2007. november 13. kedd

nov. 13
18:30
Hiller: kreatív, innovatív, sajátos gondolkodású nép a magyar (Alternatív Energia)
Azok a magyar egyetemisták, akik Kínával foglalkoznak, már diákéveikben ismerjék meg azokat a kínaiakat, akik Európával, Közép-Európával, Magyarországgal foglalkoznak. Ezt Hiller István oktatási és kulturális miniszter mondta a Pekingi Egyetem Kelet-Európával foglalkozó hallgatói előtt kedden. Elsősorban a kultúra, a művészetek, Közép-Európa és a politológia iránt érdeklődő kínai értelmiséget és…
nov. 13
18:35
Draskovics magyarázata (Alternatív Energia)
Draskovics Tibor szerint a rendőrség által hétfőn nyilvánosságra hozott, vele kapcsolatos dokumentumokból az derül ki, hogy 1996-ban egy jogértelmezési vita kapcsán valakik ügyet akartak kreálni. A kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter erről kedden nyilatkozott, miután hétfőn újabb minősített olajügyi dokumentumok titkosítását oldották fel és hozták…
nov. 13
18:44
A magyarok nem ejtenek foglyokat (HírExtra)
A magyar katonák ne adjanak át afgán foglyokat az afgán hatóságoknak, mert ott kínzásnak vannak kitéve - szólítja fel Szekeres Imre honvédelmi minisztert keddi közleményében az Amnesty International (AI) nemzetközi emberijogvédő szervezet.
nov. 13
18:46
Nemcsak törvénnyel lehet fellépni a gyűlöletkeltést ellen (HírExtra)
Az MSZP szerint hiába vétózta meg az államfő a polgári törvénykönyv (ptk.) gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítását, az Alkotmánybíróság (AB) valószínűleg át fogja engedni. A Fidesz szerint a javaslat több ponton is aggályos, az ellenzéki párt inkább olyan előterjesztésről tárgyalna, amely a gyűlöletbeszédet nem a kisebbségek, hanem az emberi méltóság szemszögéből vizsgálja.
nov. 13
18:57
Jövőre már 10-12 ezer helyen fogadják el az üdülési csekket (Infostart)
Növekszik az üdülési csekkekre igénybe vehető szolgáltatások köre és nagyobb értékű csekket lehet kedvezménnyel megvásárolni jövőre - mondta a Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke az InfoRádiónak. Karácsony Mihály kiemelte: elérhető, hogy minden magyar állampolgárnak legyen juttatása az üdülési csekk.
nov. 13
19:00
Az állam változó szerepe (HírExtra)
Az állam változó szerepéről rendezett konferenciát a Századvég Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány kedden Budapesten.
nov. 13
19:18
Egy bizottsági ülés testközelből (HírExtra)
Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Külügyi Bizottság keddi ülésén többek között beszámolt a NATO folyamatos megújulásáról, Magyarország külföldi szerepvállalásairól, és ha már ott volt, vitázott egy kicsit az ellenzékkel is, a végén pedig még egy kérdésünkre is válaszolt a NATO-lokátorral kapcsolatban.
nov. 13
19:32
19 éves az SZDSZ (HírExtra)
Nyílt levélben köszöntötték az SZDSZ alapítói a liberális pártot, 19. születésnapja alkalmából. Mint írják, 1988. november 13-án az állampárti diktatúra demokratikus ellenzékeként alapították meg az SZDSZ-t, és büszkék arra, hogy a párt 19 év elteltével továbbra is hű maradt saját alapértékeihez és a modern, európai Magyarország érdekeihez.
nov. 13
20:01
Lomnici: az igazságszolgáltatás nehéz helyzetben van az anyagi gondok miatt (Infostart)
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint a bíróságok súlyos anyagi gondokkal küzdenek. Lomniczi Zoltán szerint szükség van a plusz forrásokra a bírósági épületek felújítására és a bírák elvándorlásának megakadályozásáért. A Legfelsőbb Bíróság elnöke a köztársasági elnökkel tárgyalt ezekről a gondokról, és átadta Sólyom Lászlónak a bíróságok működéséről szóló vizsgálat jelentését.
