2009. március 9. hétfő

márc. 9
11:51
Hock is távozhat az MDF-ből? (Alternatív Energia)
"Még nem döntöttem el, hogy kilépek-e a frakcióból, de az biztos, hogy saját elhatározásomból, Csáky András döntésétől függetlenül fogok cselekdni" - mondta Hock Zoltán az MDF elnökségi tagja. A képviselő sejtelmesen hozzátette, ha bármilyen módon a kormány közelébe kerülne pártja, akkor biztosan távozni fog.
márc. 9
12:09
Demján Sándor: Magyarország de facto nem független (Infostart)
A Reformszövetség megadta a diagnózist és kidolgozta a gyógymódot a beteg Magyarország megmentésére, ám a javaslatokról a politikának kell döntenie - mondta Demján Sándor a Magyar Narancsnak adott interjúban. A Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke - aki a kezdeményezés egyik alapítója - arról is beszélt: azzal, hogy az ország hitelt vett fel a Nemzetközi Valutaalaptól, függetlensége de facto…
márc. 9
12:09
"A praktikum néha felülírja a szabályokat" (Alternatív Energia)
Ügyvédi kérdésekre válaszolt Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon hétfőn délelőtt. Az elsőrendű vádlott meghallgatásának nyolcadik napján ügyvédi kérdésekre megerősítette korábbi vallomását, mely szerint a politikai ifjúsági szervezetek programjainak finanszírozásába bevont egyesületek adminisztrációjával kapcsolatos munkát elsősorban…
márc. 9
12:27
Bokros: "Csak az én programom alkalmas a válság kezelésére" (Infostart)
Bokros Lajos a Magyar Demokrata Fórumtól kapta a legmagasabb szintű, legtisztességesebb ajánlatot azzal, hogy vezetheti a párt EP-listáját - mondta a volt pénzügyminiszter vasárnap a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában. Bokros Lajos szerint csak az ő programja alkalmas a válság kezelésére, amiben továbbmegy a Reformszövetség javaslatainál.
márc. 9
12:45
Elhunyt Szirtes György (Infostart)
Életének 86. évében elhunyt Szirtes György, a Magyar Állami Operaház volt gazdasági igazgatója, az intézmény örökös tagja. Temetéséről később intézkednek.
márc. 9
12:45
Szétválna a főbírói és az OIT-elnöki posztot (Metropol)
Szétválasztaná az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérum (IRM) a Legfelsőbb Bíróság elnökének és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) vezetőjének posztját, ez utóbbit egyszerű többséggel választaná az Országgyűlés, hatásköre viszont kiterjedne a Legfelsőbb Bíróságra is. A szakértői anyagokról szóló értesülésre reagálva az IRM megjegyezte: a kormány és a tárca sincs elkötelezve semelyik…
márc. 9
12:46
Eörsi Mátyás az Európa tanács főtitkára lehet (Alternatív Energia)
Eörsi Mátyás szabad demokrata politikust jelöli a magyar kormány az Európa Tanács főtitkári posztjára - értesült az MTI kormányzati forrásból.
márc. 9
12:47
Eörsi Mátyást jelöli a magyar kormány az Európa Tanács főtitkári posztjára (Infostart)
Eörsi Mátyás szabad demokrata politikust jelöli a magyar kormány az Európa Tanács főtitkári posztjára.
márc. 9
12:48
Ellentmondásos kormányrendelet? (Alternatív Energia)
Ellentmondásos a pedagóguspótlékokról szóló jogszabály a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint, ezért az érdekvédelmi tömörülés a vonatkozó rendelet módosítását indítványozza Hiller István oktatási miniszterhez címzett levelében.
márc. 9
12:50
Március 15. a rendbontások napja? (Alternatív Energia)
Több új rendezvény is várja az érdeklődőket a budapesti március 15-i ünnepen, a hétfőn elkezdődő rendezvénysorozat a „Március 15 - Közös Tavaszunk” elnevezést viseli - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján.
márc. 9
12:52
Újabb fejlemények az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében (Alternatív Energia)
Indítványozta Hunvald György március 12-én lejáró előzetes letartóztatásának meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség - tudta meg lapunk. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette: indítványukban három hónappal kérték a kényszerintézkedés meghosszabbítását, június 12-ig.
márc. 9
12:54
Június közepéig marad Hunvald előzetesben? (Alternatív Energia)
Indítványozta Hunvald György március 12-én lejáró előzetes letartóztatásának meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség - tudta meg lapunk. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette: indítványukban három hónappal kérték a kényszerintézkedés meghosszabbítását, június 12-ig.
