2007. augusztus 17. péntek

aug. 17
17:25
A 7-es busz ütközött autóval - öt sérült (Alternatív Energia)
Öt ember könnyebben megsérült, amikor a főváros VII. kerületében a Hernád utca és a Thököly út kereszteződésében összeütközött a 7-es busz és egy személygépkocsi pénteken - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy a balesetben a BKV menetrendszerinti 7-es számozású járatán négyen - két nő és két gyermek - sérültek meg, illetve a busszal összeütközött autó…
aug. 17
17:31
Ki állapítja meg a járulékot? (Alternatív Energia)
A díjtételek megállapításának mechanizmusáról nem született végleges döntés a koalíciós pártok közötti egyeztetésen - mondta Havas Szófia, az MSZP szakpolitikusa pénteken. Az MSZP álláspontja az, hogy a kötelezően fizetendő egészségbiztosítási járulék megállapítása maradjon továbbra is az Országgyűlés hatáskörében, míg az SZDSZ egy kormányszintű bizottságot hozna létre - közölte Havas Szófia.…
aug. 17
17:47
Fejkvóta-, és díjtétel-bizottság is működne az egészségügyben (Alternatív Energia)
Egy fejkvóta-bizottság és egy díjtétel-bizottság is működne az új egészségbiztosítási rendszerben - közölte Béki Gabriella, az SZDSZ szakpolitikusa pénteken. A liberális parlamenti képviselő elmondta: a kormánypártok szakpolitikusainak csütörtöki egyeztetésén sok részletkérdésről megállapodtak, véleménye szerint a működés szempontjából a reform legfontosabb eleme, hogy a bevételeket milyen logika…
aug. 17
17:49
Az operatív törzs rábólintott a biztonsági tervekre (Alternatív Energia)
Jóváhagyta az augusztus 20-i állami rendezvények biztonsági terveit a biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - közölte a Kormányszóvivői Iroda pénteken.
aug. 17
17:56
A tiltakozásra kész hajósok tekintettel vannak a Szent Jobbra (Infostart)
Elhalasztja a Magyar Hajózási Szövetség az augusztus 20-ára tervezett dunai demonstrációját - közölte a szervezet főtitkára.
aug. 17
18:20
Nyírbátor polgármestere szerint valótlanságokat írt a Magyar Nemzet (Alternatív Energia)
Négy éve rendezik meg Nyírbátorban az Amatőr Zenekarok Fesztiválját több mint félszáz fiatal összefogásával, segítségével, óriási sikerrel - mondta pénteken Balla Jánosné, Nyírbátor szocialista polgármestere, aki szerint valótlanságokat tartalmaz a Magyar Nemzetírása. A polgármester azzal kapcsolatban nyilatkozott a távirati irodának, hogy a Magyar Nemzet pénteken azt írta, "rejtett kamerás…
aug. 17
18:42
Megalakult az SZDSZ vidékpolitikai kabinetje (Alternatív Energia)
Liberális szakértők, szakpolitikusok részvételével megalakult az SZDSZ vidékpolitikai kabinetje, melynek célja egy tisztességes, bátor és liberális vidékpolitika megteremtése - jelentette be Kovács Kálmán, a kabinet elnöke Keszthelyen. A kabinet létrehozásának lehetőségét az SZDSZ-en belüli igény teremtette meg, a vidéki ember számára szükség van arra a liberális politikára, amit az SZDSZ vidéki…
aug. 17
18:56
Sólyom: erős gazdasághoz erős állam kell (Infostart)
A köztársasági elnök még augusztusban tárgyalásra hívja a parlamenti pártokat a költségvetés alkotmányos korlátok közé szorítása, a túlköltekezés és megszorítás ciklusaiból való kitörés érdekében. Erről Sólyom László a Magyar Hírlapban szombaton megjelenő, az MTI-hez pénteken eljuttatott interjúban beszél.
