2009. március 5. csütörtök

márc. 5
11:33
Befut végre Havasiné Orbán Mária? (Alternatív Energia)
Hétfőn szavaz újra az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökjelöltjéről - közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után csütörtökön.
márc. 5
11:35
Ha a Fidesz egyetért a kormány javaslataival (Alternatív Energia)
Ha Fidesz egyetért a kormány javaslataival, akkor ezt képviselje az Európai Néppártban - mondta Gál J. Zoltán (MSZP) a parlament európai bizottságának ülésén csütörtökön.
márc. 5
11:51
Önálló EP-listát állít az MCF Roma Összefogás Párt (Metropol)
Önálló listát állít a júniusi európai parlamenti választásokra az MCF Roma Összefogás Párt - jelentette be a roma szerveződés elnökhelyettese a Rádió C reggeli, Élesztő című műsorában csütörtökön.
márc. 5
11:53
Tamás Gáspár Miklós az élen (Metropol)
Tamás Gáspár Miklós filozófus vezeti a napokban létrehozott Zöld Baloldal nevű szövetség európai parlamenti (EP) listáját - jelentették be a tömörülést alapító szervezetek képviselői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.
márc. 5
12:27
Bokros Lajos helyett Boross Pétert javasolják (Infostart)
A Békés megyei MDF szerint Bokros Lajos személye és tevékenysége ellentétes a párt értékrendjével, ezért Boross Péter volt miniszterelnököt látnák szívesen az EP-lista élén.
márc. 5
12:27
Megindult a forgalom a vásárosnaményi Tisza-hídon (Metropol)
Megindult a forgalom a vásárosnaményi Tisza-hídon csütörtök délelőtt. A folyami átkelőt szerdán azért zárták le, mert fő tartóelemén repedést találtak - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
márc. 5
12:45
Gyurcsány szerint jól fogadták elutasított javaslatait (Infostart)
A nemzeti csomagok helyett globális és regionális válaszokat kell adni a gazdasági válságra - mondta a miniszterelnök a parlament európai ügyek bizottságának ülésén, ahol tájékoztatta a képviselőket a múlt vasárnapi állam és kormányfői találkozón tett magyar javaslatokról. A Fidesz szerint a kormányfő díszletként használt régiós országokat.
márc. 5
12:45
Tiszteletbeli magyar konzul Temesváron (Metropol)
Néhány héten belül tiszteletbeli konzult nevez ki Temesvárra Magyarország. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet szerint a konzulátus megnyitását az indokolja, hogy a romániai Temes megyében több mint 52 ezer magyar él, Magyarország és Románia kétoldalú gazdasági kapcsolatai fejlődnek.
márc. 5
12:45
Óriás vita az MDF-ben! új lista kell? (Alternatív Energia)
Az MDF budapesti választmánya nem hozott olyan határozatot, amely támogatná az MDF elnöksége által előterjesztett EP-listát - mondta Porkoláb Mátyás, az MDF budapesti elnöke csütörtökön az MTI-nek.
márc. 5
13:03
Még 2-3 hétig tart az influenzajárvány (Infostart)
Az összes közép-magyarországi kórházban feloldották a látogatási tilalmat, amit az influenzajárvány miatt hetekkel ezelőtt rendeltek el. Budapesten és környékén csökken a megbetegedések száma, Észak-Magyarországon viszont egyre többen influenzások - mondta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese. Szolnoki István szerint még 2-3 hétig tart a járvány.
márc. 5
13:03
Orbán szerint újjá kell építeni a magyar gazdaságot (Metropol)
Újjá kell építeni a magyar gazdaságot, nem pedig megjavítani - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miután csütörtökön tárgyalt a Reformszövetséggel.
márc. 5
13:03
Orbán Viktor: "semennyiben" (Alternatív Energia)
Újjá kell építeni a magyar gazdaságot, nem pedig megjavítani - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miután csütörtökön tárgyalt a Reformszövetséggel.
márc. 5
13:05
Az Unió félreért minket (Alternatív Energia)
A globális gazdasági válság nem kezelhető nemzeti alapon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlament európai ügyek bizottságának ülésén csütörtökön.
márc. 5
13:21
Az MSZP megírta Orbán Viktor évértékelő beszédét (Alternatív Energia)
Az MSZP megírta Orbán Viktor Fidesz-elnök évértékelő beszédét, amellyel a pártelnök megmutathatja, hogyan tud felelős ellenzéki politikusként viselkedni - mondta Vadai Ágnes, az MSZP országos elnökségének tagja csütörtökön Budapesten.
