Ha valakinek, hát Mate Rimacnak van némi köze hozzá, hogy hogy lehet a világ leggyorsabb autóit megépíteni. A semmiből alapított Horvátországban egy mára világ szinten elismert hiperautó márkát, amivel a legtöbb nagy gyártó együtt dolgozik, és sikerült bekebelezniük a Bugattit is. Első BMW E30-as építésével 5 világrekordot döntött, míg a Rimac Neve
Első körben a 136 lóerős hibrid, a 195 lóerős plug-in hibrid és a 73 kWh akkumulátorral szerelt 210 lóerős elektromos változat rendelhető (ennek hatótávja 520 kilométer). A későbbiekben várható nagyobb akkumulátoros változat akár 700 kilométeres hatótávval, illetve erősebb, négykerékhajtással is ellátott elektromos Grandland. Az induló ár hibrid ha
Jó pár hete, hogy útjára indítottuk autónk asszisztens rendszereivel foglalkozó cikksorozatunkat. Az ABS, ASR, ESP és BAS rendszerek után ma egy nem a fékrendszerrel összefüggő berendezésről lesz szó, hanem olyasvalamiről, ami megjelenése óta vélhetően jelentősen csökkentette a parkolási sérülések számát, ez pedig nem más, mint a tolatóradar. Van á
A PwC idén is értékelte a hazai székhelyű vállalatokat különböző szempontok alapján, és az Év Legvonzóbb Munkahelye díjjal tüntette ki a legjobbakat. A PwC-díjat összesen tíz iparági és egy összesített kategóriában adta át a tanácsadó cég a kutatásban résztvevők értékelése alapján. A Mercedes-Benz Gyárat az idei megmérettetésen kétszeresen is kitün
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1208-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható bírság összegének maximuma pedig 468.000 forint. A gyalogosok – a kerékpárosok mellett – a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Elütésük során gyakorlatilag kivétel nélk
Fordítási kérdés csupán, hogy az angol "violent mode" kifejezést miként fordítsuk magyarra, a választékban szerepel például az erőszakos, drasztikus, durva, kemény vagy éppen heves üzemmód. A BYD ismertetése szerint ez SUV lesz a világon az első autó, amely ilyen képességekkel bír. Ebben az üzemmódban a Leopard 8-as extrém alacsony sebességgel, le
Az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elektronikus vezetőtámogató rendszerek, az autók egyre hatékonyabban ügyelnek utasaik és a közlekedés további résztvevőinek a biztonságára. Ahhoz azonban, hogy még jobb eredményeket érhessünk el, nem elég a járműveket egymástól elszigetelten tökéletesíteni: hálózatba kell kapcsolni biztonság
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1208-an lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 000 forint közigazgatási bírságot
Az Ácson katódgyárat építő Bamo Technology Hungary Kft. felvette első helyi munkatársát, a vállalat terveit nem befolyásolják az aktuális piaci trendek, így az üzem a tervezett kapacitással épül meg - közölte a beruházást végző kínai tulajdonú társaság.
- A Škoda Superb mindig is a közlekedés kényelmes módját biztosította, de az új változat még magasabb szintre emeli a mindazokat a jó tulajdonságokat, amelyeket a modell rajongói nagyra becsülnek - írja a dasblog.hu. Egy igazán szép belső tér veszi körül az utazókat a szokásos okos, praktikus Skoda-szolgáltatások mellett, amelyeket már régóta ismer
A balesethez a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanítják a járműveket, majd megszüntetik a forgalmi akadályt. - A helyszínre mentő is érkezett, az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom - írta a katasztrófavédelem. Karambolozott egy kisbusz és egy személyautó az M1-es és az M7-es autópálya közös, fővárosi szakaszán, a B
Nem titok, hogy Magyarországon az utóbbi hónapokban nem követi tökéletesen a kiskereskedelmi üzemanyagárak alakulása a beszerzési árak változásait. Éppen ezért
Szerző: Bánffi Tibor FORD A Victoria Az ötajtós kombikat könnyen lehetett rakodni, minimális többletfogyasztással párosulva. Csomagterük gyakran meghaladta a két köbmétert. Megbízhatóan szolgálták a kistermelőket és a kereskedőket. A XX. század járműveit böngésztük. Nem is gondolnád, hogy melyik típusnak volt a legnagyobb csomagtere… 1. 2. Ezek
A klímabarát flotta az idei első tizenegy hónapban csaknem húszezer darabbal bővült. Az Energiaügyi Minisztérium várakozásai szerint 2026-ra 120 ezerre nőhet a tisztán elektromos autók darabszáma - fűzték hozzá. Az egy hónapban újonnan forgalomba helyezett zöld rendszámos járművek száma 2024-ben már három alkalommal is felülmúlta a korábban soha e
Hosszabb szünet után 2021-ben került vissza a versenynaptárba ez a helyszín, amely az éppen azóta sorozatban négyszer győztes Max Verstappen hazai pályája. A négy ott rendezett futamból a Red Bull pilótája hármat megnyert: 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban győzött, míg idén Lando Norris, a McLaren brit versenyzője mögött második lett. Jövőre augusztu
Az új MG HS csatlakozik a többszörösen díjnyertes MG4 Electric modellhez, amely szintén 5 csillagos Euro NCAP biztonsági minősítést kapott, valamint a Green NCAP, az iparág vezető európai emisszióértékelő programja is a legjobb minősítésben részesítette. Az Euro NCAP megjegyezte: "Az Euro NCAP legutóbb 2019-ben tesztelte az MG legnagyobb járművét,
A Volkswagen vezérigazgatója és a dolgozói tanács vezetője éles konfliktusba keveredett a gyárbezárásokról és bércsökkentésekről szóló tárgyalások során.
