2009. november 14. szombat

nov. 14
9:09
Nincs vesztegetni való idő, egy hónap múlva tetőzik a járvány Magyarországon (Infostart)
A legfrissebb kalkulációk szerint nagyjából egy hónap múlva lehet a legtöbb újinfluenzás beteg Magyarországon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ igazgatója. Jakab Zsuzsanna kiemelte: az Egészségügyi Világszervezet a vírus elleni leghatékonyabb vakcinák közé sorolta a Magyarországon gyártott védőoltást.
nov. 14
9:11
Le kell venni a rózsaszín szemüveget - lapszemle (Infostart)
A válságból való kilábalás megkezdődött, a rózsaszín szemüveget azonban villámgyorsan le kell venni - ezt üzeni a harmadik negyedévről közreadott bruttó hazai termék adat, amely 7,2 százalékkal rosszabb az egy évvel ezelőttinél, írja a Népszabadság.
nov. 14
9:12
Hunvald György fizetéséről egyeztettek (Alternatív Energia)
Volt egyeztetés a párt vezetése és a VII. kerületi MSZP-frakció között Hunvald György erzsébetvárosi polgármester tiszteletdíjának ügyében – erősítette meg a távirati iroda információját az MSZP fővárosi elnöke.
nov. 14
9:18
Kiakadtak a magyar sztár műsorára! „Súlyos következményekre számíthat” (ATV)
A tv kompetenciája eldönteni, hogy adásba kerül-e a vitatott anyag.
nov. 14
9:20
U-21: újabb parádés győzelem (ATV)
A magyar U21-es válogatott hét egyiptomi bronzérmessel, a debreceni Varga Józseffel, és a Newcastle-ből elengedett Kádár Tamással kezdte az Olaszország elleni Eb-selejtezőt.
nov. 14
9:30
Lemondott Szabó Miklós (Alternatív Energia)
Lemondott posztjáról a Magyar Demokrata Fórum Győr-Moson-Sopron megyei elnöke - írta a Kisalföld szombati száma.
nov. 14
9:32
Megkezdődött a kuruc.info-per (Alternatív Energia)
Megkezdődött a kuruc.info hírportál főszerkesztőjének pere a Székesfehérvári Városi Bíróságon.
nov. 14
9:36
Eltiltották Bárdosit: nem fellebbez (ATV)
Felhagy a sportággal, kétéves eltiltása ellen nem fellebbez a birkózásban olimpiai ezüstérmet szerzett szumózó.
nov. 14
9:38
Európa csúcsot döntött Cseh Laci (ATV)
Cseh László 1:52.85 perces idővel nyerte meg a 200 méteres vegyesúszást a Százhalombattán zajló rövid pályás úszó országos bajnokságon, eredménye Európa-csúcsot jelent.
nov. 14
9:40
C. Ronaldo mindenképpen játszana a Barcelona ellen (ATV)
Mint ismeretes, Cristiano Ronaldo bokasérülése miatt nem játszhat a portugál válogatott Bosznia-Hercegovina elleni vb-pótselejtezőin.
nov. 14
9:42
Üzent az elítélt: „nem állunk bosszút a Szögi családon” + videó (ATV)
„Beszéljenek sokat, tanúsítsanak megbánást, sírják el magukat”.
nov. 14
9:45
Lemondott az MDF egyik megyei elnöke (Infostart)
Lemondott posztjáról a Magyar Demokrata Fórum Győr-Moson-Sopron megyei elnöke - írta a Kisalföld szombati száma.
nov. 14
9:54
U-21: parádés győzelem (ATV)
Az olaszok Serie A-játékosokkal, erős csapattal érkeztek, a magyar válogatott azonban most is álomszerűen kezdte a meccset.
nov. 14
9:56
Junior Pool Biliárd: magyar siker a VB-n (ATV)
A játékosok az ún. 9-es játékban mérkőztek meg egymással.
nov. 14
9:58
December 1-től jön az új EU + videó (ATV)
Nem lesz vétójoga a tagállamoknak.
nov. 14
10:21
Vasárnapig lehet fizetni a papír kétszázassal (Infostart)
Vasárnapig lehet fizetni a papír kétszázassal, november 16-tól a bevont bankjegy elveszti törvényes fizetőeszköz jellegét, de a következő húsz évben a jegybanknál átválthatók maradnak a papír kétszázasok.
nov. 14
10:48
Íme, a válságot legjobban kezelő magyar bank + videó (ATV)
Azt mondják, személyre szabott megoldásokat nyújtanak.