márc. 9
12:56
Szocialista lelkiismereti szavazás a főbírójelöltről (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció ismét lelkiismereti szavazást rendelt el Havasiné Orbán Mária főbírójelölt - jelentette be Lendvai Ildikó frakcióvezető hétfőn Budapesten a képviselőcsoport ülése után újságíróknak.
márc. 9
13:21
Csáky András kilép az MDF-frakcióból (Infostart)
Jövő hétfői hatállyal kilép az MDF országgyűlési frakciójából Csáky András. A politikus azért döntött így, mert pártja Bokros Lajos volt szocialista pénzügyminisztert állította az európai parlamenti listájának élére. A politikus a mandátumát megtartja, független képviselőként tevékenykedik tovább, frakciótagságát a képviselőcsoportja kérésére tartja meg még egy hétig.
márc. 9
13:21
Áradnak a Körösök (Metropol)
A Fekete-Körös anti gátőrjárásában hétfő reggel hat óra óta másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, míg a Fehér-Körös ugyan szintén árad, ám Gyulánál még nem érte el az első fok elrendeléséhez szükséges 350 centiméter magas vízállást.
márc. 9
13:21
Indul a Válságkalauz (Alternatív Energia)
A kormány március 9-től közel egymillió példányban Válságkalauz című ingyenes kiadványsorozat terjesztését kezdi meg - derült ki a kormányszóvivő tájékoztatón hétfőn.
márc. 9
13:23
Ellentmondások a pedagógusok bérpótlékával kapcsolatban (Infostart)
A pedagógusoknak járó bérpótlékokról szóló kormányrendelet módosítását kezdeményezi a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a jogszabályban található ellentmondások miatt.
márc. 9
13:23
Milyen a kapcsolat Gyurcsány és Simor között? (Alternatív Energia)
A miniszterelnök és a jegybank elnöke közötti kapcsolat nagyon korrekt - válaszolt a kormányszóvivő az MTI-nek arra a kérdésére hétfőn, hogy látja-e jelét a Gyurcsány Ferenc és Simor András közötti kapcsolat megromlásának, amire többen következtettek a jegybank elnökét ért sajtótámadásból.
márc. 9
13:25
Pokorni: sejtelme sincs a kormánynak arról, hogy mit kellene tennie (Alternatív Energia)
A válság már tulajdonképpen 5-6 éve itt van a nyakunkon - mondta Pokorni Zoltán parlamenti felszólalásában.
márc. 9
13:27
Dávid Ibolya: ki lesz Magyarország miniszterelnöke egy hét múlva? (Alternatív Energia)
Sok beszédnek sok az alja - mondta napirend előtt felszólálsában Dávid Ibolya. Az MDF elnöke szerint "sokat beszélt itt Gyurcsány Ferenc, de lényegében nem mondott semmit. Véleménye szerint sokat beszélt Orbán is, de csak kisebb mesét hallhattunk.
márc. 9
13:39
Simor és Gyurcsány munkakapcsolata "nagyon korrekt" (Infostart)
Nagyon korrekt munkakapcsolat van a miniszterelnök és a jegybank elnöke között - mondta a kormányszóvivő. Budai Bernadett arra a kérdésre, hogy látja-e jelét a Gyurcsány Ferenc és Simor András közötti kapcsolat megromlásának, közölte: a miniszterelnök és a jegybank elnöke, ha szükséges, akkor napi szintű együttműködést folytat a forint védelmében.
márc. 9
13:39
Egy hete van az MDF-nek, hogy a frakció elkerülje a megszűnést (Alternatív Energia)
Csáky András MDF-es parlamenti képviselő a párt kérésére nem azonnal, hanem március 16.-i hatállyal lép ki a frakcióból. Ezt a párt vezetése adminisztrációs okokkal magyarázza.
márc. 9
13:41
Megkezdődött Balla Irma gyilkosságának tárgyalása (Infostart)
Megkezdődött a Balla Irma meggyilkolása ügyében indított eljárás tárgyalása a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. A bűncselekmény elkövetésével a volt debreceni fideszes önkormányzati képviselő fiát vádolja a megyei főügyészség.
márc. 9
13:43
Az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványt javasol, a jelölt Bokros Lajos (Infostart)
Konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményez az MDF elnöke. Dávid Ibolya hétfőn a parlamentben elmondta: Gyurcsány Ferenc helyébe Bokros Lajost jelölné miniszterelnöknek.
márc. 9
13:57
Csáky kilép az MDF-frakcióból (Metropol)
Jövő hétfőtől független képviselőként folytatja munkáját a parlamentben Csáky András. Az MDF-frakció létszáma ezzel tíz alá csökkent – összeállításunkból megtudhatja, hogyan fogyott el húsz év alatt a rendszerváltozás utáni első kormányzópárt képviselőcsoportja.
