2024. június 22. szombat

jún. 22
11:57
Nem kell matekozni, az Ionity megmondja, hol és mennyit tölts (Villanyautósok)
Kipróbáltuk a vadonatúj útvonaltervezőt és összehasonlítottuk a legismertebb alternatívával.
jún. 22
12:15
Viszlát, Volvo S60! (Autónavigátor)
Huszonnégy év szereplés után eltűnik a piacról az S60, a középkategóriás modell nem tudta felvenni a versenyt német konkurenciával, azonban
jún. 22
12:27
Használtpiac: mutatjuk, milyen kocsikat keresnek most a vevők (Autószektor)
"A lakosság egy része a jövedelmi helyzetének lassú rendeződése nyomán most pótolja az előző években elmaradt autóbeszerzéseit – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Erre utal az is, hogy a forgalom most a korábbiaknál idősebb és olcsóbb járművek felé tolódott el. Egyrészt most a tervezettnél tovább megtartott autók kerülnek
jún. 22
12:39
Ön tudja, milyen hatással van a meleg az e-autójára? (autopro)
Így befolyásolja a perzselő meleg az elektromos autók hatótávolságát.
jún. 22
13:09
Komoly változás a Máv-Volán-csoport balatoni járatain (Autószektor)
Azt írták, szombattól az előszezoni időszaknál is gyakoribb vonatközlekedéssel, több IC-kocsival és motorvonattal, valamint javuló szolgáltatásokkal teszi kényelmesebbé a balatoni kirándulásokat a MÁV-VOLÁN-csoport. Ekkortól a keleti országrészt (Miskolc, Debrecen, Békéscsaba, Szeged és Szolnok térségét) is közvetlen járatokkal kapcsolják össze a
jún. 22
13:51
Kínában már kapható a perovszkit napelem, és az ára is egész baráti (Villanyautósok)
Még az idén 1 gigawattos gyártási kapacitás épülhet ki.
jún. 22
14:33
Sainz volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen (Autószektor)
Fotó: Ferrari A Ferrari versenyzője mögött a McLaren brit pilótája, Lando Norris lett a második. Harmadikként a másik Ferrarival versenyző monacói Charles Leclerc zárt. A címvédő holland Max Verstappen ezúttal negyedik lett a Red Bullal, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton pedig a hatodik helyen végzett. A barcelonai versenyhétvége 16 órátó
jún. 22
15:09
Bejött a hidrogénbusz Kecskemétnek (Autószektor)
Ebben a járműben hidrogén az üzemanyag, amelyet üzemanyagcella alakít át elektromos árammá, és a hajtást elektromotorok biztosítják. A melléktermék, ami a kipufogón távozik, tiszta vízpára. Az autóbusz üzemanyagellátását a Messer Hungarogáz Kft. biztosította egy mobil hidrogéntöltő-egységgel a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. orszá
jún. 22
15:21
Ledöglésig hajtottak hat villanyautót a brit autópályán (Autónavigátor)
Mint ahogy a belső égésű motorral szerelt autók fogyasztási adatairól is tudja mindenki, hogy szinte megvalósíthatatlan a hétköznapi használat során,
jún. 22
16:21
Nyáron sem lankadhat a sofőrök figyelme (Autószektor)
Nyáron több a baleset A gyermekeket ért balesetek 30%-a nyári időszakban történik. Nem kell ezen meglepődni, hiszen ilyenkor mindenki szabadabb, fesztelenebb, és minden gyermek eleven, és aktív, illetve folyamatosan próbálgatják határaikat, természetes, hogy ebbe a folyamatba kódolva van egy baleset. Mit lehet tenni, hogy szülőként nyugodtan engedh
jún. 22
16:39
Újabb mérföldkő a szegedi BYD-gyár életében – ez történt a 25. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
jún. 22
17:27
Nagy lángokkal égett egy autó – a tűzoltók mellett mentőkre is szükség volt (Autószektor)
Képünk illusztráció Forrás: police.hu Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy autó az M43-as sztráda elején, az 50516-os út felüljáróján. A szegedi hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a járművet, amely a leállósávon vesztegel. A történtek miatt Szeged felé egy sávon lehet közlekedni. Az esethez mentőt is riasztottak. További autós
jún. 22
18:15
A Volvo S60 búcsút int az Egyesült Államoknak (Autószektor)
Az S60-asok gyártása június végén biztosan befejeződik majd a dél-karolinai Ridgville városában - ahol egyébként az új, Volvo EX90 SUV-t is gyártják. Ennek ellenére a széria gyártása továbbra is folytatódik majd a kínai Daqing városában található gyárában, viszont a cég egyik szóvivője szerint nem tervezik az autó importálását az Államokba. A Volvo
