Orbán Viktor nem a folyosón, hanem félórás, négyszemközti megbeszélésen találkozott a közelmúltban Putyin orosz kormányfővel - olvasható a Népszabadság online kiadásában az új orosz nagykövettel készített interjúban.
Irracionálisnak nevezte a sztrájkot hirdető szakszervezet béremelési követeléseit Limburger Lóránt, a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév GH vezérigazgatója vasárnap. Elmondta, hogy a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) idénre 14 százalékos, 2010-re pedig további 20 százalékos béremelést követel, ami "indokolatlan és teljesíthetetlen is".
A ferihegyi repülőtér a magyar munkajog temetője, a Malév ugyanis - a Budapest Airport (BA) korábbi gyakorlatához hasonlóan - sztrájktörőkkel hatástalanítja a munkabeszüntetést - mondta Csorba Attila, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet elnöke vasárnap, sajtótájékoztatón a repülőtéren.
A Duna Televízió élőben közvetítené a 2010. augusztus 4. és 15. között megrendezendő úszó Európa-bajnokságot, a sikeres nemzetközi tárgyalások esetén. Ebbéli szándékát sajtóközleményben tudatta a Duna TV vasárnap.
Irracionálisnak nevezte a sztrájkot hirdető szakszervezet béremelési követeléseit Limburger Lóránt, a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév GH vezérigazgatója
Orbán Viktor nem a folyosón, hanem félórás, négyszemközti megbeszélésen találkozott a közelmúltban Putyin orosz kormányfővel - olvasható a Népszabadság online kiadásában az új orosz nagykövettel készített interjúban.
A Ferihegyen sztrájkot hirdető szakszervezet, a LESZ vezetője sajtótájékoztatón bírálta az érdekképviselet szerint képzetlen, így a repülőtér nemzetközi tanúsítványait is veszélyeztető sztrájktörők alkalmazását. A Malév GH vezérigazgatója határozottan cáfolta a szakszervezet kijelentéseit a sztrájktörők alkalmazásáról.
Fordulópontnak nevezte az MSZP nehéz évében a kongresszust Nyakó István, a párt szóvivője, aki hozzátette: az MSZP a kongresszussal felfüggesztett minden belső vitát, és ezt követően csak az eredményes választási szereplésre koncentrál.
A sztrájkot hirdető szakszervezet elnöke elégedett a munkabeszüntetés támogatottságával, amely szerinte jóval magasabb a munkáltató által becsültnél, és egyben kifogásolta a sztrájktörők alkalmazását.
A választópolgárok 21 százaléka járult az urnákhoz vasárnap Nádasdladányban, s választotta meg polgármesternek az egyetlen jelöltet, a helység önkormányzatának korábbi vezetőjét, a független Varga Tündét - közölte a helység jegyzője.
Béremelést és a postai ingatlanok eladásából származó bevételből részesedést követelnek a kézbesítők, szakszervezetük ezért tárgyalást kezdeményez a Magyar Posta Zrt.-vel, és eredmény híján sztrájkot szervez.
Anderkó József korábbi polgármester lett ismét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőszalonta első embere - tudatta Lukács György, a helyi választási iroda vezetője vasárnap.
Vérteskethelyen a település történetében rekordnak számító, csaknem 70 százalékos részvételi arány mellett választottak új polgármestert és képviselő-testületet - tudatta a helyi választási iroda vezetője vasárnap este.
Nem okozott fennakadást a forgalomban a ferihegyi repülőtéren fél négytől kezdődött ötórás sztrájk; a munkáltató és a szakszervezet folytatja az egyeztetéseket. Kifejezetten jónak tartja Magyarország középtávú gazdasági kilátásait a pénzügyminiszter. Már több mint 75 ezren keresték fel az október végén nyílt Botticellitől Tizianóig című kiállítást a Szépművészetiben.
A szavazatok több mint egyharmadát megszerezve Vancsura István független jelölt nyerte Tiszaalpáron az időközi polgármester-választást - tudatta a helyi választási bizottság vezetője vasárnap késő este.
