A Borsodi Érc, Ásvány- és Hulladékhasznosító Mű Zrt. mintegy kétszáz dolgozója tüntetett ma a Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesület ellen. A cég dolgozói szerint az érdekvédő szervezet alaptalanul vádolja és rágalmazza a kohászati gyárat környezetszennyezéssel, és veszélybe sodorja a munkahelyek megmaradását.
A Magyar Szociológiai Társaság elnöke szerint a mai gazdasági és társadalmi válságban a szociológiának meg kell szólalnia és gondolkodásra kell sarkallnia. Némedi Dénes, a társaság elnöke erről pénteken Debrecenben, a szervezet éves közgyűlésén beszélt.
Közös kiáltványban hívja fel a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a hajléktalanok nehéz helyzetére a Menhely Alapítvány és a Hajléktalanokért Közalapítvány.
A német-magyar kapcsolatok erős lábakon állnak, történelmileg mélyek, gazdaságilag pedig rendkívül intenzívek, ennek ellenére erősítésre szorulnak - nyilatkozta az MTI-nek Orbán Viktor.
Hiller István szerint most még nem olyan súlyos az influenza-helyzet, hogy az hosszabb-rövidebb iskolai szünetek miatt meg kelljen hosszabbítani a tanévet.
A liberális politika parlamenti szintű képviseletének megóvása - ezzel a magyarázattal került forgalomba egy javaslat az MSZP országos listájának összeállítása körüli vitákban. Az Index arról ír, hogy a gyurcsányi körhöz kötött elgondolás szerint a szocialistáknak ebből a célból be kéne áldozni néhány helyet a SZDSZ korábbi prominensei számára.
Nyíregyházán látogatási tilalmat rendeltek el a Jósa András Oktató Kórház ápolási osztályán, valamint a gyermekosztály infektológiai részlegén, miután járványos hepatitis A-, illetve felső légúti megbetegedéseket észleltek az intézményben.
A "hitelezői igény kielégítése meghiúsulásának" gyanúja miatt tett feljelentést a Vörösmarty Színház kivitelezője ellen Székesfehérvár jegyzője. A feljelentést az ügyészség a tatabányai városi ügyészségre továbbította - mondta el pénteken a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője. Várhomokiné Rabi Noémi tájékoztatása szerint a feljelentést azért Tatabányán bírálják el, mert a teátrum felújításának…
A Fidesz elnöke köszönetet mondott Németországnak, hogy segítette a közép-európai államokat abban, hogy véget érjen a kommunizmus, és integrálódhassanak Európa nyugati feléhez.
A júniusi bevezetéstől október végéig több mint 140 ezer második generációs, az ujjlenyomatot is tartalmazó biometrikus útlevelet igényeltek az állampolgárok.
A paksi atomerőmű mind a négy blokkja 500 megawatton üzemel, miután a 3-as blokk elérte a 108 százalékos teljesítményt. A létesítmény kommunikációs igazgatója elmondta: ezzel az erőmű névleges teljesítménye 2000 megawatt lett.
Munkahelymegtartó támogatásként 203 millió forint pályázati pénzt kap a herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. - jelentette be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Az új típusú influenza elleni vakcinához való hozzájutás egyszerűbbé tételét kérte az egészségügyi minisztertől a kormányfő. Bajnai Gordon római látogatása során azt mondta: a kabinet célja, hogy azok, akik be akarják oltani magukat, minél egyszerűbben és gyorsabban megtehessék ezt.
Súlyosbította az olaszliszkai emberölés ügyében hozott elsőfokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla. Újabb két haláleset történt az új influenzavírus miatt. A Vatikánban fogadta a magyar kormányfőt XVI. Benedek pápa. A nap legfontosabb hírei november 13-án.
Az olasz gazdasági- és közélet szeplői, valamint a diplomáciai testület tagjai előtt tartott előadásával véget ért Bajnai Gordon pénteki római programja.
