A legtöbb ételmérgezés nem a menzákon, hanem a háztartásokban történik, ezért a hagyományosan nagy lakomákat jelentő karácsony és szilveszter idején érdemes megfogadni a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatójának tanácsait. Szeitzné Szabó Mária az InfoRádiónak egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet: Aki beteg, ne készítsen ételt.
Sólyom László köztársasági elnök szerint jobban járt volna az ország, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozásakor az előre hozott választások mellett dönt a parlamenti többség. Erről az államfő a Heti Válasz című hetilap csütörtöki számában nyilatkozott.
Nem szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés a szabad demokrata városvezetésnek azt a javaslatát, hogy Budapest 150 millió euróról szóló hitelkeret-szerződést kössön az Európai Beruházási Bankkal.
Iskolában dolgozott, és kifejezetten megnyerő egyéniségnek tartották azt a férfit, aki a napokban Salgótarjánban brutális körülmények között egy bozótvágó késsel meggyilkolta egykori barátnőjét, és annak új társát. Naponta több tízezer gyermek lehet Magyarországon életveszélyben. Az Európai Unió kormányai nem tervezik európai kötvények kibocsátását
Sólyom László köztársasági elnök szerint jobban járt volna az ország, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozásakor az előre hozott választások mellett dönt a parlamenti többség. Erről az államfő a Heti Válasz című hetilap csütörtöki számában nyilatkozott.
Sólyom László köztársasági elnök szerint jobban járt volna az ország, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozásakor az előre hozott választások mellett dönt a parlamenti többség. Erről az államfő a Heti Válasz című hetilap csütörtöki számában nyilatkozott.
Ma kezdődnek a Fővárosi Bíróságon (FB) azok a perek, amelyekben a két országos kereskedelmi rádiós koncesszió birtokosa támadja azt az eljárást, amelyben a médiahatóság idén ősszel másoknak ítélte a két jogosultságot.
A köztársasági elnök szerint elejét lehetett volna venni a válság elmélyülésének és a Jobbik megerősödésének is, ha már idén meglettek volna a választások Magyarországon. Mindezt Sólyom László a Heti Válasznak adott exkluzív interjújában mondta.
17 új, középkategóriás gépkocsi vásárlására írt ki közbeszerzési eljárást a Legfőbb Ügyészség. A nyílt eljárás ajánlattételi határideje január 22-én jár le.
A Kossuth téren álló karácsonyfa talapzata nem a parlament csúcsáról 1990-ben eltávolított vörös csillag; Szollár Domokos kormányszóvivő ezzel cáfolta az erről szóló sajtóhíreket, illetve a fideszes Kupper András blogbejegyzését.
Meghalt a marcali kórházban az a kéthelyi iskolaigazgató, akit másfél hete kezeltek az új típusú influenza tüneteivel az intenzív osztályon - közölte csütörtöki számában a Somogyi Hírlap.
Az Európai Unió támogatásával 11 Tisza-menti települést érint az a távlati ivóvízbázis-védelmi program, amelyre az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pályázott; a 197 millió forintos projekt befejezési határideje jövő év szeptember vége.
Minősített eset, ha állampolgárok kapnak olyan levelet, amelyeket Orbán Viktor jutatott el többek között magánszemélyekhez is – mondta az MSZP szóvivője.
A főpolgármester szerint, ha a szocialisták nem tagjai a koalíciónak, akkor ne is kérjenek pénzt az egészségügy reformjellegű intézkedéseire; Demszky Gábor csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt az MTI kérdésére Steiner Pálra és az általa vezetett szocialista frakcióra utalva úgy fogalmazott: "tetszett volna koalícióban maradni".
Ma kezdődnek a Fővárosi Bíróságon (FB) azok a perek, amelyekben a két országos kereskedelmi rádiós koncesszió birtokosa támadja azt az eljárást, amelyben a médiahatóság idén ősszel másoknak ítélte a két jogosultságot.
