Tizenkét év kormányzásra készül Orbán Viktor - legalábbis ez derül ki a Fidesz elnökének egy szűk körben elmondott beszédéből, amelyről újabb részleteket tudott meg a Hírszerző. Az internetes portál megerősítette, Orbán valóban "hülye, idiótának" nevezte Gyurcsány Ferenc kormányfőt, akinek szerinte a nyakán ott a kötél, a lábán a kő. A politikus hatalomra kerülése esetén megszorítást ígért, s…
Ősszel kezdődhet érdemi vita a nyugdíjkorhatár emeléséről; abban a politikusok és a szakemberek is egyetértenek, hogy nyugodt rákészülés után lehet bevezetni a változást, az emelés mértékében és módjában viszont nincs egyetértés. Vannak, akik a 65 év mellett teszik le a voksukat, mások szerint 67 évig nem szabad megállni. A liberálisabbak félévenként emelnének, mások szerint egyszerre két évvel…
A nyári ítélkezési szünet előtt már nem várható, hogy kitűzik a Zuschlag-ügy tárgyalását, így Zuschlag János és 15 társa csak ősszel állhat a bíróság elé. A volt szocialista képviselőt különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás felbujtójaként felelős különböző pályázatokon elnyert 72 millió forint "eltűnéséért". Bár ebből ő és egy vádlottársa 60 milliót…
Biztosan nem lesz BKV-sztrájk jövő hét kedden, csütörtök-pénteken azonban még lehet, ha addig sem tud megegyezni a cégvezetés a szakszervezetekkel az utolsó vitatott követelésben. A munkáltató tegnap ugyanis már csak abban nem engedett, hogy meghosszabbítsák az év végén lejáró kollektív szerződést, amihez az érdekvédők továbbra is ragaszkodtak.
Karbantartás miatt szombat reggel 7 órakor egy hónapra lezárják a pécsi főpályaudvar utascsarnokának egy részét, az utasok kiszolgálása azonban zavartalan lesz - tájékoztatta a MÁV Zrt. közleményben az MTI-t. A kivitelezés során megerősítik a csarnok tető- és födémszerkezetét, a pénztárak egy részét pedig áthelyezik. A munkálatokat két ütemben végzik el: az épület déli oldalánál kezdik, majd az…
Magyarország a kábítószerek kereskedelmében már nemcsak tranzit-, hanem célország is, ahol csaknem valamennyi tiltott szer vonatkozásában igen jelentős a felvevőpiac.
A vezető nagyfokú figyelmetlensége okozta a tragikus pécsi balesetet, amikor egy autós az úttesten átkelő asszonyt és unokáját gázolta el, akik a balesetben életüket vesztették - közölte a rendőrség.
Tiszteletbeli doktori címet adományozott Haller György, Bélády László, Gottfried Sachs és Peter Thomas professzornak a Műegyetem. A címeket a 10. Műegyetemi Napok záró eseményeként szombaton adják át - közölte az intézmény az MTI-vel.
A történészbizottság a 298-as és a 301-es parcella emléktáblájának levételét javasolja a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökének - számol be a Népszabadság. Lapszemle.
A 2006-os választásokat megelőzően főként az alsó-középosztály életszínvonala javult, míg a megszorítások terheit a legnagyobb mértékben a felső-középosztály viselte, de a reáljövedelmek csökkenés mindenkit érintett - jelentette ki a Tárki vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Nem fogják kitalálni, mi a legfőbb vágya a korábban nőbotrányokba keveredett volt MSZP-elnöknek, az Európai Bizottság adóügyi biztosának, aki ma is csak üggyel-bajjal tudja kitölteni adóbevallását. Interjú.
Komoly gondot okoz az ország szülészetein, hogy csak bizonyos számú újszülött világra segítésére kapnak finanszírozást az intézmények, pedig maguk a szülések nem esnek teljesítménykorlátozás alá. Az újszülött azonban a szülési esemény "eredményének" tekintendő - mondta el az InfoRádiónak a Debreceni Egyetem Szülészeti Klinikájának igazgatója.
