Fokozott közlekedési, közrendvédelmi és bűnügyi ellenőrzést tartott szombaton kora estétől vasárnap hajnalig a rendőrség Veszprémben, valamint az észak-balatoni településeken, közutakon; az akcióban 250 rendőr vett részt - tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Teremteni egy közösség csak akkor tud, ha vannak olyan alapvető értékek és elvek, amiben egyet tudnak érteni - hangoztatta Szili Katalin vasárnap Biatorbágyon, a település városavató ünnepségének megnyitóján.
Csak üdvözölhetjük, hogy ez Európai Unió jogrendje az egész régióra rákényszeríti az európai jogi normákat, a jogállamiságot, azt, hogy nem lehet senkit diszkriminálni nemzetisége, vallása, fajtája miatt, és nem tűrhető meg, hogy valakit azért érjen bántódás, mert az anyanyelvet használja mondta ünnepi beszédében Sólyom László magyar államfő, aki vasárnap Szlovákiában, a mátyusföldi Deákin vett…
A Munkáspárt 2006-ban folytatja a politizálást Tatár Csaba, az MSZP Munkás és Érdekképviseleti Tagozatának volt országos alelnöke - erről maga az érintett politikus tájékoztatta vasárnap az MTI-t. Erre azt követően került sor, hogy Tatár Csaba augusztus elején lemondott minden, az MSZP-ben viselt tisztségéről és párttagságáról is. Döntéséről nyílt levélben tájékoztatta akkor Gyurcsány Ferenc…
Oly sok háború és nehézség után igenis gyönyörű jövője van Magyarországnak - mondta Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke vasárnap Hévízen, a fürdőváros Szent Erzsébet terének és szobrának avatásán.
Az tudja biztos kézzel alakítani a jelent, aki nemcsak ismeri, hanem tiszteli is a múltat, és aki mérnöki pontossággal tudja a közös jövőnket megálmodni. Csak akkor kérhetünk egy közösségtől áldozatvállalást, ha mindannyian tudjuk, hogy mi a közös jövő, amihez el kívánunk jutni - mondta Szili Katalin Országgyűlés elnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolca városavató ünnepségén vasárnap.
Budapesten hamarosan 10 új helyszínen kezdődnek útfölújítási munkálatok. Az ősz folyamán pedig további szakaszokat javítanak meg. A tervek szerint az idén a fővárosi kezelésben lévő utak 40 százaléka újul meg, 10 milliárd forintos értékben. Az agglomerációban élők ingázását keddtől az M7es autópálya fölújítása nehezíti.
A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg hétfőn Budapesten, a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg Budapesten, a Kossuth Lajos téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. A hagyományokkal ellentétben a tiszteket idén a Hősök terén avatták.
Szili Katalin szerint az európai magyar történelem folytonossága István királlyal kezdődik; életének pedig az egyik legfontosabb igazsága az, hogy csak az alakíthatja biztos kézzel a jelent, aki ismeri a múltat és az Istvánéhoz hasonló pontos szemmértékkel érzi a jövőt. Az Országgyűlés elnöke erről a nemzeti ünnep kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.
Csak az alakíthatja biztos kézzel a jelent, aki ismeri a múltat és a Szent Istvánéhoz hasonló pontos szemmértékkel érzi a jövőt - nyilatkozta az Országgyűlés elnöke a távirati irodának.
Augusztus 20-án Szent István örökségével kell számot vetnünk, és arra is válaszolnunk, hogy jól bántunk-e első királyunk örökségével, gyarapítottuk vagy zsugorítottuk a ránk hagyott vagyont - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn, Hódmezővásárhelyen.
A történelem hajnalán a Szent Imre herceg váratlan halála utáni reménytelen helyzetből is kilábalt az ország, ebből erőt merítve most is keresztény optimizmussal tekinthetünk a jövőbe; egyebek mellett erről beszélt Harrach Péter, az Országgyűlés és a KDNP alelnöke hétfőn a nagymarosi augusztus 20-i ünnepségen.
Szent István nagysága abban van, hogy a történelem által felkínált lehetőségek közül a legoptimálisabbat választotta, hiszen dönthetett volna Bizánc mellett is a Német-Római Császársággal szemben - mondta a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke az állami ünnep alkalmából hétfőn Kisújszálláson.