márc. 9
13:57
FRISS: Dávid Ibolya megkisérli a kormánybuktatást (Alternatív Energia)
Napirend előtti hozzászólásában Dávid Ibolya bejelentette, hogy pártja konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtását kezdeményezi, miniszterelnökjelöltjük Bokros Lajos.
márc. 9
14:15
Dávid Ibolya Bokrost akarja (Metropol)
Konstruktív bizalmatlansági indítványt javasol az MDF Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen, jelentette be Dávid Ibolya, a párt elnöke a parlament hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában.
márc. 9
14:15
Dávid Ibolya: Csak Bokros Lajos képes megmenteni az országot (Alternatív Energia)
Konstruktív bizalmatlansági indítvány elindítását javasolja az MDF Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen - jelentette be Dávid Ibolya, a párt elnöke a parlament hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában. Közölte, hogy egy kérdőívet oszt ki a négy ellenzéki párt képviselői között. Szavai szerint ezzel azt akarják megtudni, hogy van-e 78 képviselő, aki kormányváltást akar, és van-e 194 olyan…
márc. 9
14:17
Leszavazták Vojnikot (Alternatív Energia)
Nem fogadta el Vojnik Mária egészségügyi államtitkár Mikola István interpellációjára adott válaszát az Országgyűlés.
márc. 9
14:19
Jobban bíznak az EU-ban, mint a magyar kormányban (Alternatív Energia)
A magyarok nagyobb bizalommal vannak az Európai Unió intézményei, mint a saját kormányuk iránt, és szeretnék, ha a helyi önkormányzatoknak nagyobb szerep jutna az uniós döntéshozatalban - állapította meg az Eurobarométer legfrissebb kutatása.
márc. 9
14:33
Az MDF sokat veszíthet anyagilag (Alternatív Energia)
Ismét a megszűnés fenyegeti az MDF-frakciót, de jövő hét közepéig - hasonlóan a Vas János kilépése utáni helyzethez - még felvehetnek egy független képviselőt a frakcióba, amely így megint 10 fős lehet. Csáky András hétfőn közölte, hogy március 16-ával kilép az MDF parlamenti frakciójából. Egy nappal korábban jelentette be, hogy elhagyja a pártot, mert véleménye szerint az EP-lista szombati…
márc. 9
14:35
Leszavazták az egészségügyi államtitkárt (Alternatív Energia)
Leszavazták Vojnik Mária egészségügyi államtitkár interpellációra adott válaszát hétfőn a parlamentben.
márc. 9
14:37
Zuschlag-per: kíváncsiak, hogy mi derült ki? (Alternatív Energia)
A vádlottak Zuschlag Jánoshoz intézetett kérdéseivel, illetve a tárgyaláson elhangzottakhoz fűzött megjegyzéseivel hétfőn befejeződött az egykori szocialista politikus összesen nyolc tárgyalási napon keresztül tartó meghallgatása az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
márc. 9
14:51
Két parlamenti képviselő menthetné meg az MDF-frakciót (Infostart)
A független képviselők közül ketten menthetnék meg csatlakozásukkal a megszűnés előtt álló MDF-frakciót, azonban Gyenesei István és Tóth András nem tárgyal a belépésről - derült ki az MTI-nek adott hétfői nyilatkozatokból.
márc. 9
14:51
Ég a ház az MDF-nél? Senki nem áll velük szóba? (Alternatív Energia)
A független képviselők közül ketten menthetnék meg csatlakozásukkal a megszűnés előtt álló MDF-frakciót, azonban Gyenesei István és Tóth András nem tárgyal a belépésről - derült ki az MTI-nek adott hétfői nyilatkozatokból.
márc. 9
14:53
A megszorítás nem reform (Infostart)
Bokros Lajos és programja neoliberális, és akkor sem nevezhető konzervatívnak, miként azt tette Herényi Károly, ha a neoliberális gazdasági filozófiát tette magáévá a konzervativizmus angolszász ága és az amerikai neokonzervativizmus - fejtette ki az inforadio.hu-nak Horkay Hörcher Ferenc, a PPKE-BTK esztétika tanszékének vezetője, aki ezzel szemben a konzervativizmus szociálisabb, kontinentális…
márc. 9
14:53
Vojnikot másodszor is leszavazták (Alternatív Energia)
Már másodszor szavazták le Vojnik Máriát az Országgyűlésben az interpellációk során.