márc. 5
13:39
Orbán nem ért egyet a Reformszövetség javaslataival (Infostart)
A Reformszövetség válságkezelő javaslata nem illeszkedik a Fidesz elképzeléseibe - mondta Orbán Viktor, miután Navracsics Tibor parlamenti frakcióvezetővel együtt a testület tagjaival tárgyalt. A Fidesz elnöke szerint nem megjavítani, hanem újjáépíteni kell a magyar gazdaságot.
márc. 5
13:39
Elfogtak több vasúti graffitizőt (Metropol)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) január óta működő nyomozócsoportja eljárást indított a „húsz-harminc” elkövetői kör (többek között a Desiro típusú vonatok firkálói) ellen.
márc. 5
13:39
Nem lehet többszörösen sújtani a nyugdíj előtt állókat (Alternatív Energia)
Nem lehet "többszörösen sújtani, hátrányos helyzetbe hozni" a nyugdíj előtt állókat a 13. havi nyugdíj eltörlésével az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) csütörtöki állásfoglalása szerint, amelyben a kormány válságkezelő programját értékelik.
márc. 5
13:41
Újabb gyanú: hivatali visszaélés (Metropol)
Hivatali visszaéléssel is meggyanúsították Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármestert, mert ismerősöknek, rokonoknak utalt ki kedvezményesen lakásokat.
márc. 5
13:41
"Antiszemita, rasszista és uszító" a Magyar Hírlap! Demszky nem tart igényt rá (Alternatív Energia)
Elképesztő és felháborító dolog, hogy "az állítólagosan liberális" Demszky Gábor főpolgármester utasítására nem kaphatták meg csütörtökön a városházi előfizetők az általuk megrendelt Magyar Hírlap napilapot - nyilatkozta Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője csütörtökön az MTI-nek.
márc. 5
13:57
Fertőzött disznóhústól betegedtek meg Békésben (Infostart)
Fertőzött disznó húsát fogyasztották el Békés megyében, ezért súlyos tünetekkel nyolc ember került kórházba. A megyei Állategészségügyi Állomás vezetője elmondta: az érintett településen, Gábortelepen 157 sertést tartanak az ott lakók. A vizsgálatok szerint 24 malac betegedett meg.
márc. 5
13:57
Ausztria is közös fellépést szorgalmaz a válság leküzdéséért (Metropol)
Ausztria szerint is közös fellépésre van szükség a gazdasági válság leküzdéséért - mondta Werner Faymann osztrák kancellár csütörtökön Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt a magyar kormányfővel.
márc. 5
13:57
Draskovics: a Fidesz teret ad a gyűlöletkeltésnek! (Alternatív Energia)
A Fidesz változatlanul fél az egyenes beszédtől, nem hajlandók világosan válaszolni arra a kérdésre, szerintük megengedhető-e minden korlát nélkül a gyűlöletkeltés - mondta a kormány alkotmány-módosítási javaslatáról kezdeményezett csütörtöki ötpárti megbeszélés után Draskovics Tibor igazságügy-miniszter az MTI-nek.
márc. 5
13:59
Hivatali visszaéléssel is meggyanúsították Hunvaldot (Alternatív Energia)
Hivatali visszaéléssel is meggyanúsították Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármestert, mert ismerősöknek, rokonoknak utalt ki kedvezményesen lakásokat - tudatta az ügyészség közleményben.
márc. 5
14:16
A civilek követelésekkel álltak a kormány elé (Alternatív Energia)
Kilátásba helyezték kilépésüket a Roma Integrációs Tanácsból a cigány civil szervezetek delegáltjai, ha a kormány nem változtat roma politikáján - jelentették be cigány szervezetek képviselői csütörtökön budapesti sajtótájékoztatójukon.
márc. 5
14:18
Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alapot hozott létre a kormány (Alternatív Energia)
Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alapot hozott létre döntésével a kormány, az alap a munkanélküliségtől különösen veszélyeztetett térségekben a válságkezelést szolgálja - közölte Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos az MTI-vel csütörtökön Szombathelyen.
márc. 5
14:51
Fideszes politikus üzenete a szlovákoknak: mosolyoffenzíva nem kell! (Infostart)
Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke aggályosnak tartja, hogy a szlovák fél megpróbál kihátrálni a novemberi dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt szurkolók elleni rendőrtámadás mögül.
márc. 5
14:51
Fidesz: nem az alkotmánymódosítása kell, hanem a büntetőtörvénykönyv szigorítása (Alternatív Energia)
A Fidesz változatlanul fél az egyenes beszédtől, nem hajlandók világosan válaszolni arra a kérdésre, szerintük megengedhető-e minden korlát nélkül a gyűlöletkeltés - mondta a kormány alkotmány-módosítási javaslatáról kezdeményezett csütörtöki ötpárti megbeszélés után Draskovics Tibor igazságügy-miniszter az MTI-nek. A Fidesz alapvetően tévesnek tartja a kormány helyzetértékelését.