nov. 13
20:24
Fordítva ülnek a szocik a lovon (HírExtra)
Kovács Zoltán (Fidesz) úgy fogalmazott: a szocialista képviselők fordítva ülnek a lovon, mert ahelyett, hogy a saját javaslataik mellett érvelnének, az ellenzéki módosítókkal foglalkoznak.
nov. 13
20:31
A Fidesz elnöke politikusokkal találkozik az Egyesült Államokban (Alternatív Energia)
Az egyhetes látogatásra az Egyesült Államokba érkezett Orbán Viktor kedden Washingtonban George Patakival, New York állam volt kormányzójával találkozott, akivel az amerikai belpolitika, valamint a nemzetközi politika időszerű kérdéseiről folytatott eszmecserét.
nov. 13
20:35
Kistérség = gazdasági egység (HírExtra)
Latorcai János (KDNP) arról beszélt, hogy a kistérségek akkor tudnak hatékonyan tevékenykedni, ha gazdasági egységet is képeznek. Ennek egyik feltételeként említette, hogy a központok valamennyi hozzájuk tartozó település számára legyenek viszonylag komfortos módon megközelíthetőek.
nov. 13
21:16
Koalíciós egyeztetés a fővárosban - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Koalíciós egyeztetést hívott össze Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi MSZP és az SZDSZ között. A találkozó egyik fő témája a kormány-főváros közötti Budapest Szerződés áttekintése lesz.
nov. 13
21:28
Hitelt szippantanak? (HírExtra)
Veszteségei miatt működési hitelre szorul a fővárosi önkormányzat szennyvíz-szippantással foglalkozó cége, a 20 millió forintos működési hitelhez kedden járult hozzá a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága.
nov. 13
21:32
Sárközy: "Sok az ellenszenves médiakormányzati akció" (Infostart)
Eredmények és kritikák egyértelműen megfogalmazhatók a kormány működéséről - mondta az InfoRádiónak Sárközy Tamás egyetemi tanár. A szakember szerint szolgáltató állam felé megy az ország, de rosszak az intézkedések és a jogszabályok.
nov. 13
21:38
Kövér: "Erre megy ki a játék" (Infostart)
A Fidesz választmányának elnöke szerint módszeresen és szisztematikusan teszik tönkre az országot, minden területen a leépülés, a lerohasztás, a rombolás politikája zajlik. Kövér László szerint "létrejön egy szűk, tíz százalékos nagyon gazdag elit, amely uralma alatt tudja tartani a kilencven százalékot".
nov. 13
21:39
Szili a fegyveres konfliktus megelőzését akarja (HírExtra)
Meg kell előzni, hogy fegyveres konfliktus vagy erődemonstráció alakuljon ki a koszovói rendezés során - mondta Szili Katalin házelnök kedden azt követően, hogy találkozott Vojislav Kostunica szerb miniszterelnökkel.
nov. 13
21:49
Újabb, sokadik fordulat Zsanett-ügyben (Infostart)
Nem egyeznek a Zsanett póthajából és a helyszínről vett minták - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Magyar György, az egyik rendőr ügyvédje azt mondta: a szakvélemény kizárja azt, hogy bármilyen összefüggés lenne a rendőrök és Zsanett között.
nov. 13
21:51
Koalíciós megállapodás: 23 milliárddal kevesebb a központi állami hivataloknak (Infostart)
Jövőre 23 milliárd forinttal csökkennek a központi állami hivatalok költségei - állapodtak meg a koalíciós pártok keddi egyeztetésükön. A részleteket az Országgyűlés költségvetési bizottságának javaslataként terjesztik be a Parlamentnek.
