Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Váraljai Anita szerint a baleset úgy történt, hogy egy terepjáró árokba hajtott a sztrádán, majd a segítségére érkező, a leállósávba álló mikrobuszba belehajtott egy román rendszámú autó. A balesetben ketten a helyszínen meghaltak, míg egy ember súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsérült; a sérülteket a mentők kórházba
A kijelölt gyalogos-átkelőhely nevében az is benne van, hogy kik használhatják: a gyalogosok. Ennek ellenére nagyon esetben érzékeljük, hogy akár egyedül, akár a gyalogosok "fedésében" biciklisek tekernek át a zebrán, ez pedig nem csak szabálytalan, de rendkívül veszélyes is. Hogy erre jobban rávilágítsunk, érdemes foglalkozni egy kicsit a szabály
Az előrejelzések alapján a Dunántúl keleti felébe, valamint a középső országrészbe éjfélig tartós havazás várható. Jelentős mennyiségű magas víztartalmú, úgynevezett tapadó hó elsősorban Baranya és Tolna térségében, valamint Bács-Kiskun déli felében érkezhet, a legtöbb friss hó a Mecsekben hullhat, ahol akár a 20 centimétert is elérheti. Hétfő délu
Amikor 1971-ben az Apolló 15 felvételeit tanulmányozva a tudósok felfedezték a Hold felszínén az első ilyen felszíni alakzatot, arra gondoltak, hogy ezek a területek vulkanikus tevékenységből származnak, és néhány tízmillió évesek lehetnek. Ez a hipotézis azonban ellentmondana annak a jelenleg is érvényes elméletnek, amely szerint a Hold belseje má
A Széchenyi István Egyetemen a minőségi szakember-utánpótlás képzését a gyakorlatorientált oktatás és a jól felszerelt laboratóriumok biztosítják. Elsősorban a gépész- és járműmérnök szakos hallgatók még hatékonyabb felkészítését szolgálja az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar legújabb együttműködése, amelynek köszönhetően a Járműgyártás és Technológia
A két férfi akkor lopta el az autót, míg a futár a csomagautomatába pakolta be a küldeményeket. A rendőrök információi szerint az ellopott kocsit egy másik személyautó is kísérte. A két autót Chorvátsky Grob (Szenci járás) közelében találták meg. A rendőrök keresztezték az útjukat, így sikerült elkapniuk a tolvajokat. Kiderült, hogy a gyanúsítottak
A Hongong melletti délkelet-kínai Kantonban (Guangzhou) az idén 22-ik alkalommal megrendezett kiállítás a kínai autóipar szárnyalásával évről-évre felértékelődik, miközben a hasonló európai rendezvények, például korábban az egyik legtekintélyesebbnek számító Genfi Autószalon reputációja egyre hanyatlik. A kantoni seregszemlén a közönség megcsodálha
A társaság 62,5 százalékos részesedésének megvásárlásáról hétfőn írták alá a szerződést, a Waberer’s ezen kívül kötelezettséget vállalt csaknem 2 milliárd forint tőkeemelésre a vasúti logisztikai infrastruktúra fejlesztése érdekében. A tranzakció 2025 első félévének végén zárulhat le, a maradék tulajdonrész az eddigi kizárólagos tulajdonos, a GYSEV
Képek forrása: Motor 1 A Miamitól északra fekvő szigeteken a bolygó legpazarabb luxuslakásainak sora található, de ez lehet hogy nem sokáig lesz már így, hiszen az anyatermészetnek más tervei vannak. Egy új tanulmány szerint az itt fellelhető épületek közül rendkívül sok "váratlan süllyedésbe" kezdett - köztük a 195 méter magas Porsche Design Tower
Az AutoWallis Csoport, mint a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója megállapodást kötött a Nissan Europe-pal és a portugál Salvador Caetano Csoporttal. Az egyezség értelmében a Nissan kizárólagos forgalmazási jogát a két vállalat 50-50 százalékos tulajdonában álló AutoWallis Caetano Zrt. szerez
Ami bevált, azon minek változtatni, nem igaz? Ha van gyártó, amelyik ezt pontosan érti, az a Suzuki, mi pedig egy olyan piac vagyunk, ahol a márkahűség a mai napig az egyik legfontosabb szempont autó, pláne újautó vásárláskor, így a két oldal remekül kiegészíti egymást. Még az elmúlt évek elekrifikációja, és az ezzel járó sűrű áremelése sem tudja e
Az ország déli részén váltakozó intenzitással várható havazás, majd kedden napközben egyre nagyobb területen havas eső, eső lesz a jellemző csapadékforma. A lehulló hó mennyisége dél felé haladva növekszik: általában lepel-5 cm várható (kisebb körzetekben ennél több is előfordulhat), azonban kiemelten a Mecsek környezetében jelentősebb hóréteg is ö
Az elektromos járműveknek a vártnál jóval kevesebb értékesítése egyre több gyártót arra késztet, hogy átgondolja, merre is haladunk és milyen károkat okozunk globálisan a feltölthető autókkal (gazdaságilag és a személyes történetek, tehát az elbocsátások szintjén). A válság természetesen nem kíméli a Teslát sem, amely mindig is az elektromos autók