márc. 5
15:09
Ázsiai érdeklődő a DAM iránt (Infostart)
Egy ázsiai befektető érdeklődik a termelését tavaly december óta szüneteltető diósgyőri kohászat iránt, és amely a közeljövőben csaknem az összes, mintegy 900 dolgozóját is elbocsátja.
márc. 5
15:09
Zuschlag hallgat (Alternatív Energia)
Számos ügyészi kérdésre megtagadta a választ Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon csütörtökön. Az egykori szocialista politikus meghallgatásának hetedik napján arra a kérdésre, hogy folyt-e valamilyen, a nyomozó hivatal az ügyben eljáró tagjaival kapcsolatos információgyűjtés - mivel a lehallgatott telefonbeszélgetésekben előfordultak az…
márc. 5
15:11
Kész a kormány kisebb parlamentről szóló javasla (Alternatív Energia)
Listás, egyfordulós választási rendszerre tesz javaslatot a kormány, amelynek eredményeként 199 fős lenne a jövőben az országgyűlési képviselők létszáma. A kabinet csütörtökön a parlament elé terjesztette a választójogi törvényről és az alkotmány módosítására tett javaslatait.
márc. 5
15:13
Azonnali intézkedést sürget Gémesi (Alternatív Energia)
Azonnali intézkedést sürgetett az egyre növekvő iskolai erőszak és tanárverések miatt az oktatási tárca vezetőjéhez intézett nyílt levelében csütörtökön Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke.
márc. 5
15:27
Draskovics: Értelmetlen rendszer, hogy a rendőrök nyugdíja magasabb a fizetésnél (Infostart)
Akár már április elsejétől plusz pénzt kaphatnak azok a rendőrök, akik legalább 25 éves szolgálati idővel rendelkeznek. Az igazságügyi és rendészeti minisztert az InfoRádiónak azt mondta: a pluszfizetésekre rendelkezésre áll a pénz. Draskovics Tibor értelmetlennek nevezte, hogy a 25 év szolgálati idő után magasabb nyugdíjat kapnak a rendőrök, mint amennyi a fizetésük lenne.
márc. 5
15:29
Ausztria elvben támogatja a gyurcsányi javaslatokat (Infostart)
Elviekben támogatja a miniszterelnök uniós válságkezelési javaslatait az osztrák kancellár. Werner Faymann is azon az állásponton van, hogy a globális válságra globális válaszokat kell adni, a konkrétumok tekintetében azonban nem nyilatkozott. A kancellár minderről azután beszélt, hogy Budapesten találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.
márc. 5
15:31
Felrobbant egy ház Békés megyében (Infostart)
Felrobbant egy ház a Békés megyei Zsadányban csütörtök kora délután, az egyedül lakó idős asszony könnyebb sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.
márc. 5
15:45
Kamionbaleset az M0-on (Infostart)
Egy ember megsérült, amikor két kamion ütközött össze az M0-ás körgyűrű bal pályájának 31-es szelvényénél csütörtök délután. A helyszínelés miatt fél pályán halad a forgalom.
márc. 5
15:45
Fodor: az SZDSZ ott áll a Reformszövetség programja mögött (Alternatív Energia)
Az SZDSZ ott áll a Reformszövetség programja mögött, harcolni fog azért, hogy az a parlament elé kerüljön és megvalósuljon - mondta Fodor Gábor, a liberális párt és a testület tagjai között folytatott csütörtöki megbeszélés után.
márc. 5
16:03
Mélyponton a forint (Infostart)
Újabb negatív rekordot ért el a forint, 313,50-ig gyengült az euróval szemben csütörtökön délután.
márc. 5
16:03
Romák segítik a rendőrök munkáját Heves megyében (Metropol)
Olyan roma referensek kijelölését kérte a hevesi rendőrfőkapitány a megyei cigány kisebbségi önkormányzat vezetőivel csütörtökön Egerben tartott egyeztetésen, akik a jövőben akár közös szolgálatot is elláthatnak majd a rendőrökkel a cigányok által lakott területeken.
márc. 5
16:21
Csak díszletek voltak a régiós országok? (Infostart)
A nemzeti csomagok helyett globális és regionális válaszokat kell adni a gazdasági válságra - mondta a miniszterelnök a parlament európai ügyek bizottságának ülésén, ahol tájékoztatást adott a képviselőknek a múlt vasárnapi állam- és kormányfői csúcstalálkozón tett magyar javaslatokról. A Fidesz szerint a kormányfő díszletként használta a régiós országokat.
