Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor vagy intellektuálisan képtelen a válságra válaszolni, vagy híján van a politikai bátorságnak. A miniszterelnök ezt a Fidesz elnökének országértékelő beszédéről írta hétfői blogbejezésében.
Kevés a rendőr vidéken, kevés a kisvárosok közterületein és a falusi utcákon - mondta Tóth József (MSZP) interpellációjában, hétfőn az Országgyűlésben. Juhász Gábor államtitkár szerint az együttélési problémákra, a gazdasági nehézségekre és a tolerancia néha teljes hiányára a rendészet vagy semmilyen, vagy csak időleges megoldásokat ad.
Katona Kálmán MDF-es parlamenti képviselő úgy fogalmazott, hogy az MDF vezetése pocsék, a pártelnök, Dávid Ibolya pedig elszabadult. A politikus szerint az MDF olyan döntéseket hozott, amelyeknek nincs közük a párt szellemiségéhez. Katona Kálmán elsőként az InfoRádiónak beszélt arról, hogy ő maga is fontolgatja a pártból való kilépést.
A Külügyminisztérium megdöbbentőnek és felháborítónak tartja a vereckei honfoglalási emlékmű megrongálását, az ügyben a minisztériumba kérették az ukrán nagykövetet is - közölte Szelestey Lajos külügyi szóvivő hétfőn az MTI-vel.
Mintegy 31 millió forintért vásárolt két, felső kategóriájú Audi gépkocsit az MTA Akadémiai Létesítmények Fenntartása és Üzemeltetése elnevezésű szervezet, nyílt közbeszerzésen - derül ki a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számából.
Többen tiltakoztak Gyurcsány Ferenc pénteki, a párt EP-listáját vezető nőkre tett megjegyzése miatt. Nem ez volt az első olyan eset, hogy a miniszterelnök szóhasználatát bántónak érezhették a nők.
Mintegy 31 millió forintért vásárolt két, felső kategóriájú Audi gépkocsit az MTA Akadémiai Létesítmények Fenntartása és Üzemeltetése elnevezésű szervezet, nyílt közbeszerzésen.
Nem választotta meg az Országgyűlés Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. Az államfő jelöltje ezúttal 230 igen szavazat ellenében 123 nem szavazatot kapott, és 12 érvénytelen voks volt.
Balla Irma volt debreceni fideszes önkormányzati képviselőt brutális körülmények között, lakásában gyilkolták meg 2007 húsvétján. Egy évvel később a rendőrség a fiát, S. Sándort gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével.
Ismét a megszűnés veszélye fenyegeti az MDF frakciót, a képviselőcsoport létszáma ugyanis Csáky András kilépésével jövő héten 10 fő alá csökken. Ha így lesz, a képviselők megbízatása nem szűnik meg, számos kedvezménytől és támogatástól viszont elesik a párt. A képviselők jelentős anyagi támogatást, parlamenti bizottsági helyeket, irodákat és jelölési jogokat veszíthetnek el.
Sólyom László köztársasági elnök a döntést követően bejelentette, hogy nem jelöli újból Havasiné Orbán Máriát. A Fidesz szerint sikertelen főbíró-választás azt mutatja, hogy a szocialistáknak anarchiát akarnak előidézni a bíróságok vezetésében.
Az MDF Csongrád megyei szervezete sem fogadja el az országos választmány által támogatott EP-listát, és nem támogatja Bokros Lajost. Grezsa István megyei választmányi elnök szerint paradigmaváltás történt az MDF-ben, ahol az Antall József-i eszmék csak szólamok szintjén maradtak meg. Az MDF Békés megyei elnöke szerint Bokros Lajos gazdaságpolitikája egyáltalán nem áll közel a párt értékrendjéhez,…
Az MSZP-frakciónál történt személyes meghallgatása miatt kaphatott a decemberinél több szavazatot Havasiné Orbán Mária főbírójelölt - állították egybehangzóan szocialista politikusok az MTI-nek hétfőn.