Tartós állapottá válik a közmunka, csak nagyon kevés résztvevőnek sikerül visszakerülnie a nyílt munkaerőpiacra – legalábbis ez derült ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vizsgálatából. Továbbá az is, hogy a feketén dolgozókat később nagyobb arányban alkalmazzák legálisan foglalkoztatóik. A készpénz hiánya folyamatos krízishelyzetben tartja a családokat, de a negatív társadalmi megítélés…
Elhárul a közvetlen csődveszély a BKV-nál, miután információink szerint a kormány és a főváros fő vonalaiban megegyezett a cégnek nyújtandó „mentőövről”. Eszerint 2010-ben – három részletben – 23 milliárd forint plusztámogatáshoz jut a BKV. A pénzt információink szerint nem hitelként, hanem a költségvetésből kapja a BKV, és a 23-ból 5 milliárdot a főváros ad. Cserébe a kormány garanciákat…
Őszinte, intenzív, büszke kampányra készül Mesterházy Attila, akit elsöprő többséggel választott meg az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a párt szombati kongresszusa. A politikus kijelentette, a szocialisták, illetve a baloldal szempontjából különösen nagy tétje van a következő választásoknak: az, hogy Magyarország meg tudja-e őrizni a demokratikus hagyományokat. A párt országos listáját a…
Sikeres választási szereplésre készülünk, arra, hogy megküzdünk minden egyes szavazatért – mondta a Népszavának Mesterházy Attila. Az MSZP kormányfőjelöltje még nem előlegezné meg Orbán Viktor győzelmét, akiből az elmúlt öt választás során négyszer nem kért az ország. A politikus mindenkit vár a szocialista kampányba, aki egy centit is hozzá tud tenni a párt sikeréhez, aki azonban árt az MSZP-nek,…
Almár Iván (78), a nemzetközi hírű tudós, csillagász-űrkutató nem választott magának csillagot. De izgalommal figyeli például a Szaturnusz körül keringő Enceladus nevű holdat, amelyen gejzírkitörések láthatók. Még mindig nem unta meg az immár évszázadok óta figyelt, de folyvást meglepetésekkel szolgáló Marsot. Több mint 50 éves munkásságát – főként felsőlégköri kutatásait – világszerte ismerik,…
Húsz év telt el a rendszerváltás óta, s a magyar köztársaság valós teljesítményéről megoszlanak a vélemények. Egyesek teljes kudarcként értékelik, mások a részsikereit emelik ki. Rippl Zoltán kötete után a Napvilág Kiadó sorozatának második darabja az időszak legfőbb gazdasági kérdéseire irányítja a figyelmet. Laki László A rendszerváltás, avagy a nagy átalakulás című művében politikai pártok és…
Sajtóinformációk szerint a rendőrség a Bellák és Társai, a Kende és Társa, valamint a Polgár és Bebők ügyvédi iroda BKV-s és repteres szerződéseivel kapcsolatban nyomoz a nemrég kirobbant vesztegetési ügyben. Az utóbbinak jelenleg is élő szerződése van a főpolgármesteri hivatallal.
Egyeztetést kezdeményez a Magyar Posta Zrt.-vel a Kézbesítők Szakszervezete. Az erről kiadott közlemény szerint a dolgozók tájékoztatást szeretnének kapni a posta ingatlaneladási ügyleteiről, illetve fejenként 100 ezer forint részesedést követelnek egyebek mellett a Krisztina körúti Postapalota és a Szugló utcai székház értékesítéséből származó bevételből.
Miniszteri eskütétel is lesz az Országgyűlés idei utolsó, kétnapos ülésén. Forgács Imre, akit Bajnai Gordon miniszterelnök igazságügyi és rendészeti miniszternek jelölt, a szokásoktól eltérően nem napirend előtt teszi le az esküt, hanem a mai interpellációs időszak végén. Ennek az az oka, hogy a miniszterjelöltet a nap folyamán még három bizottság is meghallgatja.
A Fidesz kampányfőnöke valószínűtlennek tartja, hogy a párt kétharmados többséget szerez a jövőre esedékes országgyűlési választásokon. Gyürk András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a közvélemény-kutatások alapján várható Fidesz-győzelem dacára nem dőlhet hátra az ellenzéki párt a kampányidőszakban sem.
Januártól a közjegyzői kamarának létre kell hoznia az élettársi nyilatkozatok nyilvántartását. Ha egy pár nem kíván házasságot kötni, mégis fontosnak tartja, hogy dokumentálja az együttélés tényét, jövőre a közjegyzőknél kérheti, hogy e kapcsolatot közhitelesen, országos adatbázisban rögzítsék - írja a Népszabadság.
A kormányszóvivő cáfolta, hogy a kormány és a főváros megegyezett volna a BKV-nak nyújtott anyagi segítségről. A Népszava hétfőn írt arról, hogy a kormány és a főváros fő vonalaiban megegyezett a cégnek nyújtandó "mentőövről". E szerint 2010-ben 23 milliárd forint plusztámogatáshoz jut a BKV három részletben.
A hajnali órákban fenyegetést kapott a BKV Zrt.: a Kossuth Lajos téri metróállomás diszpécserének jelezték, hogy hétfőn a délelőtt folyamán bomba fog robbanni az állomáson.