Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, miután kedden sem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. Szerda reggel kilenc órakor folytatják a tárgyalást a MÁV Zrt-nél és MÁV Startnál - mondta el Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke. Tájékoztatása szerint az éjszakai szolgálatban a MÁV Zrt. forgalomirányítói - összesen 1979 vasutas - közül…
Újabb Volán társaságok állapodtak meg a MÁV-val kedden arról, hogy járataikon elfogadják a vasúti bérleteket. A most csatlakozókkal együtt 8 társaság - a Bakony, a Somló, a Tisza, a Balaton, a Borsod, a Kunság, a Zala, és a Kapos Volán -fogadja el a bérleteket a teljes vonalán.
Több mint 36 millió forintos kompakt kardiológiai ultrahang készüléket adományozott a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának a Gyermekélet Alapítvány.
Intézményeik fenntartására csaknem 100 millió forintos támogatást nyújt egymásnak a kaposvári és a Somogy megyei önkormányzat. Erről Szita Károly (Fidesz) polgármester és Gelencsér Attila (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke számolt be kedden, a megye-város egyeztető bizottság ülését követően.
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, miután kedden sem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között.
A fődíjjal együtt összesen három elismerést kapott Mundruczó Kornél alkotása, a Delta kedden este a 39. Magyar Filmszemlén, ugyanennyit vitt el Fliegauf Benedek Tejút című munkája, míg Gigor Attila filmje, A nyomozó öt díjat nyert.
Boross Péter szerint egy évben egynél több névszavazást nem lehet "ráengedni egy országra". A volt miniszterelnök, MDF-es országgyűlési képviselő erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt szerdán.
Az országos vasutassztrájk ellenére az egri vasútállomáson szerdán délelőtt helyreállt a forgalom, a vonatok az eredeti menetrend szerint közlekedtek. A pályaudvar forgalmi irodáján közölték: ez csupán pillanatnyi állapot, a közlekedés mindig attól függ, hogy ki veszi fel a munkát, így nem jósolható meg, hogy meddig marad fenn a menetrendszerinti közlekedés.
Az eredetileg ígért januárhoz képest másfél hónappal késik a 2009-es adóreformnak indult, majd jelentősebb adócsomaggá szelídült tervek ismertetése. Az ehhez megrendelt szakértői anyagokból inkább szemezget majd a kormány és a két kormánypárt - írta szerdán a Népszabadság.
A parlament jövő héten kezdődő, tavaszi ülésszakában újra napirendre tűzi az egészségbiztosítási törvény megvitatását. A tervezet támogatói szerint az új rendszer sokkal jobban szervezett ellátást és magasabb szolgáltatói színvonalat garantálna, míg ellenzői szerint a legalapvetőbb problémákra nem adna megoldást, a betegek kiszolgáltatottsága pedig tovább nőne. A törvényről szakértők vitatkoztak…
Horn Gábor és Tarlós István abban egyetértett, hogy a népszavazás arról a három kérdésről szól, amelyet a választók elé bocsátanak március 9-én, és nem többről. Az SZDSZ ügyvivője és a fővárosi Fidesz-frakció vezetője a TV2 Mokka című műsorának volt vendége.
Újból lesz politikai államtitkári tisztség a minisztériumokban a Magyar Hírlap információi szerint. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a korábbi - politikai és közigazgatási - államtitkári tisztségek összevonása nehezíti a hivatali munkát.
Ésszerű és logikus gondolatnak nevezte egy közlekedési szakember Kákosy Csaba közlekedési miniszter elképzelését, hogy egy elhúzódó vasutassztrájk esetén a Volán busztársaságokra kell bízni a közösségi közlekedési közszolgáltatás további részeit.
Megkezdődött az egyeztetés szerdán 9 órakor a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet sztrájk követeléseiről, illetve a még elégséges szolgáltatásról; a vasúttársaság a tárgyalást megelőzően kiadott közleményben ismét nyomatékosította: álláspontja szerint a szakszervezet követeléseinek nincs jogi, szakmai, gazdasági alapja.