Az alig húszperces első tárgyalás végén a Fővárosi Bíróság csütörtökön január 5-ére tűzte ki annak a pernek a következő fordulóját, amelyet az egykori Danubius Rádió tulajdonosa indított a médiahatóság ellen, a korábban általa használt frekvencia október végi odaítélése kapcsán.
Újabb kismama került kórházba Budapesten újinfluenza gyanújával; a fiatalkorú terhes lánynál azonnal császármetszést kellett végrehajtani a Kútvölgyi úti kórházban - közölte Gál János, a Semmelweis Egyetem Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója csütörtökön.
A főpolgármester szerint, ha a szocialisták nem tagjai a koalíciónak, akkor ne is kérjenek pénzt az egészségügy reformjellegű intézkedéseire; Demszky Gábor csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt az MTI kérdésére Steiner Pálra és az általa vezetett szocialista frakcióra utalva úgy fogalmazott: "tetszett volna koalícióban maradni".
Az alig húszperces első tárgyalás végén a Fővárosi Bíróság csütörtökön január 5-ére tűzte ki annak a pernek a következő fordulóját, amelyet az egykori Danubius Rádió tulajdonosa indított a médiahatóság ellen, a korábban általa használt frekvencia október végi odaítélése kapcsán.
Sipos László (Fidesz), Kecskemét egyik alpolgármestere a csütörtöki közgyűlésen bejelentette, hogy lemond alpolgármesteri megbízatásáról és képviselőként folytatja munkáját pártja frakciójában. Az alpolgármester az utóbbi két hétben történtekre hivatkozott lemondásakor, de ezt nem fejtette ki bővebben.
Az MDF elnöke megsértette egykori minisztertársa, Stumpf István jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait, amikor tavaly szeptemberben a parlamentben azt állította, hogy Stumpf István megfigyeltette Dávid Ibolyát - állapította meg az ítéletében a Fővárosi Bíróság. Az MDF elnökét az UD Zrt.-vel kapcsolatos büntetőügyben még mindig nem tudta kihallgatni az ügyészség, a politikus mentelmi jogát…
Mérhető szimpátia-növekedést hozott az MSZP-nek, hogy kilépett az SZDSZ-szel kötött koalícióból; jelenleg a szocialisták az országos átlagosnál jobban, 21 százalékon állnak Budapesten – mondta lapunknak Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tájékoztatása szerint több mint háromszáz BKV-busz hibásodott meg csütörtök délelőtt Budapesten. Vannak olyan vonalak, ahol négy buszból három nem közlekedik - mondta Vitézy Dávid, a szervezet szóvivője.
Újabb kismama került kórházba Budapesten új típusú influenza gyanújával; a fiatalkorú terhes lány 31 hetes magzatát császármetszéssel segítették világra.
Lezáratta a pécsi önkormányzat a Tubesre vezető utat csütörtök reggelre. Az MTI tudósítója a helyszínen látta, hogy a sorompó már áll, le van lakatolva, működtetésére a város által megbízott biztonsági őr jogosult. Kártyát is visz magával a Tubesre Pécs polgármestere.
Érdeklődéssel olvastam a hírt – kommentálta lapunknak a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent értesülést, miszerint a nyomozók kihallgatnák Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt a sukorói ingatlanügyben.
Határozatképtelenség miatt nem tudta megkezdeni munkáját a Fővárosi Közgyűlés csütörtök délelőtt, a testület ülésére nem érkeztek meg a szocialista képviselők, és több ellenzéki is távol maradt; az ülést délutánra újból összehívták. Öt képviselő hiányzott a határozatképességhez.
Tölgyessy Péter szerint, ha a szocialisták jól politizálnak, még jelentős tartalékot tudnak mozgósítani a választásokon. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt: bár a közvélemény-kutatások szerint 40 százalékos részvételre lehet számítani a parlamenti választásokon, alighanem sokan röviddel a voksolás előtt, vagy csak aznap határozzák majd el, hogy elmennek-e szavazni.