Hűtlen kezelés miatt feljelentette a rendőrségen Verók István VI. kerületi polgármestert Liszeckij László, annak a cégnek a tulajdonosa, amely a Bajcsy-Zsilinszky út 13. szám alatti üzlethelyiséget üzemeltette. Lépéséről Liszeckij László sajtóértekezletet tartott szerdán.
Magyarországon egyebek mellett a pannon csiga és a sárga ibolya is eltűnhet a klímaváltozás miatt. Korábban több millió évbe telt egy-egy állat vagy növényfaj kihalása, ez most néhány évtizedre rövidült le.
Elutasította Központi Nyomozó Főügyészség Varga Gergely volt Fővárosi Főügyészségi szóvivő ügyében a nyomozást. Az ügyben feljelentést a Deportálások Tényfeltáró Bizottsága Deport '56 nevű szervezet tette hivatalos visszaélés miatt. A szóvivő ugyanis a 2006-os őszi zavargások rendőri túlkapásai miatt indult bírósági tárgyaláson azt állította: nem az igazi elkövetők ülnek a vádlottak padján.
Az APEH egykori elnökének, Simicska Lajosnak informatikai tanácsadója az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben 12,5 milliárd forintot követelt három ember egy vezető banki tisztviselőtől - értesült az MTI az ügyet jól ismerő hivatalnoktól szerdán. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indított eljárást három magyar állampolgár ellen, akik 50 millió…
Minél nagyobb arányú részvételre buzdított a március 9-ei népszavazáson a Fidesz elnöke szerdán Dunaújvárosban. Orbán Viktor mintegy ötszáz-hatszáz aktivista előtt úgy fogalmazott, hogy a magas részvételi arány messzeható politikai következményekkel jár.
Véget ért az országos influenzajárvány, azonban helyi járványokra még lehet számítani - mondta Molnár Zsuzsanna epidemiológus főorvos szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Az APEH egyik korábbi elnökének informatikai tanácsadója az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben 12 és fél milliárd forintot követelt három ember Csányi Sándortól, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójától, Magyarország egyik leggazdagabb emberétől.
Szakszervezet alakult a japán tulajdonú Bridgestone gumiabroncs-konszern magyarországi cégében. Tegnap találkozott az ágazat munkavállalóinak érdekvédelmét ellátó Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ), valamint a 150 helyi dolgozó többségét már tagjának mondó VDSZ Tatabányai Gumigyártók Szakszervezete a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.…
Péntekig kell megkapniuk a választásra jogosult állampolgároknak a népszavazáshoz szükséges értesítést arról, hogy szerepelnek a névjegyzékben, és hogy március 9-én melyik választókörben adhatják le voksukat. Az Országos Választási Iroda vezetője azt is elmondta, hogy a népszavazás napján este 9 és 10 óra között már 99,9 tized százalékos pontosságú eredmény születhet.
Nem igaz a szakszervezet azon állítása, hogy a MÁV már hajlandó lenne megállapodni, csak a közlekedési tárca ezt nem engedi - mondta Zsoldos Mariann, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója. Hozzátette: sem jogi, sem gazdasági lehetősége nincs a vasúttársaságnak a követelések teljesítésére.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) tagja szerdán kezdeményezte, hogy a testület rendelje el a Magyar Gárda ellen indított és a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő per soron kívüli intézését - tájékoztatta az MTI-t a tárca sajtóosztálya.
Minél nagyobb arányú részvételre buzdított a március 9-ei népszavazáson a Fidesz elnöke szerdán Dunaújvárosban. Orbán Viktor mintegy ötszáz-hatszáz aktivista előtt úgy fogalmazott, hogy a magas részvételi arány messzeható politikai következményekkel jár.
Hat-hét milliárd forintos megtakarítást jelentő, mintegy 8-9 százalékos teljesítménycsökkentést tartalmaz az a BKV-s munkaközi anyag, amelyről csütörtökön tárgyal a főváros vezetése.
Vizsgálja az Állami Számvevőszék, hogy a MÁV megfelelően gazdálkodott-e a kezelésében lévő állami vagyonnal. A vasúthatóság elnöke szerint 1993 és 2006 között a vasúttársaság kétezer milliárd forintos tőkevesztést szenvedett el, az adatok az ÁSZ-tól származnak.
A parlamenthez kíván fordulni Pest Megye Önkormányzata, kérve, hogy az országgyűlés járuljon hozzá a megye kiválásához a Budapesttel közösen alkotott közép-magyarországi régióból - közölte a Pest megyei közgyűlés fideszes elnöke szerdán az MTI-vel.