A Zuschlag János büntetőügyében eljáró bíró mérlegelésétől és döntésétől függ, hogy hamis tanúzásért indul-e eljárás Deutsch Tamás, az Orbán-kormány egykori sportminisztere ellen – mondta lapunknak Tóth Mihály büntetőjogász. Egy nemrég felbukkant dokumentumból ugyanis kiderült, hogy Deutsch tavaly januári ügyészségi vallomásával ellentétben korábban egy pályázat ügyében szakmai döntés…
Bajnai Gordon azt kérte az egészségügyi minisztertől, hogy tegye a jelenleginél is egyszerűbbé a H1N1 vakcinához való hozzájutást, hogy akik be akarják oltani magukat, minél egyszerűbben és gyorsabban megtehessék ezt. A miniszterelnök erről kérdésre válaszolva beszélt magyar újságíróknak Rómában.
Hiller István szerint most még nem olyan súlyos az influenza-helyzet, hogy az hosszabb-rövidebb iskolai szünetek miatt meg kelljen hosszabbítani a tanévet.
Egy társadalmon nem lehet hosszú távon erőszakot tenni; lehet átmeneti intézkedésekkel veszélyt elhárítani és pénzügyi biztonságot teremteni, de ahhoz, hogy a társadalom működését átalakítsuk, kulturális váltásra van szükség – véli Oszkó Péter. A pénzügyminiszter szerint a mostanihoz hasonló válság nagyon is alkalmas arra, hogy sokan ráébredjenek saját hibáikra, életvitelük, például adózási…
Néhány nap múlva leülnek tárgyalni az MSZP vezetői Mesterházy Attilával arról, elvállalja-e a párt miniszterelnök-jelöltségét – értesült a Népszava. Úgy tudjuk, hogy Kovács László uniós biztossal is elbeszélgetnek, mert neki szintén fontos szerepet szánnak a kampányban. Bár hivatalos döntés még nem született arról, ki vezeti majd a szocialisták választási listáját, az elnökség állítólag nem akarja…
Írásos bizonyítékot mutatott be tegnap az MDF arról, hogy Tombor András „súlyosan bele akart avatkozni a párt ügyeibe”: Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja nyilvánosságra hozta azt a Tombor által írt papírt, amelyen a Dávid Ibolya ellen elnökjelöltként induló Almássy Kornél visszaléptetésének feltételeit szabja meg – egy általa összerakott elnökségi névsorral.
Szögi Lajos 44 éves tiszavasvári tanárt 2006. október 15-én gyilkolták meg Olaszliszka főutcáján, és a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla tegnap délelőtt meghozta határozatát: a nyolc vádlottat összesen 157 évnyi szabadságvesztésre ítélte, közülük három férfit életfogytig tartó fegyházbüntetésre. Dr. Balla Lajos tanácselnök bírónak az ítélet ismertetésére és indoklására két teljes órára volt…
Az új influenzavírus elleni oltások megkönnyítésére több változaton is dolgoznak az egészségügyi tárcánál, de a legvalószínűbb a Népszabadság szerint, hogy oltóközpontokat állítanak fel a közterületeken.
Jelentősen zsugorodott az elmúlt egy évben az országos politikai napilapok piaca - tudható meg a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) tavaly és idei harmadik negyedéves adatainak összehasonlításából.
Csongrádban és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is megszülettek a választókerületi ajánlások a Fidesz egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeinek személyeiről.
Az SZDSZ országos tanácsának (ot) mai ülésén – várhatóan Skaliczky Andrea személyében – új elnököt választ a testület, szóba kerül a párt új alapszabálya, a 2010-es költségvetés, illetve az Újratervezés című, 2010–2014 közötti időszakra tervezett köz- és szakmapolitikai program is. Utóbbitól azt várja Retkes Attila pártelnök, hogy segítségével jövőre is bejut az SZDSZ a parlamentbe és ellenzékből…
„A működőképesség fenntartásának megfelelő biztosítása esetén átadom az ügyvezetést annak, akit a kuratóriumi elnökség valamennyi frakciója teljes egyetértéssel nevez meg” – a többi között ezzel a feltétellel ajánlotta fel egy levélben lemondását Medveczky Balázs.