nov. 13
21:58
Kövér ismét beszólt: "ennél rosszabb már nem is lehetne" (Alternatív Energia)
Módszeresen és szisztematikusan teszik tönkre az országot, minden területen a leépülés, a lerohasztás, a rombolás politikája zajlik - mondta a Fidesz választmányának elnöke kedden a Veszprém megyei Szentgálon, lakossági fórumon. A folyamat olyan eszementen, olyan gátlástalanul és olyan vadul zajlik, amire valóban nincsen már más magyarázat, minthogy mindaz, ami történik, az a szándékos károkozás…

2007. november 14. szerda

nov. 14
5:26
Nincs korlát a népszavazásnál a pártok pénzköltésére (Alternatív Energia)
Noha hivatalosan el sem kezdődött, már javában tart a Fidesz népszavazási kampánya. Tarlós István, a kampány politikai vezetője saját bejelentése szerint a következő hónapokban csaknem 30 városba és 120 kistelepülésre akar ellátogatni, hogy a vizitdíjról, a napidíjról és a tandíjról szóló referendum támogatására buzdítson. A választási törvény előírásai szerint "a választási kampány a választás…
nov. 14
5:31
Fideszes belháború Győrben (Alternatív Energia)
Hatáskör nélküli alpolgármester jelenleg Győrben a fideszes Németh Zoltán, aki a városüzemeltetésért és a gazdasági társaságokért felelt hétfőig. Akkor Borkai Zsolt fideszes polgármester megvonta összes jogkörét, valamint visszavette a városházi gépkocsi- és mobiltelefon használati jogát is. Döntésének okairól a polgármester nem nyilatkozott; lapunknak azt üzente: a város belügyének tartja a…
nov. 14
5:42
Alkotmánybíróság elé kerül a gyűlöletbeszéd-törvény (Alternatív Energia)
Ismét az Alkotmánybíróság (Ab) döntésére vár a gyűlöletbeszéd elleni fellépés ügye. Ahogy várható volt, ezúttal az államfő kért előzetes normakontrollt. Szerinte a Polgári törvénykönyv (Ptk) nemrég elfogadott módosítása több szempontból is alkotmányellenes. Így viszont - amennyiben elfogadják Sólyom érveit - lényegében lehetetlenné válik a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, ha annak nincs konkrét…
nov. 14
5:44
Nem lehet megakadályozni, hogy bántsák egymást a betegek (Infostart)
A pszichiátriákon mindig is előfordulnak majd a Szent János Kórházban történt tragédiához hasonló esetek: egy páciens akár halálra is verhet egy másikat - mondta az InfoRádió által megkérdezett pszichiáter. Funk Sándor szerint ezt semmilyen szabályozással nem lehet megelőzni. A szakember szerint a kényszerintézkedéseket, mint például a lekötözést, egyre ritkábban alkalmazzák, inkább a korszerű…
nov. 14
5:44
MSZP: az állam adja az egészségpénztárak vezérigazgatóit (Alternatív Energia)
A jövő hét elején koalíciós egyeztetést tarthatnak az egészségbiztosítási törvényhez beterjeszteni tervezett módosító indítványokról - tudta meg lapunk. A találkozó részletei még kidolgozatlanok, az SZDSZ készen áll a tárgyalásokra. Várhatóan lesz miről beszélni. Úgy tudjuk ugyanis, hogy a szocialisták elszántak abban, hogy a jövőre megalakuló egészségpénztárak operatív irányítását a…
nov. 14
6:15
Nem meglepő: a magyarok az alkoholfogyasztás élvonalában (Infostart)
Németországban fejenként évi 10 liter finomszesznek megfelelő mennyiségű alkoholt isznak az emberek, ezzel a mennyiséggel Németország áll a lista élén. A legnagyobb fogyasztású országok helyezése évről-évre változik, de névsora nem: Csehország, Magyarország, Luxemburg, Írország és Németország. Buda Béla, az Addiktológiai Intézet igazgatója elmondta: Magyarországon nincs a súlya szerint kezelve az…
nov. 14
6:56
Civil polgármester és a városimázs (HírExtra)
Az egri önkormányzat kommunikációjának elősegítését, a város imázsának javítását szolgálja a város által működtetett médiát egybefogó Médiacentrum, illetve egy úgynevezett mini hírügynökségként működtetethető Hírklub kialakítása - közölte a város polgármestere szerdán a hevesi megyeszékhelyen.
nov. 14
6:58
Stumpf: A szocialisták nem képesek megnyerni a következő választásokat (Infostart)
Gyurcsány Ferenc politikai sorsa fél éven belül eldőlhet - véli a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István politológus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a miniszterelnök belső támogatottsága meggyengült, ezért már nem tudja olyan erősen együtt tartani a frakcióját és a koalíciót, mint korábban. Hozzátette: a Fidesz tartósan nagy népszerűsége a kormány folyamatos rossz…
nov. 14
7:08
Ötszázalékos gázáremelést tervez a kormány (Infostart)
Ötszázalékos lakossági és 4,3 százalékos ipari-közületi gázár-emelést javasol jövő év elejétől a Magyar Energia Hivatal - írja a Népszabadság. A lap információja szerint ez az indítvány kerül majd a kormány elé. A gázzal ellentétben az árampiacon a kormány központi ármegállapítási joga jövőre az ipari közületi piacon megszűnik. Ez komoly emelést hozhat.