Alkotmánybírósághoz fordul több minisztériumi szakszervezet, mert szerintük a köztisztviselőkre vonatkozó teljesítményértékelési rendszer nem biztosít egyenlő feltételeket a dolgozóknak.
Az Országgyűlés elnöke csütörtökön indítja meg a jelölési eljárást az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), valamint a Hungária Televízió kuratóriumaiba - értesült az InfoRádió. A parlamenti pártoknak 15 nap áll rendelkezésükre, hogy tagokat jelöljenek.
Sólyom László más jelöltet keres a Legfelsőbb Bíróság élére - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az MTI-nek. A köztársasági elnök a hónap elején, bő két héttel ezelőtt találkozott Lomnici Zoltánnal, a Legfelsőbb Bíróság elnökével, és ezen a megbeszélésen közölte vele döntését - erősítette meg az Index hírportál információját Kumin Ferenc.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot (ÁNTSZ) használja a vizitdíj melletti kampányához. Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője az ÁNTSZ Gyáli úti épülete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának felkérésére az ÁNTSZ a vizitdíjról és a kórházi étkeztetésről szóló…
Fehér port tartalmazó borítékot kapott szerdán a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miskolci irodája, gyalázkodó levéllel együtt - tájékoztatta közleményben Káli Sándor, az MSZP városi elnöke az MTI-t. Amitől régóta tartottunk, ma megtörtént, az MSZP miskolci irodájába is érkezett egy ismeretlen, fehér port tartalmazó, gyalázkodó levél - közölte Káli Sándor.
Az SZDSZ ügyvivői a népszavazásig nem nyilatkoznak a vitatott elnökválasztásról. Horn Gábor ügyvivő szerint az elnökválasztás körüli botrány eddig is nagyon sokat ártott a szabaddemokraták kampányának, de a politikus hozzátette: ennek ellenére bíznak abban, hogy sikerül rábírniuk a liberális szavazókat arra, hogy menjenek el és szavazzanak nemmel.
A Heti Válasz szerint a vizitdíj mellett kampányoló és aláírásokat gyűjtő Komáromi Zoltán háziorvos az egészségügyi miniszter által kinevezett országos háziorvosi szakfelügyelőként is dolgozik. Az InfoRádiónak Komáromi Zoltán elismerte, hogy szakfelügyelő, de azt cáfolta, hogy bármilyen politikai kötődése lenne.
Lezuhant egy gépkocsi az M3-as autópályára vezető 4911-es számú út nagykállói felüljárójáról szerdán; a balesetben egy ember súlyos sérüléseket szenvedett.
Polgármesterségét egyelőre nem cserélné országos pozícióra, de ha úgy alakul, 2010-ben elvállalná a miniszterelnökséget Kósa Lajos (44 éves). Szerinte egy Fidesz-kormánynak nem az elszámoltatás lenne a feladata - olvasható a HVG eheti számában.
A kormány a sikertelen népszavazást úgy fogja értelmezni, hogy az emberek beleegyeznek a vizitdíjba és annak felemelésébe is. Ha valaki nem akar sem háromszáz forintos, sem magasabb vizitdíjat fizetni, szavazzon igennel - mondta Orbán Viktor szerdán Székesfehérváron az MTI kérdésére.
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás sztrájkbizottsága szerda kora esti ülésén úgy döntött, hogy csütörtökön még nem folytatják a felfüggesztett sztrájkot, annak ellenére, hogy kedden lejárt a sztrájkmoratórium – mondta el Bárány Balázs, a szakszervezet alelnöke az ülés után.
Március végéig dönt a kormány az új tulajdonosi programba bevonható állami vállalatok köréről. A pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: felkérték a Nemzeti Vagyonkezelőt a szabályozás előkészítésére, valamint arra, hogy mérje fel az állami vagyont. Veres János cégneveket nem mondott, mindössze annyit közölt: a program keretében az első részvények még az idén megjelenhetnek a…
Sólyom László köztársasági elnök mély megrendüléssel értesült Fasang Árpád zongoraművész, volt UNESCO-nagykövet haláláról - közölte az államfő sajtófőnöke szerdán az MTI-vel. Wéber Ferenc elmondta, hogy az államfő magánlevélben fejezi ki részvétét Fasang Árpád családjának. A sajtófőnök tájékoztatása szerint a Köztársasági Elnöki Hivatal egykori munkatársaként is gyászolják Fasang Árpádot.
Nem egyedül kezdeményezte az aláírásgyűjtést a vizitdíj megtartásáért - közölte Komáromi Zoltán háziorvos az MTI-vel szerdán, hozzátéve, hogy az akció komolyságát a személyén keresztül próbálják megkérdőjelezni.
