Hazaérkezett Szudánból szombaton a Baptista Szeretetszolgálat egészségügyi csoportja, amely egy menekülttáborban látott el orvosi feladatokat - közölte a szervezet az MTI-vel.
A müncheni biztonságpolitikai fórumon elhangzottak igazolták a magyar álláspont helyességét - hangsúlyozta az MTI-nek szombaton Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A politikus - aki Magyarország képviseletében vett részt a fórumon - első helyen Koszovót, illetve Szerbiát említette. Utalt arra, hogy Boris Tadic szerb elnök nyitó beszédében egyértelművé tette: mind a területi integritás megőrzése,…
Az országgyűlési képviselők biztonsága érdekében a rendőrség valamennyi képviselőt megkeresi, és amennyiben valaki veszélyeztetettnek érzi magát, felajánlja a védelmet számára - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterrel közösen tartott szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A SZDSZ sajtó-helyreigazítást kér a HírTv-től a tévécsatornának a párttal foglalkozó egyik műsorában elhangzottak miatt, ennek elmaradása esetén a bírósághoz fordul - közölte a Szabad Demokraták Szövetsége szombaton.
A Nemzeti Őrsereg egyik raja vonult fel Nyíregyházán szombaton; az egyenruhás alakulat a város központjában lévő I. világháborús emlékműnél, a Horthy Miklós, egykori kormányzó halálának 51. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget biztosította.
Elfogadhatatlan a rendőrség tevékenysége a terrorgyanús ügyekben, megmagyarázhatatlan, hogy ezekben az ügyekben vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni - jelentette ki Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke szombaton Hódmezővásárhelyen.
Kérés esetén kész biztosítani a rendőrség az országgyűlési képviselők védelmét. A tömegpusztító fegyverek terjedését nevezte a NATO előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak a szövetség főtitkára. Pekingben több metróállomáson tesztelték a hatóságok az augusztusi olimpiára tervezett biztonsági rendszert. A nap legfontosabb hírei február 9-én, szombaton.
A SZDSZ sajtó-helyreigazítást kér a HírTv-től a tévécsatornának a párttal foglalkozó egyik műsorában elhangzottak miatt, ennek elmaradása esetén a bírósághoz fordul - közölte a Szabad Demokraták Szövetsége szombaton.
Sikeres volt a szigetszentmiklósi polgárőrség és a rendőrség által szombaton kezdeményezett közúti ellenőrzési akció, amelynek során egy lopott autó is horogra akadt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az akció befejezése után.
Legjobb magyarként a hatodik helyen végzett Szász Emese a női párbajtőrözők római Grand Prix-viadalán. A nemzetközi szövetség (FIE) honlapjának tanúsága szerint Szász 12-11-re kapott ki a negyeddöntőben a német Imke Duplitzertől.
A magyar demokrácia megcsúfolása, hogy ismét újfasiszta rendezvényt tartottak az 1945-ös Budapest fasisztáktól történő megszabadulásához kötődően. Ez sérti a párizsi békeszerződést is. Ráadásul mindez az adófizetők pénzén működő rendőrség biztosításával történt.
Történelmi mélypontra süllyedt a házasságban élők száma Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója. Kamarás Ferenc kifejtette: a magyar történelemben csak az első világháború idején kötöttek olyan kevés házasságot, mint tavaly, amikor ismét kilenc százalékkal csökkent az anyakönyvvezető elé járulók aránya.
A szokásos parlamenti menetrendtől eltérően tárgyalja hétfőn az Országgyűlés a visszaküldött egészségbiztosítási törvényt, illetve a Fidesz törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezését. A frakciók előzetes nyilatkozatai alapján előbbit várhatóan elfogadja a Ház, utóbbi viszont valószínűleg nem kap többséget.
A szokásos parlamenti menetrendtől eltérően tárgyalja hétfőn az Országgyűlés a visszaküldött egészségbiztosítási törvényt, illetve a Fidesz törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezését. A frakciók előzetes nyilatkozatai alapján előbbit várhatóan elfogadja a Ház, utóbbi viszont valószínűleg nem kap többséget.
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma a főváros XI. kerületében, Gellérthegy és Szentimreváros térségében, ahol két héttel korábban az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt az első forduló.
Polgármestert választanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tószegen; a Tisza menti nagyközség szavazásra jogosult polgárai három jelölt közül választhatják meg az elöljárót - közölte a falu jegyzője az MTI-vel.