nov. 14
7:48
Fel is út, le is út, megszűnik a vasút... (HírExtra)
A gazdasági tárca rendelkezései szerint az eddigi huszonegy helyett immár harmincnyolc szárnyvonalon szűnhet meg a személyszállítás hazánkban. Ami papíron csak egy új táblázatot jelent, a valóságban viszont települések maradnak vasút nélkül. Tényleg sínen van a közlekedés?
nov. 14
7:50
Kié lesz Wekler széke? (HírExtra)
Ignácz Jószef, a Baranya megyei Besence község polgármestere is lehetséges jelölt Wekler Ferenc megüresedett helyére - értesült az MTI kedden a politikus környezetéből.
nov. 14
7:54
Mádl Dalma veheti át az idei Szent Erzsébet rózsája-díjat (Alternatív Energia)
Mádl Dalma kapja vasárnap az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére 1999-ben alapított Szent Erzsébet rózsája-díjat az idén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kuratóriumának döntése értelmében - közölte az MKPK sajtóirodája Budapesten.
nov. 14
8:09
Ódor a vasútközlekedést félti (HírExtra)
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két vasútvonal ideiglenes megszüntetését tervezi a gazdasági és közlekedési szaktárca, ha pedig ezen vidékekről eltűnik a vasút, a hiánya még nagyobb gondot jelent majd az egyébként is hátrányos helyzetű és csökkenő lélekszámú településeknek - mondta Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés fideszes elnöke.
nov. 14
8:16
Minőségi váltás Vadai szerint (HírExtra)
A haderőreform után a minőségi változás korszaka jöhet a magyar honvédségnél - mondta Kecskeméten a repülőbázison tett látogatása után kedden az MTI-nek Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.
nov. 14
8:31
Az éberkómában fekvő Toller László is kap költségtérítést (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés Hivatala által működtetett honlap tanúsága szerint Toller László, Pécs volt polgármestere, a város szocialista országgyűlési képviselője annak ellenére is megkapja a teljes fizetését és a költségtérítését, hogy éberkómában fekszik, így a munkáját sem tudja ellátni - írta a szerdai Magyar Nemzet.
nov. 14
8:53
Győrbe néztünk a Rába partjáról (HírExtra)
Egerhez hasonlóan Győrben is belpolitikai viharok dúlnak. Októberben Szijjártó Péter önkormányzati képviselőt támadta a helyi szocialista ellenzék, hétfőn a fideszes polgármester fosztotta meg jogaitól helyettesét, aki történetesen a párttársa is. Személyes vendetta, avagy tudatos pártdöntés? S egyáltalán, mi a helyzet Győrött?
nov. 14
9:29
Éberkómában is kap fizetést (HírExtra)
Az Országgyűlés Hivatala által működtetett honlap tanúsága szerint Toller László, Pécs volt polgármestere, a város szocialista országgyűlési képviselője annak ellenére is megkapja a teljes fizetését és a költségtérítését, hogy éberkómában fekszik, így a munkáját sem tudja ellátni - írta a szerdai Magyar Nemzet.
nov. 14
9:46
Horn Gábor: Figyelmeztető jel Kozák Gyula levele (Index)
Az SZDSZ ügyvivője szerint nehéz koalícióban van a liberális párt, sok kompromisszumot kellett kötni, de felelősséget éreznek az országért.
nov. 14
9:57
Horn Gábor: figyelmeztető jel Kozák Gyula levele (Alternatív Energia)
Az SZDSZ a rendszerváltáskor azért volt sikeres, mert ők képviselték a legradikálisabb antikommunista irányvonalat; jelenleg egy "nehéz koalícióban" vannak, ezzel együtt figyelmeztető jelnek fogható fel Kozák Gyula levele - közölte Horn Gábor, a párt ügyvivője a közszolgálati televízió szerdai Nap-kelte című műsorában.
nov. 14
10:19
Már csak öt Puma maradt az élők sorában (HírExtra)
Katonai díszpompával helyezik örök nyugalomra november 16-án a cinkotai temetőben Cserni Miklóst, a Magyar Királyi Légierő 101. Puma vadászosztályának egykori hadnagyát.