Noha már a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke is úgy ítéli, hogy a sztrájkkal olyan falnak próbálnak nekimenni, amely nem dől le, Gaskó István egyelőre nem fújta le a vasutasok jelenleg felfüggesztett munkabeszüntetését. Fenntartják nyomásgyakorló akciójukat, pedig az érdekképviselet pénzügyi követeléseit várhatóan ezután sem teljesíti a MÁV, mert továbbra is alaptalannak tartja…
Izgalmas, reményeket és veszélyeket is tartogató időszaka ez Magyarországnak - jelentette ki sokadszorra hallgatósága előtt Orbán Viktor. A Fidesz elnöke, aki 19 nap alatt 19 megyén száguld végig, hogy híveit a három igenre buzdítsa, tegnap Dunaújvárosban és Székesfehérváron vendégeskedett. Mind a két városban úgy érezhette, már meg is nyerte a népszavazást, hiszen csak a rajongóival találkozott.
Nem cáfolta tegnap lapunk kérdésére Veres János pénzügyminiszter, hogy a Szerencsejáték Zrt., illetve a Magyar Villamosipari Művek (MVM) Zrt. is bekerülhet a későbbiekben a Gyurcsány Ferenc kormányfő által hétfőn meghirdetett Új Tulajdonosi Program keretében jegyezhető cégek közé. Az adó- és járulékrendszer átalakításáról tárgyalt tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a gazdasági kiáltvány…
Az APEH egykori elnöke, Simicska Lajos informatikai tanácsadója az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben 12,5 milliárd forintot követelt három ember Csányi Sándortól, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójától. Az már korábban kiderült, hogy a tanácsadó adózók százainak adatait töltötte le törvénytelenül. A Defend Kft. révén az MFB-hez is kerültek ilyen akták.
Két kutató előrejelzése szerint félmillió, az ötvenes években született magyar nem kap majd nyugdíjat, vagy csak nagyon alacsony összegű járandósághoz jut - írja a Népszabadság. Lapszemle.
Az SZDSZ szerint nem igaz, hogy a vizitdíj és az egészségügyhöz kapcsolódó járulékok kétszeres fizetési kötelezettséget jelentenek a szolgáltatásokért. A párt ügyvivője az InfoRádiónak elmondta: a járulék nem elég az egészségügyi kiadások fedezésére, ezért kell a vizitdíj. Horn Gábort annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Fidesz szerint hamarosan 1000 forintra emelkedik a vizitdíj.
A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint a népszavazás intézményének lejáratásához vezet, ha azt napi politikai kérdésekre használják a pártok. Az MDF ezért nem vesz részt a március 9-i referendum kampányában - mondta az InfoRádióban Dávid Ibolya.
Az ötvenes években születettek közül félmilliónyian semmilyen vagy csak nagyon alacsony nyugdíjra számíthatnak, a nyugdíj-megállapítási szabályok 2013-ra várható megváltozása után pedig az induló nyugdíjak nagyjából 15 százalékkal lesznek alacsonyabbak, mint most - olvasható a csütörtöki Népszabadság két közgazdász-kutató előrejelzését ismertető cikkében.
Az SZDSZ szerint nem igaz, hogy a vizitdíj és az egészségügyhöz kapcsolódó járulékok kétszeres fizetési kötelezettséget jelentenek a szolgáltatásokért. A párt ügyvivője az InfoRádiónak elmondta, a járulék nem elég az egészségügyi kiadások fedezésére, ezért kell a vizitdíj.
A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint a népszavazás intézményének lejáratásához vezet, ha azt napi politikai kérdésekre használják a pártok. Az MDF ezért nem vesz részt a március 9-i referendum kampányában - mondta az InfoRádióban Dávid Ibolya.
"Egységben az erő, össze kell fognunk! Itt az idő!" - írta levelében Budaházy György és Toroczkai László, akik újabb megmozdulást terveznek március 9-ére az Országgyűlés épületének közelébe.
"Berci" teljesen alkalmatlan volt miniszternek, a legnagyobb baj az volt, hogy a rendőrség nem lépett fel gyorsan a molotovos, fehérporos támadások ellen.
Karsai József nem ért egyet azzal, hogy a vele készített interjú hangneme miatt Bánó András nem vezetheti a jövőben az MTV Nap-kelte című műsorát. A szocialista országgyűlési képviselő közleményében felháborodását fejezte ki a sajtószabadságot sértő döntés miatt.
Jogerősen ötéves börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a 20 éves férfit, aki 2006 februárjában túszul ejtett tíz embert a zuglói családsegítő központban.