A fejlődő délkelet-ázsiai piacokon kapható Toyota Hilux Champ a 2022-ben Thaiföldön bemutatott IMV 0 (Innovative International Multi-Purpose Vehicle - Innovatív Nemzetközi Többcélú Jármű) tanulmány továbbfejlesztésének tekinthető, amely pedig a 2021 végén leleplezett elektromos modelldömping egyik SUV koncepciójára hasonlított. Közös vonás mindháro
Csécsi Soma közölte, hogy a rendőrség elvette az ukrán állampolgár "hajózási képesítését" is. A szóvivő korábban arról tájékoztatott, hogy a BRFK vízi közlekedés veszélyeztetésének gyanújával indított büntetőeljárást. Hozzátette, hogy a balesetben senki nem sérült meg. Hajóbaleset helyszíne a Margit híd közelében. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán A Budapes
Richomme 43 nap, 11 óra, 25 perc alatt jutott el a Horn-fokig, és kezdhette meg a záró Atlanti-óceáni szakaszt. Ez 3 nap, 13 óra, 9 perccel jobb, mint a 2016/17-es Vendée Globe-on elért, Armel Le Cléac'h által tartott rekordidő. A képre kattintva megnézhet egy videót Dalin hátránya minimális, csupán 8,9 tengeri mérföld (16,5 kilométer) az első hely
Hogy néz ki? Az új, immár csakis Németországban (Lipcsében) gyártott Mini Countryman 4433 milliméter hosszú, 1843 milliméter széles és 1656 milliméter magas, tengelyek közötti távolsága 2692 milliméter, légellenállási együtthatója 0,26. A kerekek akár 21 hüvelykesek is lehetnek. Mondjuk, már a 20-as felnikkel is kínszenvedés a magyar utakon közleke
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: "ezek a korszerű harcjárművek és eszközök tovább erősítik katonáink felkészültségét és képességeit a haza szolgálatában." A modern harci eszközök a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként a Magyar Honvédség képességeinek korszerűsítését, olyan jelentős elrettentő erejű haderő építését szolgálják, amely
Az európai autógyártók emelni készülnek a belsőégésű motoros autók árát, hogy az elektromos autókkal szembeni árelőny felszámolásával a januárban életbe lépő új emissziós előírásoknak megfelelően [...]
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban a várt legerősebb széllökések meghaladhatják az óránkénti 90 kilométeres sebességet. Somogy, Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére kedd éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben széllökés veszélye miatt. A HungaroMet előrejelzése szerint kedde
A fényvonat Hűvösvölgyből páros óra 10 perckor, Széchenyihegyről páratlan óra 3 perckor indul. A hagyományos vonatokon kívül december 28-án, 29-én és január 4-én, 5-én nosztalgiavonat is közlekedik gőzmozdonnyal - tették hozzá. A Gyermekvasút szerelvénye a Normafánál 2024. december 23-án. Fotó: MTI/Lakatos Péter Jelezték, hogy az ünnepek alatt az ü
A Volkswagen rengeteg híres járművel és motorral büszkélkedhet, egyik ilyen a VR-6-os hajtás, amelyet a 2010-es évek közepén Európából már kivont, de Észak-Amerikában 2023 végéig megtartotta. A 2023-as Volkswagen Atlas az utolsó modell volt a térségben, amit ezzel a motorral gyártottak. Maradt Kína, ahol a Talagon és a gázüzemű Audi Q6 még idén kap
A légitársaság kérésére a Szövetségi Légügyi Hatóság által elrendelt repülési tilalom kedden reggel országszerte csaknem 2000 légijáratot érintett, az év egyik legforgalmasabb utazási időszakában. A karácsonyi és újévi ünnepi időszakban 7,85 millió amerikai tervezett repülővel utazni, ami rekordot jelent, miközben a belföldi jegyárak 4 százalékkal
A 43 éves magyar sportoló közösségi oldalán hétfőn jelent meg a hír, hogy kezdetét vette a kaland. Rakonczay a következő két hónapban 24 óránként tervez bejelentkezni, de helyzete online is követhető lesz. Fotó forrádsa: Rakonczay Gábor/Facebook Az eredeti elképzelés szerint december 16-án indult volna a Kanári-szigetekről, La Palmáról utolsó nagys
Az orosz használtautó-piacon az egykori szovjet sikermodell, a Magyarországon is jól ismert VAZ-2107 vezeti az értékesítési listát. Az oroszok körében olyan népszerű ez a modell, hogy még becenevet is kapott. Ő a «Cемерка», azaz a "Heteske". Az autó gyártásával már 12 éve leálltak, de a másodlagos piacon olyan intenzitással zajlik az adásvétele, mi
Az ünnepi díszkivilágítás december 26-ig tart, minden nap sötétedéstől látható a zöldben pompázó híd a világító berendezéseken elhelyezett speciális zöld fóliáknak köszönhetően. Emellett a híd mindkét pilonjának tetejére, annak budai és pesti oldalára is csillag csúcsdísz került robotlámpák segítségével. Továbbá a pilonok középső, üveges részén sp