nov. 14
10:33
Figyelmeztető jel (HírExtra)
Az SZDSZ a rendszerváltáskor azért volt sikeres, mert ők képviselték a legradikálisabb antikommunista irányvonalat; jelenleg egy "nehéz koalícióban" vannak, ezzel együtt figyelmeztető jelnek fogható fel Kozák Gyula levele - közölte Horn Gábor.
nov. 14
10:40
Duplájára emelkedik a bérlakások díja (Alternatív Energia)
Duplájára emelkedik jövőre a szociális bérlakások díja Zalaegerszegen – írta szerdai számában a Zalai Hírlap. Az alacsony díjak ellenére a bérlők fele nem fizette be, és továbbra sem fizeti rendszeresen a bérleti vagy a közüzemi díjakat, ezért a városi önkormányzat a lakbérek megemelésével párhuzamosan új szociális kedvezményeket vezet be, amivel azokat a bérlőket támogatja, akik erre…
nov. 14
10:51
Hatan kaptak letöltendő szabadságvesztést az Energol-ügyben (Infostart)
Kimondta a bíróság az ítéletet a kilencvenes évek legnagyobbnak tartott olajügyében, az Energol-perben. Tizennyolc vádlott közül első fokon hatot ítéltek letöltendő, hatot felfüggesztett szabadságvesztésre, ötöt felmentettek. A bíró szóbeli indoklásában hangsúlyozta, hogy a bíróság csak a vád tárgyává tett cselekményekről mondhat ítéletet. A bíróság szerint a vádirat nem felel meg az alapvető…
nov. 14
11:07
Bezárásra ítélt kisiskoláknak gyűjt az Élőlánc Magyarországért (Infostart)
Gyűjtést indít a megszorítások miatt megszűnésre ítélt falusi iskolák megsegítésére az Élőlánc Magyarországért - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnökségi tagja. Lányi András hozzátette: az összegyűjtött pénzt pályázati úton osztják szét.
nov. 14
11:12
Megszületett az ítélet az Energol-ügyben (Infostart)
Tizennyolc vádlott közül első fokon hatot letöltendő, hatot felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, ötöt pedig felmentett a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A letöltendő szabadságvesztések közül egyik sem haladja meg a kétéves időtartamot.
nov. 14
11:23
Drasztikusan drágulnak az élelmiszerek (Infostart)
Egy év alatt másfélszeresére ugrott a liszt ára, de jóval többet kell fizetni a boltokban zöldségért, a gyümölcsért, a tojásért, a kenyérért és tejért is. Ez mind átlag feletti áremelkedés - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezető-helyettese. Mináry Borbála közlése szerint csak az utóbbi egy hónapban az átlagos 0,8 százalék helyett további két százalékkal drágultak…
nov. 14
11:34
Még novemberben eldől a pécsi Expo Center sorsa (HírExtra)
Eldől november végére, hogy mi lesz a további sorsa a 2,5 milliárd forintból felépített, tavaly szeptemberben nyílt pécsi multifunkcionális konferencia- és vásárközpontnak, amely idén mintegy félmilliárd forint hiányt halmozott fel - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.
nov. 14
11:42
Horváth a reformról (HírExtra)
Az egészségbiztosítási reform lényege, hogy az egészségbiztosítás működtetését új, egymással versengő szereplőkre, azaz az egészségbiztosítási pénztárakra bízza - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter az egészségbiztosítási törvény általános vitájának kezdetén szerdán a parlamentben.
nov. 14
11:49
Emelkednek a díjak (HírExtra)
Duplájára emelkedik jövőre a szociális bérlakások díja Zalaegerszegen – írta szerdai számában a Zalai Hírlap. Az alacsony díjak ellenére a bérlők fele nem fizette be, és továbbra sem fizeti rendszeresen a bérleti vagy a közüzemi díjakat.
nov. 14
12:06
Útlezárás Kőbányán? (HírExtra)
Útlezárással akar tiltakozni a kőbányai Pongrác út környékének lakossága, ha a Fővárosi Polgármesteri Hivatal továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy a fővárosban a Könyves Kálmán körútról érkező kamionok is a vasúti híd alatt haladhassanak tovább a Hungária körút felé.

Keresés