aug. 17
18:57
Egyeztet az MSZP és a Fidesz Békés megyei vezetése (Alternatív Energia)
Rendszeresen lesznek egyeztetések, szakmai eszmecserék a szocialista párt és a Fidesz Békés megyei vezetése, így Veress József, az MSZP megyei elnöke és Domokos László, a megyei önkormányzat fideszes elnöke között. Az erről szóló közleményt Veress József juttatta el az MTI-hez pénteken. A baloldali párt megyei elnöke levelének tanúsága szerint "úgy tűnik, hogy fordulóponthoz érkezett a Békés…
aug. 17
19:58
Veres János jogi lépéseket tesz a Magyar Nemzet ellen a fiairól szóló cikk miatt (Alternatív Energia)
Veres János pénzügyminiszter jogi lépéseket tesz a Magyar Nemzettel szemben, mert a napilap pénteken azt állította: a pénzügyminiszter fia pénzt követelt azért, hogy egy büfé zavartalanul működhessen a nyírbátori Amatőr Zenekarok Fesztiválján (Azfeszt). A település polgármestere szerint az újság valótlanságokat állít.
aug. 17
20:04
Holttest a Dunában (Alternatív Energia)
Férfi holttestet találtak a Dunában péntek délután Budapesten - közölte Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese. Az ügyeletes elmondta, hogy az 50 év körüli férfi holttestét a fővárosban, a Batthyány tér magasságában találták meg a Dunában. Bővebb információi egyelőre nem voltak Sass Oszkárnak az üggyel kapcsolatban.
aug. 17
20:20
Miniszterelnöki köszöntőlevél és ajándék az esztergom-budapesti érseknek (Alternatív Energia)
Levélben köszöntötte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök augusztus 20. alkalmából a Magyar Katolikus Egyházat; az Erdő Péter bíboros, prímásnak, esztergom-budapesti érseknek küldött levélben a miniszterelnök a kormány nevében egy történelmi tervrajzot ajándékoz a Szent István-bazilikának - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken. "Szent István király személye alapköve nemzettudatunknak, országépítő…
aug. 17
21:00
Kamion és autó karambolozott - egy életveszélyes sérült (Alternatív Energia)
Életveszélyes sérülést szenvedett egy férfi, amikor autója frontálisan ütközött egy kamionnal Hódmezővásárhely közelében pénteken; a helyszínen félpályás útzár van. A személyautó a 45-ös úton Szentes felől Hódmezővásárhely felé haladt, amikor előzés közben frontálisan ütközött a vele szemben közlekedő magyar kamionnal - ismertette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, M. Toronykőy…
aug. 17
21:16
Koalíciós egyeztetés a járulékokról (Infostart)
A köztársasági elnök még augusztusban tárgyalásra hívja a parlamenti pártokat a költségvetés alkotmányos korlátok közé szorítása, a túlköltekezés és megszorítás ciklusaiból való kitörés érdekében. Erről Sólyom László egy szombaton megjelenő lapinterjúban beszél.
aug. 17
22:40
Halálos baleset Mosonmagyaróvárnál (Alternatív Energia)
A helyszínen meghalt annak a személyautónak egy női utasa, amely eddig ismeretlen okból lesodródott az útról Mosonmagyaróvár és Máriakálnok között péntek este. Az autó az elsődleges információk szerint másik járművel nem ütközött - mondta Trestyén Eszter százados, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A sajtóreferens egyelőre nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy…
aug. 17
22:57
A Tűzraktért nem vette meg senki (Alternatív Energia)
A "Tűzraktár" és "Tűzraktér" nevek az Art Sector Alapítvány által bejegyeztetett védjegyek, ezeket senki sem vásárolta meg - közölte a Tűzraktér Független Kulturális Központ pénteken. A központ erről azért juttatott el közleményt az MTI-hez, mert korábban Gerő András, a Gestor ügyvezető igazgatója azt közölte, hogy a Gestor Ingatlanfejlesztő Kft. vásárolta meg összesen 1,3 milliárd forintért a…

2007. augusztus 18. szombat

aug. 18
4:03
Csak a legmagasabb kitüntetéseket adják át a közjogi méltóságok (Alternatív Energia)
Huszonheten kapják meg augusztus 20-án a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét és Középkeresztjét a parlamentben. Sólyom László köztársasági elnök elfogadta a kormányfő valamennyi javaslatát. A kitüntetések odaítélése az elmúlt évkeben nem volt konfliktus-mentes. Előfordult, hogy mivel Sólyom nem értett egyet bizonyos személyek kitüntetésével, az átadáskor nem fogott velük kezet. Pedig az ilyen…