Semjén Zsolt szerint ha a magyarság eltűnik a világból, akkor az egyetemes emberiség lesz szegényebb, ezért kötelességünk a magyarságunk megőrzése. Erről a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a Szent István tiszteletére rendezett kereszténydemokrata nagygyűlésen beszélt hétfőn, Budapesten, a Budai Várban.
A nemzeti vagyon feletti rendelkezést nem a kormányra, hanem egy közvetlenül a parlamenttől függő, önálló intézményre kellene bízni - véli Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja. Az egyetemi oktató szerint a vagyontörvény ilyen irányú módosításával el lehetne érni, hogy a politikusok hosszabb távon gondolkodjanak.
A meteorológiai jelentések szerint hétfőn lehetnek ugyan záporok, zivatarok, amiket széllökések is kísérhetnek, de a jelen állapot szerint ez még a tűzijáték előtt várható, annak lebonyolítását nem befolyásolja - mondta Gál J. Zoltán, az Operatív Törzs irányítója az MTI-nek hétfőn kora délután. Tájékoztatása szerint a törzs negyedóránként kap meteorológiai jelentést és a szakemberek ennek adatai…
Elhagyta Budapest környékét a zivatarrendszer, amelynek hatására fél hét és fél nyolc között heves eső, helyenként jégeső zúdult a fővárosra. A tűzijátékot megtartották.
Több mint 2 kilométeres kerékpárutat adtak át hétfőn a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkány községben, a nagy forgalmú 86-os nemzetközi főút falun átvezető szakasza mentén. A beruházás több mint 58 millió forintba került - mondta Szalay Imre polgármester az átadás alkalmából az MTI-nek.
Sólyom László köztársasági elnök szerint az állami kitüntetés nem formaság, hanem komoly elismerés, és ezek a kitüntetések emelik az ünnep fényét. Az államfő erről az augusztus 20-i állami kitüntetések átadási ünnepségén beszélt a Parlamentben Budapesten. Az államfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök jelenlétében adta át az elismeréseket.
Az SZDSZ elnöke arra biztatta a határon túli fiatalokat, hogy minél többen jöjjenek dolgozni Magyarországra, mert nekik is joguk van a választás szabadságához.
Mintegy 1.000-1.500-an vettek részt a MIÉP ünnepi nagygyűlésén hétfőn a budapesti Hősök terén. "A Gyurcsány-kormány színre lépése óta Magyarország a stabilizált mohácsi vész állapotában van" - fogalmazott Csurka István, a MIÉP elnöke, aki az MSZP-SZDSZ kormánykoalícióról csak mint "a semmihez nem értő (...) bűnöző garnitúráról" tett említést.
Körülbelül háromszáz kutya kóborol el Budapesten egy-egy olyan ünnep során, ahol petárdát vagy tűzijátékot használnak - mondta az InfoRádiónak a Kutya magazin főszerkesztője. Harcsás Márta azt tanácsolja az állatbarátoknak, hogy az augusztus 20-i tűzijáték alatt maradjanak a háziállatukkal, és nyugtassák meg, mert életre szóló károsodást szenvedhetnek.
Este 8 órakor ül össze utoljára az augusztus 20-i ünnepségeket felügyelő Operatív Törzs, és akkor döntenek arról, megtartják-e az esti tűzijátékot - közölte a testület irányítója.
Magyarországnak kötelessége segíteni a határon túli magyar közösségeket - mondta a miniszterelnök a Biennálé, a Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválja keretében, a Nemzeti Táncszínházban tartott ünnepségen.
Miután Marco Materazzi - egy hétfőn az olasz televízióban adásba került műsorban - elárulta, mit is mondott valójában Zinedine Zidane-nak, Franciaországban nagy a felháborodás.
Megtartják a szokott időben, este kilenc órakor az augusztus 20-i ünnepségeket záró tűzijátékot az Operatív Törzs hétfő esti döntése alapján - tájékoztatta az MTI-t Gál J. Zoltán, a testület irányítója hétfőn este. Elmondta: valamennyi terület felelősétől azt az információt kapta, hogy a tűzijáték biztonságos megtartásának nincs akadálya.
Az Operatív Törzs véglegesen döntést hozott a budapesti tűzijáték megtartásáról - erről Gál J. Zoltán, a testület irányítója tájékoztatta az MTI-t néhány perccel kilenc óra előtt. Hozzátette: nem esik az eső, és információik szerint újra tízezres nagyságrendben vannak érdeklődők a hidakon és a rakpartokon.