márc. 5
16:23
SZDSZ: a kormány karanténba zárta Magyarországot (Infostart)
Az SZDSZ azt kéri a Fidesztől és Gyurcsány Ferenc kormányfőtől, hogy támogassa a Reformszövetség terveit. Az SZDSZ szerint a javaslatcsomag a lehetőség programja, ezért a párt átvette azt. Kóka János frakcióvezető szerint a kormány politikája karanténba zárta az MSZP-t, és most karanténba zárta Magyarországot az Európai Unión belül is.
márc. 5
16:25
Jövőre megvalósul az e-földhivatal (Infostart)
Legkésőbb 2010 szeptemberétől már elektronikus úton is hozzáférhetővé válnak az ingatlanok földhivatalnál bejegyzett adatai - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.
márc. 5
16:27
Nem támogatja a felügyelőbizottság a BKV-vezér tervét (Infostart)
Nem támogatta a BKV felügyelőbizottsága a vezérigazgató javaslatát a HÉV-ágazat kiszervezéséről. Vitézy Dávid Fidesz-delegált elmondta: egy tavaly elfogadott fővárosi közgyűlési határozattal ellentétes lenne a kiszervezés. Emlékeztetett: a közgyűlés döntése szerint a HÉV-eket a metróhálózattal közös tulajdonú szervezeti formában kívánják üzemeltetni. Székely Gábor, a felügyelő bizottság…
márc. 5
16:39
Megtámadtak és kiraboltak egy hetvenéves nőt (Infostart)
Megkötözött, bántalmazott és kirabolt egy 70 éves nőt Bicskén három ismeretlen férfi; az idős asszony könnyű sérüléseket szenvedett.
márc. 5
16:57
Zuschlagék hátrányos helyzetű diákok megsegítésére is pályáztak (Infostart)
Folytatódott az egykori szocialista politikus és társai ellen indított büntetőper tárgyalása a Bács-Kiskun megyei Bíróságon. Zuschlag János a hetedik napja beszél a bíróság előtt. Azt mondta: annak, hogy valós tagság nélküli egyesületeket hoztak létre, csupán praktikus okai voltak. Az is kiderült, hogy a Zuschlaghoz köthető civil szervezetek szociálisan hátrányos helyzetű diákok támogatására és a…
márc. 5
16:57
The Wall Street Journal: Magyarország egyre jobban elszigetelődik (Alternatív Energia)
Magyarország, amely a legnagyobb gondban levő kelet-európai gazdaságok egyike, úgy tűnik, egyre jobban elszigetelődik abbéli igyekezetében, hogy segítséget szerezzen az Európai Uniótól a térségnek, írta a The Wall Street Journal csütörtökön.
márc. 5
16:59
Kósa Lajos és Világosi Gábor egyetért (Infostart)
Nem tartja indokoltnak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság további működését a Megyei Jogú Városok Szövetségének fideszes elnöke és az Országgyűlés SZDSZ-es alelnöke. Kósa Lajos és Világosi Gábor egy budapesti konferencián úgy vélte: a szervezet túlméretezett és indokolatlanul sok feladatot és hatáskört vont magához. A két politikus az önkormányzati tűzoltóság államosítására vonatkozó…
márc. 5
17:15
Március végére kerülhet a Ház elé Gyurcsány-csomag összes javaslat (Alternatív Energia)
Várhatóan március végére nyújtja be a Gyurcsány-csomag összes elemét a parlamentnek a kormány - tudta meg kormányzati forrásból az MTI csütörtökön.
márc. 5
17:33
Pályázat középiskolásoknak, a határon túliak jobb megismerésére (Infostart)
Pályázatot hirdet középiskolás diákoknak a határon túli magyarság életének jobb megismeréséért a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma és az oktatási tárca.
márc. 5
17:35
Közös lobbizás az M4-es új szakaszáért (Infostart)
Közös levélben fordulnak az M4-es gyorsforgalmi út Abony és Fegyvernek közötti szakaszának mihamarabbi megvalósításáért a miniszterelnökhöz és a két illetékes szaktárca vezetőjéhez az érintett megyék közgyűlési elnökei, országgyűlési képviselői és települési polgármesterei - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés fideszes elnöke.
márc. 5
17:37
Joghézag: nincs több fizetős szülés Veszprémben, de a probléma nem oldódott meg (Infostart)
Nem kérhetnek pénzt a szülésért a Veszprém Megyei Kórházban - állapította meg vizsgálatában az Egészségbiztosítási Felügyelet. A hatóság azután indított eljárást, hogy a veszprémi intézményben fizetniük kellett azoknak a nőknek, akik maguk választottak orvost a szüléshez. A kórház vezetője egyetért a határozattal: Rácz Jenő üdvözölte, hogy a szakemberek nem állapítottak meg az intézményben…

Keresés