Reggel hat órakor rendben megkezdődött Budapesten a 15. számú országgyűlési választókerületben az időközi választás második fordulója - közölte Filipsz Andrea, a helyi választási iroda vezetője. A jegyző elmondta, hogy este hét óráig a városrész több mint 32 ezer választópolgárát várják a 37 szavazókörbe. A nap során csakúgy, mint két hete, hat alkalommal adnak tájékoztatást a szavazáson…
Polgármestert választanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tószegen; a Tisza menti nagyközség szavazásra jogosult polgárai három jelölt közül választhatják meg az elöljárót - közölte a falu jegyzője. Hasznosné Nagy Ágnes tájékoztatása szerint a faluvezetői posztra aspirálók közül a két független jelölt, Csizmás Gusztáv vállalkozó és Gyuricza Miklós jogász már korábban is indult az elöljárói…
Időközi választás kezdődik ma a Pest megyei Kistarcsán, miután a képviselő-testület tavaly novemberben feloszlatta magát. A 11 ezer lakosú városban 8.500-an járulhatnak az urnák elé. A polgármesteri székért az eddigi polgármester, Tóth Szabolcs indul függetlenként, riválisa a Fidesz jelöltjeként Solymosi Sándor.
Reggel hat órakor rendben megkezdődött Budapesten a 15. számú országgyűlési választókerületben az időközi választás második fordulója - közölte Filipsz Andrea, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.
A szabadtéri tűzesetek veszélyére hívta fel a figyelmet vasárnap Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője annak kapcsán, hogy szombaton már csaknem száz ilyen esethez riasztották a tűzoltókat.
A Fidesz szerint az MSZP által az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényhez benyújtott tizenkét módosító javaslat érdemben nem változtat a jogszabályon - mondta a párt szakpolitikusa vasárnap, Budapesten.
Többen mentek el 11 óráig az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában szavazni, mint a két héttel korábbi első forduló azonos időszakában.
Barna port tartalmazó borítékot kapott Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester. Az SZDSZ-es politikus elmondta: a por egy borítékban érkezett, amelyben csak egy üres papírlap volt. Hozzátette, hogy a küldeményen feladó nem volt feltűntetve, postai bélyegző és dátum azonban volt rajta.
Különös hír borzolta a történelem iránt nyitott közvéleményt a napokban. Eszerint az Új Köztemető 298-as parcellájában az 1945-46-ban kivégzett áldozatok között nyilas keretlegények is nyugszanak. Pikantériája az ügynek, hogy magas állami megemlékezéseket is tartanak itt. M. Kiss Sándor történésszel, az esetet vizsgáló bizottság elnökével beszélgettünk.
Többen mentek el 11 óráig szavazni az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, mint a két héttel korábbi első forduló azonos időszakában.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez fordult a Heti Válasz című lap annak érdekében, hogy kiderüljön: "színlelt szerződés keretében foglalkoztatta-e" az Alfa Busz Kft. a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. vezérigazgatójának fiát.
Nincsenek biztonságban a MÁV Zrt. utasai, mert a vasúttársaságnak kilenc hónapja nincs meg a szükséges pályavasúti és személyszállítási engedélye - mondta az MDF Országos Választmányának elnöke. A vasúttársaság tagadja, hogy az utasok biztonságát az engedély hiánya veszélyeztetné.
Nincsenek biztonságban a MÁV Zrt. utasai, mert a vasúttársaságnak kilenc hónapja nincs meg a szükséges pályavasúti és személyszállítási engedélye - mondta Katona Kálmán vasárnap Budapesten.
Az Alfa Busz Kft. a politikai támadások miatt visszavonja a BKV Zrt. csuklósbusz tenderére benyújtott pályázatát - közölte a társaság. A vállalat "a céget ért méltatlan, minden szakmai alapot nélkülöző politikai támadások és rágalmak miatt" hozta meg döntését - olvasható a közleményben, amely azt is tartalmazza, hogy hétfőn írásban tájékoztatják a pályázat kiíróját.
A Fidesz szerint az MSZP által az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényhez benyújtott tizenkét módosító javaslat érdemben nem változtat a jogszabályon - mondta a párt szakpolitikusa vasárnap, Budapesten. Az MSZP által benyújtott javaslatok érdemben nem változtatnak a törvény szellemén, szövegén és alapkoncepcióján - közölte Pesti Imre sajtótájékoztatón.