Az MDF frakcióvezetője szerint, ha eltörölnék a tandíjat, a vizit- és a kórházi napidíjat, akkor ismét arra a több mint kétmillió adófizetőre hárulnának a terhek, akik eddig is finanszírozók voltak.
Közel háromszáz üres poszt van a közszféra januárban indult állásportálján, ezekre a korábban elbocsátott köztisztviselők és közalkalmazottak is jelentkezhetnek - írta szerdán a Világgazdaság.
Még nem hozták nyilvánosságra azt a 21 millió dolláros támogatási szerződést, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium decemberben kötött a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével (Mazsihisz) - írta szerdán a Magyar Hírlap a birtokába jutott dokumentumok alapján.
Eredménytelenül zárult a szerdán 9 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV között a szakszervezet követeléséről és a még elégséges szolgáltatásról.
Megkezdődött az egyeztetés a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között az érdekképviselet követeléseiről, illetve a még elégséges szolgáltatásról. A vasúttársaság a tárgyalás előtt ismét azt hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint a szakszervezet követeléseinek nincs jogi, szakmai, gazdasági alapja.
Jogerősen jelentősen súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla a Globex-ügyben Postáné Vellai Györgyi elsőrendű és Vajda László másodrendű vádlott büntetését, előbbit két év hat hónap helyett 7 év, utóbbit egy év nyolc hónap helyett 6 év börtönre ítélte.
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, miután kedden sem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között; a vonatközlekedésben így továbbra is fennakadásokra kell számítani.
Dávid Ibolya MDF-elnök kedden arról beszélt helyi magyaroknak Washingtonban, hogy az MDF nem kíván a népszavazási cirkusz részese lenni, nem kíván asszisztálni ahhoz, hogy a népszavazást díszletként használják két ember személyes ambíciójához.
Egy órányi tárgyalás után eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról, a sztrájk így tovább folytatódik.
Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke szerint kellőképpen bizonyították, hogy Kóka János, az SZDSZ elnöke gazdasági miniszterként valóban megígérte, hogy a vasutasok részesedni fognak a MÁV Cargo privatizációs bevételeiből. A szakszervezet elnöke emellett visszautasította, hogy sztrájkjukkal a Fidesz érdekeit szolgálnák.
A 4-es számú főút szolnoki elkerülő szakaszán a reggeli csúcsforgalomban, a Budapest felé vezető oldalon, több autó egymásba csúszott a nagy ködben, személyi sérülés nem történt.
Eredménytelenül zárult a szerdán 9 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról, a sztrájk így tovább folytatódik.
Egy román autóbusz összeütközött szerda reggel egy teherautóval a 45-ös úton, Szentes közelében, a balesetben hárman sérültek meg - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Megkezdődött az egyeztetés szerdán 9 órakor a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet sztrájk követeléseiről, illetve a még elégséges szolgáltatásról; a vasúttársaság a tárgyalást megelőzően kiadott közleményben ismét nyomatékosította: álláspontja szerint a szakszervezet követeléseinek nincs jogi, szakmai, gazdasági alapja.
A 4-es számú főút szolnoki elkerülő szakaszán a reggeli csúcsforgalomban, a Budapest felé vezető oldalon, több autó egymásba csúszott a nagy ködben, személyi sérülés nem történt - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
A VDSZSZ-en kívül immár minden érintett szervezet világosan látja és kimondja, hogy a sztrájkkövetelések irreálisak - közölte Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter szerdán.
Levélben köszöntötte a 80. születésnapját ünneplő Tom Lantost Dávid Ibolya, az MDF elnöke. "Szeretnék mielőbbi gyógyulást, erőt és hitet kívánni önnek és családjának, valamint gyors visszatérést a közéletbe" - fogalmazott Dávid Ibolya az MTI-hez is eljuttatott levélben.
A szocialista Karsai József képviselő szerint sehol nem jelennek meg az uniós pénzek az országban. A politikus a vasutas sztrájkkal összefüggésben az InfoRádiónak azt mondta: Gaskó István VDSZSZ elnök Kóka János és az SZDSZ érdekeit szolgálja.