nov. 14
11:24
Gyógyszereken élt a magyar sztárműsorvezető! „Nem emlékeztem a vendégeimre” (ATV)
Előfordult vele, hogy egyáltalán nem emlékezett arra, ki volt a vendége.
nov. 14
11:42
Kiraboltak egy templomot: 20 milliós a kár! (ATV)
A rögzített adatok elemzése, valamint az eltulajdonított tárgyak értékének megállapítása, szakértők bevonásával zajlik.
nov. 14
11:44
Antikvárium: egyedülálló nemesi oklevelek az árverésen (ATV)
Az árverés kétszáztíz tétele számos gyűjtői darabot tartalmaz, ezért több közgyűjtemény is a lehetséges vásárlók között regisztráltatta magát.
nov. 14
11:46
Rekord havazás Kínában! (ATV)
Rekord havazás bénította meg a közlekedést Kína északi tartományaiban szerdán és csütörtökön.
nov. 14
11:54
Szonda Ipsos: elindult felfelé az MSZP (Alternatív Energia)
Megállt az MSZP lefelé tartó trendje, sőt valamelyest javítania is sikerült a pártnak: a választókorú népesség egészén belül 10-ről 12 százalékra nőtt a támogatottsága – derül ki a Szonda Ipsosnak a Népszabadságban közölt közvélemény-kutatásából.
nov. 14
12:00
Tarol az ujjlenyomatos útlevél + videó (ATV)
Jól vizsgázott az új, második generációs biometrikus útlevél.
nov. 14
12:27
Fidesz: felelősségre kell vonni a sukorói "tetteseket" (Infostart)
A Fidesz szerint a vagyonkezelőtől távozó Császy Zsolt, a sukorói ügyben jogtanácsosként eljáró értékesítési igazgató a "legkisebb láncszeme" a sukorói kaszinóberuházás ügyének, ezért a folyamatban lévő ügyészségi eljárásban a többi "tettest" is felelősségre kell vonni.
nov. 14
12:30
"Ha úgy gondolja Bajnai Gordon miniszterelnök vagy Oszkó Péter pénzügyminiszter, hogy majd Császy Zsolt lesz a bűnbak - akit egyébként szépen, zsebpénzzel… (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a vagyonkezelőtől távozó Császy Zsolt, a sukorói ügyben jogtanácsosként eljáró értékesítési igazgató a "legkisebb láncszeme" a sukorói kaszinóberuházás ügyének, ezért a folyamatban lévő ügyészségi eljárásban a többi "tettest" is felelősségre kell vonni.
nov. 14
12:36
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő: közokiratot hamisítottak a vezetői? (ATV)
Magosz: trükköznek az MNV Zrt. vezetői az állami földekre kiírt haszonbérleti pályázatok elbírálásánál.
nov. 14
12:45
Skaliczky Andreát választották az SZDSZ országos tanácsának elnökévé (Infostart)
Skaliczky Andreát választották az SZDSZ országos tanácsának elnökévé a testület szombati ülésén - értesült az MTI szabad demokrata forrásokból.
nov. 14
12:54
Obama belekezdett gigaturnéjába + videó (ATV)
Egykori indonéziai iskoláját nem látogatja meg.
nov. 14
13:06
Megvan az SZDSZ országos tanácsának új elnöke (Alternatív Energia)
Skaliczky Andreát választották az SZDSZ országos tanácsának elnökévé a testület szombati ülésén - értesült az MTI szabad demokrata forrásokból.
nov. 14
13:08
Balsai: "Türelemmel várjuk a nyomozó főügyészségnek most már a gyanúsításra is kiterjedő megállapításait" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a vagyonkezelőtől távozó Császy Zsolt, a sukorói ügyben jogtanácsosként eljáró értékesítési igazgató a "legkisebb láncszeme" a sukorói kaszinóberuházás ügyének, ezért a folyamatban lévő ügyészségi eljárásban a többi "tettest" is felelősségre kell vonni.
nov. 14
13:12
Megvan az SZDSZ országos tanácsának új elnöke (ATV)
Az elnöknek feltehetően le kell majd mondania ügyvivői tisztségéről.
nov. 14
13:42
A BÉM ZRT. ellen és mellett demonstráltak (Metropol)
A Borsodi Érc, Ásvány- és Hulladékhasznosító Mű (BÉM) Zrt. ellen és mellett demonstráltak egymástól függetlenül több százan szombaton; egy környezetvédelmi egyesület a cég környezetszennyezése miatt hívta tüntetésre a térség településeinek lakóit, míg a dolgozókat munkahelyük féltése vezényelte.
