Három év szabadságvesztést szabtak ki első fokon egy volt miskolci egyetemi oktatóra, akinél pénzért lehetett kreditpontot venni - írta hétfői számában az Észak-Magyarország.
Bombariadó miatt 20 percig nem álltak meg a 2-es metró a Kossuth Lajos téren. A BKV közleménye szerint a hajnali órákban egy ismeretlen telefonáló azt közölte, hogy ma délelőtt bomba robban az állomáson.
Nem lesz nagy változás a korrupció területén, amíg nem változik a kampányfinanszírozási rendszer - mondta a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Alexa Noémi hozzátette: a kérdés szabályozása a politikai konszenzus hiánya miatt bukott el.
Azok után, amit az SZDSZ csinált, egyszerűen nincs mit folytatni - mondta Tölgyessy Péter az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A politikai elemző szerint a mára frakció és szocialista segítség nélkül működő párt csak nagyon nehezen juthat öt százalék fölé a választásokon, utód nem igen nőhet ki belőle, de legalább meglehet az a hálás szerepe, hogy a valóság próbája nélkül képviselheti a…
A teheráni atombomba-program már 2007 elején célegyenesbe fordult, és már csak hajszál választja el az atombomba létrehozásától - állítja a londoni napilap a birtokába került titkosszolgálati iratok alapján.
A vízszolgáltatás mellett a folyékonyhulladék-szállítást is az új szolgáltató végzi Pécsett, holott erre még a korábbinak van érvényes szerződése - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
A médiatörvény módosítását kéri az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége (OKÖSZ) annak érdekében, hogy a közmédiumok nemzetiségi műsorai elkülönített szervezeti egységként és költségvetésből működhessenek - közölték a szervezet hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Fidesz elnöke szerint pártján és a KDNP-n kívül valamennyi politikai erő a Gyurcsány-korszak meghosszabbításában érdekelt. Orbán Viktor a legnagyobb ellenzéki párt országos választmányának ülésén azt mondta: a Fidesz-KDNP az egyetlen csapat Magyarországon, amely változást akar.
Három természetvédelmi részprogram megvalósítására használhat fel 1,2 milliárd forint uniós forrást a Hortobágyi Nemzeti Park. Szilágyi Gábor természetvédelmi osztályvezető Debrecenben elmondta: a projektek jövő tavasszal indulnak és várhatóan két év múlva fejezik be azokat.
Véglegessé vált hétfőn, kik indulnak a Fidesz-KDNP színeiben a 2010-es országgyűlési választásokon az egyéni választókerületekben; a döntést a Fidesz országos választmánya hozta meg hétfői budapesti ülésén.
Ma délelőtt véglegesítették a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt 2010-es egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeinek listáját. A Fidesz honlapja szerint az alábbi a névsor:
Az SZDSZ szerint az elmúlt évek kinyilatkozásai után nem meglepő, hogy a Fidesz elnöke ismét "háborús logika mentén gondolkodik". Táborok és zászlók után Orbán Viktor most egymással szemben felsorakozott csapatokat vizionált; az SZDSZ közleményben reagált a Fidesz-elnök hétfői kijelentéseire.
A Nézőpont Intézet munkatársa szerint az országgyűlési választásokig tart majd az MSZP belső egysége, a várható vereség ugyanis újabb viszálykodást eredményezhet. Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: egyelőre nem látszik, hogy a szocialisták milyen üzenetekkel szeretnék megfogni törzsszavazóikat, és a pártból kiábrándultakat.
Az MSZP-frakció még tanácskozik, ezért kezdődik később az Országgyűlés ülése hétfőn. Göndör István, az MSZP parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy több mint harminc törvény szerepel a napirenden, amelyeket a frakció még meg kíván vitatni, ezért kezdődik a szokásosnál később, 13 óra helyett 13 óra 40 perckor a parlament.
Sólyom László köztársasági elnök véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) az egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének rendelkezés-alkotási hatásköréhez kapcsolódó módosításáról szóló törvényt - közölte az államfő hivatala.
Véglegessé vált hétfőn, kik indulnak a Fidesz-KDNP színeiben a 2010-es országgyűlési választásokon az egyéni választókerületekben. A listán több polgármester és egy borász is szerepel.
Oltópontot nyitott a Fidesz belváros-lipótvárosi szervezete hétfőn saját pártirodájában; Rogán Antal fideszes polgármester a megnyitón mindenkit arra kért, oltassa be magát az újinfluenza ellen.
Ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselő, edelényi polgármester a legfőbb ügyésznél az állítása szerint a magzatukat a magasabb pótlék reményében szándékosan károsító terhes nők ügyével kapcsolatban, több bűncselekmény gyanúja miatt - közölte hétfőn az MTI-vel Baranyi Ferenc, az edelényi polgármesteri kabinet munkatársa.
Az általános felelősséget is vizsgálni kell a BKV-t érintő nyomozás során - mondta Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. A közlekedési vállalat által kötött tanácsadói szerződések és végkielégítések ügyében gyanúsított még nincs, a rendőrség hosszú nyomozásra számít.