aug. 18
4:59
Biztosítási reform: nem létező megállapodás van (Alternatív Energia)
Van is megállapodás a biztosítási régiók kialakításáról, meg nincs is - nagyjából ez derül ki a kormánypárti politikusok nyilatkozataiból. Mint tegnap beszámoltunk róla, Schvarcz Tibor szocialista honatya szerint hét régió és hét egészségpénztár lesz, s ezt ma is fenntartja. Ezzel szemben Horn Gábor szabad demokrata koalíciós államtitkár, illetve Béki Gabriella liberális képviselő szerint…
aug. 18
5:27
Fő a biztonság: félóránként időjárás-jelentés (Alternatív Energia)
Kétszáz biztonsági őr, 25 katasztrófavédelmi szakember, 100 tűzoltó és 22 szerkocsi, valamint 40 pirotechnikus ügyel a hétfői tűzijátékra, a nézők biztonságára. A vizirendészet 54 rendőrrel és 19 hajóval ellenőrzi a Dunát. Lesz tizenkét kivilágított segélyhely, hét mobil lépcső, húsz nagy teljesítményű hangtorony, két hangágyú és három óriás méretű kivetítő is a rakparton. Az ünnepségsorozat…
aug. 18
5:38
Ingyentankönyv csak a rászorulóknak (Alternatív Energia)
Az idén mintegy százezerrel kevesebb diák ül szeptemberben az iskolapadba, mint tavaly, és a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény módosítása következtében mintegy 220 ezerrel kevesebben jutnak hozzá ingyen a tankönyvhöz. Ezentúl nem jár automatikusan a juttatás a gyermekeit egyedül nevelőknek, ugyanakkor meghatározták azt a kört is, amelyiknek meg kell kapnia. Ezzel a kormány arra tett kísérletet,…
aug. 18
5:44
Eltűnt NNI-irat: elkészült, de még titkos a jelentés (Alternatív Energia)
A rendőrség vezetői tegnap délután kapták kézhez azt az összefoglaló jelentést, mely a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) történt államtitoksértés ügyében folytatott vizsgálat eredményeit tartalmazza. Szabadfi Árpád dandártábornok, az országos főkapitány általános helyettese lapunknak elmondta, tanulmányozzák az iratokat. Ha a jelentést elfogadják, fegyelmi felelősségrevonást kezdeményeznek azokkal…
aug. 18
7:12
Írásos emlékeket állítanak ki Pannonhalmán (Alternatív Energia)
A magyarság és a magyar nyelv történetének legértékesebb írásos emlékei közé tartozó pannonhalmi és tihanyi alapítólevelet tárják az érdeklődők elé Szent István és az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án a Pannonhalmi Főapátság könyvtárában - mondta Baki László, az apátsági tárlatvezető iroda vezetője. Tájékoztatása szerint a páratlan értékű dokumentumok - az 1002-ből származó, latin nyelvű…
aug. 18
9:57
15 nap múlva közzé teszik az olajosdokumentumok egy részét (Alternatív Energia)
Szeptember elején nyilvánosságra hozzák az olajügyekben keletkezett, titkosított iratok egy Szeptember 3-án, az olajügyekben keletkezett iratokat vizsgáló munkacsoport következő ülésén várhatóan nyilvánosságra hozzák a dokumentumok egy részét - közölte Szilvásy György az MTI kérdésére szombaton.
aug. 18
11:26
Kitüntetett művészek tiltakoznak Rajk László 56-os emlékművének lebontása ellen (Alternatív Energia)
Kitüntetett művészek tiltakoznak Rajk László építész szakmai zsűri által jóváhagyott 1956-os emlékművének lebontása ellen - közölték a művészek szombaton. "Tiltakozunk az ellen, hogy Rajk László szakmai zsűri által jóváhagyott 1956-os emlékművét Veszprémben lebontatná a politikai önkény. A rendszerváltástól azt vártuk, hogy a kultúra kikerül a politika uralma alól. Követeljük, hogy a művészetet…
aug. 18
11:31
Romsics: Ezek nem történelmi, hanem aktuálpolitikai szövegek (Infostart)
A nemzeti ünnepeken a politikusok másként értelmezik a történelem eseményeit beszédeikben, mint tennék azt a történészek - mondta Romsics Ignác történész, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: ezeket a beszédeket nem történelmi, hanem a történelem mögé bújtatott aktuálpolitikai szövegeknek kell tekinteni.