Egy-egy autóra háromnegyed órát biztosítottak a szervezők, a Staria menetpróbáját itt olvashatják. Meg tudtam futtatni a Santa Fe legutolsó változatát is, ehhez sem volt még korábban szerencsém. Immár ötödik generációjánál tart a Hyundai Santa Fe, nem csoda, hogy a globális világpremier és az azt kísérő bemutató film forgatásának helyszínéül az US
Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója, váratlanul távozott pozíciójából, miután a vállalat igazgatótanácsa egyhangúlag úgy döntött, hogy leváltja.
A lakóautók között eddig szinte egyeduralkodó volt a dízelhajtás, hiszen az évente megtett sok ezer kilométer mellett is kordában tartott költségek csak ezzel a hajtási móddal voltak összeegyeztethetők. Létezik azonban egy skót cég, amely meglátta a piaci lehetőséget a Toyota hibrid hajtásában. A Toyota Synergy Drive ugyanis nem véletlenül a világ
Már a csapból is jó ideje az folyik, hogy Európában 2035-től nem lehet újonnan forgalomba helyezni belső égésű benzin-, illetve dízelmotorral szerelt autót. Egy ágazat túléléséről és milliók munkahelyéről van szó, mégis, sokan fel sem kapják a fejüket, ha többezres elbocsátásokról olvasnak. Talán azért van ez így, mert a napi hírfolyamban már nehéz
Generációváltási és modernizálási hullám söpört végig az olcsó indiai szedánok piacán, az elmúlt hónapokban több érintett modellről is beszámoltunk. Sereghajtóként
A Peugeot hármas jelszava – vonzerő, érzelem és kiválóság – remekül adja vissza a francia márka értékeit. A kiválóság annyit takar, hogy az oroszlános márka ragaszkodik a francia technológiához és csúcsminőséghez. Az autókba szerelt hangrendszerek ezért a szintén francia Focaltól érkeznek, amely éppen egy évtizede partnere a Peugeot-nak. Az együtt
Sokszor változott, nem mindig a korszaknak megfelelően jelent meg az autókon, most a legújabb divat szerint alakul sorsa: megtörve a hagyományokat már nem jelenik meg a karosszérián a klasszikus jelvény, sőt, a kormányról is száműzik a stilizált tollas indiánfejet. Már a legújabb elektromos Škoda, az Epiq és az Elroq bemutatóján sem volt látható a
A kínai BYD, amely járművek és akkumulátorok gyártásában vezető szerepet tölt be, partnerségre lépett a Tailg nevű elektromos kétkerekűeket gyártó vállalattal.
Tavaly Lengyelországban statikus bemutatón ismerkedtünk a Toyota terepjárójával, most viszont már az Atlasz-hegységben vizsgázott olyan körülmények között, ahova ténylegesen szánták.
Az Innere Mariahilfer Straße és a Neubaugasse hagyományosan minden adventi szombaton zárva marad a forgalom elől. A Mariahilfer Straße lezárása a Getreidemarkt és a Kaiserstraße közötti szakaszokat érinti, a Neubaugasse lezárása pedig a Mariahilfer Straße és a Westbahnstraße közötti területet. A lezárások minden járműre vonatkoznak, beleértve a ke
A kormányzati programban eddig mintegy 4200 cég igényelt forrást összesen 5005 tisztán elektromos hajtású személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A november 20-ig beérkezett kérelmek együtt a 30 milliárd forintos teljes keretösszeg közel kétharmadát fedik le - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM).