte az elképzelést, a szocialista Wiener György szerint viszont nagy hibája, hogy a jelenlegi rendszer torzításait "tovább…
Várhatóan március végére nyújtja be a Gyurcsány-csomag összes elemét a parlamentnek a kormány. A távirati iroda kormányzati forrásból úgy értesült, hogy az adócsomagot március 20-ig be kell nyújtani a parlamentnek ahhoz, hogy a változtatások többsége július 1-jével hatályba léphessen. A miniszterelnök a javaslat elemeit pénteken még egyezteti az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal, ezt követően…
Jelentősen gyengült a forint: az euróval és a svájci frankkal szemben történelmi, míg a dollárral szemben 6 és fél éve nem látott mélypontra esett. A kormányfő szerint nem lehet nemzeti alapon kezelni a globális gazdasági válságot. A pénzügyi és gazdasági rendszer teljes megújítását javasolja a jelenlegi válság megoldása érdekében a Fidesz elnöke. Már áprilistól pótlék bevezetését tervezi a…
A Nézőpont Intézet kutatásvezetője szerint nem számít új elemnek a Fidesz politikájában az állami tulajdon megjelenítése a bankrendszerben. Mráz Ágoston Sámuel erről azzal összefüggésben beszélt, hogy Orbán Viktor a reformszövetséggel folytatott csütörtöki megbeszélése után kijelentette: a pártja által kívánatosnak tartott új gazdasági rendszerben a pénzintézeteknek legalább az ötven százaléka…
A bankok tudassák ügyfeleikkel, hogy alaptalanok azok a pletykák, amelyek szerint a bankok március 13-án a betétek befagyasztását terveznék - tartalmazza az a levél, amelyet a Magyar Bankszövetség juttatott el a bankokhoz.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint sem ő, sem pedig államtitkára nem kapott jubileumi jutalmat tavaly. Draskovics Tibor hozzátette: nem kell politikai ügyet csinálni a jubileumi jutalmak kifizetése miatt. A Blikk című napilap szerdán arról írt, tavaly 58 millió forint jutalmat kapott különböző jogcímeken 21 miniszter és államtitkár.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy azokban az országokban születik több gyerek és tudják jobban kihasználni az állampolgárok tudását, ahol a nők gazdasági önállósága biztosított - mondta csütörtökön Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége, aki a héten részt vesz az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottságának ülésén New Yorkban.
A polgári frakció által benyújtott módosító indítványokkal, 33,3 milliárd forintos főösszeggel fogadta el a város költségvetését csütörtöki rendkívüli ülésén Székesfehérvár közgyűlése. A rendkívüli ülés előzménye, hogy a február 12-én beterjesztett költségvetésre akkor nemet mondott a képviselők többsége.
Újabb, ezúttal független javaslat született az eddigi választási rendszer megújítására: a HVG és a Medián közös tervezetben mutatta be saját elképzeléseit. Ez 319 képviselővel számol, a jelenlegi 386 helyett, ám még így is többet ajánl, mint a pártok tervezetei. Épp ez lehet a buktatója is, hiszen a parlamenti pártok gyakorlatilag csak az Országgyűlés létszámában értenek egyet – 200 fő körülire…
A hitelességet tartja a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság kulcsának a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának egyik tagja. Bánfi Tamás szerint, ha hiteles a kormány, annak tagjai, valamint a jegybank, akkor a külföldi befektető megbízik az országban. A Corvinus egyetem pénzügyi tanszékének vezetője a lapunknak adott interjúban azt is leszögezte, hogy Magyarországot nem fenyegeti államcsőd.…
Elutasította a Reformszövetség javaslatait a Fidesz elnöke, miután a testület tagjaival találkozott. Orbán Viktor azt mondta: a Fidesz programjába semennyire nem illeszkednek a szövetség javaslatai, ők ugyanis már más dimenzióban gondolkodnak. Az ellenzéki politikus kifejtette: új államot szeretne, melyhez a kormányváltástól várt politikai bizalom helyreállítása vezet. Gyurcsány Ferenc…
Első alkalommal tartják ma a cigány kisebbségi önkormányzatok országos kongresszusát Budapesten; a rendezvényt az Országos Cigány Önkormányzat elnöke kezdeményezte, amelyre meghívta az ország működő, 1127 roma érdekképviseletét.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács ma plenáris ülést tart, amelyen folytatódik a miniszterelnökkel február 20-án "Válságkezelés és növekedés - stratégia az erős Magyarországért" címmel megkezdett konzultáció.
Ma kezdődik a székesfehérvári Fejér Megyei Bíróságon annak a három pátkai polgárőrnek a büntetőpere, akiket azzal vádolnak, hogy tavaly június 3-ra virradó éjszaka Molotov-koktélt dobtak három, romák lakta pátkai házra.
