A kormány szélesre tárja a közigazgatás kapuit a roma diplomások előtt, akiknek a nemrég elindult program segítségével nem csak munkájuk, hanem karrierjük és olyan pályájuk is lehet, amely utat tör mások számára is - mondta a miniszterelnök szerdán.
Indokolatlannak tartja az Amerikai Egyesült Államok törvényhozása alsóházának jogállamiságot és sajtószabadságot féltő nyilatkozatát „a Magyar Köztársaság Országgyűlése által megválasztott Országos Rádió és Televízió Testület” - áll a médiahatóság szerdai közleményében.
Mesterházy Attilát csak a megkérdezettek 7 százaléka választaná miniszterelnöknek, míg Orbán Viktort 36 százalék; Mesterházynak azután sem sikerült érzékelhetően növelnie támogatottságát, ő lett a szocialisták miniszterelnök-jelöltje - tartalmazza a Nézőpont Intézet decemberi felmérése.
Harmincnyolcra nőtt az újinfluenza fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerdán budapesti sajtótájékoztatón.
A Kossuth téren álló karácsonyfájának talapzata nem a Parlament csúcsáról 1991-ben eltávolított vörös csillag; Szollár Domokos kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján cáfolta az erről szóló sajtóhíreket.
Január 18-án folytatódik a Zuschlag János és társai ellen indított büntetőper tárgyalása a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon; várhatóan március 31-én lesz az utolsó tárgyalási nap - közölte Fodor Endre tanácsvezető bíró a Kecskeméten folyó per szerdai, ebben az évben utolsó tárgyalási napján.
A Fidesz szerint ha a jelenlegi gazdaságpolitika folytatódik tovább, akkor a következő kormánynak gazdasági vészhelyzetben kell átvennie az ország irányítását, és megtalálnia az abból kivezető utat.
Az SZDSZ-es városvezetés mégis kezdeményezi a BKV-tarifaemelést; Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) alpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt néhány perccel azt mondta: javaslatuk szerint február 1-jével 4 százalékkal emelkednének a jegyek és a bérletek árai.
Határozatlan idejű sztrájkot kezdenek a Malév pilótái december 24-én reggel, ha 24,3 százalékos bérkövetelésüket a munkáltató nem teljesíti. A pilóták szerint ők nem számszerűsítették béremelési követelésüket, a munkáltatótól várnak erre ajánlatot.
A Fidesz vezetői nyakig sárosak mindabban, amit a sajtó csak "erzsébetvárosi ingatlanpanamaként" szokott emlegetni - reagált a fideszes Wattamány Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra az MSZP szóvivője.
A kijelölt válságkezelő intézkedések 95 százalékát végrehajtotta a kormány, a gazdaság stabilizálódott. Erről a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter beszélt egy budapesti évértékelő konferencián.
A Fővárosi Közgyűlés határozata ellenére az SZDSZ-es városvezetés mégis kezdeményezi a BKV tarifaemelését. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes közölte: javaslatuk szerint február 1-jével 4 százalékkal emelkednének a jegyek és a bérletek árai.
Abban a tekintetben igazat ad az Európai Bizottság Magyarországnak, hogy Szlovákia tévesen hivatkozott egy közösségi irányelvre, amikor megtagadta Sólyom László köztársasági elnök augusztus 21-i beutazását; Budapest szerdán kapta meg a brüsszeli választ.
Három férfit fogott el a rendőrség Debrecenben, akik csaknem 3 millió forint értékben raboltak ki üzleteket - közölte a Debreceni Rendőrkapitányság hivatalvezető-helyettese.
Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese nem tud arról, hogy ellene bármilyen ügyben vizsgálat folyna a székesfehérvári nyomozó ügyészségen, és visszautasítja a Magyar Nemzetben a személyét ért vádakat.
Magyarország felemelkedése elképzelhetetlen a romák integrációja nélkül - mondta Bajnai Gordon a "Romák foglalkoztatása a közigazgatásban" elnevezésű projekt záróeseményén. A program elvégzéséért járó oklevelet 122 roma vehette át a Parlamentben.
Nő a parlamenten kívüli pártok támogatottsága; a Jobbik és a Lehet Más a Politika (LMP) népszerűségének növekedése leginkább a biztos szavazó pártválasztók körében tapasztalható - áll a Tárki szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén második nekifutásra elfogadta a BKV jövő évi tarifaemelését; február 1-jétől több mint 4 százalékkal nőnek a jegy- és bérletárak.
Ha a választások után sikerül új légkört teremteni, az energiákat szabadíthat fel - mondja Sólyom László a Heti Válasznak nyilatkozva . A köztársasági elnök úgy véli: ha már idén meglett volna a szavazás, az elejét vehette volna a válság elmélyülésének, s így a Jobbik megerősödésének is.
Az idegenvezetőknek a későbbiekben az engedély kiváltása helyett a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál (MKEH) kell bejelentést tenniük az első szolgáltatás megkezdése előtt - közölte a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ).
Amint a Bajnai-kormány elvégezte a tűzoltást és lélegzethez jutott, a kabinetet régi MSZP-s reflexek kezdték irányítani - mondta Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző úgy fogalmazott: meg lehetne emelni a kalapot Bajnai Gordon előtt, ha a feltétlenül szükséges döntések meghozatala után maga kezdeményezi az előrehozott választásokat.
Magyarország az Európai Bírósághoz fordul az államfő szlovákiai beutazásának megakadályozása miatt - közölte a külügyminiszter. Balázs Péter az InfoRádiónak elmondta: Magyarország megkapta az Európai Bizottság válaszát az ügyben indított kötelezettségszegési eljárásban benyújtott kérelmére. A külügyminiszter hangsúlyozta: az Európai Bizottság megállapítása szerint a szabad mozgáshoz való jog uniós…
A Fidesz és az SZDSZ akadályozza a fővárosi egészségügy rendbetételét, ezért az MSZP felfüggesztette a Fővárosi Közgyűlésben való részvételét - mondta Horváth Csaba (MSZP) képviselő szerdán, miután megszakadt a testület ülése.
Az első országos hóesésben egyik baleset a másikat érte a közutakon; az esti adatok szerint négyen meghaltak és csaknem 30-an megsérültek, a tűzoltókat mintegy hatvan esethez riasztották. A 2-5 centiméteres hóréteget vagy eltakarították, vagy a járművek latyakosra taposták, így – bár lassult a közlekedés – járhatóak maradtak az utak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint további…
Hivatalosan is bejelentette a kormány, amit lapunk egy hete megírt: sikerült beolvasni és lementeni a rendszerváltás előtt készült állambiztonsági iratokat tartalmazó mágnesszalagokat. A kormányszóvivő tegnap részletes beszámolót tartott a témáról, ám ő maga is jelezte: egyelőre nem ismert, hogy mi van a szalagokon. A szakértők azonban biztosra veszik, hogy az előző rendszer titkos iratai. Hogy…
Már lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények 2010 őszén induló képzéseire és megjelent a felvételi eljárásról szóló tájékoztató könyv is, melyből kiderül, hogy az egyetemek és főiskolák milyen szakokra várnak hallgatókat a következő szemeszterben. Nem változott nagyban az eljárás, csupán a minimum ponthatárokat emelik az eddigi 160-ról 200 pontra.
A pécsi városvezetés minden lehetőséget kihasznál, hogy a bírósági jogerős ítélet ellenére megakadályozza a radarépítést a Tubesen. Olyan információkat kaptak ugyanis, hogy ez már a hétvégén megkezdődhet. A hegyre vezető utat sorompóval zárják el, Páva Zsolt polgármester pedig ma éjszakára odaköltözik.