Budapest főpályaudvarai közül csak a Déli pályaudvaron van némi forgalom, a Keleti és a Nyugati pályaudvar állt szerdán reggel - tapasztalta az MTI tudósítója. A Déli pályaudvaron 9.20-kor indult egy személyvonat Székesfehérvár irányába, 9.50-kor Dunaújvárosba, 10.25-kor Győrbe, Komárom érintésével és 12.55-kor Nagykanizsára. A pályaudvaron mintegy 10 ember várakozott a vonatok indulására és…
Női holttestet találtak a XXII. kerület külterületén; a rendőrség emberölés büntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a tetemet valaki megpróbálta elásni.
Eredménytelenül zárult a szerdán 9 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV között a szakszervezet követeléséről és a még elégséges szolgáltatásról.
Eredménytelenül zárult a szerdán 9 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléséről és a még elégséges szolgáltatásról. A VDSZSZ szerdán délben a MÁV-START Zrt.-vel folytatja a tárgyalást, majd ezt követően ülésezik a sztrájkbizottság és dönt a további lépésekről. A MÁV Zrt. és a VDSZSZ pénteken 10 órakor folytatja az…
Elindította ingyenes jogi tanácsadó szolgálatát az Európai Bizottság magyarországi képviselete; a szolgálat célja, hogy tájékoztatást nyújtson a hozzá forduló állampolgároknak minden olyan ügyben, mely az EU közösségi jogára, illetve annak alkalmazására vonatkozik - tájékoztatta a képviselet szerdán az MTI-t.
Bírósághoz fordult a pécsi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója szerdán, mert a város nem hozta nyilvánosságra a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program megvalósíthatósági tanulmányát - tájékoztatta a frakció vezetője közleményben az MTI-t.
A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. csatlakozik a néhány fővárosi kerület által létrehozott energiabeszerzési önkormányzati társuláshoz; a cég ettől több millió forintos megtakarítást remél - nyilatkozta a cég vezérigazgatója szerdán az MTI-nek.
A VDSZSZ-en kívül minden érintett szervezet világosan látja és kimondja, hogy a sztrájkkövetelések irreálisak - közölte Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter.
A Fidesz felszólítja a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozathoz kapcsolódó beruházások időben elkészüljenek - mondta Bánki Erik, a párt parlamenti képviselője szerdán Budapesten.
Az Egészségügyi Minisztérium azonnali eljárást kezdeményezett az Egészségbiztosítási Felügyeletnél a február 3-án - gyomorvérzésben - elhunyt beteg ellátása ügyében - tudatta a szaktárca. A közlemény szerint a Egészségügyi Minisztérium megdöbbentőnek tartja, ha igazolódik az a gyanú, hogy diagnosztikai hibák miatt egy beteg meghalhat gyomorvérzésben. "Ezért kérjük a Felügyeletet, minél rövidebb…
Az Egészségügyi Minisztérium azonnali eljárást kezdeményezett az Egészségbiztosítási Felügyeletnél a február 3-án gyomorvérzésben elhunyt beteg ügyében.
A Fidesz örül annak, hogy a kormány korrigálta korábbi helytelen döntését, és ismét biztosítja a fogyatékos gyermekeket orvosi ellátásra, kezelésre kísérő szülőknek az utazási kedvezményt - mondta Áder János, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten.
Annak ellenére, hogy hosszú évek óta fizetni kell a parkolásért a belvárosban, még sincs parkolóhely. Molnár László közlekedési mérnök, a Főmterv Zrt. igazgatója szerint ennek oka egyszerű: a lakossági engedélyek száma meghaladja a kerületi parkolóhelyek számát, a mélygarázsokat pedig az intézmények foglalják el. A helyzet még több mélygarázs építésével sem javul jelentősen.
További egyeztetésre van szükség a 4-es metró projektmenedzsment szervezetének létszámbővítéséről, az ezzel összefüggő költségekről - nyilatkozta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerdán az MTI-nek, miután a Főpolgármesteri Kabinet már második alkalommal foglalkozott a BKV által szorgalmazott javaslattal.