Kezdenek különbséget tenni a befektetők Magyarország és a régió többi országa között, ennek is betudható, hogy az euró árfolyam csütörtökön 315 forint fölé emelkedett, a BUX-index pedig ötéves mélypontján járt - véli az Oriens pénzügyi tanácsadó vezető közgazdásza. Vojnits Tamás szerint kisebb a befektetői bizalom, emiatt a forint árfolyama akkor is romlik, amikor a régiós valuták árfolyama nem.
A forgalomban lévő borok ellenőrzése célzottan történik: a legveszélyeztetettebb termékcsoportokat vizsgálja a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borminősítési Igazgatósága. Az ellenőrök jó céloztak, ugyanis a tavaly megvizsgált borok 41 százaléka volt kifogásolható valamilyen szempontból. Idén is komoly ellenőrzések lesznek, a Balaton környéke, az egri Szépasszony-völgy, Sopron és az Alföld…
Ma jár le annak a belső vizsgálatnak a határideje, amelyet a miniszterelnök rendelt el több minisztériumban a tatárszentgyörgyi tragédia miatt. Az oktatási tárca főigazgatója és kísérete tavaly nyolcnapos indiai tanulmányútra ment, amelyen állítólag a romaintegrációs programokhoz gyűjtöttek tapasztalatokat. Szemlézés a reggeli lapokból.
Ma tartja hagyományos országértékelő beszédét Orbán Viktor, aki 1999 óta most tizenegyedik alkalommal elemzi az előző év eseményeit és az ország helyzetét.
Oszkó Péter, Békesi László, Palócz Éva, Pálinkás József, Chikán Attila, Demján Sándor, Futó Péter - csak néhány név azok közül, akik a Reformszövetséget képviselik. A szervezet a miniszterelnöknél sokkal radikálisabb programot hirdet, amelyet a nagy pártok nem, a kicsik viszont bőszen támogatnak. Annak ellenére, hogy a szövetség tagjai között egykori szocialista és fideszes minisztereket is…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy az Alkotmánybíróság szerint a "pusztuljatok zsidók, cigányok" kijelentés nem sértő. A kormány szerint azonban az.
Az 1989. március 9-15-i események közreadásával folytatjuk a kelet-európai országokban 20 évvel ezelőtt végbement rendszerváltozásról 1988 májusával indított évfordulós összeállításunkat.MAGYARORSZÁG: BÉKÉS ÁTMENET
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy az MSZP EP listájára nem celebeket kerestek, hanem szakértő politikusokat.
Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről kell beszélni. A miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának vendége volt.
Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről kell beszélni; a miniszterelnök erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
Soha nem látott egységben jelentették be a fontosabb roma civilszervezetek, hogy felmondják az együttműködést kormánnyal, ha nem teljesülnek a követeléseik. A jelenlegi és az elmúlt kormányzatok roma politikája szerintük csak látszatcselekvések sora, amivel a romák nemzetiségi, szociális és emberi jogi elnyomását leplezik, amihez nem óhajtanak segédkezni. Ha a kormány és a pártok nem lesznek…
Tölgyessy Péter szerint aligha tekinthető jobboldali pártnak az MDF azután, hogy elnöksége Bokros Lajos, egykori szocialista pénzügyminisztert tenné európai parlamenti listája élére. A politikai elemző hozzátette: a jelölés kapcsán többen elhagyhatják a pártot, ám az MDF továbbra is Dávid Ibolya pártja marad.
Tíz kurd határsértő, köztük egy fiatalkorú és két gyermek bukott le az őket szállító görögökkel együtt a napokban Nagylaknál; a szegedi Vám- és Pénzügyőri Hivatal járőrei jövedéki ellenőrzés során egy lakóautóban találtak rájuk - tájékoztatta pénteken a Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője az MTI-t.
Budapesten egyre több, elsősorban felsőkategóriás étterem kerül ukrán üzletemberek tulajdonába, akik Magyarországra mentik a pénzüket; a Világgazdaság úgy tudja, a fővárosban eddig nyolc-tíz luxuséttermet vettek meg ukránok.
Leállította a termelést a makói Maroscipő Ipari Kft. A Délmagyarország azt írta: a város legrégebbi termelőüzemében felmondott az utolsó 30 dolgozó is, mert az utóbbi időben nem kaptak fizetést.
Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről kell beszélni.
Ökumenikus istentiszteletet tartanak az MKB Veszprém és a román válogatott február 8-án meggyilkolt kézilabdázója, Marian Cozma emlékére vasárnap 16 órakor Veszprémben, a várban lévő Szent Mihály Székesegyházban.