jún. 22
18:39
Porsche Approved – használt Porsche megnyugtató garanciával (Autónavigátor)
Nem véletlen, hogy az ikonikus Porsche modellek értéktartása is kiemelkedő. Egy feltétellel: a tökéletes műszaki állapot esszenciális, amelynek alapfeltételét az
jún. 22
19:45
Forma-1: az időmérő alapján izgalmas lesz a Spanyol Nagydíj (Autószektor)
Ez a második pole pozíciója a brit pilótának, aki utolsó körében két századdal bizonyult gyorsabbnak a második helyen záró holland Max Verstappennél, a Red Bull háromszoros világbajnokánál, aki vezet az idei összetett pontversenyben. A harmadik időt a Mercedesszel versenyző, hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton autózta. A vasárnapi verseny 15 ó
jún. 22
20:15
Használt Mazda Ausztriából? (Autószektor)
Nagyon köszönöm a gyors és szakszerű segítséget, és azt is, hogy a következő alkalommal is szinte azonnal a rendelkezésemre álltak, hogy megvehessem a kiszemelt autót. A választás arra esett! Mindenkinek jó szívvel ajánlom szolgáltatásukat! – írta a használtautó vásárlás előtti átvizsgálás szolgáltatásunkat értékelő űrlapra ügyfelünk, miután az ez
jún. 22
21:39
Kiss Norbert: tízből tíz (Autószektor)
A 39 éves szombathelyi pilóta az időmérő edzésen utolérhetetlen volt, több mint nyolc tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót, amelyet aztán a hétvége első futamán rajt-cél győzelemre váltott. A második - részben fordított rajtrácsos futamon - Kissnek a nyolcadik pozícióból kellett startolnia, de ahogyan az idénynyitó olaszországi, v

2024. június 23. vasárnap

jún. 23
0:45
Hat megyére adtak ki narancssárag riasztást zivatar és jégeső miatt vasárnapra (Autószektor)
Főként az ország délkeleti felén, kétharmadán változatlanul többfelé, több hullámban számíthatunk viharos erejű széllel (>60-70 km/h), intenzív csapadékhullással, valamint jégesővel (~1-2 cm) kísért zivatarokra, amelyek várhatóan rendszerekbe szerveződve vonulnak délnyugatról északkelet felé. Emellett a légköri feltételek kedveznek heves, károkozó
jún. 23
4:39
Mesterséges intelligencia kaphat helyet a parlamentben (autopro)
A mesterséges intelligencia már nemcsak kedvenc szoftvereink kezelésére képes, hanem a politikában is szerepet játszik.
jún. 23
5:21
Mindörökké V16: 1800 lóerővel jött meg a Bugatti Tourbillon (Auto Pult)
A Bugattitól érkező hiperautók évek óta nyűgözik le az autók iránt érdeklődőket, és az izgalom csak fokozódik: a Chiron teljesítményét ezúttal az utód múlja felül. A temérdek különlegességgel debütáló Tourbillon könnyebb, erősebb és gyorsabb a korábbi tizenhat hengeres Bugattiknál, ráadásul egy igazán exkluzív csavarral olyat mutat, amit eddig autó
jún. 23
6:33
Súlyos balesettel, autópályazárral kezdődött a vasárnap, mentők a helyszínen (Autószektor)
Az polgárdi önkormányzati és a székesfehérvári hivatásos tűzoltók, illetve a Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult a helyszínre  az 5 óra körül történt balesethez. A rajok két embert emelnek ki az egyik autóból. Az esethez mentő is érkezett. Az autópálya érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A baleset helyszínét a
jún. 23
7:57
Új szuperautót dob piacra a Lexus (Autószektor)
Az 'LFR' alapjaként valószínűleg a 2022-ben bemutatott Toyota GR GT3 koncepcióautója szolgál majd. A prototípust alapul véve a jármű egy V8-as motorral lesz felszerelve, melyhez hibrid rásegítés társul majd. A legfrissebb sajtóértesülések szerint a 'Lexus LFR' - a hivatalos név még nem tisztázott - az elkövetkezendő 2 évben kerül majd forgalomba. E
jún. 23
8:21
Franciaországban egyre gyakrabban kell leállítani az atomreaktorokat a megújulók miatt (Villanyautósok)
A szénerőművek is a pálya szélére kerülnek.
jún. 23
8:33
Így fogy el az utolsó elektron is hat e-autóból (autopro)
Hat elektromos szedánról derült ki, mekkora a valós hatótávjuk – az utolsó méterig.