aug. 18
11:42
Ötpárti igen a menekültek befogadására (Infostart)
A guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton őrzött kubai menekültek érkezhetnek Magyarországra: 29-en kapnak menedékjogot - mondta a Külügyminisztérium államtitkára.
aug. 18
11:49
Szent István-díjat kapott Buzánszky és Grosics (Alternatív Energia)
Szent István-díjjal tüntették ki szombaton az Aranycsapat két tagját, Buzánszky Jenőt és Grosics Gyulát Esztergomban, a Mindszenty József Katolikus Iskola millenniumi díszudvarán. "A Szent István-díjat 2002 óta olyan honfitársunknak ítéli oda alapítványunk, aki az összmagyarság érdekében jelentős tevékenységet fejt ki" - mondta el Bihari Antal alapító tag.
aug. 18
11:51
Négy nap után újra van víz Miskolcon (Alternatív Energia)
Helyreállt a vízszolgáltatás Miskolcon szombaton, amely kedd óta akadozott a borsodi megyeszékhelyen, a tisztiorvosi szolgálat engedélyezte a miskolctapolcai kút újraindítását - tudatta Vojtilla László, a Miskolci Vízművek (Mivíz) Kft. ügyvezetője. Az ÁNTSZ által elvégzett laboratóriumi vizsgálat eredménye lehetővé tette a kút víztermelésének biztonságos visszakapcsolását a hálózati rendszerbe -…
aug. 18
12:11
A Fidesz tiltakozik a regisztrációs adót visszaigénylők Apeh vizsgálata ellen (Alternatív Energia)
A Fidesz tiltakozik az ellen, hogy a kormány vagyonosodási vizsgálattal büntetni szándékozik azokat az autósokat, akik visszaigényelték a regisztrációs adót - közölte a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten. Font Sándor sajtótájékoztatón közölte: a Fidesz szerint nem véletlen, hogy azoknak az embereknek egy részét, akik visszaigényelték a regisztrációs adót, az Apeh vagyonosodási…
aug. 18
13:20
Őrizetbe vették a Nagyvárad téri gyilkosság feltételezett elkövetőjét (Alternatív Energia)
Őrizetbe vettek egy férfit, akit megalapozottan gyanúsítanak azzal, hogy megölte azt a nőt, akinek holttestére egy járókelő talált rá a budapesti Nagyvárad téren - közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőrség honlapján közzétett információk szerint az elvégzett helyszíni szemle során megállapították, hogy a 35 éves nő péntek délelőtt bűncselekmény áldozata lett.…
aug. 18
13:31
Az MSZP és a Fidesz is részt venne az államfői egyeztetésen (Alternatív Energia)
A költségvetési szabályok megújítását célzó, már megkezdett folyamat sikerét elősegítheti a köztársasági elnök által kezdeményezett több párti tárgyalás, ezen természetesen az MSZP kész részt venni - mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton. A Fidesz helyettes szóvivője, Cser-Palkovics András szintén azt közölte, hogy pártja részt venne egy, a Sólyom László köztársasági elnök által…
aug. 18
13:42
Nincs összefüggés a visszaigényelt regadó és a vagyonosodási vizsgálatok között (Alternatív Energia)
A Fidesz tiltakozik az ellen, hogy a kormány vagyonosodási vizsgálattal büntetni szándékozik azokat az autósokat, akik visszaigényelték a regisztrációs adót - közölte a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten. Bakonyi Ágnes, az Apeh szóvivője kijelentette: nem kiválasztási szempont a vagyonosodási vizsgálatnál a regisztrációs adó visszaigénylése. Előfordulhat ugyan, hogy olyan…
aug. 18
13:52
Fidesz: tiltakozás a "célzott" vagyonosodási vizsgálatok miatt (Infostart)
A Fidesz szerint sokan az APEH-vizsgálattól félve nem igényelték vissza a jogtalanul beszedett regisztrációs adót.