nov. 14
13:42
Budai Gyula: trükköznek a pályázatok érkeztetésével, elbírálásával a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (Alternatív Energia)
Büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen Budai Gyula, álláspontja szerint ugyanis trükköznek a pályázatok érkeztetésével, elbírálásával a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n (MNV) belül.
nov. 14
13:48
De Niro: „nincsenek lenyűgözve tőlem” (ATV)
A sztárszínész gyermekei egyáltalán nincsenek elragadtatva apjuk karrierjétől.
nov. 14
13:50
H1N1: az USA-ban kígyózó sorok várnak a védőoltásra (ATV)
Világszerte újult erővel támad az újinfluenza.
nov. 14
14:06
Szervezett bandák miatt rettegnek a gazdálkodók: milliárdokat lopnak (ATV)
Míg ősszel a terménytolvajok, a tél közeledtével a fatolvajok tartják rettegésben a gazdálkodókat.
nov. 14
14:15
Az SZDSZ országos tanácsa nem támogatja a költségvetést, Kókáék igen (Infostart)
Az SZDSZ országos tanácsa nem támogatja a jövő évi költségvetést, és ezt javasolja a párt frakciójának is - jelentette be a testület szombati, budapesti ülését követően Retkes Attila, a párt elnöke.
nov. 14
14:24
Az SZDSZ országos tanácsa nem támogatja a költségvetést (ATV)
Ugyanezt tanácsolják a párt frakciójának is.
nov. 14
14:33
Súlyos vasúti baleset Indiában (Infostart)
Kisiklott egy személyvonat szombaton India nyugati részén, a balesetben legalább kilencen meghaltak, további több mint nyolcvanan pedig megsérültek - közölte a rendőrség.
nov. 14
14:36
Az SZDSZ nem támogatja a költségvetést? (Metropol)
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nem támogatja a jövő évi költségvetést, annak elutasítását javasolja a párt parlamenti frakciójának is — jelentette be a testület szombati, budapesti ülését követően Retkes Attila, a párt elnöke. De a liberális frakció továbbra is a válságkezelés mellett áll - mondta Kóka János.
nov. 14
14:42
„Szubjektív döntésekre ad lehetőséget a vagyonadó törvény” + videó (ATV)
Alkotmánybírósághoz fordul a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.
nov. 14
14:44
Szakítanak a hagyományokkal: előre átadnak néhány Oscar- díjat (ATV)
Igaz, csak márciusban lesz a következő Oscar-gála, de már szombat este is kioszt az Amerikai Filmakadémia négy aranyszobrot egy hollywoodi díszvacsorán.
nov. 14
15:00
Tíz tonnás a New York-i karácsonyfa (ATV)
A fát 30.000 különféle színű LED lámpával díszítik fel, amelyhez 8 kilométernyi vezetéket vesznek igénybe.
nov. 14
15:02
Orbán Berlinben mondta el, mi a baj + videó (ATV)
A kormányzás miatt nehéz lesz hozzájárulnunk Európa gazdasági növekedéshez - mondta.
nov. 14
15:18
Mindenki Bálint Gazdája: 91 esztendő summája (ATV)
Interjú Bálint Györggyel.
nov. 14
15:54
„Hazudik!” Legjobb barátját járatta le a kamerák előtt a magyar sztár (ATV)
A fiúk egy divatbemutatón beszéltek öltözködési szokásukról.
nov. 14
15:56
Szudán: 40 botütésre ítélték a futballsztárt (ATV)
Állítólag ittasan vezetett. A rendőrök legalábbis egy házi készítésű szeszesitalt éreztek a leheletén.
nov. 14
16:12
Minden képviselőt meghívtak a sátorba + videó (ATV)
Így demonstrálnak a tűzoltók az elvonások miatt.
nov. 14
16:21
Eltűnt hegymászók: a kínaiak figyelmeztették a magyarokat a veszélyre (Infostart)
A kínai Szecsuan tartományban eltűnt magyar alpinisták által megmászni kívánt hegyhez legközelebbi településre ért az a kilenctagú kínai-magyar csoport, amely közösen igyekszik a helyszínen tájékozódni a pontos történésekről. Csengtuban felszállásra kész a kínai hadsereg helikoptere.
nov. 14
16:48
Chavez a háború felé sodorja Venezuelát (ATV)
A gazdasági kapcsolatokra is komolyan rányomhatja bélyegét a Venezuela és Kolumbia között kialakult diplomáciai konfliktus.

Keresés