Nem szabad hozzányúlni a beruházásokhoz, a nyugdíjak értékét pedig meg kell őrizni - jelentette ki a miniszterelnök az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozata előtt azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint Orbán Viktor egy zártkörű értelmiségi fórumon a nagyberuházások leállításáról beszélt. A klub tagjai tiltakoznak az öszzejövetel politikai célú kihasználása miatt.
Név szerinti szavazást kér az egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezéséről döntő hétfői parlamenti voksoláson a Fidesz - jelentette be az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Köröm községben ünnepséggel és kulturális programokkal készülnek az ónodi országgyűlés 301. és a Rákóczi szabadságharc kezdetének 305. évfordulójára.
Sólyom László köztársasági elnök szombaton megérkezett Budapestre kilencnapos, három országot érintő délkelet-ázsiai látogatásáról. Az államfő május 15-től május 23-ig Vietnamban, Indonéziában és Szingapúrban tett állami látogatást. Mint az MTI-nek korábban elmondta: gazdaságilag mindhárom ország fontos Magyarország számára, hiszen úgy tekintenek az országra, mint kapura az Európai Unió felé,…
A küldöttállítás és mandátumvizsgálat után 748 küldött vehet részt az SZDSZ június 7-i rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen - közölte a párt országos tanácsának budapesti ülése után a testület elnöke.
Tiszafürednél találták meg annak a 15 éves lánynak a holttestét, aki csaknem egy héttel korábban, vasárnap tűnt el Tiszában Egyeknél - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség szombaton.
A Fidesz név szerinti szavazást fog kérni az egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezéséről döntő hétfői parlamenti voksoláson - jelentette be Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke szombaton Budapesten.
Megosztott Magyarország címmel a magyar belpolitikai helyzetről közölt első oldalas szerkesztőségi kommentárt szombaton a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). Georg Paul Hefty, a konzervatív napilap magyar származású szemleírója a cikk bevezetőjében rámutatott: Magyarországon Európa egyik legkülönösebb "duumvirátusa" kormányoz. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor szilárd közösségben uralja az…
Orbán Viktor szerint nem volt helyes, hogy durván beszélt a miniszterelnökről egy zárt körű beszélgetésen; a Fidesz elnöke ezt a Blikknek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában közölte. "Ha ki is csúszott a számon ilyesmi, nem volt helyes ilyet mondanom. Senkiről sem helyes ilyen durván beszélni" - mondta a politikus.
Kikérik maguknak a a Kéri László politológus vezette "Szerda esték" klub tagjai, hogy bárki politikai célokra használja fel összejövetelüket - ezt a klub szombaton tudatta az MTI-vel, miután a Hírszerző portálon újabb részletek jelentek meg arról az április 30-i szűkkörű találkozóról, amelyen - sajtóhírek szerint - Orbán Viktor Fidesz-elnök egyebek között a nagybruházások átmeneti leállításról…
El a kezekkel Magyarország építésétől, az országot átépítő beruházásoktól! - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozata előtt azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint Orbán Viktor egy zártkörű értelmiségi fórumon a nagyberuházások leállításáról beszélt.
Vezessen be a kormány ösztöndíjrendszert a szakmunkástanulóknak és biztosítson díjmentességet a munkavállalóknak a munkaügyi perekben - javasolta Filló Pál, az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozatának elnöke a tagozat szombati budapesti értekezletén.
Elkészült a vádirat a dögei polgármester vesztegetési ügyében - erősítette meg a sajtóinformációkat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtóreferense. A dokumentumot hétfőn postázza a bíróságra a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészség.
Egyes autóbuszvonalak meghosszabbításával olyan területek is elérhetővé válhatnak a fővárosban, ahol eddig nem, vagy a nagyobb távolság miatt csak nehezen lehetett igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket - közölte a BKV az új paraméterkönyv-tervezettel kapcsolatban szombaton az MTI-vel.