aug. 18
14:03
A Dunán lesz az irányító központ (Alternatív Energia)
A Duna közepéről, egy hajóról irányítja a tűzijátéknál felmerülő biztonsági intézkedéseket a rendőrség - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón Nagy-Juhák István, az augusztus 20-i rendezvények biztosításának parancsnoka szombaton. Beszámolt arról, hogy a hajón fogadni tudják a jelentősebb helyszíneken lévő térfigyelő kamerák képeit, illetve a hajóról is tudnak élőképet küldeni. A budapesti…
aug. 18
14:14
Az SZDSZ és az MDF is részt venne az államfői egyeztetésen (Alternatív Energia)
Az SZDSZ részt venne egy, a köztársasági elnök által kezdeményezett, egyebek mellett a költségvetési szabályok betartásáról szóló egyeztetésen - mondta Horn Gábor, a koalíciós koordinációért felelős liberális államtitkár szombaton. "Fontosnak tartjuk a köztársasági elnök jelenlétét, ugyanakkor azt is látni kell, a kormányzás és a törvényhozás a kormány és a parlament dolga. Tehát itt meg kell…
aug. 18
14:53
Gyurcsány: nincs szükség megszorításokra (Alternatív Energia)
Az egyensúlyteremtés sikeres, nincs szükség megszorításokra, elegendő a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás - tolmácsolta Gyurcsány Ferenc szavait a kormányszóvivő szombaton. Daróczi Dávid tájékoztatása szerint abban széleskörű egyetértés van Magyarországon, hogy az állam szerepét újra kell gondolni. A miniszterelnöknek meggyőződése, hogy a felülvizsgálatot folytatni kell, de a cél nem a…
aug. 18
16:15
A Duna közepéről figyel majd a rendőrség (Infostart)
A hétfői tűzijáték alatt a Duna közepéről, egy hajóról irányítja a biztonsági akciót a rendőrség.
aug. 18
16:21
Demszky: nem akarunk gárdákat! (Alternatív Energia)
A liberális párt az egyetlen, amelyik világosan és egyértelműen elhatárolódik a magyar demokrácia szellemétől idegen, diktatórikus félkatonai egységektől - mondta Demszky Gábor, Budapest szabad demokrata főpolgármestere az SZDSZ szombati sajtótájékoztatóján a budapesti Liberálisok Házában. A koalíciós párt ezen a helyszínen, "Nem akarunk gárdákat!" feliratú táblán kezd aláírásgyűjtésbe a Jobbik…
aug. 18
16:37
Több kilométeres dugó az M1-esen Hegyeshalom felé (Alternatív Energia)
Az M1-es autópályán, Ausztria felé a 139-145 kilométer között - Mosonmagyaróvártól kb. 19 km-re - hatalmas torlódás van, csak lépésben lehet haladni, mert egy oldalra terelik a forgalmat. Ezt a hat kilométeres szakaszt fél óra alatt lehet megtenni, persze vannak, akik a leállósávban keresnek maguknak egérutat, és próbálják megelőzni a kocsisort. A lezárt szakasz után viszont valamelyest…
aug. 18
16:48
Fidesz: ne szüntessék meg a lakáshitelek állami támogatását (Alternatív Energia)
A Fidesz azt kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, ne fogadja el azt a javaslatot, amely szerint megszűnne a lakáshitelek állami támogatása - mondta a Fidesz elnökének kabinetfőnöke szombaton, Budapesten, azt követően, hogy az egyik szombati napilap azt írta: az Államreform Bizottság megszüntetné a lakáshitelek állami támogatását.
aug. 18
17:43
KDNP is várhatóan ott lesz az államfői egyeztetésen (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - bár szükséges az elnökségi döntés - vélhetően ott lesz azon az egyeztetésen, amelyet a köztársasági elnök tervez még ebben a hónapban - mondta az MTI-nek a párt szóvivője azt követően, hogy Sólyom László egy mai lapinterjúban azt mondta: ötpárti tárgyalást tervez egyebek mellett a költségvetési szabályok betartását kikényszerítő szerv felállításáról.