jún. 23
9:15
Afrikában még a Volkswagen Golf GTI is páncélozott (Autónavigátor)
Nem egy életbiztosítás a dél-afrikai rendőrségnek dolgozni, a kétes közbiztonságú ország egyenruhásainak életét ezentúl páncélozott Golf GTI-k is védik. Általában
jún. 23
9:15
Erősödik a határforgalom a Csongrád-Csanád vármegyei átkelőkön (Autószektor)
Terbe Roland a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a kormányhivatal közös sajtótájékoztatóján elmondta, június második felétől július végéig kilépő irányba alakulhatnak ki torlódások, augusztus elejétől egészen szeptember végéig a belépő oldalon várható intenzívebb forgalom. A legkritikusabb időszaknak július utolsó és augusztus első k
jún. 23
10:09
Peugeot Hyperbattle, avagy verseny a játékasztalon (Autószektor)
Amióta világ a világ, a gyerekek imádnak játszani. Amióta pedig létezik az automobil, a gyerekek imádnak a játékautókkal játszani, hiszen megragadja fantáziájukat. Melyikük ne szeretné magát egy száguldó versenyautó volánja mögé képzelni, érezni a sebességet, hallani a motor bőgését? Az pedig tudományos tény, hogy amikor a gyerek kisautóval játszi
jún. 23
11:21
Nissan a családnak: Townstar Combi (Autószektor)
A Renault Kangoo és a Mercedes-Benz Citan, illetve T-osztály testvére akkumulátorból és benzintankból egyaránt táplálkozhat, a korábban tesztelt elektromos furgon után, amely nyert az Év Magyar Autója versenyben, ezúttal benzines személyszállítót Townstart vezettem. Hogy néz ki? A rövid tengelytávú (a hosszított hétszemélyes) Nissan Townstar Combi
jún. 23
12:15
Visszatér a Freelander, de már nem Land Rover márkanév alatt (Autónavigátor)
Régi elnevezést porolnak le a britek, az 1998-ban bevezette Freelander új formában tér vissza. A legelső kiadás mérföldkőnek számított a
jún. 23
12:15
Amikor már több mint autó - művészet a Bmw iX5 Hydrogen (Autószektor)
A hidrogén, mint az energia és a mozgás fenntartható forrása – ezzel a központi témával érkezett a BMW a Bázelben megrendezett idei Art Basel művészeti kiállításra. A bajor prémiumgyártó, amely immár két évtizede az Art Basel művészeti kiállítás partnere, egy átfogó multimédia-alkotás megálmodására kérte fel a londoni kollektívszínpad-művészt, Es D
jún. 23
13:57
Újabb infók és sokkoló fotók a hajnali sztrádabalesetről (Autószektor)
A súlyosan sérült sofőrt, valamint életveszélyesen sérült utasát a polgárdi önkormányzati tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, majd a mentők kórházba szállították őket. A balesetről korábban itt írtunk. A Mitsubishi műszaki mentéséről a BalesetInfo oldalon jelentek meg fotók, ezeken ott a csúnyán összetört Mercedes is. További autós tartalmak
jún. 23
15:21
Bedobnál egy pizzát útközben? A Lexus GX örömmel megsüti (Autónavigátor)
Teljesen új köntösbe bújt a Lexus GX, a Toyota Land Crusier átiratából tavaly leplezték le a harmadik generációt. A típus
jún. 23
15:21
Egyedit kínál a Subaruval együttműködő bZ4X az elektromos Suv-ok piacán (Autószektor)
Az eTNGA filozófiára épülő bZ4X az akkumulátort integrálja a jármű szerkezetébe, extra merevséget és alacsony súlypontot biztosítva, amely kiváló menetdinamikát eredményez. Legyen szó akár városi közlekedésről, akár kihívást jelentő terepről, a bZ4X minden igényt kielégít, miközben a Toyota több évtizedes elektrifikációs tapasztalatára és a Subaruv
jún. 23
16:21
Királyi autók tendergyőztes ápolója (Autószektor)
Nem csak használói miatt különleges kollekció a brit uralkodóház garázs, mely igazi autókülönlegességeket rejt. Ezek az az ikonikus királyi járművek különleges kezelésben részesülnek, hála az Autoglym cégnek, melynek termékeit a királyi ház flottájának összes járművének tisztítására és védelmére használják majd, beleértve a következőket: két Bentle
jún. 23
16:39
Robotforradalom vagy marketingfogás? (autopro)
Rövid időn belül kell sikereket felmutatniuk a kínai humanoid robotikai cégeknek, hogy esélyük legyen a jövőben.