márc. 9
15:09
GVH: felülvizsgálják a Gyöngy Patikák szerződéseit (Infostart)
A gyógyszer-nagykereskedő Hungaropharma és mintegy 500 gyógyszertár alkotta Gyöngy Patikalánc együttműködési megállapodásának két pontját versenykorlátozónak találta a versenyhatóság, ezért megtiltotta a kifogásolt pontok alkalmazását - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn.
márc. 9
15:09
Befejeződött Zuschlag meghallgatása (Metropol)
A vádlottak Zuschlag Jánoshoz intézetett kérdéseivel, illetve a tárgyaláson elhangzottakhoz fűzött megjegyzéseivel hétfőn befejeződött az egykori szocialista politikus összesen nyolc tárgyalási napon keresztül tartó meghallgatása az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
márc. 9
15:09
Almássy: A bizalmatlansági indítvány csak porhintés! (Alternatív Energia)
Almássy Kornél független képviselő, az MDF volt alelnöke az MTI-nek Dávid Ibolya kezdeményezését "újabb porhintésnek" nevezte, mellyel a pártelnök "el akarja terelni a figyelmet az MDF-ben zajló mély morális és szerkezeti válságról".
márc. 9
15:27
Milyen programok várhatók március 15-én? (Infostart)
A 2009-es március 15-ei rendezvényekről tartott sajtótájékoztatót Budai Bernadett. A kormányszóvivő elmondta: a nemzeti ünnepen egész nap ülésezik az operatív törzs. Megelevenedő szoborcsoport, a Magyar Nők Kiáltványa és a forradalom hídja - többek között ezek a programok várják majd az ünnepen az érdeklődőket.
márc. 9
15:28
Izrael bojkottra kéri Magyarországot (Alternatív Energia)
Az ENSZ áprilisra tervezett rasszizmus elleni konferenciájának bojkottjára kéri Magyarországot is Izrael - mondta Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet hétfőn Budapesten az MTI-nek nyilatkozva.
márc. 9
15:45
Sólyom Csíkszeredában ünnepel (Metropol)
Az erdely.ma portál, a magyar nemzeti ünnep csíkszeredai szervezőitől származó információkra hivatkozva, hétfőn jelentette: a magyar államfő vasárnap a székelyföldi városba látogat.
márc. 9
15:46
Először 78 majd 194 képviselő támogatására pályázik az MDF (Alternatív Energia)
Konstruktív bizalmatlansági indítványt javasol az MDF Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen - jelentette be Dávid Ibolya, a párt elnöke a parlament hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában.
márc. 9
16:03
A Fidesz szerint nem Bokros, hanem az új választás a megoldás (Infostart)
A Fidesz továbbra is az előrehozott választásokban látja a válság megoldását, az SZDSZ pedig még nem döntötte el, hogy támogatja-e az MDF Bokros Lajos miniszterelnöki jelölését.
márc. 9
16:03
Továbbra sincsen egyetértés a BKV és a szakszervezetek között (Alternatív Energia)
Nem közeledtek tovább az álláspontok a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a hétfői bértárgyaláson, így továbbra sincs megegyezés a bérek 2009-es emeléséről - közölték a szakszervezetek vezetői az MTI-vel.
márc. 9
16:05
Török Gábor: Az MDF last minute politikát folytat (Infostart)
A parlament elé sem fog kerülni az MDF konstruktív bizalmatlansági indítványra vonatkozó javaslata, mivel más frakciók képviselői nem fogják támogatni azt - véli Török Gábor politikai elemző, aki szerint a párt mindent vagy semmit alapon politizál, eközben hibát hibára halmoz.
márc. 9
16:05
Késleletetett káosz: Tovább csúszik a Margit híd felújításának időpontja (Alternatív Energia)
Csúszik a Margit híd rekonstrukciójának megkezdése, május helyett várhatóan csak a nyáron kezdődnek a munkálatok - tudta meg az MTI hétfőn, városházi forrásokból.
márc. 9
16:07
A Fideszt csak akkor érdekli a képviselők véleménye, ha az megegyzik Orbán Viktoréval (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy "amikor a kamarillapolitika egy-egy újabb fordulataként kormányátalakítás vagy valamilyen konspiráció révén miniszterelnökcsere vetődik fel", a Fidesz különösen fontosnak tartja, hogy egy kormány csak a választók felhatalmazása alapján lépjen hivatalba.
márc. 9
16:21
Gyurcsány: Orbán intellektuálisan képtelen a válságra válaszolni (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor vagy intellektuálisan képtelen a válságra válaszolni vagy híján van a politikai bátorságnak. A miniszterelnök ezt a Fidesz elnökének országértékelő beszédéről írta hétfői blogbejezésében.

Keresés