A küldöttállítás és mandátumvizsgálat után 748 küldött vehet részt az SZDSZ június 7-i rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen - közölte a párt országos tanácsának szombati fővárosi ülését követően Gulyás József, a párt országos tanácsának elnöke. Elmondta, hogy a küldöttek közül 604-et most választottak meg, 144-en pedig alanyi jogon vesznek részt a tisztújító küldöttgyűlésen.
Név szerinti szavazást kér az egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezéséről döntő parlamenti voksoláson a Fidesz. Csaknem 750 küldött vehet részt az SZDSZ június 7-i rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. Mundruczó Kornél Delta című filmje nyerte el a filmkritikusok díját a 61. Cannes-i Filmfesztiválon. A nap hírei 2008. május 24-én, szombaton.
Vác önkormányzatát 2 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, és megsemmisítette az ultrahang gép beszerzésére kiírt közbeszerzési ajánlatot lezáró döntését, mivel az eljárást azzal az indokkal nyilvánította eredménytelenné, hogy nincs rá elég pénze.
Május utolsó vasárnapja 1925 óta a Magyar Hősök Emléknapja. Ezen a napon évek óta megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak az ország több pontján, így tisztelegnek azok előtt a magyar katonák előtt, akik az Árpád-kortól kezdve az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom idején keresztül egészen napjainkig megvédték és védik az országot a külső…
Országszerte megemlékezéseket tartanak a Magyar Hősök Emléknapján, így tisztelegnek azok előtt a magyar katonák előtt, akik az Árpád-kortól kezdve az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom idején keresztül egészen napjainkig megvédték az országot a külső ellenségtől.
Várhatóan június 30-áig kidolgozza a Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiát a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet (HENT) - közölte az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos. A testületet március elején hozta létre a kormány a feketegazdaság visszaszorítására.
A pénzügyminiszter jelentése szerint folyamatosan nő a diákhitelt igénylők száma a felsőoktatásban. A kormányszóvivő elmondta: az adatok alapján a 2001-es indulás óta több mint 250 ezer hallgató 151 milliárd forintnyi kedvezményes hitelt vett fel; 40 ezren már visszafizették tartozásukat.
Az ismeretlenek betörték a Pécs Meszes városrészében található iroda ablakát, azon gyúlékony anyagot locsoltak be és meggyújtották. Az irodahelyiségben bútorok és iratok égtek el, s a falak is megrongálódtak. A rövid időn belül a helyszínre érkezett tűzoltók megfékezték a lángokat, senki sem sérült meg, de egyelőre nem tudni, mekkora kár keletkezett az ingatlanban.
A Fidesz szerint jogilag aggályos lehet, ha nem az eredeti, hanem újabb szocialista tagokkal kibővült kuratóriumi elnökség döntene az MTV-elnök jelöléséről, ezért a párt levélben fordul az Országgyűlés és az illetékes bizottság elnökéhez: fejtsék ki véleményüket az ügyben.
Csak egy erős, sikeres és gazdag anyaország biztosíthatja, hogy a Kárpát-medencei magyarság egésze is sikeres legyen - mondta vasárnap Sepsiszentgyörgyön Orbán Viktor.
Az MDF átgondolatlannak tartja a kormányzat felsőoktatási intézményfejlesztési európai uniós támogatási politikáját - közölte Almássy Kornél, az MDF alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Több százezer gyerek kereste fel szüleivel a gyermeknapi programokat vasárnap délelőtt a Városligetben, a Kossuth téren, a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház közötti téren és más helyszíneken.
Újra, immár 8. alkalommal választották meg Nyerges Andort az MDF Heves megyei szervezetének elnökévé a megyei választmány vasárnapi tisztújító ülésén. Újradelegálták a párt országos választmányába is.