A személyforgalmi dolgozók, főként buszvezetők átvételéről állapodott meg hétfőn Debrecenben a július elsejétől az autóbuszos tömegközlekedést végző DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és az eddigi szolgáltató, a Hajdú Volán Közlekedési Zrt. - jelentette be közös sajtótájékoztatón a két cég vezérigazgatója. Mintegy 100 buszvezetőnek azonban nem jut munka a DKV-nál.
A Fidesz és a KDNP bebújt Gyurcsány Ferenc háta mögé azzal, hogy nem támogatta az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványának elindítását a miniszterelnök ellen - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke újságíróknak hétfőn a parlamentben.
A Bokros-csomagot utálta az ország, ugyanakkor arra 1995-ben már szükség volt - mondta az InfoRádióban Katona Tamás történész. Hozzátette: Bokros Lajos, mint válságmenedzser vezetheti az MDF európai parlamenti listáját.
Semmi sem igaz abból, ami megjelent a médiában a veszprémi B. Tamással és testvéréről a Cozma-gyilkossággal összefüggésben - tájékoztatta Kardos Éva budapesti ügyvéd, a veszprémi testvérpár jogi képviselője hétfőn az MTI-t.
Nincs vészhelyzet amiért hétfőn nem választotta meg az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökét, de az idő sürget - mondta Ujkéry Csaba, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szóvivője az MTI érdeklődésére azzal összefüggésben, hogy áprilistól nyugdíjba vonul az elnöki teendőket ellátó elnökhelyettes.
Szerdán tárgyalja a kormány a tatárszentgyörgyi gyilkosságról szóló minisztériumi jelentéseket - közölte Ficsor Ádám, a miniszterelnök kabinetfőnöke az MTI kérdésére hétfőn.
A jelenlegi magyar választási rendszert már annyira ismeri a politika, hogy a nagy pártok számára megvan a lehetőség a végeredmény befolyásolására - fejtette ki Tölgyessy Péter. A HVG és a Medián választójogi javaslatáról szervezett beszélgetésen az elemző elmondta, a választási rendszer megfelelő paraméterei fontosak, ellenkező esetben "a parlament a veszekedések háza lesz, ahol mintegy ketrecben…
Nem ábrándult ki a politikából Havasiné Orbán Mária, és bízik abban, hogy lesz olyan elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak, aki a haladást választja. A főbírójelölt a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei napilap internetes kiadásának nyilatkozott, miután hétfőn másodszor sem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé az Országgyűlés.
Gyurcsány Ferenc egyik forrásként a McKinsey and Company tanulmányát használta a 180 milliárd eurós közép-kelet-európai stabilizációs program elkészítésekor, de a javaslat végleges formája a Miniszterelnöki Hivatalban állt össze - közölte a kormányszóvivő az Index hétfői cikkére reagálva.
Az élet megy tovább - mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este arra a felvetésre, hogy a pártok nyilatkozatai alapján nem kapna többséget személye egy konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásakor.
Az élet megy tovább - mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este arra a felvetésre, hogy a pártok nyilatkozatai alapján nem kapna többséget személye egy konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásakor.
Konstruktív bizalmatlansági indítványt javasol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen az MDF - jelentette be az ellenzéki párt elnöke napirend előtt a parlamentben. Dávid Ibolya Bokros Lajost, a Horn-kormány pénzügyminiszterét, az MDF európai parlamenti listavezetőjét nevezte meg kormányfőjelöltnek.
Az élet megy tovább - mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este arra a felvetésre, hogy a pártok nyilatkozatai alapján nem kapna többséget személye egy konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásakor.
Ismét a megszűnés veszélye fenyegeti az MDF frakciót, a képviselőcsoport létszáma ugyanis Csáky András kilépésével jövő héten 10 fő alá csökken. Az ellenzéki párt nem először került ilyen helyzetbe.