aug. 18
17:59
Draskovics: a munkaanyag nem a kormány tervezett intézkedéseit tartalmazza (Alternatív Energia)
Az adófizetők pénzének felelősebb és eredményesebb felhasználása érdekében több szakértői csoport készített javaslatokat az állami feladatok újragondolásával kapcsolatban, de ez egy részletes egyeztetés alatt álló nem nyilvános munkaanyag és nem a kormány tervezett intézkedéseit tartalmazó dokumentum - nyilatkozta Draskovics Tibor kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli…
aug. 18
19:10
A Veresegyházi-tóba fulladt egy férfi (Alternatív Energia)
A Veresegyházi-tóba fulladt egy 45-50 év körüli férfi szombaton délután - mondta Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Lukácsi Zsuzsa elmondta: a fürdőruhát viselő férfi személyazonosságát még nem sikerült kideríteni. Az esettel kapcsolatban idegenkezűség nem merült fel.
aug. 18
20:05
Tűzijáték: 54 rendőr 23 vízijárművön (Infostart)
A hétfői tűzijáték alatt egy hajóról irányítja a biztonsági akciót a rendőrség. A Fidesz szerint sokan az APEH-vizsgálattól félve nem igényelték vissza a regisztrációs adót. Megadták magukat a török hatóságoknak az Atlas Jet társaság repülőgépét eltérítő terroristák. A nap legfontosabb hírei 2007. augusztus 18-án, szombaton.
aug. 18
20:54
Ittasan fürdött a Veresegyházi-tóban - megfulladt (Alternatív Energia)
A Veresegyházi-tóba fulladt egy 43 éves veresegyházi férfi szombaton délután - mondta Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Lukácsi Zsuzsa elmondta: a szemtanúk elmondása szerint a férfi 16 óra körül ittasan ment fürdeni a tóba, nem sokkal később találták meg a holttestét.Az esettel kapcsolatban idegenkezűség nem merült fel. A balesetet közigazgatási hatósági eljárás…
aug. 18
21:34
Vasúti vagonra mászott egy 11 éves fiú, áramütéstől súlyosan megégett (Alternatív Energia)
Egy 11 éves fiú súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor felmászott egy vasúti kocsi tetejére és áramütés érte a magasfeszültségű vezeték közelében Pinnye község vasútállomásán szombaton. Az életveszélyes állapotban lévő fiút kórházba szállították. A fejsérülést akkor szenvedte el, amikor az áramütést követően leesett a vasúti kocsiról, amely félreállva parkolt a vasútállomáson - mondta…
aug. 18
21:45
Elhunyt Gyalog Rozi (Infostart)
Elhunyt Gyalog Rozi, a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) örökös tagja, aranytollas újságíró, a Szabad Kossuth Rádió alapító dekrétumának egyik aláírója - közölte a szervezet szombaton.
aug. 18
23:27
Szent Imrére emlékeztek Székesfehérváron (Alternatív Energia)
Szent Imrére emlékeztek születésének ezredik évfordulóján, szombaton Székesfehérváron; a herceg hagyomány szerinti szülőhelyét jelző emléktáblánál Szili Katalin mondott ünnepi beszédet. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: ezeréves történelmünket nemcsak tisztelni kell, hanem felelősséggel is tartozunk azért, hogy miként tudunk erőt meríteni belőle a jelen építéséhez, a jövő tervezéséhez, mert…

2007. augusztus 19. vasárnap

aug. 19
6:18
Két nap múlva érkezik Európa egyik legbefolyásosabb asszonya (Infostart)
Három éve nem járt német kancellár Magyarországon. Jövő hét kedden azonban Budapestre érkezik Angela Merkel, hogy az államfővel, a miniszterelnökkel, valamint a Fidesz vezetőjével tárgyaljon.
aug. 19
10:43
"Ma már olcsóbb a Balaton, mint az Adria" (Infostart)
Az idei jó balatoni szezonhoz a média is hozzájárult - jelentette ki az Inforádió Aréna című műsorában Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke.

Keresés