Nincsenek biztonságban az utasok, a MÁV Zrt.-nek, mint pályavasúti szolgáltatónak, kilenc hónapja nincs pályavasúti, vontatási és személyszállítási engedélye - mondta Katona Kálmán az MTI-nek az e témában tartott sajtótájékoztatója kapcsán. Közlése szerint az MDF az Országgyűlés elé viszi az ügyet, hétfőn a parlamentben kérdezi meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.
Többen mentek el 11 óráig az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában szavazni, mint a két héttel korábbi első forduló azonos időszakában.
A civil szervezetek 359 ezer aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy az emberek népszavazáson döntsenek arról: akarják-e az üzleti érdekeltségű biztosítók részvételét az egészségbiztosítási rendszerben; az aláírásgyűjtés tovább folytatódik - jelentette be Gaskó István, az aláírásgyűjtést koordináló Liga Szakszervezetek elnöke vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.
Várhatóan érvényes lesz az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója, miután délután három óráig a választók több mint 25 százaléka megjelent a szavazókörökben. Ez azt jelenti, hogy Gellérhegy és Szentimreváros térségének újra lesz képviselője a parlamentben; a választókerület korábbi képviselője tavaly ősszel hunyt el.
A magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet vállalta magára a szocialista képviselők lakásánál elkövetett molotov-koktélos támadások elkövetését; a szervezet erről szóló elektronikus üzenetét a Hír Televíziónak küldte el - adta hírül a csatorna internetes oldala vasárnap. "A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb" - idézi a…
Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevezik magukat azok, akik Molotov-koktélos támadásokat követtek el szocialista politikusok otthonánál.
Hétfőn szavaz a Parlament az államfő által visszaküldött egészségbiztosítási törvényről. Az Albert házaspár népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtésében részt vevő TB Mentők arra kérik a képviselőket, hogy szavazzanak nemmel az egészségbiztosítás részleges privatizációjára.
Horthy Miklós egykori kormányzó halálának 51. évfordulójára emlékezett a Magyar Gárda és a szervezetet életre hívó Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap Budapesten. A teljesen megtelt Szent István-bazilikában délben emlékmisét celebráltak az 1957. február 9-én, a portugáliai Estorilban elhunyt, majd a Magyar Tengerészek Egyesülete kezdeményezésére 1993. szeptember 4-én Kenderesen újratemetett…
Elhunyt Barna Sándor, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója, nyugállományú rendőr altábornagy; a volt megyei és fővárosi rendőrfőkapitányt 67 éves korában, vasárnap érte a halál.
Elhunyt Barna Sándor, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója, nyugállományú rendőr altábornagy. A volt megyei és fővárosi rendőrfőkapitányt 67 éves korában, vasárnap érte a halál - tudatta Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke.
"Továbbra sem félünk. De féltjük a demokráciát, a parlamentarizmus normális működését. Féltjük elsősorban azokat, akiket a napokban vétlen eszközként használtak fel egy piszkos politikai hadjáratban" - írta közleményében a szocialista frakcióvezető az MSZP-s képviselőket ért támadásokkal összefüggésben.
Gusztos Péter szerint a vizit- és az ápolási díj bevezetése kapcsán már megjelent a magyar társadalomban a szemléletváltás, vagyis a közszolgáltatásokat nyújtó rendszerekben öntudatos polgárok vesznek részt, akik igényesek a minőségre és kiállnak a jogaikért.
Horthy Miklós egykori kormányzó halálának 51. évfordulójára emlékezett a Magyar Gárda és a szervezetet életre hívó Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap Budapesten. A teljesen megtelt Szent István-bazilikában délben emlékmisét celebráltak az 1957. február 9-én, a portugáliai Estorilban elhunyt.
A Hír TV Célpont című műsora közel egy évvel a tavalyi szoros elnökválasztási küzdelem után, éppen a népszavazási kampány kellős közepén találta időszerűnek, hogy megkérdőjelezze az SZDSZ tisztújításának tisztaságát.
A civil szervezetek 359 ezer aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy az emberek népszavazáson döntsenek arról: akarják-e az üzleti érdekeltségű biztosítók részvételét az egészségbiztosítási rendszerben; az aláírásgyűjtés tovább folytatódik - jelentette be Gaskó István, az aláírásgyűjtést koordináló Liga Szakszervezetek elnöke vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.
Majdnem ugyanannyian mentek el szavazni délután fél hatig az újbudai időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, mint az érvénytelenül végződött elsőben; a választás most azért lehet mégis érvényes, mert a második fordulóban a részvételi küszöb már csak 25 százalék.