Nem jelöli harmadszor az államfő a Legfelsőbb Bíróság élére Havasiné Orbán Máriát, aki tegnap sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges többséget. Sólyom László visszafogottan bírált, de a jelölési folyamatot pozitívnak nevezte a bíróságok számára. Csütörtökön ötpárti megbeszélés lesz a bíróságokat érintő kérdésekről.
Leváltaná Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Bokros Lajost jelölné kormányfőnek az MDF, amely hétfőn konstruktív bizalmatlansági indítvány beterjesztését javasolta. Az ellenzéki pártok elutasították a kezdeményezést, az MSZP szerint a kisebbségi kormány kitart 2010-ig.
Valószínűleg nem valósul meg Szepessy Zsolt monoki polgármester ügydöntő népszavazási kezdeményezése a jogos önvédelemről. Az Országos Választási Bizottság - ahova e héten juttatnák el az aláírásgyűjtő íveket - általános gyakorlata szerint az alkotmányosan problémás kérdéseket nem engedik át. Márpedig az akár élet kioltásával járó tulajdonvédelem többek szerint ilyen. A kormány eközben dolgozik…
Jövő héten megszűnhet az MDF parlamenti frakciója, miután Csáky András bejelentette: a párt után kilép a képviselőcsoportból is, mert nem tudja elfogadni az MDF EP-listáját. Az MDF parlamenti sorsa ezzel megpecsételődhet, hiszen Csáky távozásával a frakcióalapítási határ, azaz 10 fő alá csökken képviselőik száma. Bokros Lajos és Habsburg György jelölése miatt akár további kilépések is…
Zsidók uszítják a romákat a magyarok ellen - az ATV híradójának felvétele szerint egyebek mellett ezzel a mondattal toborzott tagokat a Magyar Gárda Bács-Kiskun megyei kapitánya Solton. Draskovics András a tudósítás szerint tagadja a holokausztot, szerinte nem voltak náci megsemmisítő táborok. Más antiszemita és uszító kijelentéseket is tett: szerinte a zsidók uralják a világot, akiknek…
Az előterjesztés szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen megjelent két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni. Az ezt a jogviszonyt szabályozó korábbi törvényt az Alkotmánybíróság tavaly decemberben megsemmisítette.
Rendőrségi feljelentést tett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Kiss Attila rajkai képviselő kijelentéseivel kapcsolatban. Az önkormányzati képviselő arra buzdította a testület tagjait, hogy vegyenek kaszákat és kapákat, és támadják meg a Kossuth utcai zsinagógát. A Mazsihisz szerint nem egyszerűen a szólásszabadság gyakorlásáról van szó, hanem felszólalásával a képviselő…
A rezsiköltségek és más, kisösszegű tartozások kifizetéséhez szociális kríziskezelő programon dolgozik a szociális minisztérium. Az elmaradt lakástörlesztésekkel ellentétben ebben az esetben nemcsak a válság miatt munka nélkül maradtak számíthatnak segítségre.
Az ügyészség olyan információkkal is rendelkezik, amelyeket nem osztott meg a védelemmel – állította Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
A szülők hosszú sorokra számíthatnak a bölcsődék előtt - írja mai számában a Népszabadság. Ugyanis heteken belül elkezdődnek a bölcsődei felvételik, az azonban, aki most kezd keresgélni helyet a gyermekének, biztosan elkésett.
A főváros 4,335 milliárd forint minimális áron kínálja pályázaton eladásra a volt budai téglagyár több mint 16 hektáros területét - derül ki a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) hirdetményéből.
Egyre több szlovén és horvát vásárló fordul meg Nagykanizsán, elsősorban a nemzetközi üzletláncok boltjaiban, ahol az euró és a horvát kuna árfolyamváltozása miatt a tavalyinál harmadával olcsóbban vásárolnak a külföldiek.
Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke szerint politikai öngyilkosságba kergeti az MDF-et Dávid Ibolya. Stumpf István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a pártelnök politikai improvizálása még annak ellenére sem használt a pártnak, hogy a média most többet foglalkozik az MDF-fel. A politológus arról is beszélt: Gyurcsány Ferencnek komoly ellenzéke alakult ki a…