jún. 23
17:33
Idén is Verstappen nyert a Spanyol Nagydíjon (Autószektor)
A 26 éves Verstappennek - aki sorozatban harmadszor győzött a Barcelona melletti aszfaltcsíkon - ez pályafutása 61. futamgyőzelme, az idei szezonban hetedszer diadalmaskodott. Mögötte Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a harmadik pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes szintén brit pilótája lett. A ver
jún. 23
17:45
Verstappen nyerte a Spanyol Nagydíjat, de Norris nagyot küzdött (Autónavigátor)
Kanada után Barcelona is izgalmas időmérőt hozott, mindössze néhány század döntött az első rajtkockáról, amelybe ezúttal Norris állhatott, mellette viszont
jún. 23
18:15
Ezért tartson jeges rongyot az autóban! (Autószektor)
Nyáron az utastér belsejében a hőmérséklet igen hamar elviselhetetlen szintet érhet el. De mi van, ha éppen nem működik a légkondi vagy mondjuk az erre való érzékenység miatt azt jobb nem használni. A légkondicionáló helyett egy kis hordozható ventilátor is használható. Ezekből léteznek akkumulátorral működők, illetve olyanok, amelyeket az autó sz
jún. 23
19:09
A hét karikatúrája: Ez már a harmadik a héten (Autószektor)
.
jún. 23
19:51
Győzelem és harmadik hely Kiss Norbert vasárnapi mérlege Zolderben (Autószektor)
A 39 éves szombathelyi pilóta a szombatihoz hasonlóan a vasárnapi időmérő edzésen is magabiztosan szerezte meg az első rajtkockát, a pole pozíciót pedig a tőle már megszokott módon váltotta sikerre a nap első és a hétvége harmadik futamán. A folyatásban, a részben fordított rajtrácsos vasárnapi második viadalon Kiss a nyolcadik helyről startolva h

2024. június 24. hétfő

jún. 24
4:36
3D nyomtatott méhkaptár a fenntartható gazdálkodásért (autopro)
Az innováció nagyban hozzájárul a méhcsaládok fenntartásához.
jún. 24
5:06
Íme a világ 10 legjobban gyorsuló autója! (Autónavigátor)
Legújabb videónkban arra kerestük a választ, hogy melyik autó gyorsul a legjobban, hiszen a gyártók is rendre elbüszkélkednek a 0-100
jún. 24
6:00
Csődöt jelentett a Fisker (Zöldjárműipar)
Csődöt jelentett a Fisker amerikai elektromos autógyártó alig egy évvel első modellje piacra kerülése után. A vállalat az elmúlt hetekben fokozatosan fölszámolta működését - számolt be a The Wall Street Journal.
jún. 24
6:18
Innovatív hajtást fejlesztett elektromos buszoknak az ABB (Villanyautósok)
Jelentősen hatékonyabb és csendesebb működést ígér.
jún. 24
6:36
Leállítja kínai üzemében a termelést a Nissan (autopro)
Optimalizálni akarják a működésüket.
jún. 24
7:18
Fiatal magyar autós halálos balesete Ausztriában (Autószektor)
A baleset csütörtökön 20.20 óra körül történt. A magyar autós eddig tisztázatlan okokból letért az útról a B10-es úton Zurány és Miklóshalma között, majd fékezés nélkül egy fának hajtott. A Tartományi Rendőr-igazgatóság tájékoztatása szerint a férfi az ütközéskor a járműbe szorult, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. Az orf.at cikke. Képerny
jún. 24
7:30
Szijjártó: a német autóipar letette a voksát Magyarország mellett (autopro)
Magyarország továbbra is kész biztosítani a német autógyártók és a keleti beszállítók közötti zavartalan együttműködést.
jún. 24
8:18
Áttörést ért el a Continental a szoftveralapú járművek terén: élesben tesztelik szuperszámítógépüket (Autószektor)
A technológiai vállalat célja a tesztautóval, hogy az autóiparban dolgozó mérnökök számára bemutassa, hogyan történik majd a szoftveralapú járművek (SDV) fejlesztése. A tesztautó a felhőalapú Continental Automotive Edge Framework (CAEdge) rendszerét használja, mely összeköti a járművet a felhővel, illetve olyan virtuális munkatérrel rendelkezik, am
jún. 24
8:30
A Leadec számára Magyarország nagyobb, mint Kína (autopro)
Az autopro.hu-nak Markus Glaser-Gallion, a Leadec Csoport vezérigazgatója adott interjút.
jún. 24
8:48
Ötletes reklámmal szúr oda az olasz kormánynak a Fiat (Autónavigátor)
Újabb vicces autóreklám kerül a járműipar humoros hirdetéseinek sorába, ezúttal egy autógyártó és egy ország kormánya közti harcnak köszönhetően. Nem

Keresés