Áramütés következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett egy felsővezeték-szakadáson dolgozó férfi kedd délelőtt a kerepesi HÉV-megállóban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A baleset miatt Mogyoród és Cinkota között pótlóbuszok járnak.
Debreczeni József szerint Orbán Viktor, a rendszerváltás legnagyobb hatású politikusa a kétharmados győzelem kapujában a parlamenti demokrácia leváltására készül.
Az MSZP országos elnöksége még a nap folyamán dönt arról, hogy kit ajánl a választmánynak a párt miniszterelnök-jelöltjének - közölte Nyakó István szóvivő újságírókkal azt követően, hogy az elnökség kedden délelőtt megyei elnökökkel konzultált.
Debreczeni József szerint Orbán Viktor, a rendszerváltás legnagyobb hatású politikusa a kétharmados győzelem kapujában a parlamenti demokrácia felszámolására készül.
Harmincmilliárd forintot vár a főváros a BKV működtetéséhez jövőre; a tárgyalások Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester és Bajnai Gordon miniszterelnök között szerdán kezdődnek - közölte az MTI megkeresésére a Fővárosi Közgyűlés MDF-frakciójának vezetője.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével kedden helyt adott Budaházy György keresetének, amelyben a felperes az Országos Rendőr-főkapitányság panaszelutasító határozatát támadta meg.
Miután az alkotmánybírák letették az esküjüket, a rendszer működése már minden körülmények között biztosítja, hogy politikamentesen dolgozhassanak - emelte ki Szili Katalin volt házelnök azon a nemzetközi tanácskozáson, amelyet a magyar Alkotmánybíróság (Ab) húszéves évfordulója alkalmából rendeztek kedden a Parlamentben.
Harmincmilliárd forintot vár a főváros a BKV működtetéséhez jövőre; a tárgyalások Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester és Bajnai Gordon miniszterelnök között szerdán kezdődnek - közölte az MTI megkeresésére a Fővárosi Közgyűlés MDF-frakciójának vezetője.
A férfi tíz perccel a zárás előtt tért be a belvárosi, Kossuth utcai üzletbe, és a két női alkalmazottól a bevételt követelte. Miután megkapta, gyalogosan távozott.
Medgyessy Péter szerint Mesterházy Attila azért jó miniszterelnök-jelölt, mert az MSZP-nek nincs esélye megnyerni a választást. A volt kormányfő ezt egy budapesti kereskedelmi konferencia szünetében mondta az InfoRádiónak. Hozzátette: a Bajnai-kormány nem ígért mást, mint hogy stabilizálja a gazdaságot, és ezt szerinte teljesítette. Az átlátható gazdasági döntéseket hiányoló nagykövetek…
Százöt perces kiesés után ismét menetrend szerint közlekedik a HÉV Cinkota és Gödöllő között, miután kijavították a felsővezeték-szakadás miatti hibát - közölte a BKV fődiszpécsere kedden, kora délután.
Mesterházy Attilát javasolja az MSZP országos elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Mesterházy Attilát javasolja az MSZP országos elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint újra támad a Gyurcsány-Bajnai korszak.
Navracsics Tibor felszólította Bajnai Gordon kormányfőt, hogy személyesen foglaljon állást a Magyar Televízió (MTV) költségvetési támogatásával összefüggésben: az információszabadság pártján áll, vagy az MSZP "pitiáner bosszúakcióját támogatja".
Mesterházy Attilát ajánlja miniszterelnök-jelöltnek az MSZP országos elnöksége a választmánynak. Az MTI úgy tudja, hogy keddi vezetőségi tanácskozásokon eldőlt: egy jelölt lesz, és az a jelenlegi parlamenti frakcióvezető.
Mesterházy Attilát javasolja az MSZP országos elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy szegedi üzemorvost kezelnek H1N1-fertőzés miatt a szegedi klinika intenzív osztályán - erősítette meg a Délmagyarország értesülését az InfoRádióban az ÁNTSZ regionális járványügyi osztályvezetője. A lap úgy tudja: a doktornőt lélegeztető gépen tartják, mert légúti szövődmények léptek fel nála, és állítólag egy betegétől kaphatta meg a vírust.
A Fővárosi Önkormányzat a Margit híd felújítása kapcsán nem fogadja el a kivitelező által benyújtott határidő-módosítási kérelmet, így az átadás időpontja a szerződés szerint továbbra is 2010. augusztus 23-a - közölte a Fővárosi Önkormányzat.
Mesterházy Attilát javasolja az MSZP országos elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Két vádlott kihallgatása után a bíróság elnapolta a Kolompár Orbán és öt társa ellen a Kecskeméti Városi Bíróságon jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, számviteli fegyelem megsértése és magánokirat-hamisítás miatt folyó eljárás keddi tárgyalását.
Jánosi György szerint bebizonyosodott, hogy a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje nem mindig a célnak megfelelően használta fel az elmúlt években a kizárólag a köztévének biztosított extra támogatást és a Legfőbb Ügyészség vizsgálata nyomán világossá vált, hogy az MTV törvénytelenül működik. A szocialista képviselő többek között ezekkel indokolja keddi közleményében, miért nem vállalhatja tovább…
Navracsics Tibor felszólította Bajnai Gordon kormányfőt, hogy személyesen foglaljon állást a Magyar Televízió költségvetési támogatásával összefüggésben: az információszabadság pártján áll vagy az MSZP "pitiáner bosszúakcióját támogatja".
Szerdai hatállyal a fővárossal összefüggő kormányzati tevékenység összehangolásában közreműködő kormánybiztossá nevezi ki a szocialista Horváth Csabát, a főpolgármester korábbi humánpolitikai helyettesét Bajnai Gordon miniszterelnök.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy álljon el áremelési szándékától: ne engedje sem az áram, sem a gáz árának emelését, és ne növelje a busz- és a vonatjegyek árát.
Kovács Lászlót az MSZP elnökségének keddi döntése nem befolyásolja abban, hogy saját lehetőségeivel segítse a szocialista pártot a sikeres választási szereplés érdekében.
A 268 forintos euró árfolyam közvetlen közelében ingadozik a forint: az eurót 268,07 forinton jegyezték kedden délután negyed ötkor a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 267,57 forint után.
A Fidesz szerint azzal, hogy Mesterházy Attilát javasolja az MSZP elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének, tovább folytatódik, újra támad a Gyurcsány-Bajnai-korszak.
Havas Henrik blogján közli, hogy ő sem sajnálja, hogy amiért véget ért a Bumeráng, meg a másik adón \"Sebestyén, Vadon Jani, meg a Rákóczi nyűglődése\".
Kiosztották a televíziós Oscar-díjként emlegetett nemzetközi Emmy-díjakat, Nagy-Britannia tarolt a díjátadón, de első ízben brazil telenovellát is jutalmaztak.